Hát ezért vagyunk eltájolva! ("Eltájolva" c. sorozat - 3. rész)

A kép forrása itt található.

 

(Igehirdetés a miskolci Kossuth iskola reggeli áhítatán 2022. január 24-én.)

Alapige: 1Móz 2,15-17

"Fogta tehát az Úristen az embert, és elhelyezte az Éden kertjében, hogy művelje és őrizze azt. Ezt parancsolta az Úristen az embernek: A kert minden fájáról szabadon ehetsz, de a jó és a rossz tudásának fájáról nem ehetsz, mert azon a napon, amelyen eszel róla, halállal lakolsz."

Az elmúlt két áhítat során már gondolkodtunk arról, hogy miért vagyunk eltájolva. Azonban ahogyan akkor is mondtam, ma érkezünk meg ennek az igazi üzenetéhez. Nézzük meg ehhez alapigénket!

Még mindig az Éden kertjében játszódó jelenetről van szó, azonban már a bűneset után vagyunk. Éva és Ádám ettek már a tiltott fáról. Ekkor minden megváltozott. És már nem forgathatták vissza az idő kerekét. Nem tehették meg nem történt eseménnyé. Múlt heti kifejezésünkkel élve: a következmények azonnal érezhetőek voltak.

Alapigénkben azt tudtuk meg, hogy szégyellték magukat Isten elől, és elbújtak előle. Addig közvetlenül találkozhattak és beszélhettek vele, és ez volt a természetes számukra. Innentől azonban elkezdődött az Isten elől – hogy úgy mondjam – „elbújni akarás”. Már a legelső emberpár is következmények nélkül akart élni. De már nekik sem sikerült. El kellett hagyniuk az Éden kertjét. Hogy pontosan miért történt ez, arról a sorozat későbbi részeiben fogunk beszélni. De ma még mást gondolunk először végig.

El kellett hagyniuk az Éden kertjét. A paradicsomot. És hogy ne térhessenek vissza, angyalokat állított a bejárathoz, akik lángpallossal védelmezik azt. Fontos, hogy miért történik ez, de a mai áhítatunk kereteit szétfeszíti. Így ebben még türelme kérek tőletek.

Oda viszont már eljutottunk, hogy miért is vagyunk eltájolva: mert nem az Éden kertjében élünk. Talán túl egyszerű magyarázatnak tűnik ez, de attól még így van. Nem csak Ádámnak és Évának kellett elhagynia azt a kertet, hanem miattuk már mi sem oda születtünk. Miért olyan fontos ez?

Azért, mert mégis úgy élünk, úgy hibáztatunk, úgy szeretünk, úgy keresünk felelősöket és úgy megyünk tönkre, mintha az Édenben kellene élnünk. Vagyis állandóan egy tökéletes világot óhajtunk. Ilyen mondatok és gondolatok között élünk: „Ennek nem szabadott volna megtörténnie!” „Ennek csak így és így szabadott volna megtörténnie!” És így tovább.

El vagyunk tájolva. Igen, vagyunk. Nem csak Ti, hanem én is. Mindannyian. Az időnk, energiánk, lelki megküzdésünk nagyon jelentős része arra megy el, hogy azt hisszük, hogy a fájdalmak, nehézségek, borzalmak nem történhettek volna meg. Az azonban az Éden kertjére igaz. Ott nem történhettek volna meg.

Ott nem történhetett volna meg, hogy elválnak a szüleid. Itt sajnos megtörténhet. Ott nem történhetett volna meg, hogy megcsal a szerelmed. Itt sajnos megtörténhet. Ott nem történhetett volna meg, hogy egy betegség veszi át az irányítást helyettetek. Itt megtörténhet. Ott nem történhetett volna meg, hogy bántalmaznak. Itt megtörténhet. Ott nem történhetett volna meg, hogy pont azt taszítod el magadtól, akit a legjobban szeretsz. Itt megtörténhet. És fordítva: ott nem történhetett volna meg az, hogy eltaszít magától az, aki pedig annyira szeret Téged. Itt megtörténhet. Sorolhatnánk tovább napestig a példákat.

