Sorsfordító találkozás

A kép forrása itt található

Igehirdetés Jn 4,25-30 alapján

Dél körül jár az idő. Egy asszony lép ki a házból. Megrogyott vállakkal viszi hatalmas vizeskorsóját. Üres a falu, ahogyan üres a híres kút környéke is. Elvégre itt, a bibliai tájakon, ahol rekkenő a hőség, minden épeszű ember meghúzza magát, amíg a forróság nem csillapodik. Kivéve ő. Ő, akit kitaszított magából a társadalom, mert öt férje volt már, és akivel most él, vele még csak nem is házasok. Neki akkor kell mennie a főzéshez, iváshoz és tisztálkodáshoz való vízért, amikor kikerülheti a többieket.

A híres kúthoz tart. Jákób kútjához, ami 1700 éves lehet eddigre. Még nem tudja, hogy ma hatalmas lehetőség vár rá ott. Nem, nem a többiekre, hanem éppen rá. Jézus, az Isten Fia várja ott. Egy sorsfordító találkozást kínál neki.

Mi, 2018-ban élő emberek, erről a sorsfordító találkozásról gondolkodunk ma. Hétköznapi értelmében használjuk a „sors” szót, ami az életút szinonimája is. Ahogyan most használjuk, abban a fátumnak, a végzetnek nem lesz szerepe. Egy ilyen sorsfordító találkozás lehetőségét kapjuk mi is a samáriai asszonyon keresztül. Vele tartunk most a kúthoz, közben pedig számos áthallás születhet meg a saját életünkre nézve is.

Megérkezik az asszony, és meglepetésére nincs egyedül.

Egy férfival találkozik ott. Mi lesz ebből? Ő, akinek annyi férfi volt már az életében, hogy ki is taszították miatta, a leglehetetlenebb időben is egy férfival kerül szembe. Mit fognak mondani az emberek? De hát vízre szükség van otthon… Szomjan halnak nélküle.

De egészen ártatlannak tűnik ez az ember. Mindössze annyit kér, hogy adjon neki inni. De jaj! Ez sem olyan egyszerű! A férfi egyértelműen zsidó. Ő meg samáriai. A zsidók egyáltalán nem közösködnek a samáriaiakkal. Ahogyan őt megvetik a falubeliek, úgy vetik meg a zsidók a samáriaiakat.

De ekkor különös fordulatot vesz a helyzet. Beszélgetni kezdenek. Előkerül a vallás és a kultuszi szokások. Úgy beszél ez az ember, hogy annak ereje van. Aztán a férjéről beszél. Erre ő bevallja, hogy nincs férje. És ekkor, a meghitt, különös hangulatú beszélgetésben egyszer csak megtörténik a megmagyarázhatatlan: a férfi tudja, hogy öt férje volt, és akivel most él, vele már nem is házasok.

Tótágast áll vele a világ. Ennek a férfinak kell lennie a Messiásnak! Neki kell lennie a megígért Megváltónak, aki megszabadítja őket! Ismeri az életét, holott ez lehetetlen. „Én vagyok” módon beszél magáról, ahogyan csak az Isten beszél Mózesnek az égő csipkebokorban. Ki is mondja ez a férfi az asszonynak: „Én vagyok az, aki veled beszélek.”

És hát olyan meghitt, őszinte hangulatot teremt kettejük között, amiben még ő is el tudja fogadni magát! Bár ő még előtte él az emmausi tanítványok történetének, ugyan azt érzi, amit ők fognak, amikor ezt mondják majd: „Hát nem hevült-e a szívünk, amikor beszélt?” Hát neki nagyon is hevül a szíve! Szeretet és szenvedély ébred benne. Végre egészen más szenvedély! Olyan, amit eddig csak keresett, kergetett és áhított a férfiak révén. Egy űrt akart betölteni velük, de képtelenség volt. Most egy egészen más férfi, egy egészen más helyzetben, lángra lobbantja a tüzet. Azt a tüzet, ami egyedül képes átjárni az egész életét. Még a múltját is helyre rakni, megbocsátást hozni és egészségessé tenni a jelent.

