Virágvasárnap - Isten nézőpontjából

A kép forrása itt található

Reggeli áhítat a Kossuth iskola gimnazistáinak Mt 21,1-11 alapján, 2019. március 25-én.

A múlt heti bevezető után elkezdjük végiggondolni a nagyheti eseményeket. Mivel mi nagycsütörtöktől iskolai szüneten leszünk, az addig hátralévő hétfői áhítatokon gondoljuk végig a nagyheti eseményeket. Mindegyik kiemelkedő napot egy-egy valaki nézőpontjából szemléljük. Ma virágvasárnapot gondoljuk végig, majd a jövő héten nagycsütörtököt, utána pedig nagypénteket és húsvét vasárnapot, más-más valaki nézőpontjából.

Először néhány információ következzen! Virágvasárnap a húsvét előtti vasárnapot jelenti. A böjti időszak hatodik vasárnapját. A magyar név nem árul el nekünk olyan sok információt, mint azok a nyelvek, amik a latin „palmarum” nevet viszik tovább, ami pálmavasárnapot jelent. A pálmaágak szerepét az előbb az igehirdetési igében hallottátok, és újra előkerül még. Ezt a napot most Isten nézőpontjából gondoljuk végig.

Jézus hosszú ideje Jeruzsálem, a főváros felé tart tanítványaival. Oda akarnak érni a zsidó húsvét előtt. Virágvasárnap látják meg végre

a horizont alján a várost jelző, egyelőre még apró foltot. Amint elérnek Betfagéhoz, az Olajfák hegyéhez, Jézus elküldi két tanítványát, hogy hozzanak oda neki egy konkrét helyről egy szamarat a kiscsikójával együtt. A tanítványok engedelmeskednek, de semmit sem értenek.

Isten azonban igen. Hát elkezdődött végre! Többezer év után eljött az idő! A mostani nap a nyitánya a világ legfontosabb eseményének! A nép az emberek trónjára ülő, leendő királyt látja Jézusban. Ezért vagdosnak pálmaágakat a fákról, lengetik őket, vagy dobják az útra. Ezért terítik felsőruhájukat is a Jézust hordozó szamár lába elé, mintha vörös szőnyeget gördítenének az eljövendő király elé. Isten azonban tudja, hogy ez a történet teljesen máshogy fest.

Jézusból nem a földön lesz király. Ő az Isten Fia, aki maga is Isten. Éppen ezért mindennel tisztában van, hogy mi és miért fog történni. Ráadásul önként vállalja. Isten így látja őt ott ülni a szamár hátán. A saját egyszülött Fiát, akit bár hatalmas tömeg köszönt hozsannával és ujjongással, ő mégis meghalni megy a városba.

Isten pontosan tudja azt is, hogy az emberek nem fogják megérteni azt, ami ezekben a napokban történik. Ő viszont így is vállalja, mivel tudja, hogy emberlétünkből fakad az, hogy csak a rövidtávot látjuk. Anélkül hogy ismernénk az okok teljes látképét, nyilatkozunk arról, hogy valami helyes-e vagy sem. Bár Isten pontosan tudja ezt, nem riad vissza attól, hogy akkor is megtegye, amit meg kell tenni, hogyha a mindenkori ember nem ért egyet vele.

Többezer éve készült erre a nyitányra. Már amikor Ádám és Éva szakított a jó és rossz tudásának fájáról, elmondta az evangélium prototípusát, az ún. proto-evangéliumot: az ember a kígyó-kísértő fejét tapossa, a kígyó meg a sarkát mardossa. Virágvasárnap a nyitánya annak, hogy a nagyheti események elhozzák azt, amikor a keresztre felszegezett Jézus szétzúzza a sarkába harapó kígyó, vagyis a kísértő fejét. El kell jönnie hát Jézus halálának ahhoz, hogy győzelmet arasson az embereket tönkre tevő gonosz felett.

Az Atyaisten és a Fiúisten kettejük stabil közösségében éli át az ellentétektől pulzáló napot. Boldogan kiabáló és koronázni készülő tömeg az érzelmek egyik oldalán. A másikon a Jézus elfogását és kivégzését megtervező zsidó vezetők. Az érzelmek egyik oldalán a tizenegy tanítvány a maga kitörő örömével. Az ellentétes oldalon pedig Júdás, aki a szívében már eldöntötte, hogy feladja és elárulja Jézust. Kívülről a dicsőség menete, ahogy Jézus az ujjongó tömeg sorfala között, a szamár hátán Jeruzsálembe érkezik. Belülről, Jézus és Isten lelkében azonban a halál menete, ami közben mégis az igazi élet menetévé válik.

Most visszahozlak Benneteket Isten nézőpontjából a sajátotokba. A virágvasárnapi, jeruzsálemi útról a saját életetekbe. Változatlanul azt mondom Nektek, hogy nem baj, ha nem értitek. Nem is értenetek kell, inkább megélni. Engedni azt, hogy hasson Rátok az, amit az Atyaisten és Jézus, a Fiúisten tett értetek. Könnyebb lenne persze csak egyszerű, szép, jó és boldog dolgokkal foglalkozni, semmint a nagyhét fájdalomból születő boldogsággal foglalkozni. Ahogyan azonban a Tüzed Uram énekben szerepel, Jézus az örök örömünk. Mivel nem felszínes öröm, ezért egészen máshogyan születik meg bennünk. Sokkal mélyebbről fakad. Pál Feri atya szavaival zárjuk az igehirdetést, aki nálam sokkal szebben fogalmazta ezt meg: „az élet természete okán nehéz és drámai. Nem is lehet megkönnyíteni. Aki meg akarja könnyíteni, az legfeljebb tartalmatlanná, felszínessé, semmitmondóvá, súlytalanná teszi.”

Ezek pedig a saját záró szavaim: ezzel a szembenézéssel és feldolgozással érkezik meg Isten ajándéka, az örökké tartó öröm. Ámen.