A vallássérültek vigasztalója

A kép forrása itt található

Igehirdetés 5Móz 11,26-28 alapján

Idén szilveszterkor rendhagyó hangulatú igehirdetéssel búcsúzunk az óévtől. Ez lesz a központi gondolatunk: a vallássérültek vigasztalója.

A vallássérült szó nem az én találmányom. A valláspszichológiában létező szakszó. Teljes megértéssel és szeretettel azt fogalmazza meg ez a kifejezés, hogy eltorzított módon kaphattunk képet a vallásról és Istenről. Sokszor a kisgyermekkor légköréről van ilyenkor szó, de számos esetben a kamasz- vagy akár felnőttkorról.

Van, amikor úgy érhető tetten, hogy a szülő Istennel fenyegetőzik: „Vigyázz, mert ha én nem is látom, látja az Isten és megver majd érte!” És mi ez, ha nem a végtelenül szerető Isten képének eltorzítása? Van aztán, amikor úgy érhető tetten, hogy valakinek csak az Isten haragjáról és a bosszúállásáról beszélnek. És sorolhatnánk tovább a példákat.

De nem csak a szülő okozhat vallássérülést. Lehet az nagyszülő, testvér, lelkész, tanár vagy bárki. És ott a korszellem. Az előző rendszer vallásellenessége önmagában árasztotta ezt mindenkire. Éppen ezért létezik az, hogy akkor mégis virágzott a keresztyén élet, elvégre az előző korszellemben nevelkedettek éltek. Mára azonban azok a generációk nőttek fel, akik a társadalmi anyatejjel szívták magukba a vallássérültséget. Minimum a kettős neveléssel. És még egy fájó csoportot meg kell említeni. A lelkészek gyermekeit. Bár közel nem mindenki lett súlyosan vallássérült közülük, mégis sokan kerültek ki mindig is közülük.

Nyomasztó kifejezést, és még nyomasztóbb hangulatot hoztam most ide. De nem önkényesen tettem, és nem az ebben lévő tocsogás a célom. Innentől már a feloldás felé haladunk. Ez ugyebár a központi gondolatunk: a vallássérültek vigasztalója.

Látszólag az igénk is nyomasztó. De csak látszólag! Álruhás evangéliumi hírnökről van ugyanis szó, amit alaposan meg kell vizsgálnunk, hogy megtaláljuk a belőle fakadó élet forrását. Nézzük hát!

Most akkor ki kit ünnepel karácsonykor?

A kép forrása itt található

Igehirdetés Ézs 60,19-22 alapján

Adott egy felnőtt születésnapos. Éppen saját magának szervez bulit aznap estére. Kicsit furcsa, nem? Alapvetően az a magyar mentalitás, hogy nem illik elárulni, ha aznap van a szülinapunk, mert zavarba hozhatunk vele másokat. Köszöntést pedig vagy szerveznek az embernek, vagy nem… Képzeletbeli szülinaposunk persze tényleg lehet, hogy azért szervezkedik, mert több figyelmet szeretne ezáltal kicsikarni a környezetéből. Arra vágyik, hogy mindenki őt ünnepelje. Viszont van egy másik forgatókönyv is! Hogyha meglátnánk és beszélnénk vele róla lehet, hogy az derülne ki, hogy emlékezni, megállni, visszatekinteni, mérleget készíteni hívja a többieket. Nem azt várja, hogy őt ünnepeljék, hanem hogy vele ünnepeljék meg azt, hogy megérte ezt a kort. Képzeletbeli szülinaposunkról tehát könnyű lenne ítélkezni. Viszont egyáltalán nem mindegy, hogy őt kell-e elvárás-szerűen ünnepelni aznap este, vagy vele együtt ünnepelni azt, ami neki fontos…

Ma így szól a központi gondolatunk: Most akkor ki kit ünnepel karácsonykor? Isten várja el, hogy őt ünnepeljük ilyenkor? Rendez magának egy világra szóló szülinapi bulit minden évben, és elvárja, hogy mindenki hajbókoljon előtte? Nos, én nem így ismerem az Istent. De nézzünk a mélyére ennek!

Ősbizalom

A kép forrása itt található

Igehirdetés Lk 18,17 alapján

„Mint gyermek, aki már pihenni vágyik

és el is jutott a nyugalmas ágyig

még megkérlel, hogy: „Ne menj el, mesélj” -

(igy nem szökik rá hirtelen az éj)

s mig kis szive nagyon szorongva dobban,

tán ő se tudja, mit is kiván jobban,

a mesét-e, vagy azt, hogy ott legyél.”

Így kezdi József Attila a Thomas Mann üdvözlése című versét. Sok különleges este emlékét hozza ez elő bennem. Kisgyermekek voltunk még a bátyámmal. Feküdtünk lefekvéskor az ágyunkban, és amikor már minden esti rituálén túl voltunk a szüleinkkel, mindig nyaggattuk Aput még az utolsó, nagy kívánsággal. Olyan mennyezeti lámpánk volt, aminek meg lehetett csavarni az üvegburáját. Apu megcsavarta, és Anyuval azt hallgatták, ahogy mi kacagunk. Feküdtünk a bátyámmal az ágyban, és a pörgő-forgó-táncoló fénycsodákat lestük a plafonon. Mesés volt…

Ma egy egészen rendhagyó igét hallottunk az igehirdetés alapigéjeként. Jézus zárószavait, amit a gyermekek megáldásánál mondott Lukács szerint: „Bizony mondom nektek, aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen nem megy be abba.”

A Bibliában egy Nikodémus nevű férfi volt annyira vagány, hogy egy hasonló ponton – a beégést kockáztatva – fel merte tenni őszintén a kérdést, Jézusnak, hogy akkor ez azt jelenti, hogy újra be kéne menni az anyaméhbe, és újra megszületni?

A megkülönböztetés művészete tanulható!

