"A káosz egy létra" - De hová vezet?

A kép forrása itt található

Igehirdetés Lk 19,41-48 alapján

Van az úgy, hogy önálló életre kel a filmek egy-egy mondata vagy kifejezése, és éveken, évtizedeken keresztül velünk marad. Némelyik csak a családi, baráti körben válik szállóigévé, mások pedig olyan mélyen beleépülnek a szókincsünkbe, hogy azt sem feltétlenül tudjuk, honnan származnak. Tudjuk például, hogy „Az oroszok már a spájzban vannak.”, vagy azt, hogy „Ez egy gyönyörű barátság kezdete.” Köszönünk egymásnak, hogy „Jó reggelt, Vietnám!”, vagy „Az erő legyen veled!” Utóbbihoz pedig hamar megérkezik bíztatásként, hogy „Fuss Forest, Fuss!” Az esküvőkön Frodó óta gyűrűhordozók jönnek be a gyűrűpárnával, a bemutatkozás pedig úgy stílszerű, hogy „A nevem Bond. James Bond.”

Néhány hete kezdték még csak el vetíteni a Trónok harca sorozat legújabb évadát, de úgy tűnik, egy újabb, nagyon mély értelmű mondatot kaptunk tőle. Máris sok cikkben idézik, beszélgetésekben jelenik meg, idézetes képeket csinálnak hozzá és látszik, hogy önálló életre kelt. És valóban, nem kell ismerni hozzá a történetet, mert anélkül is van értelme. Így szól: „A káosz egy létra.” Ez lesz a központi gondolatunk ma, némi kiegészítéssel: „A káosz egy létra.” – De hová vezet?

Igénkben Jézus éppen megérkezik Jeruzsálembe.

Az első felében meglátja a várost a távolból, és elsiratja. A Biblia nyelvezete alapján próféciának is mondhatjuk az, ami itt következik. Elmondja, hogy el fog pusztulni a város, és kő kövön nem marad benne. Tudjuk, hogy Kr. u. 70-ben ez meg is történt. A város, és benne a templom a földdel vált egyelővé.

Jézus a jövendölés után bevonul a városba, és első útja a templomba vezet. Attól, hogy tudja, nem fog sokáig állni már az épület, megtisztítja azt az árusoktól, hogy az imádság háza lehessen.

Egyelőre csak némán, majd nyíltan kezdetét veszi a káosz. A főpapok és az írástudók Jézus ellen kovácsolnak terveket, majd Júdás személyében meg is találják a helyzet kulcsát. Jézus beszél a templom és a város haláláról, de előbb ő maga fog meghalni a városban. A „Feszítsd meg!”-et kiáltó tömegek félelmet keltenek, a Mestert gyászoló szűkebb és tágabb tanítványi kör gyásza pedig később rátelepszik a városra. Káosz a köbön. A nagy tettekre hívatott Názáreti Jézus mégis idejekorán meghal, az ellene áskálódók pedig győztesként és büszkén zárják a páska ünnepét. Aztán mindenki a józan eszével viaskodik a hírre, hogy állítólag feltámadt. A tizenegy főre zsugorodott apostol-tanítványok pedig a vészterhes idő dacára elkezdik a missziót, ami meglepően gyors léptékben halad.

Ez a központi gondolatunk ma: „A káosz egy létra.” – De hová vezet? Lefelé vagy fölfelé? Kifelé belőle vagy befelé a sűrűsödő sötétségbe? Ez azért fontos, mert igénkben Jézus kristálytisztán megmutatja nekünk a lényeget. Azt, amire ha nem fókuszálunk, akkor menthetetlenül elveszünk. A létra a süllyesztőnkké válik.

Az első részben, Jeruzsálem elsiratásánál arról beszél, hogy nem ismerte fel a város sem a békességre vezető utat, sem meglátogatásának idejét. Ez már előre az ő halálra ítéléséről és kivégzéséről szól. Őt, az Isten Fiát nem ismerték fel. A második részben pedig a megtisztítás után – elfogatásáig – minden nap tanít a templomban. Ki is mondja, hogy annak az imádság házának kell lennie. Az Istennel való kapcsolat ápolásának. Tehát a felismerés fontosságát és az Istennel való kapcsolat ápolását állítja fókuszba. A kettő azonban jelen esetben egyet jelent, a felismerés fontosságát.

Hová vezet tehát a káosz létrája? Felismerésre vezet-e, vagy kibúvót kínál a felismerés elől?

