Mire figyelek beszélgetés közben?

A kép forrása itt található

Igehirdetés Lk 11,14-23 alapján

Ma ismét nehéz igehirdetési alapigénk van. Múlt héten a kánaáni asszony története dolgoztatott meg minket, ma pedig egy ördögűzős-Belzebubos elbeszélés. Jobban szeretjük az olyan igéket, amiknek már a hangulata magával ragadó. Amik az érzéseinken keresztül a lelkünkre hatnak. A mai történetünk ehelyett a gondolkodás felől közelít. Ezért szó szerint együttgondolkodásra hívok mindenkit! Miután az alaptörténetet megértettük, a következő központi gondolatot fogjuk körbejárni: Mire figyelek beszélgetés közben?

Lukács elbeszélése szerint Jézus eddigre körülbelül működése felénél jár. Sokat hallottak már róla, sokan kíváncsiak rá és sokan kérik a gyógyítását. Most egy ördögöt űz ki egy emberből, aki néma volt emiatt. Számos gyógyítás-történettel ellentétben itt nem magán a gyógyításon van a hangsúly, hanem az ebből születő beszélgetésen. A gyógyítást két rövid mondattal elintézi Lukács, míg hosszú körmondatok szólnak a beszélgetésről.

Látva a gyógyulást, pontosabban hallva az addig néma ember hangját, Lukács háromféle reakciót jegyez fel. A többség álmélkodott, az egyik kisebbség mennyei jelet várt, a másik kisebbség pedig azt mondta – minden bizonnyal hangosan –, hogy Jézus Belzebub segítségével tud ördögöt űzni. Belzebub, eredetileg Baál-Zebub, egy pogány bálványisten volt. Később a zsidóság népi világában már az ördögök fejedelmével azonosították. (Érdekesség számunkra, hogy Baál-Zebub azt jelenti szó szerint, hogy „a legyek ura”. Vagyis Golding azonos című regénye ezért szól arról, amiről.)

Tehát Jézusról egyesek azt gondolták, hogy az ördöggel cimborált, és az ő csatlósaként hallgatnak rá a gonosz lelkek. Innentől azonban csavarunk a nézőpontunkon. Emiatt megállítjuk ezt a gondolati szálat, és a központi gondolatunk mentén megyünk tovább: Mire figyelek beszélgetés közben?

Ismerős az a helyzet, amikor mondani akarunk valakinek egy bizonyos dolgot a beszélgetésben,

Nem mindegy, hogy tünet vagy ok!

A kép forrása itt található

Igehirdetés Mt 15,21-28 alapján

Ma nagyon megosztó igénk van. Az Ószövetségben szép számmal vannak olyan történetek, amiken fennakadunk, pörölünk velük vagy értetlenül állunk előttük. Az Újszövetségben viszont sokkal ritkább ez. Mai alapigénk ezek közül való. Küzdenek vele a bibliatudósok, a lelkészek és a Bibliát olvasó gyülekezeti tagok. Egyfelől ugyanis nehéz összeegyeztetni benne több mindent Jézussal. Másfelől pedig két olyan kifejezés is van benne, amit mi egészen máshogy értünk. Ezek miatt ma különösen is fontos az, hogy nem törekszünk teljességre. Nem akarjuk megérteni a teljes történetet, annak minden részletével együtt. Hiszen aki sokat markol, keveset fog. Egyetlen témára fókuszálunk, hogy egy szálat biztosan megérthessünk. Közben pedig lehet azért felcsipegetni morzsákat más részekből is, egy-egy rövid válaszból. Mi ezt az egy szálat gondoljuk ma át: Nem mindegy, hogy tünet vagy ok!

A kánaáni asszony története különös helyen játszódik. Jézus egyetlen alkalommal, ebben az esetben hagyta el az országhatárokat. Tírusz és Szidón környékére ment, a főníciai tengerpart közelébe. Itt egy Máté által kánaáninak mondott asszony ment oda hozzá. A „kánaáni” a zsidók szóhasználata volt a környékben élő emberekre. Mi a leginkább görög asszonyt mondanánk a saját fogalmaink szerint. Tehát Jézus egy idegen országban van, ahol egy odavalósi asszony keresi fel. Már a megszólítás is hitvallás: „Uram, Dávid Fia!” Ez a Messiásnak járt ki egyedül. Az idegen asszony, aki a zsidókhoz közel él, ezek szerint ismeri a hitvilágukat. És sokaknál jobban tudja, hogy kicsoda a názáreti Jézus, aki egy ideje Isten országáról beszél.

