Szolga-király

A kép forrása itt található

Igehirdetés 1Móz 14,18-20 alapján

Egy héttel ezelőtt, szombaton tartottuk Nyárádon az ökumenikus világimanapot. Erre minden évben más-más ország asszonyai készülnek, a világ valamelyik pontjáról. Idén a dél-amerikai Suriname országa alkotta meg a programot és a szöveget. Ahogyan életre keltek a szavak, megrendítő volt az ő nézőpontjukból is szembesülni azzal, hogy világszerte mennyire kizsigereljük a földet. Át- meg átszőtte a liturgikus szöveget az aggódás. Közben pedig elhangzott a teremtéstörténet, ahol azt mondja Isten az első emberpárnak, és általa mindannyiunknak, hogy uralkodjuk a földön és az élőlényeken.

És itt van a félreértés, ami minket most rá fog állítani a központi gondolatmenetünkre. Rosszul értelmezzük az uralkodás szót. Az nem kizsigerlést jelent, amikor bármit megtehetünk az uralmunk alatt állókkal, hanem éppen az ellenkezőjét. Az uralkodó szolga. Felelős azokért, akik felett uralmat kapott.

Mi most ennek a gondolatát visszük magunkkal az igehirdetésben, ezzel a központi gondolattal: Szolga-király.

Igénk Ábrahám történetének elejéről való.

Megkapta már az elhívást Istentől, és elváltak már az útjai unokaöccsével, Lóttal. Kánaán földjén vannak azonban mindketten, ahol éppen hatalmi harcok dúlnak. Nem megyünk most bele a részletekbe, csak annyit kell most tudnunk, hogy a harcok folyamán, a zsákmányszedéskor Lót és családja is fogságba esik. Amikor Ábrahám ezt megtudja, útnak indul, hogy kiszabadítsa unokaöccsét. Olyan jól sikerül ez, hogy a hódító királyt és szövetségeseit is megveri. Ez az alaphelyzete igénknek, és innentől következik az, amit hallottunk. Melkisédek, Sálem királya kivonul a győzelemből hazatérő Ábrahám elé, kenyeret és bort visz neki, és Isten papjaként megáldja Ábrahámot.

Böjt ötödik vasárnapja van. Jövő héten már virágvasárnap lesz. De mit keres itt, a böjti úton Ábrahám és Melkisédek? A főpapságot hozzák elénk. Ezen a vasárnapon ugyanis Jézus főpapi szerepe kerül elénk évről évre. És ez magyarázza meg központi gondolatunkat, hogy Jézus miért Szolga-király. De nézzük először a főpapságot!

A mi világunkban külön meg kell már magyarázni ezt, míg a Jézus korában élőknek egyértelmű volt. A főpap mindig engesztelő áldozatot mutatott be a zsidó húsvét ünnepén az egész népért. Csak ilyenkor mehetett be a szentek szentjébe, ahol helyettes áldozatot készített. A hibátlan, hím, egyéves bárány helyettesítette halálával a népbe tartozó egyes embereket. Így nem az embereknek kellett meghalniuk bűneikért, hanem a báránynak.

Itt már talán ismerős a gondolatvilág. Jézus éppen ennek a zsidó húsvétnak az ünnepét választja arra, hogy megengedje elfogatását és megölését. Így pedig ő egyszerre válik az igazi főpappá, aki az áldozatot bemutatja, és egyszerre a báránnyá, akit megölnek a nép bűnei miatt.

A zsidókhoz írt levélben pedig Jézus nem csak mint főpap szerepel, hanem mint a Melkisédek rendje szerinti főpap. Természetesen nem szó szerint kell ezt értenünk, hiszen egyértelmű, hogy Jézus nagyobb Melkisédeknél, így hivatalosan nem tartozhat az ő rendjébe. Melkisédekről viszont a titokzatossága mellett olyanokat tudunk, hogy ő a felséges Isten papja volt, illetve hogy Sálem királya volt. Sálem két szempontból is érdekes. Egyfelől a „sálom” szóból ered, vagyis békességet jelent. A békesség királya tehát ő. Illetve Sálem Jeruzsálem városának régi neve is. Tehát Melkisédek a felséges Isten papja, aki a békesség és Jeruzsálem királya. Úgy érkezik meg Ábrahámhoz, hogy kenyeret és bort hoz neki, és áldását adja rá.

Készen is van az út Jézushoz. A békesség és Jeruzsálem királyához, aki majd jövő vasárnapi evangéliumunkban bár szamáron, de királyként vonul be a városba. Aki áldást oszt még a kereszten is, kifeszített karjával, és aki kenyeret és bort ad, vagyis önmagát töri meg értünk.

Szolga-király. Olyan főpap ő, aki szolgálni jött. Olyan, aki pontosan tudja, hogy az uralom nem kizsigerlést, megalázást, kifosztást jelent, hanem szolgálatot. Tudja, hogy meddig tartanak a határai. Egyazon napon engedi meg a bűnös asszonynak, hogy hajával megkenje őt, aztán térdel le, köt kötényt és mossa meg tanítványai lábát. Mert szolga is, és király is ő.

Mi emberek viszont nem nagyon szoktuk megtalálni ezt az egyensúlyt. Sem magunkkal, sem Jézussal kapcsolatban. Jézusban gyakran csak az egyik oldalt látjuk. Vagy azt, hogy király ő, és nem látjuk meg azt, hogy szeret bennünket és törődik is velünk. Vagy azt, hogy szolga ő, és csak kérünk és kérünk tőle, és elfelejtjük, hogy Mindenható Istenként nem csak kívánság-automataként kéne igényt tartanunk rá.

De amúgy sem nagyon meg nekünk ez az egyensúly. Hol van a határ abban, hogy partnernek tekintsük a gyermekünket, de ne nőjön a fejünkre? Hol van a határ abban, amikor bármilyen szinten vezetők leszünk? Hogyan tudunk megbirkózni vele, hogy egészségesen viselkedjünk benne? Hogyan tudunk beosztottak lenni, szintén bármilyen szituációban? És folytathatnánk napestig a felsorolást.

Mi csak a mondás szerinti jó papok lehetünk: holtig tanuljuk ezeket az arányokat. Jézus viszont igazi főpap, aki pontosan tudja, ismeri ezeket. Ő Szolga-király. Úgy tud uralkodni, hogy közben szolgál. És úgy tud szolgálni, hogy közben uralkodik is. Vagyis azt teszi, amire a világimanap liturgiájában a Suriname országában élő asszonyok felhívták a figyelmünket. Az, hogy a föld felett uralmat adott Isten a kezünkbe, nem kizsigerlést jelent, hanem szolga-királyságot. Tanuljunk a Mestertől! Ő tudja, hogyan kell. Ámen.