A lelkem jövője

Igehirdetés Nagyalásonyban és Dabronyban, a Szentháromság ünnepe utáni 7. vasárnapon, 2016. július 10-én.

Alapige:

Róm 6,19-23

Emberi módon beszélek, mivel erőtlenek vagytok. Ahogyan tehát átadtátok tagjaitokat a tisztátalanságnak és a törvénytelenségnek a törvénytelenség szolgálatára, úgy most adjátok át tagjaitokat az igazság szolgálatára, hogy szentek legyetek. Mert amikor szolgái voltatok a bűnnek, szabadok voltatok az igazságtól. De milyen gyümölcsöt termett ez akkor nektek? Bizony, most szégyenkeztek miatta, mert ennek vége a halál! Most azonban, miután a bűntől megszabadultatok, és az Isten szolgái lettetek, már ez meghozta nektek gyümölcsét, a szent életet, amelynek vége az örök élet. Mert a bűn zsoldja a halál, az Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.

A kép forrása itt található

A mai napon a saját lelkünk jövőjéről fogunk együtt gondolkodni. Természetesen nem csak úgy általánosságban tesszük ezt, hanem a hallott alapige nyomán, a római levélből. Mielőtt ebbe belekezdenénk, egy interjúval ismerkedünk meg.

Dr. Freund Tamás Széchenyi-díjas magyar neurobiológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az agykéreg működésének nemzetközi hírű tudósa. A vele készült beszélgetés az „Istenadta” című 2011-es interjúkötetben olvasható, azonban egyes részletei önálló életre keltek, és a mai napig terjednek a világhálón. Nem véletlenül. A tudós, a racionalitás és a törvényszerűségek embere a hitéről beszél. Akinek van kedve hozzá, érdemes az egészet elolvasni. Mi azonban csak annyit fogunk át most belőle gondolatilag, amennyi az igehirdetést előremozdítja.

Ő, az agy kutatója, azt mondja, hogy
„Ha a neurobiológus megismeri az idegsejthálózatokat, nehezen tudja elképzelni, hogyan lesznek ebből új gondolatok, hogyan tehet föl az idegsejtek hálózata olyan kérdéseket, mint hogy mi az élet értelme.” Majd kifejti, hogy a tudomány – bármennyire fejlett –, nem lát erre magyarázatot. Freund Tamás ezért így vélekedik: „Inkább azt tudom elképzelni, hogy […] az emberi agy vált alkalmassá, hogy rajta keresztül a teremtő eredetű lélek meg tudjon nyilvánulni az anyagi világ és ami fontosabb, a többi lélek számára.”

Tehát ez a tudós véleménye: adott volt a fejlett emberi agy. A lélek pedig ezt választotta ki arra, hogy hordozza őt.

Úgy tudjuk ezt elképzelni, ahogyan például itt és most is jelen van köztünk a levegő. Nem látjuk, ahogyan a lelket sem látjuk. Ahogyan pedig az agy – a fentiekből kiindulva – tudna működni lélek nélkül, ezek a helyiségek is működnének levegő nélkül. Az által azonban, hogy van itt levegő, a helyek alkalmassá válnak számos dologra. Nem csak magukban vannak, hanem élőhelyek az emberek számára.

Most ezeket a gondolatokat összegyúrjuk a Pál apostoltól hallottakkal.

Ez a levél nagyon veretesen tartalmazza a teológiai tanítást. Ebben a szakaszban is olyan fenségesen ír Pál, hogy nem könnyű gondolatilag tartani vele a lépést. Ha valaki tehát nem értette így első hallásra az alapigét, ne ijedjen meg… Most viszont együtt átgondoljuk.

Kétféle útról beszél Pál. Az egyik a levél címzettjeinek a múltja, ami egyenes út lett volna az örök halál felé. Az ő szavaival élve a tisztátalanság és a törvénytelenség tartozik ide. A másik pedig a címzettek jelenje, ami – az isteni logika szerint – egyenes út az örök élet felé: a szent, megszentelt élet vezet ide.

Két út van. Az örök halál és az örök élet. Nincs harmadik opció. És nincs olyan, hogy nem választunk. De mi lesz a mi lelkünk jövője? Ezt a kérdést feszegetjük ma.

