A történelem ismétli önmagát

A kép forrása itt található

Igehirdetés Jer 26,1-16 alapján

Készülünk tovább a Jeruzsálembe vezető böjti úton. Bár még az elején vagyunk, jókorát haladtunk már. Újabb hamuban sült pogácsát kapunk most a tarisznyánkba az igén keresztül, aminek ez lesz a központi gondolata: a történelem ismétli önmagát. Három szálat fogunk hozzá egyesével felvenni, és összefonni egy egésszé.

Jeremiás próféta személye adja nekünk az első szálat, akiről igehirdetési igénk szól. A prófétáknak talán az a legszembetűnőbb jellemzőjük, hogy tovább kell adniuk azt, amit Isten mond nekik. Hol csak egy embernek, hol egy település lakóinak, hol pedig az egész országnak.

Jeremiásnak Jeruzsálem városának lakosaihoz kell szólnia, amit ő meg is tesz, és nem játszik Jónást. A templomban azonban, ahogyan hallgatják a papok, más próféták és a nép, istenkáromlónak mondják. Az eleje még egészen klasszikus, amit hallanak: meg kell jobbítaniuk útjukat, máskülönben baj lesz. Az elmúlt igehirdetések mintájára így is mondhatnánk: ha nem változtatnak, akkor megkapják a tetteik következményeit. Beszédének vége azonban kiveri náluk a biztosítékot, mivel a várossal együtt a templom pusztulásáról beszél. Ez pedig istenkáromlásnak számított. Jeremiásnak így a halálát követelik. Lincselés-szerű állapot alakul ki.

Júda vezetőihez vagy elszalad valaki ezzel a hírrel, vagy meghallják a zavargást. Elsietnek ugyanis ezek a vezetők a templomhoz, és ősi szokásuk szerint leülnek a templomkapu elé, hogy lefolytassák a tárgyalást és döntést hozzanak.

Jeremiás ekkor újra elmondja azt, amit Isten rábízott. Most azonban tovább megy, és önmagáról is beszél. Elmondja, hogy bármit megtehetnek vele. A kezükben van. Azonban gondolják végig azt, hogy ha megölik, egy ártatlan ember vére tapad a kezükhöz.

A nép ekkor megváltoztatja a véleményét, és ugyan azt vallja, mint a vezetők: Jeremiást tényleg Isten küldte. A papok és a többi próféta azonban kitart a halálra ítélés mellett. Mi csak ennek a tényszerű leírását hallottuk, de vajon mi áll mögötte? Az, hogy kb. 70 évvel korábban Mikeás próféta már megjövendölte a város és a templom pusztulását, és neki akkoriban elhitték úgy, mint Isten üzenetét. A népnek és a vezetőknek eszébe jut ez, a papok és a próféták azonban kitartanak a saját álláspontjuk mellett. A prófétákból így lesznek hamis próféták. Bár látszólag Jeremiás társai, kiderül, hogy nem Isten, hanem a maguk gondolatait hirdetik.

Ez az első szál, Jeremiás szála, miközben az van ma a fókuszunkban, hogy a történelem ismétli önmagát. De jelen esetben miért is? Kiemelek bizonyos részeket a történetből, és szerintem Önök is rá fognak jönni, ha félreteszik Jeremiás személyét most, és csak az eseményekre figyelnek.

Isten küldötte megérkezik a zsidó néphez Jeruzsálembe. Elmondja az üzenetet, de a többség fellázad ellene. Istenkáromlónak nevezik. Többek között a város és a templom pusztulását jövendöli meg. A vallási vezetők azonban a halálát kívánják. „Meg kell halnod!” – mondják neki. Azután a hatalom dönt. Isten küldötte megengedi, hogy azt tegyenek vele, amit csak akarnak. Nem tiltakozik semmi ellen. Azonban tény, hogy ártatlan ember vére fog a kezükhöz tapadni.