A kép forrása itt található

Igehirdetés Jn 10,30-42 alapján

Ha valami barkácsboltba, autósboltba, szerelvényboltba vagy hasonlóba kell menni, én jobb szeretem elkerülni ezt a feladatot, és másra bízni. Ennek egyetlen oka van. Ha visszakérdeznek, még a kérdést sem értem, hiába az anyanyelvemen hangzik el. Viszont ha például szövegszerkesztővel kell dolgozni, akkor nyeregben vagyok. Bármilyen kinyomtatott oldalt reprodukálni tudok, ránézésre megmondani, hogyan készült, és ráadásul tízujjas vakíróként gépelek. Szóval ez az én terepem.

Benedek Tibor olimpiai bajnokvízilabdázóval és egykori szövetségi kapitánnyal hallottam egyszer egyinterjút, ahol mesélte, hogy többször kinevették már, hogy mennyire nem tud focizni. Őszerinte azonban ez teljesen természetes, mivel úgy nőtt fel, hogy amikor mások az utcán rúgták a bőrt, ő uszodába ment a barátaival. Vagyis ha focizott volna, tudna is focizni. Majd elmesélte, hogy hogyan tanult meg nyilatkozni, amikor szükség lett erre. Holott előtte ezért is kinevették. Sokat köszönhetek ennek a vele készült interjúnak, mert ezt a jelenséget szoktam azóta én is jelezni, amikor vagy kinevetnek a hiányosságaim miatt. A szövegszerkesztést és a gépelést évekig iskolában tanultam. A barkácsolásban vagy az autószerelésben viszont nem vagyok jártas. Vagyis csak annyi a kérdés, hogy időt, energiát és figyelmet fordítottam-e valamire vagy sem.

"A tábla készen áll. A bábuk mozognak."

A kép forrása itt található

Igehirdetés Lk 3,1-6 alapján

Állnak a teraszon. Éjjel van. Mélységes mély, természetellenes csend. Ketten beszélgetnek. Tudják, hogy hamarosan ki fog törni a nagy háború. Csak a napja és az órája kérdés. Ekkor a tapasztalt bölcs azt mondja, hogy ez a csönd az utolsó lélegzetvétel a nagy lemerülés előtt: „A tábla készen áll. A bábuk mozognak.” Ekkor hatalmas fénycsóva gyúl. A földről az ég felé özönlik. Kezdődik hát! Így áll ott Gandalf és Pippin A gyűrűk ura című film grandiózus csatája előtt.

„A tábla készen áll. A bábuk mozognak.” Minden elő van készítve, végiggondolva és kivitelezve. De most még van egy utolsó pillanat: a nagy lélegzetvétel. Ez a feszült csönd a beharangozás, a nyitány. Kezdődik!

Ez nyitja meg igénket is.

Bizonytalan várakozás a biztosra

A kép forrása itt található

Igehirdetés 2Pt 3,3-14 alapján

Májust írtunk. Egy kora reggelen álltunk ugyan azok a középiskolások a buszmegállóban, akik nap, mint nap ingáztunk a közeli város iskoláiba. De ez a nap más volt. Mindannyian ropogósra vasalt ünneplőben feszítettünk álmosan, kómásan. Egyszer csak megláttuk a buszt, ahogy messze a kanyarnál kifordult. Lassított. Aztán a sofőr széttárta a karjait, mutatta, hogy nem férünk fel. Gázt adott és elment.

Megkönnyebbült sóhaj szakadt fel közöttünk. De jó! Haza lehet menni! Majd más díszíti a ballagók termeit, majd más elbúcsúztatja őket! Az osztályfőnök ezt meg fogja érteni. És mindenki boldogan, immáron az álmosság legkisebb jele nélkül indult haza. Kivéve engem. Én ott álltam a matrózblúzomban és a kétségbeesésemben. Én ugyanis aznap ballagtam. Velem mi lesz? Mobiltelefonom nem volt még, mint annyi más embernek akkor. És nem volt autónk, hogy a szüleimet megkérjem, vigyenek be. Latolgattam az esélyeimet. Aztán úgy döntöttem, ott maradok a buszmegállóban. Majd csak eljutok valahogy a városba, és el tudom intézni ballagás előtt azokat a feladatokat, amiket az egész osztály nevében én vállaltam magamra.

Egyszer csak felbukkant egy busz, amire nem is számítottam így hétvégén. Már messziről láttam, hogy a pesti járat az, ami nálunk soha nem áll meg. Rám egyáltalán nem jellemző módon integetni, hadonászni kezdtem a sofőrnek. Ahogy lefékezett és megállt a buszmegállótól távolabb, én még a nagy, vizes fűbe is örömmel gázoltam bele szoknyában, harisnyában és magas sarkúban is…

Ma, az egyházi év utolsó vasárnapján, a várakozásról szól igénk. Ez lesz a központi gondolatunk: bizonytalan várakozás a biztosra. Várakozás, mint a buszmegállóban, a ballagás reggelén. Bizonytalan és elbizonytalanító várakozás. De közben mégis ott van benne az egészen biztos: valahogyan el fogok jutni a saját ballagásomra. Bizonytalan várakozás a biztosra.

Ott folytatjuk, ahol a múlt héten abbahagytuk.

A nekem szóló üzenet kutatása

A kép forrása itt található

Igehirdetés 2Thessz 1,3-10 alapján

Van az a helyzet, amikor csörög a vezetékes telefon, felvesszük, és egy géphang elkezdi darálni nekünk a marketingszöveget. Ki nem állhatom az ilyen eseteket. Én beleszólok, bemutatkozom, és egy párbeszédre vagyok készen. A másik meg először is úgy hív fel, hogy a gyülekezeti számunknál be van jelölve, hogy tilos marketing célból felhasználni. Másodszor pedig nem is a telefon funkciót használja, ahol beszélgetnénk, ketten. Kiabálhatnék, énekelhetnék vagy jódlizhatnék, odáig nem ér el. Csak a maga személytelen üzenetét darálja. (Nálam éppen ezért talán öt másodpercig ha tartanak ezek a hívások…)

Vannak tehát a személytelen üzenetek, amik majd csak megszólítanak valakit, és vannak a személyesek. Azok, amik tényleg nekünk szólnak. Számunkra fontosak és minket érintenek. (A kettő pedig nem különül el markánsan egymástól. Sajnos, vagy nem sajnos…) Ma így szól a központi gondolatunk: a nekem szóló üzenet kutatása.

