Tessék, itt a szívem!

Ezen a vasárnapon vendégszolgáló járt nálunk: Lázárné Tóth Szilva lelkésznő. Az ő igehirdetését tesszük közzé most.

Igehirdetés Nagyalásonyban és Dabronyban, a Szentháromság ünnepe utáni 1. vasárnapon, 2016. május 29-én.

Alapige:

5Móz 6,4-9

Halld meg, Izráel: Az ÚR a mi Istenünk, egyedül az ÚR! Szeresd azért az URat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből! Maradjanak a szívedben azok az igék, amelyeket ma parancsolok neked. Ismételgesd azokat fiaid előtt, és beszélj azokról, akár a házadban vagy, akár úton jársz, akár lefekszel, akár fölkelsz! Kösd azokat jelként a kezedre, és legyenek fejdíszként a homlokodon. Írd azokat házad ajtófélfáira és kapuidra!

Még gimnazista koromban láttam egy videóklipet, ami nagyon ledöbbentett. A klip főszereplője egy lány, aki egy óriási szívet cipel egy nagyvárosban. Mindig mosolyog, és barátságosan néz az emberekre, de azok csak elsietnek mellette vagy kinevetik. Az egyik étterembe be sem engedik, mert túl nagy a szíve. Aztán ahogyan telik az idő, a szív elkezd zsugorodni. Mert túl sok volt számára a kudarc, a visszautasítás, az emberi közöny.

A mai igénkben – mint minden vasárnap igéjében – Isten is kitárulkozik előttünk, és megmutatja, milyen hatalmas szíve van. Mert a klipben

szereplő lányéval szemben, az Ő szíve soha nem zsugorodik össze.

A zsidóság számára különleges és abszolút meghatározó igeszakasz a mai alapigénk. „Halld meg, Izráel: Az Úr a mi Istenünk, egyedül az ÚR! Szeresd azért az Urat, a te Istenedet…” Héberül úgy kezdődik: Sömá Jiszráél! Ha azt mondom: Sömá, minden zsidó ember tudni fogja, hogy erről a bibliai igeszakaszról van szó.

Ezt mondják reggel és este, ezt kell elmondaniuk fiúknak a bármicvójukon és a lányoknak a batmicvájukon, ez az igeszakasz van felírva kicsi tekercsekre és beletéve pici tokokba, hogy az imaszíjjal magukra kötözhessék, és az ajtófélfáikra erősíthessék. Olyan a Sömá a zsidó ember számára, mint a Mi Atyánk és az Apostoli Hitvallás a keresztények számára, és olyanok a kis tokok az imaszíjakon és az ajtófélfákon számukra, mint a kereszt a nyakunkban, vagy a szobánk falán.

A Teológián nekünk is kívülről meg kellett tanulnunk, nem csak magyarul, hanem héberül is, lefordítottuk, vizsgáztunk és szigorlatoztunk is belőle. Egyvalami azonban csak most világosodott meg számomra ezzel az igével, a Sömával kapcsolatban. Akárhányszor találkoztam vele, olvastam, hallottam, tanultam, fordítottam, mindig csak törvényként, szabályként tekintettem rá: Az ÚR legyen a te Istened, szeresd az Urat, maradjanak szívedben az igéi, ismételgesd azokat, kösd a kezedre és a homlokodra, írd az ajtófélfákra és a kapukra…

De ahogyan ezúttal foglalkoztam vele, Isten megmutatta, hogy ez az igeszakasz sokkal több, mint egy parancsolat, mint egy törvény vagy szabály: ebben az igében az Isten maga tárulkozik ki előttünk. Megmutatja a szívét, hogy Ő is olyan, mint az a lány a videóklipben: Neki is óriási a szíve, és várja, hogy ezt észrevegyük, és elfogadjuk a szeretetét!

Halld meg, drága Szilvi, drága Judit - és mindenki bátran helyettesítse be a saját nevét –, halld meg, hogy: én itt voltam, itt vagyok, és itt leszek mindig Veled, a számodra, mert szeretlek - mindenestül és örökké, és vágyom arra, hogy te is szeress engem - teljes lényeddel, és vágyom arra, hogy gondolj rám mindig, és beszélj rólam és az én szeretetemről másoknak is, és vágyom arra, hogy a szeretetem kincs legyen a számodra!

Erről szól a Sömá. Nem egyszerűen szabály, törvény, parancs, csináld ezt – csináld azt, hanem Isten kitárulkozása felénk: szeretlek, és vágyom arra, hogy te is szeress engem. Itt vagyok neked, és vágyom arra, hogy te is itt legyél nekem…

Eszembe jut Jézus. És elképzelem, ahogyan járta a falvakat és a városokat – óriási szívet cipelve. Végül is ezt tette, nem? És erről beszélt, nem? Hogy az Atya mennyire szeret bennünket, és mennyire szeretné, ha mi is szeretnénk Őt és egymást. Jézus cipelte a nagy szívét, és voltak emberek, akik szaladtak hozzá, de voltak emberek, akik kinevették, és voltak, akik dühösek voltak rá és utálták!

