Én egy új apostolt kérek szépen!

A kép forrása itt található

Igehirdetés ApCsel 2,1-4a alapján

Ma többek között annak a napja van, amikor Jézus tanítványaiból apostolok lettek. A hit pillérei. És lám, mennyi mindent hordoz egy-egy szó! A tanítvány megjelölés elénk hozza a tizenkettő esetlenségét, naiv kérdéseit, és mégis meglepő hitét. Az apostol szó pedig azt, hogy ők indították útnak a krisztushitet, és lettek pillérei a felépülő egyháznak. Ma nem árulom el előre a központi gondolatunkat, ami végigvonul az igehirdetésen, csak annyit, hogy ehhez a tanítványból lett apostolsághoz van köze.

Igénk a pünkösdi történet legelejéről szólalt meg. Az első szavak amolyan beszédfordulattá váltak, de sokkal több tartalmat hordoznak ennél: „Amikor pedig eljött a pünkösd napja”. Ebben ott van a teljes addigi világtörténelem. Isten minden cselekedete, amit értünk, emberekért tett, hogy hit ébredhessen, és legyőzhetővé váljon minden, ami elválaszt minket tőle. Ő nagyon régóta, nagyon sokat készült erre a napra. Jézus pedig három éve készítette elő a tanítványokat arra, hogy alkalmasak legyenek az apostoli szerepre. És így lett. Ők, az egyszerű, tanulatlan, és sokszor faragatlan, hétköznapi emberek, megteltek Szentlélekkel. Megteltek. Micsoda gyönyörű kép! A fejük búbjától a lábujjuk hegyéig, tudatuk és tudatalattijuk minden rejtett zugáig az Atya és a Fiú Lelke töltötte be őket.

Az apostol szó azonban nem kizárólagos. Bár a hétköznapi szókincs bárkire, bármilyen profán helyzetben rá meri mondani, mi, Jézus későbbi tanítványai azért csak ritkán tesszük ezt meg. Kétezer év óta is csak azon keveseket mondunk apostolnak.

Olyan emberek ők, akik egy hatalmas területen, meglepően nagy arányban ébresztettek hitet. Ugyan olyan tüzet gyújtott bennük és rajtuk keresztül a Szentlélek, mint a történelmi, első pünkösdön. Ez a tűz pedig hosszan és sokáig lobogott, sok száz évig, és sok százezer embernek. Így mondjuk például a magyarok apostolának Gellért püspököt, az írek apostolának Szent Patrikot, a szlávokénak Szent Cirillt, a franciákénak Szent Remigiust, vagy a németek apostolának Szent Bonifácot. Mi, protestánsok pedig, ezzel a logikával, Lutherre azt mondhatjuk, hogy Európa apostola lett 500 évvel ezelőtt.

Valóban sok száz évig lobogott az a tűz az emberek lelkében, amit ők gyújtottak. 2000 év alatt azonban azt látjuk, hogy időnként újra meg kell ezt gyújtani. Amikor Isten úgy dönt, újra küld egy apostolt, aki hitet ébreszt. Erre pedig hatalmas a szükség. Nem kritizálni fogok most, hanem a szomorú tényt mondom. Mind a Magyarországon, mind az Európában élő emberek túlnyomó többségének kialudt a hite. Míg Afrikában, Észak- és Dél-Amerikában, valamint Ázsiában is hatalmas lánggal lobog, Európáé alig pislákol. Mi, akiknek a kontinense 2000 éve a keresztyénség útján van, mára az egyetlen kontinens lettünk, ahol csak nagyon kevés emberben lobog a krisztushit eleven, pünkösdi lángja.

Ezt hívjuk kultúrkeresztyénségnek. Vagyis van egyfajta keresztyén kultúra, aminek vannak keretei, értékrendje és szokásai. De nincs benne élő tűz. Egy üres héj, amiből a tartalom, a hit hiányzik. Ezt pedig megértő szeretettel mondom. Nem ítélkezem. Inkább sóvárgok. Vágyódom egy újabb pünkösd után, amikor kiönti csak egyetlen emberre Isten olyan elképzelhetetlen mértékben a Lelkét, hogy ő Magyarország, vagy akár egész Európa apostolává válhat. Még most. Ezekben az években. És most elárulom, hogy ez a központi gondolat. Mivel a saját sóvárgásomból született meg, ezért az én mondatom ez, egyes szám első személyben: Én egy új apostolt kérek szépen!

Salamon királytól kérdezte meg Isten, hogy mi az, amit kér tőle. Ő bölcsességet kért. Ha tőlem is megkérdezné, nekem ez a válaszom: én egy új apostolt kérek szépen! Egy újabb pillért, akit ő annyira teletölt Szentlelkével, hogy mint Péter apostol, egyetlen prédikálására ezrek térnek meg. Aki ugyan azt mondja, mint Krisztus bármelyik szolgája, de mégis, az ő szavai nem csak egy-egy emberben gyújtanak hitet, hanem hatalmas tömegekben. Sőt! Akik az ő révén lesznek az ige hirdetői, ők is hatalmas tömegeket tudnak elérni, mert bennük is ez a különösen eleven láng lobog majd. Így történik meg mindig az, hogy egy-egy apostol után sok száz évig lobog az élő hit.

Ilyen apostol nagyon ritkán adatik. De talán már eleget szűköltünk. Ott van ugyanis bennünk a szükség. Az érzés, hogy valami nagyon nincs rendben a lelkünkben. És akármilyen pótlékot keresünk, minden csak pillanatokig, percekig tudja enyhíteni. Maradandó gyógyírt semmiben sem lelünk. Ha viszont kapnánk egy új apostolt, rajta keresztül ez megváltozna!

Nem lenne ő különb senkinél sem, emberi szemmel. Egy hétköznapi, hús-vér személy lenne. Sőt! Mindvégig tanítvány maradna. Jézus tanítványa. Ez lesz a legfontosabb tulajdonsága.

Ünneplő gyülekezet! Isten nagyon sokat készült a történelmi pünkösd napjára. És a későbbi apostolok napjaira is. A ma konfirmáló fiatalok számára is nagyon készült erre a napra. Belerejti a szívükbe a hit parazsát, amit majd lángra tud gyújtani az új apostol. (Vagy akár egy „egyszerű” tanítvány, aki „csak” néhány emberben tud hitet gyújtani.)

Én hiszem és vallom, hogy Isten már nagyon készülődik az új apostol elküldésére. Készen van a terve, amit véghez is visz. Adja, hogy minél többen megérhessük ezt!

Nem tudhatom, hogy más is sóvárog-e erre velem együtt, a jelenlévők közül. Talán igen. De az én kérésem szól Isten felé: én egy új apostolt kérek szépen! Ámen.