Nehéz igénk van hozzá. Hálaadással indul, aztán az utolsó időkről, bosszúállásról és bűnhődésről beszél. Súlyos gondolatok, amik súlyos érzéseket keltenek. De nézzünk mögé a látszatnak! Kutassuk benne a személyesen nekünk szóló üzenetet!

Ehhez először is meg kell értenünk azt, hogy az eredeti szöveg mikor, milyen helyzetben keletkezett.

A bizonytalanból a biztos út felé

A kép forrása itt található

Fekete Adrienn Mercédesz 5. éves teológus-lelkész szakos hallgató szupplikációs igehirdetése, ami 1Thessz 4,13-18 alapján hangzott el gyülekezetünkben az előző héten.

Szeretnék egy hónap múlva levizsgázni, szeretném, hogyha pár éven belül megtudnám pályázni az osztályvezetői állást, szeretnék meggyógyulni a betegségemből, hogy el tudjam végezni a feladataimat, szeretném, hogyha meg tudnék annyi pénzt spórolni, hogy egy új autót vehessek, amelybe gyerekeinkkel együtt elférünk. Azt hiszem, hogy mindnyájan egyet érthetünk abban, hogy az emberek gyakran rágódnak, gondolkodnak a jövőről. Majdnem mindenki megtudja mondani, hova szeretne eljutni, mi az, amit el szeretne érni és még számtalan elképzeléssel lehetne folytatni. Másrészt megkerülhetetlenül ott állnak azok a kérdések is, amelyek túl mutatnak földi életükön, amik a halál utáni állaphoz fűződnek. Erről még kevésbé van elképzelésünk, ez számunkra még ismeretlenebb. Akár földi életünkkel kapcsolatos, akár földi életünkön túlmutató kérdéseket teszünk fel, mindkét esteben a bizonytalanság is meghúzódik mögötte.

Alapvetően a bizonytalanságot nem szeretjük, mert olyankor tétlenek érezzük magunkat. Így inkább a bizonytalansággal szemben elviseljük a rossz hírt is. Azért mert a bizonytalanság egy idő után fel tud őrölni bennünket és még jobban, ha nem jön a várt megoldás, vagy egy válasz, ami megmondaná, hogy mire számítsunk.

A thesszalonikaiak bizonytalansága itt most elhunyt testvéreikre irányult.

The winds of change - A változás szelei

"Amikor a változás szelei fújnak egyes emberek falakat építenek, mások szélmalmokat (szélturbinákat)." (kínai közmondás)
A kép forrása itt található

Igehirdetés Jer 29,1-4 alapján

Álltam a metróban. A peron végében várakoztam. Még nem indult be sem a nagy tömeg, sem a járatok sűrűsége. Nyugalom volt körülöttem. Becsukott szemmel élveztem a ritka budapesti csendet. Egyszer csak éreztem a jóleső szelet. Bele is fordultam, hogy szemből érjen. Egy idő után abbamaradt. Tudtam, hogy még az előző állomáson áll. Eltel két-három perc, és ismét finoman elkezdett áramlani a levegő. Fokozatosan erősödött, majd amikor már azt éreztem, hogy alig lehetne fokozni, fázni kezdtem tőle. Felhúztam a kabátomat, ami addig túl melegnek bizonyult. De nem bántam a kellemetlenséget sem. Tudtam, hogy enélkül nem érhetnék célt. Egyszer csak abbamaradt a szél kellemetlen zuhataga is, és megérkezett, amire vártam.

The winds of change. A változás szelei. Emlékeznek a dalra? Nem egy mai darab, már csak a szövege miatt sem. „I followthe Moskva / Down to Gorky Park / Listening to the winds of change.” (A Moszkva folyót követem, le a Gorkij-parkig, hallgatva a változás szeleit.) A változás szelei. Ez lesz ma a központi gondolatunk. Szívünkben ezzel, és arcunkon a metró által maga előtt tolt levegővel indulunk útnak egy hihetetlenül különös és áldott útra Jeremiás prófétával.

Krisztus előtt 598-597-et írunk.

Különös helyek a temetők...

A kép forrása itt található

Igehirdetés Lk 13,29 alapján

Különös helyek a temetők egy település életében. Ahogyan az alapigében hallottuk, vannak itt napkeletről és napnyugatról, északról és délről. Vannak, akik egy településen már csak a temetőbe járnak haza, és csak a sírköveken álló nevek ismerősek nekik. Vannak, akik beköltözőként a helyi temetőt ismerik a legkevésbé. Vannak, akik a legtöbb sírnál megállva sok mindent tudnak mesélni, mert ismertek szinte mindenkit.

Vannak, akik keletről kerültek ide, vagy keletről járnak vissza a temetőbe. Jelentse ez akár Veszprémet, Székesfehérvárt, Budapestet vagy Erdélyt. Vannak, akik nyugatról kerültek ide, vagy nyugatról járnak vissza ide a temetőbe. Jelentse ez akár Celldömölköt, Szombathelyet, Németországot vagy Franciaországot. Vannak, akik északról kerültek ide, vagy északról járnak vissza a temetőbe. Jelentse ez akár Győrt, Szlovákiát vagy Csehországot. És vannak, akik délről kerültek ide, vagy délről járnak vissza a temetőbe. Jelentse ez akár Ajkát, Keszthelyt, Kaposvárt vagy Olaszországot. De olyanok is vannak, akik Brazíliából készülnek vissza Alásonyba a gyökereikhez.

Különös helyek a temetők. Vannak, akik kijönnek ide, amikor csak tudnak. És vannak, akiket lelkileg túlontúl megterhel, ha ide kell jönni. Vannak, akik imádkozva állnak meg a sírnál, és vannak, akik éppen egy szeretett ember halála miatt vesztek össze Istennel.

Különös helyek a temetők azért is, mert Jézus újabb megjelenésekor már csak ezek a helyek fognak számítani a földön. Megszűnik minden más a világon, és végre elkezdődhet az az élet, ami fájdalom, félelem, aggódás és minden más nyomorúság nélküli. Amikor megszólal majd az ezt jelző harsona, megnyílik a világ minden sírja, és feltámad mindenki.