Az Éden kertjében nem történhetnének meg a szörnyűségek. Mi, emberek, mégis szinte mindig úgy reagálunk, mintha ott élnénk. El vagyunk tájolva. És ahogyan az előbb már elhangzott, az ezzel a legnagyobb baj, hogy az időnk, energiánk és megküzdésünk legnagyobb része arra megy el, hogy megpróbáljuk valahogyan vagy letagadni, hogy megtörtént, vagy másra kenni a felelősségét, vagy jobb esetben megpróbáljuk feldolgozni, hogy mégis megtörtént.

Talán emlékszel rá, hogy a mostani igehirdetés-sorozat elején arra jutottunk, hogy ha rossz kiindulóponttal olvassuk a térképet, csakis rossz helyre juthatunk vele, mivel rosszul tájoljuk be magunkat. Itt is ez a helyzet. És ez a mai üzenete Istennek a számodra: próbáld meg elfogadni, hogy nem a tökéletes világba születtél már bele. Nem minden mást kell elfogadnod, hanem helyettük „csak” azzal kezdeni, hogy nem ott élsz, ahol akarsz. A tökéletes világ helyett a nagyon is töredékes világ az otthonod.

Ha el tudsz jutni ennek az elfogadására, akkor – ahogyan mondani szoktuk – nem az utcát fűtöd majd. Nem forgácsolódik szét az erőd. Isten jó okkal nem engedte már meg Ádámnak és Évának, hogy az Édenben maradjanak. Innen fogjuk folytatni jövő héten. Addig is vidd tovább magaddal az üzenetet, hogy el vagy tájolva, ha azt hiszed, hogy az Édenben élsz még. És ez szeretettel szól Istentől Hozzád és hozzám. Mert Isten azt szeretné, hogy megtaláljuk a helyünket, és végre segíthessen rajtunk. Ezért akar megtalálni minket. Ámen.

Csak szeretnénk következmények nélküli világban élni ("Eltájolva" c. sorozat - 2. rész)

A kép forrása itt található.

(Igehirdetés a miskolci Kossuth iskola reggeli áhítatán 2022. január 17-én.)

Alapige: 1Móz 2,15-17

"Fogta tehát az Úristen az embert, és elhelyezte az Éden kertjében, hogy művelje és őrizze azt. Ezt parancsolta az Úristen az embernek: A kert minden fájáról szabadon ehetsz, de a jó és a rossz tudásának fájáról nem ehetsz, mert azon a napon, amelyen eszel róla, halállal lakolsz."

Múlt héten elkezdtünk egy sorozatot az iskolai áhítatokon. A sorozat címe így szól: Eltájolva. El vagyunk tájolva, mint aki rosszul értelmezi a papírtérképét, vagy mint akit per pillanat cserbenhagy a GPS-e vagy a telefonos navigációja. Hogy miért is vagyunk az igehirdetés-sorozat szerint pontosan eltájolva, az még nem derült ki. Spoilerezek: ma sem fog még ez megtörténni. Ma is még csak előkészítjük ennek a megértését.

Múlt héten az Éden kertjének szóbeli térképét hallottuk bibliai alapigeként. Ma pedig az első emberpár, Ádám és Éva Éden-beli életének néhány részletét. Ekkor még minden tökéletes volt. Ahogyan ebből a történetből eredően szoktuk mondani: minden maga volt a paradicsom. Több részletét ennek csak kikövetkeztetni tudjuk, néhány dolgot azonban konkrétan tudjuk a Szentírásból. Például azt, hogy nem létezett ekkor még halál. Olyannyira nem, hogy szabadon ehettek az élet fájáról. Istennel pedig találkozhattak, közvetlenül beszélhettek.

Izgalmas azonban azt olvasni, hogy a munka viszont már ekkor is létezett, hiszen ezt hallottuk: „Fogta tehát az Úristen az embert, és elhelyezte az Éden kertjében, hogy művelje és őrizze azt.” A munka fáradságos, hogy úgy mondjam büntetés-mivolta viszont csak a bűneset után jelent meg. Ekkor még a tökéletesség és a kiteljesedés része volt. (Zárójeles megjegyzés: a munkát Ti, iskolások lefordíthatjátok tanulásra a magatok számára.)

