A maradék

A kép forrása itt található

Igehirdetés Mk 8,1-9 alapján

Néhány hónappal korábban a mai textusunk „párja”, az 5000 ember megvendégelése volt az igehirdetési alapige. Éppen ezért ma, amikor a 4000 ember megvendégelését tűzték ki számunkra, ugyan abba azirányba természetesen nem indulunk már el. Még valamit nem fogunk tenni. Nem merülünk bele abba, hogy a 4 és az 5000 ember megvendégelése egyetlen történet két verziója-e, vagy tényleg kétszer történt meg. (Egyébként ezt Istenen kívül senki sem tudhatja. Csak álláspontok vannak.) Helyette a maradékról fogunk gondolkodni ma.

Maradék. Egy darabka, egy kevés, ami az egészből visszamarad. Maradék az ebédről, vagy éppen az ünnepi lakomáról. Maradék a tubus alján, legyen az majonéz, fogkrém vagy gyógyszertári kenőcs. Maradék folyékony mosószer, ami teljesen beborítja még a flakont, de igazából már nem látunk belőle semmit. Maradék cukor vagy liszt, amit kirázunk a zacskó sarkaiból. Maradék energia, amiből jobb híján gazdálkodnunk kell a fáradtságban. Maradék pénz, ami vajon elég-e a céljainkra? Maradék rokonok és barátok, akik az évek, évtizedek után velünk maradtak minden baj ellenére. Maradék gyülekezeti tagok, akik a többnyire kiürült templomba is bemernek ülni. Maradék hit, ami mégis él még bennünk, bármit is éltünk meg.

Maradék. Manapság egyre kevesebb értéke van.

Állapotfelmérés

A kép forrása itt található

Igehirdetés 2Tim 1,14 alapján

Ma eltérünk a kiírt igehirdetési igétől. Ennek oka örömteli: gyülekezetünkben felnőtt konfirmáció van, és azt az igét gondoljuk végig együtt, ami majd a konfirmandus áldó igéje lesz. Mindannyiunknak kincset rejt ez a mondat, és mindannyiunknak szól persze. A központi gondolatunk így hangzik: állapotfelmérés.

„A rád bízott drága kincset őrizd meg a bennünk lakozó Szentlélek által.” – mondja, illetve írja Pál apostol Timóteusnak. Amolyan mentori emlékeztetés és bíztatás ez. Az ifjú Timóteus ugyanis valószínűleg Pál apostol nyomán tért meg. Ezt követően jó ideig együtt szolgáltak, majd Pál önálló szolgálattal bízta meg. Az évek alatt több, újonnan alakult gyülekezetet is vezetett, amelyeket mentora rábízott. Ebben a bensőséges kapcsolatban egy ún. pásztorlevéllel bíztatja Pál Timóteust a fenti szavakkal.

Ahogyan elhangzott, ma az állapotfelmérés a központi gondolatunk. Pál buzdítása nyomán azt mérjük fel, hogy éppen most, ebben az időben, milyen állapotban van bennünk az említett kincs.

De mi is ez a kincs?

Hiteles keresztyénség

A kép forrása itt található

Igehirdetés Lk 5,1-11 alapján

Ha Péter apostol a mi világunkban élne, vajon hiteles keresztyén lenne-e? Nem. Bátran merem állítani, hogy az általános hitelesség-felfogás szerint nem számítana hitelesnek. Sőt! Ha Jézus a mi világunkban élne, és napjainkban vinné végbe földi küldetését, ő sem számítana hitelesnek. Hogy miért? Kiderül majd az együttgondolkodás folyamán. Ma a hiteles keresztyénség áll a középpontban.