Erről azonban még többet árul el alapigénk:

Az alapnak látszódnia kell!

A képek forrása itt és itt található

Igehirdetés 1Kor 3,11 alapján

Tizenvalahány évvel ezelőtt Budapesten, a Ferenciek terén vesztegeltünk a busszal a dugóban. Per pillanat nem bántam, ugyanis lélegzetelállító látványban lehetett így részem. Éppen a buszmegállónál lévő egyik épületet az én oldalamon tisztogatták az idő vasfoga alól. Budapesten – mint minden világvárosban –, ez nem csak a levegőben lévő port jelenti, hanem a kipufogógázt és tömérdek más mocskot. Jókor érkeztem: éppen a díszkapu fölötti homlokzat felénél jártak. Az egyik fele még koromfekete volt. A megszokott budapesti szürkés-feketéje az épületeknek. A másik felén azonban hófehéren ragyogott a kő. Szinte vakította a szememet. Én pedig ültem a busz ablaka mögött, és örültem, hogy nem tudunk még tovább menni. Magával szippantott a látvány. Faragott szobrok, díszítések és jelképek ízléses özöne fogadott. Fogalmam sem volt, mekkora kincs mellett buszoztam el nap mint nap.

Luther, majd Kálvin, Melanchton és Zwingli sem akartak mást, mint az idő vasfogát lemosni Isten igéjéről. Petőfi is erről írt évszázadokkal később a magyarság révén a Nemzeti dalban: „Mit rákentek a századok, lemossuk a gyalázatot.” És hogy mit rejtenek a rákent századok ráncai? A világ legnagyobb kincsét. Pál apostol ezt írja: „Más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, amely a Jézus Krisztus.”

Az alapnak látszódnia kell! Ezzel a központi gondolattal indulunk ma útnak az igehirdetésben.

Az alapnak látszódnia kell! Sok minden csak leheletvékony hártyaként került rá, mint a szmog. Hiszen nem is látjuk, ahogyan száll a levegőben! Ó, az semmiség akkor! És lám,

Biztos, hogy lehetetlen a küldetés? (avagy Mission: Impossible)

A kép forrása itt található

Igehirdetés Ézs 49,1-6 alapján

Jó néhány héttel ezelőtt a filmekből ahétköznapi nyelvbe került kifejezésekről beszéltünk. Ma is innen indulunk, de csak a képet hozzuk el belőle. Egészen más vizeken fogunk evezni. A mai film a Mission: Impossibe, vagyis Lehetetlen küldetés.

Bevallom, ezeket a filmeket nem ismerem. Egyszer egy részletet láttam valamelyikből. De nekünk most amúgyis csak az alaptörténetre van szükségünk. Akik nálam is kevésbé ismerik, azoknak mondom, hogy 1996-tól jön ki időnként egy-egy része ezeknek a mozifilmeknek, amik egymáshoz kapcsolódnak. Olyasmik, mint a James Bond filmek, csak itt nem egy emberről, hanem egy csapatról van szó. (Amúgy az eredeti sorozat 1966-os.) Az alaptörténet az, hogy kapnak egy feladatot, ahol nagy főgonoszokat kell kiiktatni. Amúgy lehetetlen lenne a küldetés – innen a film címe –, de a válogatott csapat, ezernyi veszély nyomán mégis csak teljesíti a küldetést.

Mi most a film címére apellálva elhozzuk ebből a képet és azokra a bizonyos más vizekre evezünk. Ez a kérdés lesz ma a központi gondolatunk: Biztos, hogy lehetetlen a küldetés?

A más vizeken hajózás időutazást is jelent. Több ezer évet utazunk vissza, és egy egészen más műfajba csöppenünk (loccsanunk).

Mekkora a mérföldkő súlya?

A kép forrása itt található

Igehirdetés 5Móz 26,1-11 alapján

Mérföldkő, vagy kilométerkő. Régen egy fehérre meszelt kőtömb, ma egy fehér és zöld színű lemeztábla. Ha autóval haladunk, sokszor észre sem vesszük. Gyalogosan azonban értelmet nyer bennünk a „mérföldkőhöz érkezett” kifejezés. Az a pont, ami hirdeti, hogy volt erőm és lehetőségem eljutni idáig, és számvetésre, összegzésre hív, mielőtt a következő felé indulok.

Koczor Tamás lelkész és az Izsóp együttes tollából született egy gyönyörű, ún. ifjúsági ének, ami felcsendülhet ilyenkor az ajkunkon vagy a lelkünkben: „Mint fáradt vándor állok meg szivárványodnál. Magamban számolom színeit, elkápráztattál. Jóságod átölel. Fényed betölti szívemet. Szövetséged újra szövöd velem.”

A mérföldkő (vagy a megjelent szivárvány) ma a betakarítási hálaadás ünnepe. A központi gondolatunk pedig ez lesz: Mekkora a mérföldkő súlya?

Igénk egy nagyon izgalmas időszakot rögzít.

Test-kép-zavar

A kép forrása itt található

Igehirdetés 1Móz 2,4b-15 alapján

Ismét olyan gyönyörű igénk van, hogy olvadozhat tőle a lélek. Ismét legalább egy tucat igehirdetést tudnék írni róla, és ismét igaz, hogy most is tartom magam azért a keretekhez... De könnyen mondhatják/gondolhatják azt, hogy „Mi ebben a szép? Néhány sor múlva csúnya vége lett…” Jogos a kérdésbe bújtatott kétely! Mint mindig, el is visz minket egy fontos momentumhoz: állandóan a bűnesettel összefonódva nézzük. Az ezzel a baj, hogy Isten szándékát nem vesszük észre. Éppen ezért mi most azzal az alapállással fogunk dolgozni, hogy csak az eddigieket nézzük a teremtésből, és nem nézünk el a tiltott gyümölcsös történetig. Arra fogunk figyelni, hogy Istennek mi volt a szándéka. A központi gondolatunk egy hármas szóösszetétel lesz: test-kép-zavar.

