Mit keres az értelem a hitben?

Igehirdetés Nagyalásonyban és Dabronyban, hetvened vasárnapján, 2016. január 24-én.

Alapige:
Jer 9,22-23

           Ezt mondja az ÚR: Ne dicsekedjék bölcsességével a bölcs, ne dicsekedjék erejével az erős, ne dicsekedjék gazdagságával a gazdag! Aki dicsekedni akar, azzal dicsekedjék, hogy érti és tudja rólam, hogy én vagyok az ÚR, aki szeretetet, jogot és igazságot teremtek a földön, mert ezekben telik kedvem - így szól az ÚR!

A kép forrása itt található

Hetvened vasárnap van. Vagyis hetven napnyira vagyunk húsvét ünnepétől. Hetvened, hatvanad és ötvened vasárnapja öleli át az ún. böjti elő-időszakot. Vagyis három hét, és vége a farsangnak. Bár esik még a hó, és igazi tél van, az egyházi esztendő szerint már átfordítjuk tekintetünket karácsonytól húsvét felé.

A központi gondolatmenet így hangzik ma: Mit keres az értelem a hitben? Nagyon bőséges téma, mi azonban csak

azt érintjük belőle, ami ebben az igében megszólal belőle, illetve ami belefér az igehirdetés kereteibe.

Zavarba ejtő szót mond Jeremiás alapigénkben: dicsekedni. Sőt! Isten ismeretével dicsekedni. Nos, elég lehetetlen terepnek tűnik így elsőre, hogy az ige dicsekvésre buzdít... Nem inkább alázatról kellene beszélni? Nézzük hát, mit mond róla!

„Ne dicsekedjék bölcsességével a bölcs, […] erejével az erős, […] gazdagságával a gazdag.” A bölcsnek van tehát bölcsessége, az erősnek ereje, a gazdagnak gazdagsága. Ha ne dicsekedjek vele, az azt jelenti, hogy ne dicsekedjek azzal, amim van. Hanem Isten ismeretével dicsekedjek. Viszont így is zavarba ejtő a kifejezés.

A nyitja ott van ennek, hogy mi az óvodás „Bübű, az én apukám magasabb, mint a Tiéd!” érzelmi bevésődését értjük dicsekvésen. Pedig a szó minden bizonnyal a „dicsér” szóból ered. Vagyis akivel dicsekszem, azt dicsérem. Ha innen nézzük az igét, akkor ne magamat dicsérjem, hanem Istent.

Nézzük mindezt a központi gondolattal egybegyúrva! A kétféle dicsekvés között ez hangzik el: „Aki dicsekedni akar, azzal dicsekedjék, hogy érti és tudja rólam, hogy én vagyok az Úr, aki szeretet, jogot és igazságot teremtek a földön, mert ezekben telik kedvem.” Ez a kulcsa az egésznek. Mármint az eredeti, ógörög szövegben. Az „érti” szó ugyanis ún. okhatározó módban van. Okkal érti. Ez fontos, hiszen nem lenne muszáj ezt az alakot használni. Van olyan igealak is, amiben nincsen ott az okozati háttér. Egyszerűen van és történik. De itt megalapozottan szerepel: okkal érti, hogy Isten cselekszik.

Nézzünk egy példát! Ha már az óvodásoknál jártunk az előbb, van egy kistestvér, aki még óvodába jár. Egy hatalmas fa tövében áll és felfelé néz sóvárogva. A fára felmászott ugyanis a már iskolás nagytestvére. Valamit nagyon ügyködik a fán. Felvitt magával egy kötelet, és rákötötte egy ágra. A kötél a kistestvér lőtt himbálózik. Éppen emiatt azt mondja neki a nagy, hogy nem szabad meghúznia a kötelet. A kicsi viszont megszokta, hogy a testvére utasítja. Meg kell védenie magát, nehogy mindig háttérbe szoruljon. Kinyújtja a karját és meghúzza hát a kötelet. A nagytestvér leesik a fáról és betörik a feje.

Az előbbi igealakokkal ebből a történetből most úgy fogalmazunk, hogy a kistestvér csak tudja, hogy nem húzhatja meg a kötelet. Tudja az információt a nagytól, de nem tudja mögötte az okot. Tudniillik hogy abból nagy baj lesz. A nagytestvére viszont érti az okot is.

Mi keres tehát az értelem a hitben?

Isten végtelenül megtisztel bennünket. Hatalmas ajándékot ad nekünk. Időt a megtapasztalásra, kérdésekre, kételkedésre és mélyülésre. Nem azt mondja, hogy „Ez van, fogadd el! Legyen vakbuzgó hited, ahol semmit nem kell látnod és értened, csak tudnod tőlem az információt és bólogatós kutyának lenni az autó hátsó ablakánál. Vagy marionett bábunak, akit felülről mozgatnak parancsra, de a bábu nem ért semmit.” – Nem, Isten nem ezt mondja.

