Átjárás a szeretet és a gyűlölet között

A kép forrása itt található

Igehirdetés 1Jn 3,13-18 alapján

Mára olyan igét jelöltek ki nekünk, amivel önszántunkból nem biztos, hogy foglalkoznánk. A gyűlölet lesz ugyanis mindvégig előtérben. Mindannyian találkozunk vele, de nem szívesen beszélünk róla, mert érezzük, hogy milyen hatalmas ereje van. Vannak, akik tagadják, hogy jelen lenne az életükben. Mások pedig nem akarnak nélküle élni, mert ez élteti őket. János evangélista azonban nem önmagában tárgyalja, hanem a szeretettel állítja egymás mellé. A központi gondolatunk így hangzik ma: átjárás a szeretet és a gyűlölet között.

János olyan komoly és mély gondolatmenetet visz, amit nem könnyű követni. Emiatt végig egy gyakorlati példát használunk gondolatainak és üzenetének lefordításához: az otthon takarításának képét.

Az otthonunk akkor is koszolódik, amikor semmit nem csináltunk benne. Ha nem vagyunk otthon hetekig, végül koszos lakásra érünk haza. A por belep mindent. Azzal, hogy létezik a lakásunk, eleve ki van téve a kosznak. János is ezt mondja a gyűlöletről. Azzal, hogy létezünk, ki vagyunk téve ennek a pusztító érzésnek. Még az sem véd meg bennünket tőle, ha gyakorló keresztyének vagyunk. A bennünk élő gyűlölet érzésére pedig talán a létező legerősebb kifejezést mondja:

„aki gyűlöli a testvérét, az embergyilkos”. Jó lenne tagadni ezt, de ha mögé nézünk, fontos dolgot mutat meg nekünk.

A gyilkos szó a „Ne ölj!” parancsolatához vezet vissza minket. Erről pedig – a Szentírás nyomán – azt mondja Luther a Kiskátéban, hogy az nem csak a biológiai élet kioltását jelenti. Ha gúnyosan kinevetek például valakit, akkor megölök benne egy érzést. Ha lejáratom mások előtt, akkor megölöm a hitelességét. És így tovább. Lelkileg, érzelmileg sokféle módon tudunk gyilkolni.

„Aki gyűlöli a testvérét, az embergyilkos.” A gyűlölettel ugyanis belegyalogolunk a másik életébe. Mint amikor valaki a tisztán tartott háznál nem tartja meg a küszöb által rajzolt határt, és tocsogóan sárosan, trágyásan becsörtet a másik otthonába. Bár ki is megy utána onnan, de otthagyja a mocskot. Az otthon tulajdonosa semmit nem tett, de attól még mocskos és büdös a ház.

Ezért embergyilkos a gyűlölet. A belőlünk áradó gyűlölettel belecsörtetünk mások életébe, és otthagyjuk annak a mocskát. Ezzel megölünk benne valamit.

Vannak, akik azt mondják, hogy ők nem gyűlölnek senkit. Sőt! Soha nem gyűlöltek senkit. Megértem ezeket a mondatokat. Azt is, hogy miből fakadnak. De a legnagyobb szeretettel döntöm le ennek a mítoszát. Annyit jelent ugyanis ez az otthon képére lefordítva, hogy illatosított szőnyeget terítettek mindenhova a mocsok fölé, és állandóan légfrissítőt használnak a lakás minden pontját. A behordott mocsok azonban ettől még ott marad akkor is, ha tagadják. És akkor is, ha mindent megtesznek, hogy az ennek dacára is takaros legyen.

Ez a kép azonban végtelenül lelkigondozói is. Feltárja ugyanis azt, hogy eredendően nem belőlünk fakad a gyűlölet, hanem valakitől kaptuk. Azonban kijózanító is. Azzal, hogy ott él már bennünk, mi is becsörtetünk vele mások otthonába, mások életébe. Mi is adjuk tovább. Mit lehet hát tenni vele?

Feltakarítani azt a mocskot is, amit más hozott be az életünkbe. Lemosni mindent, amit megfogott, és felvakarni onnan, ahol járt. Kitárni az ablakokat, beengedni a friss levegőt, és megkeresni azt a szert, amivel nem csak elfedni, hanem eltüntetni is lehet a levegőből. Egyértelmű mindez a ház képéből. De hogyan néz ki a lelkünkben?