Szerintem a legizgalmasabb rész azonban az, hogy már ekkor is húzott határt Isten az embernek. A tökéletességben tehát igenis van határ. Sőt! A biztonságérzethez kellenek a határok. Nem tudom tudjátok-e, hogy akár a kisgyermekkori dackor, akár a Ti kamaszkori lázadásotok is éppen erről szól. Kisgyermekkorban túlságosan tág lesz egyszer csak a világ. A hisztikorszak ilyenkor éppen azért jön, mert a gyerek öntudatlanul azt követeli, hogy a felnőttek jelöljék ki az új határokat, mert túlságosan ijesztő, hogy hirtelen nagy lett a világ. Nektek, kamaszoknak pedig arról szól a lázadásotok, hogy – akár beismeritek, akár nem – így kértek segítséget ahhoz, hogy immáron önmagatok hogyan húzzátok meg az új határokat, hiszen nőttök, változtok, és hirtelen Nektek is túl nagy lett a világ. Tehát hiába nem látjuk be eleinte, mind a kisgyermekkori hiszti, mind a kamaszkor lázadása éppen arról szól, hogy igenis kellenek határok. Csak máshogyan, mint eddig. Ez a kulcsa. És ez így van rendjén. (Ismét egy zárójeles megjegyzés: csak hagyjatok életben minket, kérlek, elvégre Ti sem tudjátok, hogy mi ellen lázadtok általában, csak lázadtok. J)

Ott tartottunk, hogy a tökéletes világnak is része volt már a határok kijelölése. De mi volt ez a határ? „Ezt parancsolta az Úristen az embernek: A kert minden fájáról szabadon ehetsz, de a jó és a rossz tudásának fájáról nem ehetsz, mert azon a napon, amelyen eszel róla, halállal lakolsz.” Vagyis ott volt ez a bizonyos tiltott fa, aminek még a nevét sem szokták jól tudni az emberek. Nem igaz az ugyanis, hogy a tudás fája volt tiltott. Nem butának teremtett minket Isten. A jó és rossz tudásának fája volt tiltott.

Sokan Istent hibáztatják, hogy azért romlott el minden, mert ő ezt az egy fát eltiltotta az embertől. Tudom, hogy a legkönnyebb Istent hibáztatni mindenért, bezzeg az ember tökéletesnek hazudja önmagát. Isten vigye el a balhét, és ha valami jól alakul, akkor meg pusztán szerencsések voltunk. Ugye? Nyugodtan gondolkodhatsz így, csak ne csodálkozz majd, ha emiatt hosszú távon pont ellenkezőleg alakulnak majd a dolgaid, mint ahogyan szeretnéd.

Megmutatom ennek a kérdésnek – a jó és a rossz tudásának – a másik olvasatát. Egyetlen dologról kellett csak tudnia Ádámnak és Évának, hogy jó-e, vagy rossz. Ez pedig az, hogy eszik-e a jó és rossz tudásának fájáról. Semmi másról nem kellett állandóan agyalnia, hogy most akkor ez jó-e, vagy rossz. Vagy hosszú távon melyik a jobb, melyik a rosszabb verzió. Mi ugyanis azóta ezt tesszük. Akkor elegendő volt csak annyit tudniuk, hogy az egyetlen rossz, amit tehetnek az az, ha esznek arról a fáról.

Ezzel a határvonallal Isten megmutatta már a tökéletes világban is, hogy létezik a következmény. Ez az a szó, ami az „Eltájolva” sorozatunk egyik kulcs-szava lesz. Következmény. És ezen a ponton árulom el, hogy innen ered a mai igehirdetésünk címe is, ami így hangzik: Csak szeretnénk következmények nélküli világban élni.