Isten számunkra még jobban kitárulkozik, mint a Sömában annak idején a zsidók számára, hiszen Jézusban egyértelműen megmutatja nekünk magát: itt vagyok, hatalmas a szívem, annyira, hogy a végsőkig elmentem érted, szeretném, ha a tiéd lenne a szívem, mit szólsz hozzám? És erre muszáj válaszolni, muszáj valamit lépni! Mit érzek? Mit teszek?

Dühös vagyok Jézusra, hogy minek jön itt nekem a nagy szívével? Ez túl sok nekem, mert megvan a saját életem, a saját elképzeléseim, és ez az óriási szív túl nagy ahhoz, hogy beleférjen az életembe?

Vagy utálom Jézust, mert én akarom irányítani a körülöttem lévő embereket és az életüket, és nem akarom, hogy bezavarjon a környezetembe?

Vagy röhejesnek tartom, hogy jön és koldulja a szeretetemet? Szánalmasnak tartom, mintha egy senki lenne, nem pedig a nagy és hatalmas Isten?

Vagy ránézek Jézusra, és legszívesebben sírva fakadnék, hogy ilyen is van? És röpülnék Hozzá, mert olyan üres vagyok, vagy fáradt vagy szomorú, és ölelném – az óriási szívével együtt?

Vajon mitől függ, hogy ki hogyan reagál Jézusra? Sokáig teljes talány volt számomra, hogy mit jelent az első boldogmondás: „Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa.” Aztán egyszer néhai lelkészem, Kovács Imre erről prédikált. Akkor értettem meg, hogy lelki szegény az, akinek nincsen tele a szíve mindenféle fontosnak és értékesnek hitt dologgal, hanem van hely benne Jézus számára. És akinek Jézus tölti be a szívét, azé a mennyek országa.

Akármilyen érzések és gondolatok vannak is bennünk, Testvéreim, teljesen természetesek. Jézus itt áll most előttünk az óriási szívével, és várja a reakciónkat. Teljesen emberi, teljesen természetes, ha dühösek leszünk ezért, vagy akármi mást érzünk.

Isten igéje azért mondja, hogy: halld meg, lásd meg, szeresd, mert ez lehetséges! Lehetséges, hogy meghalljuk az Isten szeretetéről szóló igét! Lehetséges, hogy észrevegyük Jézust - az óriási szívével együtt! És lehetséges az, hogy meglágyuljon a szívünk! Lehetséges az, hogy kiszórjuk a szívünkből, a gondolatainkból, az életünkből a sok felesleget, kacatot, oda nem illőt, és helyet csináljunk az Isten hatalmas szeretetének.

És akkor csak kérjük, és Ő betölt bennünket.

Nem szabad azonban elfelejtkeznünk a gazdag és Lázár történetéről, amelyet az oltár előtt felolvasott evangéliumi szakaszban hallottunk. Jézus példázata arról szól, hogy van egy dúsgazdag ember, aki elképesztően élvezi a földi javakat, és a háza előtt fekszik egy koldus, fekélyek gyötrik, éhezik és talán béna is, de a gazdag nem törődik vele. Mindketten meghalnak, és a koldus a mennybe jut, a gazdag a pokolba.

Miért jutnak oda, ahova jutnak? A példázatból tudjuk, hogy a koldusnak Lázár a neve. Ez azért fontos, mert ez az egyetlen példázata Jézusnak, amelyben egy szereplőnek tudjuk a nevét. Lázár neve azt jelenti: Isten megsegít. Lázár tehát olyan ember volt, aki Istenben bízott, Őrá bízta az életét. Ezért került a mennybe, Ábrahám kebelére, azaz a mennyei lakoma főhelyére. A gazdag valószínűleg nem törődött Istennel, hiszen akkor nem dőzsöléssel töltötte volna az életét.

De figyeljünk csak a példázat végére! A gazdag azt mondja Ábrahámnak, hogy küldje el Lázárt a testvéreihez, „beszéljen a lelkükre, nehogy ők is ide kerüljenek, a gyötrelem helyére”. Erre Ábrahám azt válaszolja: „Van Mózesük, és vannak prófétáik, hallgassanak azokra!” A gazdag úgy tesz, mintha földi életében soha nem hallott volna a mennyről és a pokolról, mintha fogalma sem lett volna arról, hogyan kellene élnie. Ábrahám szavai azonban emlékeztetik: nemcsak a testvérei számára van meg a lehetőség, hogy hallgassanak Isten szavára, hanem az ő számára is ott volt a lehetőség.

Testvéreim! Isten ma is, mint minden vasárnap hirdetteti az Ő igéjét, nem szabályokat, csináld ezt-csináld azt parancsolatokat, hanem az Ő szeretetét. Itt áll most is Előttünk, kitárulkozik, megmutatja, mekkora szíve van, elmondja, hogy nekünk akarja adni, és vágyik arra, hogy elfogadjuk. És hirdetteti számunkra Jézus példázatát is a gazdag emberről és Lázárról, hogy megértsük, igazi kincs az Ő szava, amelyet nem szabad és nem érdemes elengednünk a fülünk mellett. Halld meg hát, Isten népe: Az ÚR a mi Istenünk, egyedül az ÚR! ⁵Szeresd azért az URat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből! Ámen.