Mozdulj, ha félsz! A bénultság helyett erős leszel.

Tanévnyitó igehirdetés Mk 9,6 alapján (írott verzióban).

Mondanám, hogy képzeljétek el, hogy féltek valamitől, de azt hiszem, hogy ezt így a tanév elején nem nagyon kell külön kérnem… Ahogyan nő a félelmünk, és szorongássá válik, úgy kerülünk bele abba a helyzetbe, amibe Péter és társai kerültek: „Nem tudta ugyanis [Péter], hogy mit beszél, mert nagy félelem fogta el őket.”

A testünk ilyenkor elkezd változni. Például rohamosan emelkedik a pulzusunk, nyugalmi állapotban is. Ahogyan a szorongás egyre gyorsabban szorítja össze a szívünket, egyre több és több funkciót kell cserébe csökkentenie bennünk, hogy máshová helyezze át a hangsúlyt. Péter példájával élve mondjuk az első lépcsőfok egy létrán az, hogy össze-vissza kezdünk el beszélni. Aztán halad-halad felfelé a pulzusunk, és még nyugalmi állapotban is el tudjuk érni sajnos a 180-as rémálom-határt. Mondjuk ez a létra teteje. Amikor ekkora sztrádán hasít a pulzusunk, akkor már a pszichés funkcióink gyakorlatilag már nem nagyon működnek. Mit jelent ez? Nem tudunk például logikailag összefűzni dolgokat, hogy mi mihez kapcsolódik. Aztán nem működik a rövid távú emlékezetünk, tehát tényleg nem tudjuk meghallani, illetve feldolgozni azt, amit nekünk mondanak. Sorolhatnám tovább, de inkább úgy fogalmazok, hogy 180-as pulzusnál már zombi-üzemmódban vagyunk. (Amikor dühösek vagyunk, illetve veszekszünk, ugyan ez történik velünk.) Mintha be lennénk kényszerítve a létra alá, összegörnyedve. Mintha be lennénk zárva egy ketrecbe a saját fejünkben.

Péter is nagyon félt, amikor ebbe a megrendítő helyzetbe került bele. Sőt! Képzeljétek el, hogy Péterről tudjuk a tizenkettes tanítványi körből a legcikibb történeteket. Mintha mágnesként vonzotta volna magához őket. De mégis ő lett az, aki a legnagyobb és legismertebb lett közülük. Az, aki minden über-ciki helyzete és gyakori félelmei ellenére is Jézus felkérésére lett az egyház alapja. Hogy lehetséges ez? Legyőzte a félelmeit?

Holdfény a zsebben

A kép forrása itt található

Igehirdetés Mk 1,14-20 alapján

Néhány napja történt. Már az esti szürkület és a sötétség beállta között jártunk. Indultam ki a teraszomra, hogy behozzam a ruhaszárítót. Ekkor egyszer csak megláttam, ahogy egy fa teteje felett éppen készült áttörni a ragyogó hold a sűrű felhőkön. Csodálatos volt. A ruhaszárítót még gyorsan betettem a lakásba, aztán a leültem a teraszon, szemben a holddal.

Ahogy ittam magamba a ragyogását, azon gondolkodtam, hogy tulajdonképpen többnyire észre sem veszem. Vagy ha meglátom, csak pár pillanatra gyönyörködök el az éjszakai fényárján. Nappal meg, ha látjuk, akkor sem látjuk, hiszen olyan kicsi kis folt az égen! Pedig én jártam a NASA houstoni központjában. Láttam a sok képet, felvételt, űrruhát és egyéb felszerelést. A hold óriási! Számunkra elképzelhetetlen méretű. Onnan azonban, ahol mi élünk, eltörpül a jelentősége.

Ezt a szálat fogjuk tovább fűzni majd. Előtte azonban a legfontosabbat, az igét nézzük meg. A központi gondolatunk ez lesz: holdfény a zsebben.