Érthetjük ezt a kérdéssort bármilyen minket érintő helyzetre. Amikor összecsapnak a hullámok a fejünk felett, amikor egyre nehezebb helyzetbe kerülünk, akkor a bennünk vagy körülöttünk uralkodó káosz hová vezet? Mi lesz a kaotikus kapcsolatainkkal, a kilátástalan anyagi helyzettel, a sűrűsödő egészségügyi gondokkal, és még sok-sok mindennel? Tudjuk-e a lelkünkben olyan szilárd talajra állítani a káosz létráját, hogy ne elsüllyedjünk vele, hanem stabilan támaszkodjon, amíg a szabad levegő felé kapaszkodunk? Felismerjük-e, hogy minden szorongattató helyzet egyben lehetőség is, a kiút kulcsa?

Mindezek fontos kérdések. Bíztatok is mindenkit, hogy ezt a szálat is gondolja végig! Most azonban közösen arra a szálra figyelünk, amit Jézus tart igénkben a kezében. Arról beszél, hogy végül mi fog egyedül számítani. Nem azért szerepel minden évben az egyházi naptárunkban Jeruzsálem pusztulásának emléknapja, hogy mi is ítéletet mondjunk felettük. Sokkal inkább azért, hogy az egyedül megmaradóra, az egyedül fontos lényegre hívja fel a figyelmünket. Arra, hogy felismerjük-e Jézus, a Krisztust? Hiszen a város később azért pusztult el, mert nem ismerte fel őt. És arra, hogy a templomokban és a gyülekezetekben mi a legfontosabb.

Ez pedig elevenünkbe vágó kérdés nekünk, gyülekezeti tagoknak. Sok mindenről szólhat a gyülekezeti élet. Lehet megannyi jogos igényünk és vágyunk. De újra és újra emlékeztetnünk kell magunkat arra, amit az Ágostai hitvallásunk világosan megfogalmaz: az egyház az „amelyben az evangéliumot tisztán tanítják”. Vagyis az ige hirdetésén és az ige hallgatásán van a hangsúly. A hallgatás pedig ebben a szövegkörnyezetben nem azt jelenti, hogy pusztán meghallgatjuk-e, hanem hogy buzgón és nagy igyekezettel keressük-e, figyelünk-e rá és megtartjuk-e.

„A káosz egy létra.” – De hová vezet? Számos gyülekezetünk feje fölött az országban összecsapnak a hullámok. Az előző rendszer egyházellenességet hirdető magjai kihajtottak a felnövekvő generációkban. A jelen demográfiai változásai, a rohanó életmód pusztítása, a fogyasztói társadalom értéktorzulása, és megannyi más hatás kaotikus világot kavart felettünk. De ha a káosz egy létra, hová vezet vajon bennünket? Felfelé vagy lefelé?

Idén ráadásul Jeruzsálem pusztulásának emléknapja éppen augusztus 20.-ára esik, államalapításunk napjára. Egyszerre vagyunk büszkék ilyenkor a múlt miatt, és egyszerre aggódunk a jelen és a jövő kapcsán. Kaotikus a magyar valóság, de kaotikus Európa, sőt a világ helyzete is. De vajon hová vezet a létra? Felfelé vagy lefelé? Kifelé belőle, vagy a süllyesztőbe?

Jézus világosan megmondja, hogy élet csak abból fakad, ha felismerjük őt. Ott kezdődik egy gyülekezet igazi élete, hogy az igére figyel. Hangzik benne a Biblia tiszta tanítása, és mindenki arra törekszik, hogy ezt állítsa középpontba. Magyarországra nézve István király is ezt tette, amikor Isten oltalmába ajánlotta hazánkat. A kereszt pedig a mai napig a korona tetején van.

„A káosz egy létra.” Nem tudhatjuk még, hogy ez a néhány hete a köztudatba bekerült filmes idézet hosszú életű lesz-e, de számunkra most nem is kérdés. Az azonban igen, hogy a jelenünk káoszában felismerésre vezet-e bennünket a létra, vagy elsüllyedünk vele, és elbújunk a felismerés elől. A keresztyén létrát nehéz észrevennünk, mert eltér a klasszikus formától. Egy függőleges és egy vízszintes darabból van összeácsolva, kereszt formájában. Ez az egyetlen „szerkezet”, ami valóban kifelé vezet a káoszból. A kérdés az, hogy felismerem-e. Ámen.