Jeremiás esetében úgy fejeződik be ez az epizód, hogy a hatalom hisz neki, és életben hagyják. Amikor azonban a történelem megismétli önmagát, és Jézussal kapcsolatban történik meg ugyan ez az eseménysor, nála a nép nem pozitívba, hanem negatívba fordítja a végét. Ők magukra veszik a vérontás felelősségét, és ezt mondják: „Vére rajtunk és gyermekeinken.” Tovább kiáltják a „Feszítsd meg!”-et, és győznek.

A történelem ismétli önmagát. Bár Jeremiás könyve jóval korábban keletkezett, mint amikor Jézus élt, gyakorlatilag a történet vezérfonala szinte szóról szóra egyezik. Ahogyan az előbb végiggondoltuk Jeremiás történetének ezt a részét, teljes volt az áthallás Jézus passiójára.

Ez volt a második szál. Jeremiásé összeér Jézuséval. De van még egy utolsó szál. A történelem ugyanis napjainkban is ismétli önmagát. A mi időnkről ugyan úgy szól ez a történeti vezérfonal, mint Jézuséról és Jeremiáséról.

Napjainkban is vannak ugyanis hamis és igaz prófétái, papjai, hírnökei Istennek. Semmivel sem könnyebb megítélnünk, hogy ki melyik közülük. Sőt! Akkoriban megszokott volt, hogy szól valakihez az Isten, napjainkban azonban ha valaki ezt szó szerint így mondja, azt többnyire pszichésen zavartnak szoktuk ítélni. Nem feltétlenül tévesen. Ráadásul nekünk, Isten mai hírnökeinek sem könnyű beazonosítanunk magunkat, hogy az igaz vagy hamis küldöttek közé tartozunk – legyünk lelkészek vagy gyülekezeti tagok. Hogy miért? Azért, mert nagyon könnyen megszokássá válik a hitünk, és észre sem vesszük, hogy már csak a magunkét fújjuk, és nem az Istentől jövőt.

A történelem azonban ismétli önmagát. Isten követeket küld hozzánk is. Álruhás kiválasztottakat. Olyanokat, akik egyszerű emberként élnek a világban, és csak egyesek ismerik fel bennük Isten végtelen kegyelmét és ajándékát. Csak kevesen látják meg bennük azt, hogy ők igaz próféták. A történelem ugyanis ismétli önmagát. A hamis próféták elképzelhetetlen meggyőzőerővel képesek aláásni a hitelüket. És ne legyen kétségünk: ha Jézust, magát Istent félre lehetett így tenni az útból, akkor az ember-küldötteit is!!!

Mit tehetünk hát? Ugyan azt, amit a Jeremiás idejében élő vezetők tettek, és amit az elmúlt hetekben mi is emlegettünk már. Pál apostol fogalmazza meg ezt gyönyörűen: „Mindent vizsgáljatok meg!” Ezt tették a jeruzsálemi vének, és ismerték fel Jeremiásban mégis az Isten küldöttét.

Nekünk is a megvizsgálás a lehetőségünk, hogy ne veszítsük el Isten köztünk élő küldötteinek hangját. Ne egyszerűen vakhittel bólogassunk bármire, mint a Jézusra „Feszítsd meg!”-et kiáltó tömeg. Ne becsüljük le a tömegpszichózist! Képesek vagyunk a tömeg után menni, és nem gondolkodni.

Nekünk azonban mégis könnyebb már, mint a Jeremiás korában élőknek. Nekünk már ott van a tökéletes mérce Jézus szavaiban és cselekedeteiben. De vigyázzunk! Ez sem olyan könnyű, mint gondolnánk! Élő hit kell hozzá, hogy ne csak a fát, hanem az erdőt is lássuk! Mert a történelem a félremagyarázásban is állandóan ismétli önmagát.

Három szálat néztünk meg. Jeremiásét, Jézusét és a sajátunkat. Mert a történelem ismétli önmagát. Böjt egyik színéhez jutottunk vele, miszerint az elcsendesedéssel időt és megfelelő lelki mélységet lehet teremteni ahhoz, hogy éberen tudjuk az Istenről szóló hangokat és magyarázatokat vizsgálni. Így haladunk tovább a Golgota felé, és várjuk a sziklasír megnyílását.