Azt beszéltük át az elején, hogy Freund Tamás gondolatmenete szerint a teremtő lélek az agyunkat választotta, hogy így legyen jelen a világban. De mi lesz a halálunk után a lelkünkkel? És az min múlik?

A befőzések, „eltevések” ideje van ezekben a hónapokban. Eper, meggy, cseresznye, uborka, borsó, káposzta. Hogyha nem csinálunk belőlük savanyúságot, kompótot, lekvárt vagy fagyasztható csomagot, akkor az enyészeté lesznek. Semmivé válnak, holott kifejlődtek. Nem tölthetik be tápláló szerepüket. Hogyha azonban figyelmet és időt szánunk oda rájuk, akkor a nyár ízét hozzák majd el ősszel, télen és tavasszal is.

Ez a lelkünk – lényünk – jövőjének kulcsa is. Úgy gondoskodunk-e róla, hogy eltartható legyen egy örök életre? Időt és figyelmet áldozunk-e rá, hogy begyógyulhassanak sérülései, zúzódásai, ficamai? Gyomláljuk és kapáljuk-e, vagy csak hagyjuk burjánzani, ahol a gyom megöli a kifejlődő értéket? Ha ugyanis parlagon hagyjuk a lelkünket, hogy hadd történjen csak vele, ami jön, hadd érje kontrolálatlanul és ellenőrizetlenül bármi, akkor a lassú pusztulás útját járjuk. Szép lassan megsemmisítjük. Nem lesz már alkalmas arra, hogy túlélje a testünket.

Ha nem gondozom a lelkemet, a lényemet, akkor milyen alapon várom el, hogy jobb legyen?

Ha mindig ugyan azt teszem vele, akkor ugyan azt az eredményt fogom kapni. Ha mindig ugyan azt a lehetőséget tagadom meg a lelkemtől, akkor ugyan azt az eredményt fogom kapni, mint eddig.

Adott az egyik oldalon az örök halál. Pál apostol így mondja: „a bűn zsoldja a halál”. Hogy miért? Ha a saját lelkemet szisztematikusan leépítem, akkor bűnt követek el ellene. Önmagam ellen. Évek, évtizedek alatt annyit érek el, hogy szenvedek. De legalább a szenvedést művészi szintre fejlesztem már… Szenvedek a nagy megengedésben, hogy válogatatlanul hagytam, hogy az történjen a lelkemben, ami történt. A folytatásban, a fizikai halál után pedig nem jön megkönnyebbülés. Nem jön, mert nem tud. Elsorvasztottam a lényemet.

A másik oldalon azonban adott az örök élet. Az, aminek Jézus a gazdája. Nála van a gyógyír sebeinkre. Mindenre, ami összezúzta, porrá törte a lelkünket. Ami felkarcolta a szép emlékeket, feledésbe vitte a jót, és itt hagyta helyette a nyomorúságot. Jézus ezeket a sebeket jött gyógyítani. Saját öt sebe prédikál erről.

Ha gyógyulnak a sebeink, akkor egyre bátrabban és bátrabban viselünk már tudatosan is gondot a lelkünkről. Ilyenkor ugyanis már miénk lesz az a megtapasztalás, hogy nem szélmalomharcot vívunk, hanem tudunk egyről a kettőre jutni. Meg lehet gyógyítani sebzett lelkünket, ki lehet szellőztetni belőle a dohos, áporodott levegőt, és újra fehérre meszelni a falait. Tiszta lappal indulni.

Hogy a kettő közül melyik lesz a lelkem jövője? Az, ahogyan most élek. Ahogyan most döntök. Ha nem gondozom, és fájdalmaiban nem engedem, hogy megérintse, megérintsen Jézus, akkor ennek a zsoldja a lényem halála lesz. De ha gondozom, és megengedem Jézusnak, hogy megérintse és gyógyítsa, akkor életképes marad. Élhetek már örökké, élvezhetem a bűn, betegség, fájdalom és szenvedés nélküli életet.

Végül már csak egyet fontos tudatosítani: nem csak a jövőről döntök, hanem a jelenről is. Ha ugyanis tudatosan gondozom az életemet és a lelkemet, akkor menthetetlenül fellélegzik a lelkem már most is. Elkezd élhetőbb lenni az életem. Olyan, amilyenre Jézus elhívott: megváltott. Ámen.