Erős kézzel és kinyújtott karral

A kép forrása itt található

Igehirdetés Ez 20,32-37.42-44 alapján

A kéz a fára feszül. Talán érzi a test a belőle áradó fájdalmat, talán nem, mert a sokk megkíméli ettől. Szegek tartják, mégis mozdulnia kell, mivel máshogy nem kap levegőt. Mellkasát úgy tudja oxigénnel megtölteni, ha kezeivel és lábaival megemeli magát a kereszten. Aztán megpihen. Majd újra kezdi. Amikor látszólag mindennek vége, akkor is áldást oszt a Messiás. Erős kézzel, kinyújtott karral öleli magához a világot. Három nap múlva majd, amikor feltámadott testén is ott lesznek a sebhelyek, kihirdeti majd, hogy nincs még semminek sem vége. Most kezdődik még csak az élet!

Két héttel ezelőtt úgy gondolkodtunk a bűnesetről, hogy „A történetnek itt még nincsen vége!”. Ma is ezt hordozzuk szívünkben a következő központi gondolattal együtt: erős kézzel, kinyújtott karral.

Ezékiel könyvéből hallottuk mai alapigénket. Ezékiel a babiloni fogság korának prófétája volt, akit az első ostrom után, Kr. e. 597-ben deportáltak. Igénk azt a kérdését örökíti meg a Babilonba kerülteknek, hogy váljanak-e olyanná, mint más népek? És hogyan vészeljék át ezt az elképzelhetetlen időszakot?

Ezékiel azt hirdeti ki nekik, hogy éppen az volt a baj, hogy olyanok akartak lenni, mint a többi nép, és így elfelejtkeztek Istenükről. Neki azonban mégis terve van velük. Bármilyen nehéznek is tűnik a most kezdődött időszak, éppen a megmentő terv felé haladnak. És gyönyörű prófétai nyelven elmondja nekik, hogy Isten összegyűjti majd őket a népek sivatagába mindenfelől, és szemtől szemben ott ítélkezik majd felettük. Erős kézzel és kinyújtott karral áttereli őket pásztorbotja alatt.

Ennek a képnek azonban kétszeresen is része a lángoló harag. Így szól az ige: „erős kézzel és kinyújtott karral, de kiáradó, lángoló haraggal is”.

Ez Ezékielnek és kortársainak élethelyzete. Mielőtt azonban megnéznénk a miénket, rajzoljunk először egy ívet! Amikor a bűneset után elhatalmasodott a gonoszság a földön, Isten özönvízzel árasztotta el a földet. Noén és a vele levőkön kívül mindenki elpusztult. Isten azonban a szivárványt tette annak jelévé, hogy többé nem lesz ilyen. Amikor Izráel népe került bele mélyen a gonoszságba, valóban nem tette meg ezt már velük. Bár megmaradt lángoló haragja, mégis kegyelmi tervet készített el. A fogság útját. Közben pedig mindvégig készült a mindenek felett álló tervvel, Jézus, a Krisztus érkezésével.

Ahogyan két héttel ezelőtt mondtuk: a történetnek itt még nincsen vége. Számunkra nincs vége a lángoló haragnál Ezékiel sorainak. Eljött utána ugyanis a történelmi karácsony éjszakája, amikor megszületett a Messiás. Aztán eljött a történelmi nagypéntek napja, amikor erős kézzel és kifeszített karral odaadta önként életét a Megváltó. Végül eljött a történelmi húsvét hajnala, amikor a halálból élet lett, és feltámadt Jézus.

Isten lángoló haragjából lángoló szeretet lett. Féltőn szeret bennünket. Erős keze és kinyújtott karja nem a hátunkat verő botot jelenti, hanem a kereszten a világot átölelő karokat. A kezeket, amiken Istenként nem kellett volna, hogy feltámadva meglátszódjanak a szegek nyomai, ő mégis megőrizte őket. Tamás ezekbe márthatta bele ujjait, hogy megbizonyosodjon a feltámadásról.

Ezékiel könyvében azt mondta Isten, hogy a népek pusztájába vezeti ki őket, és ott mond ítéletet felettük. Mivel azonban a történetnek ott még nem volt vége, nekünk a népek pusztája már a Golgota hegyének kopár helyét jelenti. Más néven ugyanis Koponya-hegynek hívták akkoriban. A halálbüntetések helye volt, a városon kívül. Kopár, keserű és komor hely. Épp, mint egy sivatag. Ide vezette az emberiség történelmét Isten. Nem lángoló haraggal, hanem lángoló szeretettel, erős kézzel és kinyújtott karral. A kereszten függve.

Presbitériumaink beiktatására készülünk a hetekben. Ott is a kéz kap majd szerepet. Csak látszólag lesz az az én kezem! A valóságban Isten erős, kinyújtott és szerető karja lesz az, amivel kezet fognak majd a kérdések után, és ami áldást ad Önöknek esküjük és beiktatásuk után. Ugyan úgy az ő keze az, ami megérinti a kisgyermeket vagy felnőttet keresztségekor, a konfirmandust vallástételekor, a házasulandókat esküvőjükkor, a lelkészeket szentelésükkor, és minden tisztségviselőt beiktatásakor.

Az a kéz érint minket ilyenkor, ami a fára feszül. Talán érzi a test a belőle áradó fájdalmat, talán nem, mert a sokk megkíméli ettől. Szegek tartják, mégis mozdulnia kell, mivel máshogy nem kap levegőt. Mellkasát úgy tudja oxigénnel megtölteni, ha kezeivel és lábaival megemeli magát a kereszten. Aztán megpihen. Majd újra kezdi. Amikor látszólag mindennek vége, akkor is áldást oszt a Messiás. Erős kézzel, kinyújtott karral öleli magához a világot. Három nap múlva majd, amikor feltámadott testén is ott lesznek a sebhelyek, kihirdeti majd, hogy nincs még semminek sem vége. Most kezdődik még csak az élet! Ámen.