A csendesnap 6., utolsó témája az elengedésről - "doboz"

A kép forrása itt található

Az előző rész itt található a linken.

A két részt ez a videó kötötte össze:

(Lázárné Tóth Szilvia evangélikus lelkésznő előadása)

Thomas Edison a világ legtermékenyebb feltalálója volt, több, mint 1000 találmányt szabadalmaztatott. A legismertebb közülük a szénszálas izzólámpa. Pedig ahogyan a videóban láthattuk, gyermekkorában a tanítója zavaros fejűnek minősítette Edisont. Azt a levelet, amelyet a tanító írt, az édesanya nem mutatta meg a fiának, hanem eltette. Edison csak évtizedekkel később olvashatta, anyja halála után, amikor már sikeres feltaláló és üzletember volt.

Mindannyiunk életében vannak olyan feldolgozásra váró fájdalmas témák, események, amelyekkel a jelen pillanatban nem tudunk mit kezdeni. Vagy azért, mert most még nem tudnánk megküzdeni vele, vagy azért, mert most éppen másra kell koncentrálnunk. Nézzük most külön a két helyzetet!

Edison édesanyja tudta, hogy ha elmondja gyermekének, mit írt abban a bizonyos levélben a tanító, azt a kis Edison még nem tudja elhordozni. Túl nagy feladat lett volna számára, hogy szembenézzen a tanító véleményével, feldolgozza, és a helyén kezelje. Ha az édesanya felolvassa a levél igazi tartalmát a fiának, akkor valószínűleg a tanító véleménye rányomta volna a bélyegét a kis Edison fejlődésére. Ezért az édesanya éppen az ellenkezőjét mondta annak, mint amit a tanító írt. Viszont azt is tudta, hogy a fiának egyszer majd, amikor már tudni fogja kezelni, szembesülnie kell azzal, hogy mi állt a levélben. Egyszerűen azért, mert joga van tudni róla, és tudnia kell azt is, hogy az édesanyja mit tett. Így amikor a felnőtt és sikeres Edison elolvasta a levél igazi tartalmát, nem csak azt tudta feldolgozni, hogy mit írt a tanítója, hanem azt is, hogy az édesanyja elhallgatta előle, és mást mondott helyette. Felnőtt fejjel megérthette mindazt, ami történt, a helyén tudta kezelni, és megbocsáthatta az édesanyjának a hazugságot.

Most engedjük el Edison példáját, mert eddig segített nekünk, ezután viszont már inkább korlátozna. Gondoljunk most a saját életünkre! Mindannyiunknak vannak fájdalmas pontok a lelkünkben, és tudatosan mondtam újra azt, hogy mindannyiunknak. A fájdalmas pontjaink egy részéről tudunk, a másik részéről azonban nem is sejtjük, hogy vannak.

Tudhatom például, hogy sok sérelem van a lelkemben az apámtól vagy az anyámtól. Tudhatom, hogy fájdalmas pontja az életemnek a szüleim válása. Tudhatom, hogy harag van bennem a testvérem vagy a féltestvérem felé. Tudhatom, hogy óriási csalódás számomra a barátom vagy a szerelmem árulása. Tudhatom, hogy bántalmaztak, de képtelen vagyok feldolgozni. Tudhatom, hogy megrázott valakinek a halála, és egyszerűen nem tudom elfogadni. Tudhatom azt is, hogy magammal nem vagyok rendben, nem érzem magam jól a bőrömben, vagy nem fogadom el magam olyannak, amilyen vagyok. És lehet, hogy arról is tudok, hogy Istenre is haragszom valami miatt.

Egy csomó fájdalmas pont lehet a lelkünkben, amelyről tudunk, vagy legalábbis sejtjük, hogy ott vannak. De ez nem jelenti azt, hogy nincs több dolgunk velük. Az, hogy tudok a fájdalmas témámról, az nem egyenlő azzal, hogy feldolgoztam. Foglalkoznunk kell a fájdalmainkkal, szembenézni velük, beleengedni magunkat a mélységbe, átdolgozni őket, ha egyedül nem megy, segítséget kérve ehhez! És lehet, hogy amikor megpróbáljuk, és nekigyürkőzünk, akkor se megy. Vagy az is lehet, hogy egy lépést sikerült előre haladnunk, de aztán megrekedünk. Borzasztó nehéz helyzetek ezek. De nagyon fontos, hogy ilyenkor engedjük meg magunknak, hogy most nem megy! Nem tudunk mindig mindent egyszerre feldolgozni és feloldani, és nem is kell! Nem vagyunk robotok! Emberek vagyunk! Engedjük meg ezt magunknak!

De mi legyen akkor a problémánkkal? Mi legyen velünk addig, amíg nem vagyunk képesek megküzdeni a fájdalmas témánkkal? Mi is megtehetjük azt, amit Edison édesanyja tett! Bedobozolhatjuk a fájdalmas témánkat. Igen, tudom, hogy van ez a probléma, tudom, hogy foglalkoznom kell vele, hogy fel kell dolgoznom, át kell gyúrnom magamban, de most nem megy. Úgyhogy bedobozolom, és félreteszem. Akár ténylegesen leírom, hogy hol tartok, és elteszem a levelet későbbre. Megengedem magamnak, hogy várjak vele, megadom magamnak a türelmet. És persze figyelem magamat, hogy észrevegyem, amikor újra képes leszek foglalkozni vele. Mert a cél az, hogy amikor eljön az ideje, akkor kinyissam a dobozt, és szembenézzek a problémámmal.

De a dobozolás nem csak abban a helyzetben segít nekünk, amikor még nem vagyunk képesek megküzdeni a témánkkal. Hanem akkor is, amikor egyszerűen nem alkalmas a pillanat, mert most másra kell koncentrálnunk. Például holnap témázárót írunk, tehát ma arra kellene készülnöm. Szóval most bedobozolom a témámat, tanulok, holnap megírom a dolgozatot, holnap délután pedig előveszem a dobozt, és szembenézek a problémámmal. Vagy érettségi idején hetekig a tanulásra kell koncentrálnom, ezért bedobozolom a feldolgozásra váró fájdalmamat, és ha majd leérettségiztem, akkor újra előveszem.

De ne felejtsétek el, hogy a cél sosem az, hogy a doboz örökre bontatlan maradjon. Mert attól, hogy nem foglalkozol vele, még ott van, és az elméd, a lelked ezt pontosan tudja. Szóval a cél mindig az, hogy amikor eljön az ideje, akkor kinyissuk a dobozt, és szembenézzünk a problémánkkal. A dobozolás pedig egy eszköz számunkra, hogy addig is működhessen az életünk.

(Vége a csendesnap anyagainak.)