Látni & látszani

A kép forrása itt található

Reggeli áhítat a Kossuth iskolában a 2019. január 7-i alkalmon, Lk 19,10 alapján.

Látni és látszani. Ezt szoktuk mondani autóvezetőként. Nem csak Nekem kell ugyanis látnom sötétben! Elméletben tudtam ezt, de a gyakorlatban még nem. Kezdő vezető voltam. Mindent jól csináltam, mégis majdnem balesetet okoztam. Útjavítás miatt ugyanis le volt zárva az egyik sáv. Megvártam, míg a szemből érkező áthaladt. Az őszi, esősen szürke, de mégis nappali időben láttam ugyanis a lámpáit. A terelő táblákon keresztül csak részleteket láttam az útból. Messzebb jött még valaki, így lendülettel indultam el. És akkor, látszólag, a semmiből, ott volt egy kivilágítatlan autó. Mindketten fékeztünk, én hátramenetbe kapcsoltam és kitolattam onnan. Az ütközést elkerültük. Ő valószínűleg édesanyámat emlegette, amiért hirtelen feltűntem előtte. Én azonban olyan helyen kellett hogy várakozzak, ahol semmi mást nem láttam, csak részleteket a terelőtáblák között. A másik autó nem látszódott, mert nem használta a világítást. Ráadásul lakott területen kívül, esős időben.

Tegnap volt vízkereszt ünnepe, amit mi a mai napon tartunk meg a suliban. Az ünnep eredeti epifánia neve ezt jelenti: megjelenés. Vagyis láthatóság. Láthatóvá válás. Három eseményt ünnepelünk ilyenkor: a napkeleti bölcseket, akik megláthatták első külföldiként a Megváltót. Jézus keresztelőjét, amikor először vált láthatóvá isteni küldetésében. Valamint az ún. kánai menyegzőt, ami Jézus első csodája volt: először tette láthatóvá isteni hatalmát, amikor a vízből bort csinált.

Látni és látszani. Ezt a bibliai igét hallottátok az előbb:

„Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet.” Ha pedig valaki elveszett, akkor nem látom. Sokszor mi magunk vagyunk azok, akik nem látszódunk. Nekünk jönnek, mert nem vesznek észre minket. Megváltoztunk már jó ideje, ők mégsem látják a különbséget. Bemegyünk a terembe, de senkinek sem tűnik fel. Mi is értünk valamihez, de ezt nem látják meg.

Embervoltunkból fakad az, hogy akarjuk, vegyenek észre minket. Csecsemőként még csak bömbölni tudtunk ezért. Mire nagyobbak lettünk, megy ez már máshogyan is. Rikító színűre festjük a hajunkat, csak hogy feltűnjünk másoknak. Direkt bunkók leszünk, csak ne legyünk láthatatlanok. Sok pénzt fizetünk azért, hogy egy márkajelzést reklámozzunk a cuccainkon, csak vegyenek már észre bennünket. Állandó szabályszegők leszünk, csak ne nézzenek át rajtunk. És a sort folytathatnánk tovább.

Látni és látszani. Kimondatlanul is az a legmélyebb vágyunk, hogy látszódjunk. Vegyenek már észre engem is! Illetve olyannak lássanak, amilyen vagyok!!!

Egy életen át fogtok küzdeni ezzel. Viszont nagyon sok mindent megérthettek róla, és sokkal elviselhetőbb szintre tudtok eljutni benne, mint amit most a szívetek mélyén éreztek! Az önismeret útjának hívják ezt.

Egyetlen valaki létezik csak, aki tényleg lát Téged. Ő az a valaki, aki azért vált láthatatlanból láthatóvá, hogy Te ne legyél elveszett. Számára látszol! Még akkor is, ha Te ezt nem érzed. Ő olyannak szeret, amilyen vagy. Ő tud segíteni Neked abban, hogy fejlődj az önismeretedben, és ne legyél hajlandó bármit megtenni csak azért, hogy észrevegyenek. Ő tudja ugyanis, hogy akkor vesznek majd észre igazán, ha mersz az lenni, aki tényleg vagy. Vagyis ha mersz önmagad lenni, akkor látszódni fogsz.

Látni és látszani. Ez az autósok egyik jelmondata. Aki világítást kapcsol, az látszik. Neked pedig az életedhez ott van az, aki magáról mondja azt, hogy „én vagyok a világ világossága”. Őt láthatod meg majd a saját lelkedben. És ő világít majd, hogy látszódhassál. Ő, akinek a láthatóvá válásáról szól vízkereszt. Jézus. Ámen.