Következmény - átok - kegyelem

A kép forrása itt található

Igehirdetés 1Móz 4,1-16 alapján

A mai napra ismét komoly feszültséget hordozó igét kaptunk. Mégis azt mondom, hogy csodálatos ez a szakasz. Nem minden részletében persze, hanem a benne elrejtett isteni üzenet miatt. Ebből három szót állítunk ma a középpontba: következmény – átok – kegyelem. Nem külön-külön vizsgáljuk meg őket, hanem azt fogjuk látni, hogy teljesen összefonódnak.

A Biblia negyedik fejezetében járunk. Az első kettőben Isten megteremtette a világot, és az embert elhelyezte az Éden kertjében. A harmadik fejezetben megtörtént a bűneset, amikor Ádám és Éva szakítottak a tiltott gyümölcsből. Velük pedig meg is érkeztünk az első, középpontba állított szavunkhoz, a következményhez. Isten figyelmeztette az első emberpárt, hogy ha esznek a jó és a rossz tudásának a fájáról, annak következménye lesz. Ők azonban a kígyónak hittek, aki tagadta Isten szavait. A következmények azonban azonnal zúdulni kezdtek. Szégyellni kezdték magukat, egymásra mutogattak, elvesztették lelki békéjüket, és el kellett hagyniuk az Éden kertjét.

Káin és Ábel, ebbe a megváltozott helyzetbe született meg. A következmények, amiket Isten előrevetített, megtörténtek. Látszólag minden megy tovább, mint eddig. Aztán Káin természete egyre jobban elkezdi kirajzolni a bűneset következményeit. Nézzük meg részletesen a közte és Isten között zajló párbeszédet, mert ebben mutatkozik meg a következmény, az átok és a kegyelem hármasa!

Káin, a földművelő, és Ábel, a juhpásztor, áldozatot visznek Istennek. A kezük munkájából viszik a felajánlást: Káin terményeket, Ábel juhot. Ábel áldozatát elfogadja Isten, Káinét viszont nem. Ekkor Káin hatalmas lehetőséget kap:

Isten megkérdezi tőle, hogy miért gerjedt haragra, és miért horgasztotta le a fejét. Káin azonban nem hajlandó beszélni Istennel. Holott egy nagyon fontos információt kap még Istentől – ezzel kicsit később foglalkozunk –, továbbra is lehorgasztott fejjel, magába fordulva marad. Ahogyan szülei elbújtak Isten elől a bűneset után, most ő is elbújik a lelkében.

Odahívja inkább a testvérét, Ábelt, a mezőre, és minden teketóriázás nélkül meggyilkolja. Itt megremeg a történet. Az Édenkert utáni első bűn, amiről a Biblia szól, az gyilkosság. Sőt! Testvérgyilkosság, hidegvérrel.

Isten ekkor ugyan úgy fordul felé – bármily meglepő is –, mint ahogyan az előbb tette. Kérdez tőle: „Hol van Ábel, a testvéred?” Isten pontosan tudja persze, de mégis lehetőséget ad arra, hogy önként beszéljen tettéről. Káin ekkor már megszólal. De neki áll feljebb. Gúnyos szóviccbe kezd. „Hát őrzője vagyok én a testvéremnek?” A pásztor, a juhok őrzője az, akit én őrizzek? Ezzel a mondatával Káin a második kapott lehetőséggel sem él. A kegyelmet dobja sutba. A kegyelmet, hogy tett, amit tett, de Isten még mindig nyitott felé. Még mindig változtathat. Még mindig van bocsánat, még mindig szeretettel kíváncsi rá az Isten. De Káin megint elzárkózik előle.

Nagyon fontos látni, hogy az, amit megátkozásnak hívunk, csak a Káintól jövő második elutasítás után hangzik el. Gyakorlatilag az történik ezzel, hogy ha másodszor is megtagadta Isten kegyelmét Káin, akkor viselje a következményeit. Ábel kiontott vérét beitta a föld. Ezért ugyan ez a föld már nem fogadja el rajta Káin jelenlétét. El kell mennie innen, és később meg is tudjuk, hol telepszik le. Nód földjének hívják, Nód pedig azt jelenti, „nyugtalanság”. Mivel ezt tette Káin, örökké nyugtalan lesz. Ez is következmény. A föld azonban – szintén következményként – mást is tesz. A földműves Káinnak már nem adja többé termőerejét. És még valamit megtudunk. Ő, aki többszörösen elbújt Isten elől, innentől bujdosó lesz.