"A szokás nagy úr" - de kitakarhatja a lényeget...

A kép forrása itt található

Igehirdetés Mk 7,5-16 alapján

Fantasztikus filmet láttam a napokban. Magyarul A számolás joga címet viseli. Valós történetet dolgoz fel egy regény alapján, az USA ’50-es, ’60-as éveiből. Nagyjából 30 fekete bőrű nőt alkalmaz a NASA, mint a nyugati számolócsoport tagjait, kimagasló matematikai tudásuk miatt. Ők a telephely egy félreeső helyén vannak. A keleti számolócsoport tagjait fehér nők alkotják. Ők egészen központi helyen, sokkal jobb körülmények között dolgoznak.

A fekete nők közül hárman a többiek közül is messze magasan kiemelkednek. Az egyiküket áthelyezik a központba, ahol a mérnökök számolásait kell ellenőriznie. Egyre inkább rájönnek, hogy nélküle nem tudják elérni céljaikat. Egyszer azonban a főnöke kiabálni kezd vele, mivel rendszeresen nagyon hosszú időre eltűnik. Az éppen a szakadó esőből beérő, holtfáradt nő ekkor maga is kiabálni kezd. Hosszú hónapok óta ott dolgozik, és senkinek nem esett le, hogy mi ennek az oka: a fekete nők csak és kizárólag az ő számukra fenntartott mosdót használhatják. A fehérekét nem. Ezért neki minden alkalommal el kell mennie a nyugati csoportnak kijelölt fekete mosdóba. Ez végig futva is 40 percet vesz igénybe a hatalmas területen. A terem lefagy, beleértve a főnököt is. Látszik rajta, hogy megdöbben, hogy e miatt az ok miatt veszítik el mindig a legkiemelkedőbb képességű tudós drága idejét.

A hagyományok kialakultak a fehérek és a feketék világára. Ők pedig megszokták ezt. Nem vették észre a hosszú szünetek okát, mert a szokás nagy úr. Kialakít egy kerékvágást, egy automatizmust, amiben nem kell gondolkodni. De ahogyan itt is történt, ez a megszokás kitakarhatja a lényeget. A mai központi gondolatunk is ez lesz: „A szokás nagy úr” – de kitakarhatja a lényeget…

A maradék

A kép forrása itt található

Igehirdetés Mk 8,1-9 alapján

Néhány hónappal korábban a mai textusunk „párja”, az 5000 ember megvendégelése volt az igehirdetési alapige. Éppen ezért ma, amikor a 4000 ember megvendégelését tűzték ki számunkra, ugyan abba azirányba természetesen nem indulunk már el. Még valamit nem fogunk tenni. Nem merülünk bele abba, hogy a 4 és az 5000 ember megvendégelése egyetlen történet két verziója-e, vagy tényleg kétszer történt meg. (Egyébként ezt Istenen kívül senki sem tudhatja. Csak álláspontok vannak.) Helyette a maradékról fogunk gondolkodni ma.

Maradék. Egy darabka, egy kevés, ami az egészből visszamarad. Maradék az ebédről, vagy éppen az ünnepi lakomáról. Maradék a tubus alján, legyen az majonéz, fogkrém vagy gyógyszertári kenőcs. Maradék folyékony mosószer, ami teljesen beborítja még a flakont, de igazából már nem látunk belőle semmit. Maradék cukor vagy liszt, amit kirázunk a zacskó sarkaiból. Maradék energia, amiből jobb híján gazdálkodnunk kell a fáradtságban. Maradék pénz, ami vajon elég-e a céljainkra? Maradék rokonok és barátok, akik az évek, évtizedek után velünk maradtak minden baj ellenére. Maradék gyülekezeti tagok, akik a többnyire kiürült templomba is bemernek ülni. Maradék hit, ami mégis él még bennünk, bármit is éltünk meg.

Maradék. Manapság egyre kevesebb értéke van.