"A szokás nagy úr" - de kitakarhatja a lényeget...

A kép forrása itt található

Igehirdetés Mk 7,5-16 alapján

Fantasztikus filmet láttam a napokban. Magyarul A számolás joga címet viseli. Valós történetet dolgoz fel egy regény alapján, az USA ’50-es, ’60-as éveiből. Nagyjából 30 fekete bőrű nőt alkalmaz a NASA, mint a nyugati számolócsoport tagjait, kimagasló matematikai tudásuk miatt. Ők a telephely egy félreeső helyén vannak. A keleti számolócsoport tagjait fehér nők alkotják. Ők egészen központi helyen, sokkal jobb körülmények között dolgoznak.

A fekete nők közül hárman a többiek közül is messze magasan kiemelkednek. Az egyiküket áthelyezik a központba, ahol a mérnökök számolásait kell ellenőriznie. Egyre inkább rájönnek, hogy nélküle nem tudják elérni céljaikat. Egyszer azonban a főnöke kiabálni kezd vele, mivel rendszeresen nagyon hosszú időre eltűnik. Az éppen a szakadó esőből beérő, holtfáradt nő ekkor maga is kiabálni kezd. Hosszú hónapok óta ott dolgozik, és senkinek nem esett le, hogy mi ennek az oka: a fekete nők csak és kizárólag az ő számukra fenntartott mosdót használhatják. A fehérekét nem. Ezért neki minden alkalommal el kell mennie a nyugati csoportnak kijelölt fekete mosdóba. Ez végig futva is 40 percet vesz igénybe a hatalmas területen. A terem lefagy, beleértve a főnököt is. Látszik rajta, hogy megdöbben, hogy e miatt az ok miatt veszítik el mindig a legkiemelkedőbb képességű tudós drága idejét.

A hagyományok kialakultak a fehérek és a feketék világára. Ők pedig megszokták ezt. Nem vették észre a hosszú szünetek okát, mert a szokás nagy úr. Kialakít egy kerékvágást, egy automatizmust, amiben nem kell gondolkodni. De ahogyan itt is történt, ez a megszokás kitakarhatja a lényeget. A mai központi gondolatunk is ez lesz: „A szokás nagy úr” – de kitakarhatja a lényeget…

Igénkben Jézusba éppen a szokások be nem tartása miatt kötnek bele a farizeusok és az írástudók. Azt kérik számon tőle, hogy ő, a mester, miért engedi meg a tanítványainak, hogy a kéz rituális megtisztítása nélkül egyenek. Hangsúlyos, hogy itt nem az étkezés előtti egyszerű kézmosásról, hanem egy vallási cselekedetről van szó. A farizeusokról ez sok mindent elárul. Olyan vallási vezetők voltak ők, akik úgy gondolták, hogy akkor lehet csak közel lenni Istenhez, ha kivétel nélkül minden előírást betartanak és betartatnak. Ez a kultikus kézmosás jól mutatja, hogy mennyire fanatikussá váltak benne. Ez ugyanis csak a papokra vonatkozott, és csak az áldozat bemutatásánál. Ők azonban lemásolták tőlük, és minden alkalommal gyakorolták evés előtt, biztos, ami biztos… Sőt! Elkezdték a néptől is kérni, úgy adva elő nekik, mintha kötelező hagyomány lenne.

Jézus nem finomkodik a válaszában. Így kezdi: „Ti képmutatók!” Azt hiszik ugyanis, hogy a szokások kialakítása és betartása egyenes arányban áll az Isten iránti odaadással. Mindezt pedig olyan rendszerben alakítják ki – a hagyomány nevével címkézve –, amivel másokat is becsapnak, és ezáltal eltávolítanak Istentől. Az Isten előtti tisztaságot egészen máshogyan fogalmazza meg Jézus. Azt mondja, hogy nem az teszi az embert tisztátalanná, ami kívülről kerül a szervezetébe (ez vonatkozik ugyebár a kultikus kézmosásra), hanem ami kijön az emberből, mert az a szívéből jön. A szívet, a lelket, az érzéseket, fájdalmakat, sebeket, torzulásokat fedi fel teljes valójában.

Úgy tűnhet tehát, hogy a szív – vagyis a belső ember – elfedésére, eltitkolására vannak a szokások. Ez azonban nem teljesen igaz. A szokások lehetnek jó szokások is! Gondoljunk például azokra, amik a rendszerességül által segítő, megtartó keretet adnak. Nagy igazság, hogy „A rend megtart!” Például azzal, hogy mennyi ideig kell keresni valamit. Van egy olyan mondás, hogy „Nincs 1 percem arra, hogy eltegyek valamit a helyére, de arra lesz 1 órám, hogy megkeressem, amire szükségem van.” A rend megtart. Ezt fejezi ki a másik oldal nagy bölcsessége: „Az, amit rövid idő alatt nem tudsz elővenni, az nincsen.” Mert hogy vagy nem fogod megtalálni, vagy későn lelsz rá véletlenül, vagy nagyon értékes időt veszítesz el.