A válaszhoz fontos tisztáznunk először a szeretet szót. A görögben ugyanis számtalan szó létezik rá. Itt az agapé szerepel, ami Isten szeretetét jelenti. Az agapé-szeretet az, ahogyan Isten szeret bennünket. Az ő szeretete révén azonban mi is képesek vagyunk így szeretni. Amikor most a szeretetről lesz szó, ne a mi alapvető, emberi szeretetünkre gondoljunk, hanem erre az isteni szeretetre!

A gyűlölettel a kitakarításhoz szembenézni kell és feldolgozni azt. Erre pedig nekünk nincs eszköztárunk. Ahogyan azonbana múlt héten végiggondoltuk, használhatjuk hozzá Isten eszköztárát. Az ő erejével is végezhetjük a takarítást. Fordítsuk meg ehhez az előző képet!

Megérkezik valaki az otthonunkba. A bejárat előtt lehúzza a koszt a cipője talpáról. Megáll az ajtón belül elhelyezett lábtörlőn, kilép a cipőjéből, és kiteszi a küszöbön túlra, hogy nehogy összekoszoljon vele valamit. Rögtön kezet mosni indul, mert sokféle dolgot megfogott útközben, és nem akar semmit sem megfogni így. Amikor befejezi az étkezést, nem fogadja el a tiltakozásunkat, és segít elpakolni, elmosogatni, eltörölgetni. (Nélküle nem is csinálnánk meg, csak otthagynánk.) Bárhova megy, bármit csinál, érződik rajta, hogy tiszteletben tartja az otthonunkat és az erőnket. Egy idő után – mivel egyáltalán nem nyomul –, felbátorodunk, és érdeklődni kezdünk, hogy neki hogyan sikerül így hozzáállni a dolgokhoz? És hogyan van ereje rendben tartani az otthonát, sőt, még a miénkben is közreműködni? Erre ő elkezdi megcsillantani a mögötte álló világot.

János azt mondja, hogy ne szóval szeressünk, hanem munkával és valósággal. Illetve azt, hogy ne nézzük csak úgy el embertársaink szükségét, hanem lehetőségeinkhez mérten segítsünk nekik. Ha nem tesszük ezt meg, akkor bennünk sem marad meg Isten szeretete.

Az előző kép nyomán úgy fordíthatjuk le ezt a gondolatot, hogy egyfelől megengedjük másoknak, hogy közreműködjenek a mi otthonunk tisztaságában, másfelől mi magunk is közreműködünk másokéban, hogyha eljutottunk már arra a pontra.

Valakik behozták az életünkbe a gyűlöletet. Becsörtettek hozzánk. Egyedül nem tudjuk kitakarítani onnan. Mások agapé-szeretetével azonban igen. Mert ők elénk tudják élni Isten szeretetét, amiből táplálkozhatunk. Mi pedig másoknak segíthetünk. Nem a torkukon lenyomva azt, hanem szintén eléjük élve. Felcsillantva azt, hogy lehet másként. Meg lehet küzdeni vele. És amennyire tőlünk telik, mutatjuk neki az utat.

János azt mondja, hogy a bennünk élő gyűlöletnek is vonzása van, és a bennünk élő szeretetnek is. Mindegyikkel hatunk másokra. A gyűlölet gyűlöletet szül. Az isteni szeretet pedig isteni szeretetet szül. Az elsőről gondoskodnunk kell, a másodikat gondoznunk. Gondoskodni kell a gyűlöletről, mivel ha nem takarítjuk ki magunkból szembenézéssel és feldolgozással, akkor egyre többeket és többeket fertőzünk meg. És gondoznunk kell a bennünk élő isteni szeretetet, vagy keresnünk, hogyha még nem él bennünk. Ennek ugyanis – a gyűlölettel szemben – éppen az a célja, hogy minél többeknek továbbadhassuk.

Átjárás a szeretet és a gyűlölet között. Erről gondolkodtunk ma együtt. Nincs olyan, hogy valaki csak a szeretetben van. Ha valaki belegyalogol a lelkünkbe, nekünk is meg kell küzdenünk a gyűlölettel. Ha pedig ebben vagyunk, tudnunk kell, hogy van átjárás – először vagy újra – Isten agapé-szeretete felé! Nem kell a gyűlölet gyilkos indulatában leélnünk az életünket. Az evangélium felszabadítása ugyanis erre is vonatkozik. Lemoshatja rólunk az ebből fakadó mocskot. Benne élve ebben a felszabadulásban pedig már mi is segíthetünk másoknak, hogy betöltsük így is a szeretetet, ahogyan János írja. Ámen.