Igénkben azt hallottuk a teremtéstörténet nagy egészéből, hogy a puszta földre először az embert teremtette meg Isten. Ezután ültette az Éden kertjét, benne mindenféle növénnyel és állattal, valamint egy folyóval, ami aztán négy ágra szakadt. Két különleges fát is elhelyezett a kertben: a jó és a rossz tudásának fáját, illetve az élet fáját. Utóbbiról szabadon lehetett enni!

Eszerint a leírás szerint tehát először a föld létezett, majd a föld porából az ember. Az ószövetségi héber nevek ugyebár ún. beszélő nevek. Ez most is így van. Ádám – „ádámá” – eredetileg nem tulajdonnév. Kettős jelentése van: föld és ember. Vagyis az „ádámát” megformálta az „ádámából”. A földből földet formált. Gyönyörű a magyar és a héber nyelv tehát együtt. A Föld nevű bolygón, a földből, megformálja Isten a földet, ami emberré lesz. Éppen ezért aztán földnek és embernek is hívják, vagyis Ádámának, Ádámnak.

Izgalmas észrevennünk azt, hogy Isten ebben a néhány versben folyamatosan öntöz.

A lemez két oldala

A kép forrása itt található

Igehirdetés 1Móz 28,10-22 alapján

Gyönyörű szép igénk van mára. Lelket üdítő, tüdőt friss levegővel feltöltő, szívet melengető történet. Nem csak szép, de mélységesen mély tartalommal is rendelkezik. Több napig lehetne beszélni róla, vagy több, egészen különböző témájú igehirdetést lehetne egymás után írni róla. De ne aggódjanak! Ma is haza fogunk menni…! Ma is van nem csak eleje, de vége is az igehirdetésnek. Most nem önmagában vizsgáljuk meg a történetet, hanem ún. holisztikus képet alkotunk vele, vagyis a nagy egész összefüggésébe állítjuk. Isten tervét fogjuk megvizsgálni. A központi gondolatunk ez lesz: a lemez két oldala.

Ó, azok a bakelitlemezek! Hogy szerettem őket gyerekként! Emlékszem, a könyvespolc legtetején álltak a lemezek, mellettük pedig a titokzatos doboz. Kellően magasra volt téve előlünk, gyermekek elől, és csak a kanapé tetejéről csodálhattuk. Aztán egyszer csak a tű olvasni kezdett, és szólt az Edda, az Omega, az Illés, Máté Péter vagy épp a Hungária. Én pedig elkértem a bakelit papírtokját, és figyeltem a számok sorrendjét. Nagy pillanat volt számomra mindig, amikor a szüleim megfordították a lemezt, és jött a B oldal. Soha nem értettem gyerekként, hogy ez a másik oldalról miért nem hallható…

A lemez két oldala. Az egyiken is belevésve a tartalom, a mondanivaló, a megérlelt és kidolgozott üzenet. Aztán a másikon is folytatódik. És a tű csak olvas és játszik…

Jákób történetében is két oldala van a képzeletbeli lemeznek.

Következmény - átok - kegyelem

A kép forrása itt található

Igehirdetés 1Móz 4,1-16 alapján

A mai napra ismét komoly feszültséget hordozó igét kaptunk. Mégis azt mondom, hogy csodálatos ez a szakasz. Nem minden részletében persze, hanem a benne elrejtett isteni üzenet miatt. Ebből három szót állítunk ma a középpontba: következmény – átok – kegyelem. Nem külön-külön vizsgáljuk meg őket, hanem azt fogjuk látni, hogy teljesen összefonódnak.

A Biblia negyedik fejezetében járunk. Az első kettőben Isten megteremtette a világot, és az embert elhelyezte az Éden kertjében. A harmadik fejezetben megtörtént a bűneset, amikor Ádám és Éva szakítottak a tiltott gyümölcsből. Velük pedig meg is érkeztünk az első, középpontba állított szavunkhoz, a következményhez. Isten figyelmeztette az első emberpárt, hogy ha esznek a jó és a rossz tudásának a fájáról, annak következménye lesz. Ők azonban a kígyónak hittek, aki tagadta Isten szavait. A következmények azonban azonnal zúdulni kezdtek. Szégyellni kezdték magukat, egymásra mutogattak, elvesztették lelki békéjüket, és el kellett hagyniuk az Éden kertjét.

Káin és Ábel, ebbe a megváltozott helyzetbe született meg. A következmények, amiket Isten előrevetített, megtörténtek. Látszólag minden megy tovább, mint eddig. Aztán Káin természete egyre jobban elkezdi kirajzolni a bűneset következményeit. Nézzük meg részletesen a közte és Isten között zajló párbeszédet, mert ebben mutatkozik meg a következmény, az átok és a kegyelem hármasa!

Káin, a földművelő, és Ábel, a juhpásztor, áldozatot visznek Istennek. A kezük munkájából viszik a felajánlást: Káin terményeket, Ábel juhot. Ábel áldozatát elfogadja Isten, Káinét viszont nem. Ekkor Káin hatalmas lehetőséget kap:

Miért szeretjük "az ember" megfogalmazást?

A kép forrása itt található

Igehirdetés 2Sám 12,1-15a alapján

Ma arra a kérdésre keressük a választ, hogy miért szeretjük annyira „az ember” megfogalmazást. Az olyan szófordulatokra gondolok, mint amikor azt mondjuk, hogy „hát ugyebár az ember már csak olyan”, vagy „nem tudja az ember, mit csináljon”, no meg „fontos az embernek, hogy ez meg ez így legyen”. Közben pedig arról van szó, hogy nem az ember olyan, hanem én vagyok olyan. Nem az ember nem tudja, hanem én nem tudom, hogy mit csináljak. Nem az embernek fontos, hanem nekem fontos, hogy valami így és így legyen.

A lélektan következetesen odafigyel arra, hogy ne használjuk ezt az „emberes” általánosítást. Akik pedig az önismeret tudatos útjára lépnek, tudatosan kijavítják magukat. Ez eleinte viccesen dühítő helyzeteket szül, amikor elmondjuk „emberes” megfogalmazással, majd megállítjuk magunkat, és elmondjuk egyes számú „én” megfogalmazással ugyan azt. Aztán idővel már ritkán kell csak javítani.