Nézzük először a történetet! Jézust nagy tömeg követi a Genezáreti-tó partjára. Először a partról tanítja őket, majd amikor befut két hajó, az egyik tulajdonosát, Simont, megkéri arra, hogy az övéből beszélhessen tovább. Nekünk furcsa lehet, hogy a sokaság a parton áll, Jézus pedig a hajóból beszél hozzájuk. Az ok azonban az, hogy amíg nem volt mikrofon a világon, addig a természeti törvények adta lehetőségeket használták hangosítás céljára. A víz volt ugyanis a hangosító közeg Jézus és a sokaság között. (Ezért olyan nagy egyébként a mi számunkra is a strandokon a zsivaly, és ezért szokták azt mondani, hogy ne a vízben beszéljük meg a titkainkat…)

A történetből kiderül, hogy Jézus nem pusztán hangtechnikusként gondol Simonra, hanem gyakorlatilag hozzá és érte jött. Ezzel el is kezdődik a hitelesség fejezete. Az ugyebár még rendben van, hogy az éjszakai halászatról megérkezők visszafelé indulnak, mert kell a hangosítás. De amikor Jézus azt mondja Simon Péternek a tanítás után, hogy evezzen még beljebb, és halásszanak újra, ott látszólag hiteltelenné teszi. Ő, a halászatban laikus, azt mondja a szakembernek, hogy halásszon csak újra! Pedig egész éjjel kint voltak, és nem fogtak semmit. Most pedig mindenki azt látja, hogy egy laikus szavára újra megpróbálja. Nem veszíti-e el a szakmai hitelességét?

Megtörténik a csoda:

Használt keresztyénség

A kép forrása itt található

Igehirdetés Lk 6,36-42 alapján

Van, aki nem vesz használtat. Mindenből újat vásárol. Van, aki meg törekszik arra, hogy használt dolgokat vásároljon. Van, aki soha nem olvassa el a termékhez csomagolt használati útmutatót, és van, aki előbb mindig végigbogarássza. Napjában számtalanszor mondunk ilyeneket: „Nekem használt.” „Én még nem használtam ilyet.” „Hogyan kell használni?” „Kihasználtak.” „Felhasználtak valamire.” „Haszontalan vagyok.” És folytathatnánk tovább a sort.

Ma a használt keresztyénségről fogunk gondolkodni.

Sok mindenre felhasználták már Jézusnak ezeket a szavait, amiket az előbb hallottunk. (És persze az összes többit is.) „Ne ítéljetek, és nem ítéltettek. Ne kárhoztassatok, és nem lesz kárhoztatásotok. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsáttatik. Adjatok, és adatik nektek.” Vannak, akik használtak vele, és valóban Jézus láthatatlan, de érezhető keze nyomát hagyták a világban. Akár Teréz anyák, akár Assissi Szent Ferencek, akár Sztéhló Gáborok, akár névtelen kisemberek voltak. És vannak, akik a maguk kénye-kedve szerint használták. Például egy a véleményét, vagy fájdalmát kimondó gyakorló keresztyénnek odadobták, hogy „Hát ne ítélj!” vagy „Nem igaz, hogy nem tudsz megbocsátani! Milyen keresztyén vagy te?” Ezzel pedig egyfelől többszörösen szíven találták a keresztyén embert, másfelől a saját céljaik szerint használták fel, illetve használták ki Jézus szavait. Magukat védték vele, és sarokba szorították a másikat.

Használt keresztyénség. Hányszor használták és használják ki ma is a keresztyénséget! Hol bűnbaknak kell, hol meg egy széles vállnak, ami utat tör a tömegben. Használják politikai, társadalmi, művészeti és megannyi célra. És hányszor önmaga használta ki pozícióját – akár az egyház, akár egyes emberei –, és Krisztus zászlajának égisze alatt az önös céljaiért harcolt. Ezt sem tagadhatjuk le, ma sem.

Használt keresztyénség. Sokan tényleg merik használni! A legjobb, legnemesebb értelemben. Nem a polcon porosodik számukra. Nem dísztárgy, nem a szekrény mélyén lapuló kacat, vagy ósdinak tűnő régiség, aminek a múzeumban van a helye. Vannak, akik folyamatosan igyekeznek félrehúzni minden zavaró tényezőt, amit a keresztyénség ki- és felhasználása okoz. A lényegre koncentrálnak, és a lényeget használják.

De mi a lényeg?