Az „eltájolva” elnevezés fő mondanivalója nem ez lesz, de része annak. Ma azzal jutunk tovább a fő gondolatunkhoz, hogy el vagyunk tájolva, ha azt gondoljuk, hogy nincsenek következményei a tetteinknek. Egyszer láttam egy középiskolásokról szóló amerikai filmet, aminek sem a címére, sem a történetére nem emlékszem már. Van ez így… Egy jelenet azonban nagyon belém égett. A főszereplő lány mindig úgy élte meg, hogy őt észre sem veszik a suliban. Amikor aztán egyszer csak felpörögtek körülötte az események, rövid idő alatt több olyan helyzetbe is került ahol kiderült, hogy milyen sokak életében volt hatása annak, amit megtett, vagy nem tett meg. Valami olyasmit mondott ki őszinte döbbenetében, hogy „Nem is gondoltam, hogy ilyen sokak életére voltam mindig is hatással.”

Nos, igen. Attól, hogy nem tudjuk, még hatással vagyunk másokra és önmagunkra. Attól még, hogy olyan világban akarunk élni, ahol kényünk-kedvünk szerint bármit megtehetünk büntetlenül, igenis vannak következmények. Csak szeretnénk következmények nélküli világban élni. Így a félév utolsó hetében így is mondhatnám: csak szeretnénk, hogy a nem tanulásra is ötöst kapjunk, vagy legalábbis átengedjenek. Következmények azonban igenis vannak. Hogy ez rossz így? Az attól függ, honnan nézed. És hogy mi a célod.

Egy valami biztos. Ha azzal álltatod magadat, hogy élhetsz következmények nélküli világban, akkor ezer százalékig biztos, hogy hosszú távon nem oda fogsz jutni, ahová szeretnél. Ekkor ugyanis el vagy tájolva. Rosszul olvasod az élet térképét, így rossz helyre fogsz megérkezni. Hibáztathatod érte Istent, de a Te tetteid következménye lesz, nem az övé.

Már nagyon közelítünk ahhoz, hogy egészen pontosan miért vagyunk eltájolva. Most azonban megállunk itt. Jövő héten fog kiderülni ez. Addig is vidd magaddal a mai üzeneteket akkor is, ha fájdalmasak! Munka már a tökéletes világban is volt. Ti pedig még a tanulással dolgoztok most legfőképpen. És csak szeretnél egy következmények nélküli világban élni. Ha feladod ezt az alaptalan elképzelésedet, akkor a valóság sokkal élhetőbb életet jelent majd Neked. Isten ugyanis akkor is a legjobbat készítette el a számodra, ha Te ezt még nem látod. Ámen.

Eltájolva - a sorozat bevezetése

A kép forrása itt található.

 

(Igehirdetés a miskolci Kossuth iskola reggeli áhítatán 2022. január 10-én.)

Alapige: 1Móz 2,10-14

"Édenből pedig fakadt egy folyó, hogy a kertet öntözze; onnan aztán szétágazott, és négy ágra szakadt. Egyiknek Písón a neve. Ez megkerüli Havílá egész földjét, ahol arany van. Ennek a földnek az aranya jó. Van ott illatos gyanta és ónixkő. A második folyónak Gíhón a neve. Ez megkerüli Etiópia egész földjét. A harmadik folyónak Tigris a neve. Ez Assúr keleti részén folyik. A negyedik folyó pedig az Eufrátesz."

Ma egy új sorozatot kezdünk az áhítatok témájaként, azonban még nem mondom meg, hogy mi a címe ennek. A mai alkalom végére természetesen ki fog derülni.

Ti, diákok már a digitális korba születtetek bele. Amikor valahova oda akartok találni, ott van a GPS, immáron a telefonotokba építve. Nem volt azonban ez mindig így. Mi, akik nem vagyunk digitális bennszülöttek, ugyan úgy odataláltunk mindenhová akkoriban is. A szóbeli segítségkérés mellett az emberiség egy másik nagy vívmányát vittük papíralapon magunkkal, a térképet. Persze ahogyan a GPS-el adódnak időnként érdekes helyzetek, a térképpel is így volt ez.

Különösen emlékezetesek többünk számára azok a helyzetek, amikor hiába követtük a térképet, mégsem sikerült odatalálnunk a megfelelő helyre. Ilyenkor rendszerint kiderült, hogy nem ott voltunk a térképen, ahol gondoltuk. Megtettük, hogy itt meg ott befordultunk, az eredmény azonban nem lehetett megfelelő, mert nem a megfelelő helyről indultunk.