De miért fontos ez? Miért ne lehetne csak úgy simán „emberezni”? És egyáltalán miért szeretjük annyira ezt a megfogalmazási formát? Erre keressük ma a választ Dávid király, Nátán és Betsabé története nyomán.

Először némi ismétlés, a régvolt hittanórák okán.

"A káosz egy létra" - De hová vezet?

A kép forrása itt található

Igehirdetés Lk 19,41-48 alapján

Van az úgy, hogy önálló életre kel a filmek egy-egy mondata vagy kifejezése, és éveken, évtizedeken keresztül velünk marad. Némelyik csak a családi, baráti körben válik szállóigévé, mások pedig olyan mélyen beleépülnek a szókincsünkbe, hogy azt sem feltétlenül tudjuk, honnan származnak. Tudjuk például, hogy „Az oroszok már a spájzban vannak.”, vagy azt, hogy „Ez egy gyönyörű barátság kezdete.” Köszönünk egymásnak, hogy „Jó reggelt, Vietnám!”, vagy „Az erő legyen veled!” Utóbbihoz pedig hamar megérkezik bíztatásként, hogy „Fuss Forest, Fuss!” Az esküvőkön Frodó óta gyűrűhordozók jönnek be a gyűrűpárnával, a bemutatkozás pedig úgy stílszerű, hogy „A nevem Bond. James Bond.”

Néhány hete kezdték még csak el vetíteni a Trónok harca sorozat legújabb évadát, de úgy tűnik, egy újabb, nagyon mély értelmű mondatot kaptunk tőle. Máris sok cikkben idézik, beszélgetésekben jelenik meg, idézetes képeket csinálnak hozzá és látszik, hogy önálló életre kelt. És valóban, nem kell ismerni hozzá a történetet, mert anélkül is van értelme. Így szól: „A káosz egy létra.” Ez lesz a központi gondolatunk ma, némi kiegészítéssel: „A káosz egy létra.” – De hová vezet?

Igénkben Jézus éppen megérkezik Jeruzsálembe.

A maradék

A kép forrása itt található

Igehirdetés Mk 8,1-9 alapján

Néhány hónappal korábban a mai textusunk „párja”, az 5000 ember megvendégelése volt az igehirdetési alapige. Éppen ezért ma, amikor a 4000 ember megvendégelését tűzték ki számunkra, ugyan abba azirányba természetesen nem indulunk már el. Még valamit nem fogunk tenni. Nem merülünk bele abba, hogy a 4 és az 5000 ember megvendégelése egyetlen történet két verziója-e, vagy tényleg kétszer történt meg. (Egyébként ezt Istenen kívül senki sem tudhatja. Csak álláspontok vannak.) Helyette a maradékról fogunk gondolkodni ma.

Maradék. Egy darabka, egy kevés, ami az egészből visszamarad. Maradék az ebédről, vagy éppen az ünnepi lakomáról. Maradék a tubus alján, legyen az majonéz, fogkrém vagy gyógyszertári kenőcs. Maradék folyékony mosószer, ami teljesen beborítja még a flakont, de igazából már nem látunk belőle semmit. Maradék cukor vagy liszt, amit kirázunk a zacskó sarkaiból. Maradék energia, amiből jobb híján gazdálkodnunk kell a fáradtságban. Maradék pénz, ami vajon elég-e a céljainkra? Maradék rokonok és barátok, akik az évek, évtizedek után velünk maradtak minden baj ellenére. Maradék gyülekezeti tagok, akik a többnyire kiürült templomba is bemernek ülni. Maradék hit, ami mégis él még bennünk, bármit is éltünk meg.

Maradék. Manapság egyre kevesebb értéke van.

Állapotfelmérés

A kép forrása itt található

Igehirdetés 2Tim 1,14 alapján

Ma eltérünk a kiírt igehirdetési igétől. Ennek oka örömteli: gyülekezetünkben felnőtt konfirmáció van, és azt az igét gondoljuk végig együtt, ami majd a konfirmandus áldó igéje lesz. Mindannyiunknak kincset rejt ez a mondat, és mindannyiunknak szól persze. A központi gondolatunk így hangzik: állapotfelmérés.

„A rád bízott drága kincset őrizd meg a bennünk lakozó Szentlélek által.” – mondja, illetve írja Pál apostol Timóteusnak. Amolyan mentori emlékeztetés és bíztatás ez. Az ifjú Timóteus ugyanis valószínűleg Pál apostol nyomán tért meg. Ezt követően jó ideig együtt szolgáltak, majd Pál önálló szolgálattal bízta meg. Az évek alatt több, újonnan alakult gyülekezetet is vezetett, amelyeket mentora rábízott. Ebben a bensőséges kapcsolatban egy ún. pásztorlevéllel bíztatja Pál Timóteust a fenti szavakkal.

Ahogyan elhangzott, ma az állapotfelmérés a központi gondolatunk. Pál buzdítása nyomán azt mérjük fel, hogy éppen most, ebben az időben, milyen állapotban van bennünk az említett kincs.

De mi is ez a kincs?

Hiteles keresztyénség

A kép forrása itt található

Igehirdetés Lk 5,1-11 alapján

Ha Péter apostol a mi világunkban élne, vajon hiteles keresztyén lenne-e? Nem. Bátran merem állítani, hogy az általános hitelesség-felfogás szerint nem számítana hitelesnek. Sőt! Ha Jézus a mi világunkban élne, és napjainkban vinné végbe földi küldetését, ő sem számítana hitelesnek. Hogy miért? Kiderül majd az együttgondolkodás folyamán. Ma a hiteles keresztyénség áll a középpontban.