Inkább így fogalmaz: „Szeretném, hogy sok mindent megérts és megtapasztalj. Szeretném, hogy ne pusztán tudd az információt vagy a helyzetet, hanem mélyen meg tudd tapasztalni. Nem fogod minden mozzanatát érteni, de a legfontosabbakat idővel igen.” – Ezt mondja Isten.

A hit éppen megtapasztalással kezdődik. Egy mély érzéssel, élménnyel. Azonban ez csak az első fázis. Nem egy egyszeri érzés megmaradása ugyanis a mély, gyakorló hit. Inkább – ilyen szempontból – olyan, mint amikor valami nagyon elkezd érdekelni. Aki nagyon szereti az autókat, az egy idő után elkezd kérdezősködni és tanulni róluk. Miért és hogyan gurul, hogyan működik a fékrendszer, stb. Aki nagyon vonzódik egy országhoz, az elkezd utánanézni a történelmének, a földrajzának és sokszor tanulni kezdi a nyelvét is. Aki pedig vonzódik Istenhez, az egy ideig fürdőzik az élményben, amit átélt, aztán érdeklődni kezd. Hogyan talál el a Bibliában? Mit jelentenek a keresztyén kifejezések? Hogyan tudja így átkeretezni (újraértelmezni) mindazt, amit korábban tapasztalt? És így tovább.

Isten végtelenül megtisztel bennünket. Nem azt mondja, hogy „Na, volt már egy hitélményed, ezt odaragasztózom Neked állandóra, Te pedig innentől mindenre bólogatsz.” Inkább azt mondja, hogy „Még közelebb jöhetsz! Kérdezhetsz, beszélgethetünk, érdeklődhetsz. Van tovább.”

Hogy mit keres az értelem a hitben? Még mélyebb hitre ad lehetőséget. Gondolkodás és belátás nélküli vakhit helyett esélyt arra, hogy mély, meggyökerezett élmény lehessen belőle. Olyan, ami nem áll meg az első felismerésnél, hogy pélául „Jé, a csodálatos hangomat Istentől kaptam!” Persze fontos, hitbeli lépés ez. De van tovább! Hiszen azt mondja az ige, hogy ne a bölcsességünkkel dicsekedjünk – amit ajándékba kaphatunk a Teremtőtől –, hanem azzal, hogy ismerjük az Ajándékozót, akitől kaptuk. Azzal, hogy értjük, hogy miért teszi. Az következik ebből, hogyha valaki az előbbi példával élve rádöbben arra, hogy a csodálatos hangját Istentől kapta, akkor amikor ok-okozati értés, vagyis mélyülő hit is társul hozzá, rájön: felelőssége van. Nem marionett bábu, aki használ annyit, amennyit kapott, hanem mint a tálentumos példázatában mondja Jézus, megsokszorozza azt. Képezni kezdi a hangját, odafigyel arra, hogy mi jó a hangszálainak és mi nem, keresi a lehetőségeket, ahogyan adhat az énekén keresztül. Vagyis betölti azt, amit az ige mond: nem önnön hangjával dicsekszik, hanem ad azon keresztül sokaknak. Ezzel pedig azt dicséri, aki megteremtette számára ezt az adottságot, ezt a tálentumot.

Aki pedig nem akar érteni semmit a hit nyomán, csak élvezi, amikor éppen mélyebben átéli azt, abból hiányozni fog a mély meggyőződés. Az, amire Isten meghívja. Tudniillik hogy lehet érdeklődőnek lenni, lehet kérdezni, mérlegre tenni a tapasztalatokat és nyitottnak lenni.

Szabad persze megértés és belátás nélkül hinni. De ez csak rövid időkre marad nálunk. Úgy, ahogyan letehetünk egy papírlapot a földre. Minden rögzítés nélkül. Amíg nem jön egy nagyobb szél, ott fog maradni. Aki azonban az értelmével is dicséri Istent – amit ugyebár tőle kapott – az gyökeret ereszt a földbe. Mélyen gyökerező hite már komoly szélviharokat és természeti csapásokat is túl fog élni. Nem marad persze érintetlen tőlük, de a tőről mindig meg tud majd újulni.

Szeretett testvéreim! A hó dacára már húsvét felé fordulunk tekintetünkkel. Ma egy újabb lehetőséget kaptunk arra, hogy ne pusztán papírlapként tovasuhanó legyen majd számunkra ez az ünnep, hanem értelemmel is mélyített, meggyökerezett hit. Olyan, ami a hitet ébresztőt és mélyítőt dicséri. Ámen.