Ő, a görnyedten korsóját cipelő, aki sem azt, sem az életét nem bírta el, hirtelen érzi, hogy egész testét, és egész lelkét átjárja az élet, a pezsgés, a lendület, a remény. Ez a Jézus, aki csak a megígért Messiás lehet, a kút vize helyett az élő vízről beszélt neki. Hát nem mese ez!

Megint csak megelőzi az eseményekben az emmausi tanítványokat, akik szintén meglepően hamar megteszik majd visszafelé ugyan azt az utat, amin előtte csak vánszorogtak. Az emmausi tanítványok és az asszony számára is sorsfordító a találkozás. Megfordul minden.

Előtte még alig volt ereje, most majd kicsattan. Előtte még a kút vize volt a lényeg, most meg már ott is hagyja a korsót a kútnál, és anélkül siet vissza a városba. Előtte szóba sem állt a falusiakkal, most ő siet vissza hozzájuk, hogy beszéljen velük. Előtte a falusiak messze elkerülték az asszonyt, most pedig még útnak is indulnak a rekkenő hőségben a szavára.

Előtte még úgy élt, hogy neki az a sorsa, hogy a vizeskorsójával együtt hordja a megvetett életét. Hogy nem lehet máshogy élni, és nem lehet változtatni azon, ami van. Csak csendben elviselni azt, hogy minden egyre rosszabb lesz. Most pedig nem hisz már a végzetben. Sorsfordító lett számára a találkozás. Most már tudja, hogy eljött a világba az a megígért Szabadító, aki képes mindebben változást adni. Most már tudja, hogy nem egy darab rongy ő, akit a szél kénye-kedvére megtépázhat, hanem értékes, szeretett és számon tartott nő. Olyan, akiben Isten látja a szeretett, becses embert. És aki képes arra, hogy ő is tudja majd szeretni és megbecsülni magát.

„Én vagyok az, aki veled beszélek.” „Én vagyok a megígért Messiás.” – visszahangoznak benne Jézus szavai. Körülötte ott vannak már a falusiak, akik immáron maguk elegyednek szóba a Megváltóval. Az eddig megvetett nő pedig csendesen forgatja a szívében a sorsfordító találkozás élményét. Izgalmas lelki utazás veszi innentől kezdetét a számára.

Mi, 2018-ban élő emberek is sorsfordító találkozásra készülünk. Ma, amikor a köszöntő igében elmondta Jézus újra, hogy „Most pedig felmegyünk Jeruzsálembe, és beteljesedik mindaz, amit a próféták az Emberfiáról megírtak”, útnak indulhatunk vele mi is a Golgota felé. Holnapután húshagyó kedd, aztán hamvazószerdával elindul a böjti utazás. Sorsfordító találkozást készít el nekünk benne Isten. A böjti idő lehet a mi utunk, amit ugyan úgy magunk járunk az elcsendesedés által, ahogyan az asszony egyedül bandukolt a kúthoz.

Minket a szeghelyes kezű, feltámadott Jézus vár ott. Kivétel nélkül mindegyikünknek elkészíti a sorsfordító találkozást ebben a böjtben, és ebben a húsvétban. A kérdés az, hogy mi hogyan reagálunk arra, hogy ő kapcsolatba szeretne lépni velünk. Hogy megszólít bennünket. Bele merünk-e menni – életünkben először, vagy sokadjára – egy személyes beszélgetésbe vele? Merjük-e engedni, hogy hevüljön a szívünk, még annak a dacára is, hogy olyat is hallunk tőle, ami elől menekülünk? Pedig ő az élet vizét kínálja. Meghitt beszélgetéseken keresztül a sorsfordító találkozást. Ámen.