Nézzük először a történetet! Jézust nagy tömeg követi a Genezáreti-tó partjára. Először a partról tanítja őket, majd amikor befut két hajó, az egyik tulajdonosát, Simont, megkéri arra, hogy az övéből beszélhessen tovább. Nekünk furcsa lehet, hogy a sokaság a parton áll, Jézus pedig a hajóból beszél hozzájuk. Az ok azonban az, hogy amíg nem volt mikrofon a világon, addig a természeti törvények adta lehetőségeket használták hangosítás céljára. A víz volt ugyanis a hangosító közeg Jézus és a sokaság között. (Ezért olyan nagy egyébként a mi számunkra is a strandokon a zsivaly, és ezért szokták azt mondani, hogy ne a vízben beszéljük meg a titkainkat…)

A történetből kiderül, hogy Jézus nem pusztán hangtechnikusként gondol Simonra, hanem gyakorlatilag hozzá és érte jött. Ezzel el is kezdődik a hitelesség fejezete. Az ugyebár még rendben van, hogy az éjszakai halászatról megérkezők visszafelé indulnak, mert kell a hangosítás. De amikor Jézus azt mondja Simon Péternek a tanítás után, hogy evezzen még beljebb, és halásszanak újra, ott látszólag hiteltelenné teszi. Ő, a halászatban laikus, azt mondja a szakembernek, hogy halásszon csak újra! Pedig egész éjjel kint voltak, és nem fogtak semmit. Most pedig mindenki azt látja, hogy egy laikus szavára újra megpróbálja. Nem veszíti-e el a szakmai hitelességét?

Megtörténik a csoda:

Használt keresztyénség

A kép forrása itt található

Igehirdetés Lk 6,36-42 alapján

Van, aki nem vesz használtat. Mindenből újat vásárol. Van, aki meg törekszik arra, hogy használt dolgokat vásároljon. Van, aki soha nem olvassa el a termékhez csomagolt használati útmutatót, és van, aki előbb mindig végigbogarássza. Napjában számtalanszor mondunk ilyeneket: „Nekem használt.” „Én még nem használtam ilyet.” „Hogyan kell használni?” „Kihasználtak.” „Felhasználtak valamire.” „Haszontalan vagyok.” És folytathatnánk tovább a sort.

Ma a használt keresztyénségről fogunk gondolkodni.

Sok mindenre felhasználták már Jézusnak ezeket a szavait, amiket az előbb hallottunk. (És persze az összes többit is.) „Ne ítéljetek, és nem ítéltettek. Ne kárhoztassatok, és nem lesz kárhoztatásotok. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsáttatik. Adjatok, és adatik nektek.” Vannak, akik használtak vele, és valóban Jézus láthatatlan, de érezhető keze nyomát hagyták a világban. Akár Teréz anyák, akár Assissi Szent Ferencek, akár Sztéhló Gáborok, akár névtelen kisemberek voltak. És vannak, akik a maguk kénye-kedve szerint használták. Például egy a véleményét, vagy fájdalmát kimondó gyakorló keresztyénnek odadobták, hogy „Hát ne ítélj!” vagy „Nem igaz, hogy nem tudsz megbocsátani! Milyen keresztyén vagy te?” Ezzel pedig egyfelől többszörösen szíven találták a keresztyén embert, másfelől a saját céljaik szerint használták fel, illetve használták ki Jézus szavait. Magukat védték vele, és sarokba szorították a másikat.

Használt keresztyénség. Hányszor használták és használják ki ma is a keresztyénséget! Hol bűnbaknak kell, hol meg egy széles vállnak, ami utat tör a tömegben. Használják politikai, társadalmi, művészeti és megannyi célra. És hányszor önmaga használta ki pozícióját – akár az egyház, akár egyes emberei –, és Krisztus zászlajának égisze alatt az önös céljaiért harcolt. Ezt sem tagadhatjuk le, ma sem.

Használt keresztyénség. Sokan tényleg merik használni! A legjobb, legnemesebb értelemben. Nem a polcon porosodik számukra. Nem dísztárgy, nem a szekrény mélyén lapuló kacat, vagy ósdinak tűnő régiség, aminek a múzeumban van a helye. Vannak, akik folyamatosan igyekeznek félrehúzni minden zavaró tényezőt, amit a keresztyénség ki- és felhasználása okoz. A lényegre koncentrálnak, és a lényeget használják.

De mi a lényeg?

Átjárás a szeretet és a gyűlölet között

A kép forrása itt található

Igehirdetés 1Jn 3,13-18 alapján

Mára olyan igét jelöltek ki nekünk, amivel önszántunkból nem biztos, hogy foglalkoznánk. A gyűlölet lesz ugyanis mindvégig előtérben. Mindannyian találkozunk vele, de nem szívesen beszélünk róla, mert érezzük, hogy milyen hatalmas ereje van. Vannak, akik tagadják, hogy jelen lenne az életükben. Mások pedig nem akarnak nélküle élni, mert ez élteti őket. János evangélista azonban nem önmagában tárgyalja, hanem a szeretettel állítja egymás mellé. A központi gondolatunk így hangzik ma: átjárás a szeretet és a gyűlölet között.

János olyan komoly és mély gondolatmenetet visz, amit nem könnyű követni. Emiatt végig egy gyakorlati példát használunk gondolatainak és üzenetének lefordításához: az otthon takarításának képét.

Az otthonunk akkor is koszolódik, amikor semmit nem csináltunk benne. Ha nem vagyunk otthon hetekig, végül koszos lakásra érünk haza. A por belep mindent. Azzal, hogy létezik a lakásunk, eleve ki van téve a kosznak. János is ezt mondja a gyűlöletről. Azzal, hogy létezünk, ki vagyunk téve ennek a pusztító érzésnek. Még az sem véd meg bennünket tőle, ha gyakorló keresztyének vagyunk. A bennünk élő gyűlölet érzésére pedig talán a létező legerősebb kifejezést mondja:

Teljes biztonságban lehetek

A kép forrása itt található

Igehirdetés 1Jn 4,16b-21 alapján

 Az egyik legelemibb igényünk az, hogy biztonságban legyünk. Biztonságos légkörben nőhessünk fel a családunk körében, majd mi magunk is ilyet teremthessünk meg. Legyünk biztonságban a házunkban, a településünkön, az országban és a világban. Legyen kiszámítható és tervezhető anyagi helyzetünk, vagy éppenséggel az amúgy veszélyes tárgyaink – kazán, kályha, autó, stb. – biztonságosan működjenek.