Mondom mindezt természetesen a Ti digitális nyelveteken is. Ez az a helyzet, amikor a kocsiban nem telefon, hanem klasszikus GPS van, és valamiért nem áll át a kocsitokat jelző nyíl a megfelelő helyre. Haladtok a kocsival, csak nem nagyon tudjátok az ismeretlen helyen, hogy merre, mivel a nyíl nem a megfelelő helyen van.

De telefonnal a kezünkben is átélhetjük ezt. Amikor például egy nagyvárosban gyalogosan megyünk, és a minket jelző pöttyről nem tudjuk egyértelműen eldönteni, hogy a hatalmas kereszteződésben melyik irányba induljunk. Az egyik mellett csak döntenünk kell, de aztán a pöttyünk egy idő után mutatja, hogy nem vagyunk jó helyen. Ekkor változtatunk. Aztán kiderül, hogy az új irány se jó. És jövünk-megyünk az aluljárók, a 4-6-8 sávos utak sok percenként váltó zebrái között, miközben a pöttyünk már szinte mindenhol járt a kereszteződés térképén, csak a megfelelő útirányunk nincs még meg. Lett is ezekből a helyzetekből egy mondásunk: „El vagy Te tájolva!”

Igehirdetési alapigénkben az Éden kertjének térképét hallottuk: „Édenből pedig fakadt egy folyó, hogy a kertet öntözze; onnan aztán szétágazott, és négy ágra szakadt. Egyiknek Písón a neve. Ez megkerüli Havílá egész földjét, ahol arany van. Ennek a földnek az aranya jó. Van ott illatos gyanta és ónixkő. A második folyónak Gíhón a neve. Ez megkerüli Etiópia egész földjét. A harmadik folyónak Tigris a neve. Ez Assúr keleti részén folyik. A negyedik folyó pedig az Eufrátesz.”

A Tigris és az Eufrátesz folyókat a mai napig ismerjük. A Gihón és Písón folyókat azonban nem. Nem tudjuk tehát megmondani, hogy hol volt az Éden kertje. A bibliai történetek sorában azonban csak utána következik az özönvíz története, ami egészen biztosan átrajzolta a domborzatot. Azok vágya tehát, akik szeretnék pontos térképként használni ezt az igehelyet az Éden kertjéthez, nem teljesülhet. Bár megvan a pöttyünk a térképen, hogy mi hol vagyunk, és van is két viszonyítási pontunk, mindez nem elég.

Miért pont az Éden kertjének szóbeli térképét olvastam fel mégis? Nos, ennek konkrét oka van. Erről azonban a sorozat további részei fognak szólni. Ma még nem a válaszok ideje van itt. Ez a nyitó igehirdetés, ahol még nem kapsz válaszokat. Mint amikor megnézed egy új sorozat első részét. Ha egy jófajta, izgalmas, kellően összetett sorozat az, akkor könnyen megeshet, hogy rengeteg mindent nem értesz még belőle. Epizódokkal vagy évadokkal később is visszatérsz az elejére, mert újabb és újabb összefüggésekre jössz rá. Az elején azonban maradnak a nyitott kérdések. Történt valami, de mindaz nem megfogható.

A mai igehirdetés is hasonló érzéseket kelthet majd benned, amint mindjárt véget ér. Itt, az iskolai áhítaton az időtartama is kevesebb ennek, mint egy vasárnapi igehirdetés esetén. Marad hát az, hogy több részre tagoljuk a sorozatot. Ma a nyitányig, a téma felütéséig jutottunk: eltájolva. Ez a ma elkezdődött igehirdetés-sorozatunk címe. El vagyunk tájolva. Hogy miben? És miért? Hogy baj-e ez? Hogy hogyan lehet a megfelelő irányba tartani? Mindez a későbbi epizódokból derül majd ki. Egyelőre csak ízlelgesd a szót anélkül, hogy többet értenél belőle. Isten azonban meghívott most arra, hogy ez ne maradjon így. Látszólag nem róla beszéltem most. De mégis így tettem. A következő résztől elkezdjük majd nyomozni ezt. Addig is marad a teremtő feszültség. Vajon miért vagyok eltájolva? Ámen.