Tehát a szokások lehetnek jó szokások is. A hagyományok lehetnek jó hagyományok is. Hol van akkor a nyitja annak, hogy valami jó vagy nem jó? És egyáltalán, ki mondja, ki mondhatja meg ezt? Nézzük először ehhez a szokások alapját!

Adott jelen esetben a kultikus tisztaság szokása. A pap nem mehet be akárhogyan bemutatni az áldozatot. A lényeg azonban nem a kézmosáson van, hanem azon, hogy lelkileg is mosakodjon be abba a helyzetbe, amit végezni fog. A kézmosás csak egy lehetőség ehhez. De mivel a kézmosás a leginkább szembetűnő és megfogható cselekedet, ezért ez marad meg belőle a farizeusoknak. Az ív egészéből kimerevítenek egy pontot. Idővel a tartalom eltűnik mögüle, és csak a kimerevített, vagyis merevvé vált pont marad meg belőle. Tehát a szokások alapját a kimerevített pontok jelentik. Így válnak azok merevvé, és torzítják el a látásunkat. A lényeget pedig nem látjuk meg tőlük, mert hát így szoktuk, és ugyebár fontos a hagyományok őrzése… Igen ám, csak nem mindegy, hogy milyen hagyomány! Pontosabban nem mindegy, hogy milyen lelkülettel, és miért végzem azt a hagyományt. Ismerhetjük a klasszikus paródiát, amikor valaki át akarja segíteni a nénit a zebrán, csakhogy nem veszi észre azt, hogy a néni nem akar átmenni rajta… Pedig a jó szokás szerint segítünk az idősebbeknek…

Jézus azt mondja, hogy az a lényeg, hogy a szív milyen állapotban van. Hogyha pedig a rossz tüneteit mutatja, akkor nem a „Menj a pokolba!” felszólítás jön tőle, hanem itt már elkezdhet dolgozni. Amikor már a kimerevített szokások szemüvegén keresztül nem csapjuk be magunkat, és a hagyományok álcájával nem takargatjuk a belső világunk valódi állapotát, akkor ő már fel tudja ajánlani nekünk a kegyelmét. Ott lehet velünk vigasztalásával, erejével, gyógyításával és bocsánatával.

Szóval honnan tudjuk, hogy egy szokás jó-e vagy rossz? Onnan, hogy Pál apostolra hallgatunk, aki azt mondja, hogy „Mindent vizsgáljatok meg!” Nem lehet persze egyszerre mindegyiket, hiszen valószínűleg sok ezer, ha nem tízezer szokásunk van. De ha megtanuljuk azt, hogy fontos megvizsgálnunk ezeket, akkor hatalmas fejlődésnek indulhatunk. Idővel minden szokásból kiürül ugyanis a tartalom. Még a nagyon szeretett embernek is lehet gépiesen adni puszit, ölelést vagy megérinteni őt. Nem a szokás hordozza ugyanis a tartalmat, hanem a szívünk. Az a kérdés, hogy onnan mi jön ki. Mert lehet, hogy van egy jónak tűnő szokásunk, amit transzparensként fel tudunk mutatni, csak közben rengeteg más cselekedetünk arról árulkodik, hogy a szívünkben valami nagyon nincsen rendben…

Általános értelemben is nagy ereje van ennek. Gyakorló keresztyénként azonban még nagyobb. A szokás ugyanis nagy úr, ami kitakarhatja az igazi, nagybetűs Urat, Istent. A legnagyobb jóindulattal gyakorlunk hagyományokat, de kitakarhatják előlünk azt, hogy éppen nincs élő kapcsolatunk Istennel, csak a merev megszokások hitetik el velünk az ellenkezőjét.

A szokás nagy úr. A fehér bőrű emberek ezért nem veszik észre, hogy a legnagyobb géniusz értékes munkaidejéből órákat veszítenek el minden nap. Amikor a főnök (Kevin Costner) ezt megérti, elmegy a nyugati szárnyba, és egy feszítővassal addig küzd, amíg le nem tudja szedni a hatalmas transzparenst, ami a fekete nőknek szóló mosdót jelzi. Amikor az sokak szeme láttára a földre vágódik, közli, hogy mostantól mindenki egyfélét használ. És így is lesz. De amíg valami olyan nem történt, ami kirívóan felhívta a figyelmét, nem vizsgálta meg, hogy mi lehet az állandó távollét oka. Mi most megtanulhatjuk, hogy mind az istenkapcsolatunkban, mind minden másban, minél kisebb jelekre is tudjunk majd hallgatni, és mérlegre tenni a szokásainkat. Mert vannak tényleg jó szokások. Azok, amik élő módon hordozzák a tartalmat. De a kiüresedettek csak elaltatják a lehetőséget bennünk, hogy gyógyuljunk és a jó irányba menjünk. Érdemes hát megvizsgálni őket! Ámen.