Biztonság. Ősi igényünk ez. Valahol nagyon mélyen bele van írva a lényünkbe. János apostol igénkben ezt a szót állítja a teljes és tökéletes szeretet mellé. Múlt héten, Szentháromság ünnepén, arról gondolkodtunk együtt, hogy a teljesség nekünk emberi síkon nem adatik meg. Állandóan a teljesség hiányába ütközünk. Istenben azonban megkaphatjuk. Most ezt a gondolatot folytatjuk Jánossal. A teljes és tökéletes szeretetből megszülető biztonságról gondolkodunk. A központi gondolatunk így hangzik: teljes biztonságban lehetek.

Igénk így szól: „Abban lett teljessé a szeretet közöttünk, hogy bizalommal tekinthetünk az ítélet napja felé.” Ez a mondat látszólag értelmetlen. Mármint a két tagmondat együtt. Hogyhogy azzal lesz teljessé a szeretet köztünk, emberek között, hogy bizalommal tekinthetünk az ítélet napja felé? A megoldás – mint sokszor –, az eredeti görög szövegen keresztül nyílik meg.

A bizalom szót magabiztosságnak is fordíthatjuk. Vagyis magabiztosak lehetünk az ítélet napja felől. De miből eredhet a magabiztosságunk az utolsó ítélettel kapcsolatban? Erről a mondat előtti és utáni rész beszél. Ha Isten teljes szeretete a szívünkben van, akkor ő ott van bennünk. Mi pedig őbenne. Elmosódnak a határok. Összetartozunk. Ha pedig összetartozunk, akkor mi az ő napját várjuk. A szeretett Istenét, aki meg minket szeret. Ha ilyen szeretetkapcsolat van közöttünk, akkor semmi sem tehet kárt bennünk. Olyan lesz, mint például a filmekben, amikor valakik egymásnak háttal állnak, és úgy harcolnak a körülöttük lévőkkel. Néha olyat is lehet látni, hogy a hátukkal közreveszik azt, aki védtelen. A testükkel óvják őt, amíg harcolnak érte. Szintén a múlt vasárnapi, szentháromsági képet folytatva, úgy is mondhatjuk, hogy a Szentháromság hármassága közre fog bennünket a hátával, és vált-vállnak vetve harcolnak értünk. Óvnak és védenek bennünket. Biztonságban vagyunk.

Fantasztikus mélységű hit, szeretet és istenkapcsolat ez. Biztonságban lenni. Biztos lehetek az ítélettel kapcsolatban, mert ahhoz tartozom, aki kimondja az ítéletet. Ez azonban a biztonságnak csak egyik témája. Két másikat is megmutat még János, amik egymásba fonódnak.

Teljesség

A kép forrása itt található

Igehirdetés Ézs 6,1-13 alapján

Ézsaiás próféta egy nagyon intim, bensőséges eseménybe engedett be bennünket: elhívásának történetébe. Bár a többség elhívása lelki síkon történik, az övé látomásban adatott meg. Gyönyörű képeket hordoz a jelenet, még gyönyörűbb mondanivalóval. Nekünk azonban ismét választanunk kell közülük, hiszen aki sokat markol, keveset fog. Mi ezért csak egy szálat fogunk meg, hogy azt a lehető legjobban végiggondolhassuk. A központi gondolatunk ma csak egyetlen szó: teljesség.

Igénk indulása ismét lehetne amolyan szófordulat, mint pünkösdvasárnap. Ahogyan akkor is mélységesen sok mindent hordozott az alig észrevehető kezdőmondat, ez ma is így van. Így kezdi Ézsaiás: „Uzzijjá király halála évében láttam az Urat, amint egy trónon ült.” Ézsaiás szembeállítja az emberek királyát Istennel. Uzzijjá 52 évig uralkodott. Bár virágzó királysága volt, Istent megvetette. Halála napjáig szenvedett ennek következményeitől, de mégsem tért meg. Az ő királyságának utolsó évében viszont Ézsaiásnak megjelent Isten, az egyetlen igazi király. A teljesség Ura. A tökéletes, a szent, a mindent betöltő. Az, aki a ember-király felfuvalkodottságát elvetette, de a bűneit megvalló Ézsaiást, az egyszerű embert felemelte. Látomást adott neki. Megmutatta számára dicsőségét, és szolgálattal bízta meg.

Ezt látja Ézsaiás:

Én egy új apostolt kérek szépen!

A kép forrása itt található

Igehirdetés ApCsel 2,1-4a alapján

Ma többek között annak a napja van, amikor Jézus tanítványaiból apostolok lettek. A hit pillérei. És lám, mennyi mindent hordoz egy-egy szó! A tanítvány megjelölés elénk hozza a tizenkettő esetlenségét, naiv kérdéseit, és mégis meglepő hitét. Az apostol szó pedig azt, hogy ők indították útnak a krisztushitet, és lettek pillérei a felépülő egyháznak. Ma nem árulom el előre a központi gondolatunkat, ami végigvonul az igehirdetésen, csak annyit, hogy ehhez a tanítványból lett apostolsághoz van köze.

Igénk a pünkösdi történet legelejéről szólalt meg. Az első szavak amolyan beszédfordulattá váltak, de sokkal több tartalmat hordoznak ennél: „Amikor pedig eljött a pünkösd napja”. Ebben ott van a teljes addigi világtörténelem. Isten minden cselekedete, amit értünk, emberekért tett, hogy hit ébredhessen, és legyőzhetővé váljon minden, ami elválaszt minket tőle. Ő nagyon régóta, nagyon sokat készült erre a napra. Jézus pedig három éve készítette elő a tanítványokat arra, hogy alkalmasak legyenek az apostoli szerepre. És így lett. Ők, az egyszerű, tanulatlan, és sokszor faragatlan, hétköznapi emberek, megteltek Szentlélekkel. Megteltek. Micsoda gyönyörű kép! A fejük búbjától a lábujjuk hegyéig, tudatuk és tudatalattijuk minden rejtett zugáig az Atya és a Fiú Lelke töltötte be őket.

Az apostol szó azonban nem kizárólagos. Bár a hétköznapi szókincs bárkire, bármilyen profán helyzetben rá meri mondani, mi, Jézus későbbi tanítványai azért csak ritkán tesszük ezt meg. Kétezer év óta is csak azon keveseket mondunk apostolnak.