"Menő" evangélium

Igehirdetés Nagyalásonyban, Dabronyban, Nemesszalókon, Nyárádon és Viden, pünkösd ünnepén, 2016. május 15-16-án.

Alapige:
Jn 14,26.31

Jézus mondja: A Pártfogó pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő tanít majd meg titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek. Hogy azonban megtudja a világ, hogy szeretem az Atyát, és úgy cselekszem, ahogyan az Atya parancsolta: keljetek fel, menjünk el innen.

A kép forrása itt található

Ma a „menő” evangéliumról fogunk együtt gondolkodni. No nem a modern értelemben, hogy vagány vagy trendi-e, hanem mint a mozgásban lévő, járó, és így menő, haladó és mozduló evangéliumról, aminek lábai vannak. De más lábaknál kezdjük.

Az idei év olimpiai év. Augusztus 5-én kezdetét veszi Rio de Janeiróban a 31. nyári ötkarikás játékok. Egyik monumentális szimbóluma az utazó olimpiai láng. Ez nem volt része azókori játékoknak, csak 1928-ban vezették be. Az ekkor keletkezett hagyomány szerint az olimpiai lángot a görögországi Olümpiában gyújtják meg, és váltófutással viszik a játékok helyszínére. Idén április 21-én gyújtották meg, majd rövid európai út után május 3-án érkeztek meg vele repülővel Brazíliába. Azóta az országon belül viszik körbe. Most éppen a keleti partnál tart, SaoPaulotól és Rio de Janeirótól északkeletre.

Lábak, amik futnak és menetelnek, hogy megvigyék a hírt: letelt újra négy év. Lehet készülődni, mert kezdődnek a játékok, amik a nemzetek sokaságát tartják lázban. A láng pedig lobog közben. Soha nem alszik ki addig, amíg le nem zárják a versenyt. Menő, mozgó lábak hirdetik addig a hírt: figyeljen mindenki, mert nagy dolgok történnek!

Menő, mozgó lábak. Mit keresnek pünkösd ünnepén?

Igehirdetési igénk egy olyan nagy egységnek a része, amikor
Jézus a tanítványokkal beszélget. Bevonultak már Jeruzsálembe, és nagycsütörtök van. Júdás már elárulta Jézust, Péter már fogadkozott, hogy ő soha nem fogja, de még nem fogták el Jézust. Ekkor beszél nekik arról, hogy hamarosan elküldi hozzájuk az Atya a Pártfogót, a Szentlelket, aki megtanítja majd őket mindenre, és eszükbe juttat mindent, amit ő mondott nekik életében. A mi központi gondolatunkat a szakasz lezárása indokolja, amikor ezt mondja Jézus: „Hogy azonban megtudja a világ, hogy szeretem az Atyát, és úgy cselekszem, ahogyan az Atya parancsolta: keljetek fel, menjünk innen.”

Nem az szerepel itt, hogy Jézus befejezte a beszédét, majd felkeltek és elmentek onnan. Hanem az, hogy azért, hogy megtudja a világ az örömhírt, az evangéliumot, azért kell felkelni és továbbmenni. Ezért a menő, mozgó evangéliumról beszélgetünk ma.

De hogyan mozog az evangélium? Csak Isten tudja igazán, hogy miért, de rajtunk keresztül mozog. Ha mi mozdulunk, és elvisszük magunkkal, lábai, szája és cselekedetei leszünk, akkor „menő” evangélium lesz. Ha mi nem mozdulunk, és nem visszük magunkkal, akkor elhallgatott, csak keveseknél ható örömhír lesz.

Nekünk magyaroknak túlságosan szemléletes példánk van erre. A rendszerváltásig, abban a bizonyos negyven átkos évben éppen lába nem lehetett az evangéliumnak. Meg lehetett élni a hitet belül, csendesen, de továbbvinni és beszélni róla tilos volt. Vagy legalábbis nyomós oka volt annak, aki nem akarta maga és a családja alatt vágni a fát. Amíg éltek azok a nemzedékek, akikhez „elment” az evangélium, addig még az átkosban is virágzott a gyakorló keresztyén élet. Aztán ahogyan a fiataloknak tabuvá vált beszélni róla, eltűnt az evangélium lába. Azóta nemzedékek szoktak hozzá ahhoz, hogy erről nem beszélünk. Nagyobb tabu lett a hit, mint a politikai nézet vagy a szexualitás. Nem mozgó, menő lett, hanem ciki, elavult és elhallgatott téma.

Csakhogy attól, hogy valaki nem tud az olimpiai lángról, attól az még megy keresztül egy óriási országon. Száz meg száz láb viszi futva, hogy időben célba érjen. Attól, hogy valaki nem tud arról, hogy megváltozik valamikor a buszok menetrendje, attól még le fogja késni, vagy túl korán megy ki. Attól, hogy valaki nem tud arról, hogy az adóbevallásában kedvezményt vehet igénybe, attól még el fog esni az összegtől. Magától nem mennek a Forintok a folyószámlájára.

Ilyen az evangélium is. Attól, hogy Magyarországon és Európában ciki, attól még Észak- és Dél-Amerika, Afrika és Ázsia gyülekezeteiben szó szerint, és átvitt értelemben is menő. Attól, hogy én nem tudok róla, vagy nem viszem tovább a saját lábaimon, attól még számot kell majd egyszer adnom róla.

Pünkösd a lábak ünnepe. A „menő” és megmozduló lábak ünnepe. Amikor a tanítványok a Szentlélekkel eltelve elindultak az evangélium világhódító útjára. Amikor létrejött az egyház. Amikor azt ünnepeljük, hogy mindenki esélyt kapott arra, hogy eljusson hozzá az örömhír, hogy Jézus személy szerint neki is, nekem is Megváltóm. Szabadítóm a mozdulatlan fájdalomból, Megváltóm a bűnökből, Világosságom a lelki sötétségből, Vigasztalóm a gyászból és a szenvedésből.

Gyülekezetünkben pünkösd a konfirmáció alkalma is. Annak az ünnepe, hogy eljutott hozzánk mások lábával és szájával az evangélium. Szeretett testvéreim! Hogyha már eljutott hozzánk a jézusi örömhír, akkor megvan a lehetőségünk arra, hogy főnixmadárként feltámadjunk saját életünk romjaiból. Nem kell kínlódva, befordulva és megtörve leélnünk az életünket! Nem kell egyedül, a problémákat és nehézségeket elfojtva átvergődnünk magunkat a megterhelő időszakokon!

Hogyha pedig még úgy igazából nem jutott el hozzánk az evangélium, akkor bevethetjük a saját lábainkat. Elindulhatunk mi utána. Kereshetjük és kérhetjük a megtapasztalását, hogy a mi életünk is feltámadhasson poraiból. Hogy megkapjuk az Isten által ígért, mindenkire vonatkozó csodát: többet kapunk, mint kérünk.

Az olimpiai láng ezekben a percekben is halad. Menő és futó lábak viszik, hogy valami gigantikus lánggá válhasson majd. Hozzánk is valahonnan úton van az evangélium lángja, illetve ha már eljutott hozzánk, akkor mi vagyunk a mozgásban lévő láng mások felé. Pünkösd, az evangélium mozdításának ünnepe van ma. Hadd lobogjon bennünk is! Hadd érjen el hozzánk is, és hadd legyünk mi is a lábai, hírvivői! Ámen.