Átoknak mondjuk. Úgy értjük, hogy Isten átkozza meg őt ezzel. Azonban ez a köztudatban élő átok kifejezésünkkel nem egyezik meg. Az, amit Isten mond neki, gyakorlatilag mind következménye a tetteinek. Miután a második kegyelmi lehetőséget is sutba dobta Káin, szembe kell néznie mindazzal, amit okozott.

Amikor ezeket elmondja neki, még mindig Káinnak áll feljebb. Azt mondja, hogy nagyobb büntetést mért rá Isten, mint amit el tud hordozni. Még mindig csírája sincs benne a bűnbánatnak. Önmagát állítja be áldozatként. Isten pedig még itt is kegyelmet ajánl neki. Elmondja, hogy jelet tesz rá, ami miatt senki nem gyilkolhatja meg őt. Így tovább élhet. Ez pedig önmagában kegyelem, hiszen sok évtizede lesz még, hogy megváltozzon, megbánja bűneit, és elfogadja a kegyelmet.

Ennél az átok-szálnál van még egy nagyon fontos tényező. Ábelt ugyanis gyakran kihagyják ezen a ponton. „Káinnal miért történt…?” „Káinnak miért mondta Isten…?” És így tovább. De vegyük észre azt, hogy Isten nem hagyja büntetlenül Ábel meggyilkolását. Nem mondja azt, hogy „bár meggyilkoltad a testvéredet, nem lesz ennek semmi következménye”. Ábelért és az igazságért kell, hogy legyen következménye.

Én pedig adós vagyok még valamivel. Azt mondtam, hogy Káin a legelső beszélgetésnél egy nagyon fontos információt kapott Istentől. Ez így hangzik: „Hiszen ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz. Ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és rád vágyódik, de te uralkodjál rajta!” Az alap-metódusát értjük. Ha jól cselekszünk, emelt fővel járhatunk. Nincs mit szégyellnünk. Ha viszont nem jól cselekszünk, akkor további bűnökre való késztetés is belopja magát a szívünkbe. És itt jön a lényeg! „De te uralkodják rajta!” Az eredeti, héber szöveg fordítása úgy is szólhat, hogy „De te uralkodhatsz rajta!” Vagyis ezen a ponton elárulja Isten Káinnak, és az ő történetén keresztül nekünk is, hogy van hatalmunk uralkodni a késztetéseinken.

Káin nem így tett. Amikor megtudta Istentől, hogy van hatalma uralkodni a szívében dúló gyilkos indulaton, ő egyszerűen úgy döntött, hogy nem uralkodik rajta. Kihívta hát a mezőre Ábelt, és tettbe öntötte a lelkében dúló indulatot.

Képesek vagyunk azonban uralkodni a tetteinken. Sőt! Ha nem veszik el az életüket – mint Káin Ábelét –, akkor a rajtunk véghezvitt tragédiákon is tudunk uralkodni. Tudunk gyógyulni belőlük, tudunk újra egészséges életet élni. De a saját ártalmas késztetéseinken is tudunk uralkodni.

Következmény – átok – kegyelem. Ezt a hármasságot jártuk körbe. Az átok itt mást jelent, mint a köznyelvben. Jelen esetben következmény. Következménye annak, amit teszünk. A kegyelem pedig Isten szeretetének és hűségének következménye. Amíg élünk, mindig lesz újabb és újabb lehetősége a számunkra. Mi emberek állandóan ott lyukadunk ki, hogy miért történik meg valami szörnyűség. Közben azonban az az igazság, hogy a bűneset óta a világ alapállapota a rossz, a tragédia, a nyomorúság és a szörnyűség. Az a kegyelem, hogy Isten újra és újra és újra felajánlja a segítségét, és a változtatás lehetőségét. A kegyelem következményeit.

Szeretett testvéreim! Van kiút a bűn és a nyomorúság körforgásából! Akár mi tettük, akár rajtunk követték el. Isten minden egyes esetben felajánlja nekünk a segítségét. A kérdés az, hogy elfogadjuk-e. Káin nem tette. A neki mondott szavakból azonban tudjuk, hogy van lehetőségünk máshogy dönteni, és uralkodni a bennünk élő késztetéseken. Ezek az egyes esetek. A nagy egészre pedig már befejezte Isten a művét. Elküldte a saját Fiát, Jézust. Ábel volt az első fiú, az első áldozat. Jézus pedig a legnagyobb áldozat. Isten gyásza, és Isten fájdalma. Értünk tette. És Jézus értünk támadt fel. Mert Isten mindig beleavatkozik kegyelmével a tragédiákba. Mindig van kegyelem. Ámen.