Nem egyszerűen megszólította Jézust, hanem kiáltozott hozzá, hogy meghallja. Az eredeti görög szövegből kiderül, hogy a tanítványok durván el akarták küldeni. Az első megdöbbentő dolog hangzik el, magától Jézustól a tanítványok felé. „Én nem küldettem máshoz, csak Izráel házának elveszett juhaihoz.” Micsoda? Jézus elutasít valakit? Nem foglalkozik egy hozzá forduló bajával? Mivel nem erre a témára térünk ki, rövid választ adunk csak erre. Ne felejtsük el, hogy még pünkösd előtt vagyunk. Még csak a zsidók felé hangzik a kegyelem. És a zsidók szeme láttára. Ami itt fog történni, az még nem része a világmissziónak. Sokkal inkább „előkóstoló”.

Jézus az asszonyhoz is látszólag durván szól, a fenti tartalommal:

Böjti imádság - A Krisztusra figyelő életért

A kép forrása itt található

Az alábbi írásom az evangelikus.hu oldalon jelent meg a böjti sorozat részeként.

Drága Jézusom!

Rég beszélgettünk már egy jót. Olyan igazán kiadósat, amikor nem sietek, és nem kell néznem a belső órámat sem. Amikor lubickolhatok jelenlétedben. Hol szavakkal beszélgetve, hol a szavakon túl, amikor „csak” érinted a lelkemet: benned lélegzem és létezem. Korlátok nélkül.

Tudod, magamat sem értem. Nagyon szeretek veled így beszélgetve és lelkemet érintve imádkozni. Létezni a nagybetűs csendben. De mégis sokkal ritkábban teszem, mint ahogyan a lényem sóvárog utána. Most, ahogy gondolattá formálom ezt rajtad keresztül, azt juttatja eszembe, hogy valószínűleg túl sok mindent látok egyszerre. Rengeteg minden igényli a figyelmemet, és ezzel elvonja a tekintetemet rólad. A zajos forgatag miatt, marad a néma sóvárgás feléd.

De ez nem jó így! Segíts, hogy ne csak mondjam, de veled együtt meg is alkossam ezt a fontossági sorrendet! Segíts leegyszerűsíteni és odébb pakolni a kavalkádot! Segíts, hogy bárhogy villognak, zenélnek, sípolnak, szlogennel csábítanak, vagy felugró ablakkal támadnak, én mégis rád tudjak fókuszálni!

De ez önmagában még nem elég. Tudom jól. Ha ugyanis kiiktatom ezeket a tényezőket, mást látok meg. Olyat, aminél még a forgatag vibrálása is jobb: elrendezetlen ügyeim káosza. Egybeolvadva ragacsos múltam, súlyos jelenem és aggasztó, de mégis csalfa, vak jövőm. Ahogy ezekre nézek, hallom az emberi kapcsolataimból jól ismert, komoly mondatot: „Beszélnünk kell.” Az a kérdés, hogy vállalom-e ezt. Készen vagyok-e arra, hogy ha rád figyelek, és aktívan keresem a böjti csendet, akkor elkezdjük átdolgozni ezeket a szőnyeg alá söpört, talán még szunnyadó vulkánokat?

A válaszom megszületett. Hetek óta erre készülök. Most végre nem akarok lemaradni a jeruzsálemi úton. Nem akarok ottmaradni valamelyik kellemesnek ígérkező pihenőnél. Már nem csak a zarándokút folyamatát, a nagycsütörtöki elmélyülést vagy a nagypénteki fájdalmat akarom átélni. A nyitott sziklasír világomat átmosó, telt ürességét vágyom!

Add, hogy végig rád figyeljek! Ámen.

Az örökös elfoglaltság kísértése

A kép forrása itt található

Igehirdetés Mt 4,1-11 alapján

Végre beléptünk böjtbe! A több hetes előkészítés után most már nyílegyenesen Jeruzsálem felé tartunk. Húsvétot sóvárogjuk.

Mint a legtöbb évben, most is Jézus megkísértésének történetével töltjük az első vasárnapot. Az utóbbi időkben olvasmányként hallottuk, most pedig újra igehirdetési igeként lép elénk. Jó lesz ráfókuszálni! A központi gondolatunk ez lesz: az örökös elfoglaltság kísértése.

A négy evangéliumból három nagyon hasonlóan beszéli el Jézus megkísértésnek történetét. Aki valamelyest ismeri az evangéliumokat, könnyen rájöhet, hogy János az, akinél nem található meg. Az ún. szinoptikusok („együttlátók”, hasonlóan gondolkodók), Máté, Márk és Lukács tárják elénk. Sokszor azonban ugyan az a történet náluk is egészen más időrendben bukkan fel. Most azonban nem. Mindegyikük a megkeresztelkedés történetével indítja Jézus működését, majd ez után viszi el a Szentlélek a pusztába, hogy megkísértse őt az ördög. Előtte azonban egy negyven napos felkészítő böjtöt tart.

Jézus egészen máshogyan böjtölt, mint mi. Sokat sejtető mondat ez: