Amnesztia

Igehirdetés Nemesszalókon és Nyárádon, a Szentháromság ünnepe utáni 6. vasárnapon, 2016. július 3-án.

Alapige:
Róm 6,3-11

Vagy nem tudjátok, hogy mi, akik Krisztus Jézusba kereszteltettünk, az ő halálába kereszteltettünk? A keresztség által ugyanis eltemettettünk vele a halálba, hogy amiképpen Krisztus feltámadt a halálból az Atya dicsősége által, úgy mi is új életben járjunk. Ha ugyanis eggyé lettünk vele halálának hasonlóságában, még inkább eggyé leszünk vele feltámadásának hasonlóságában is. Hiszen tudjuk, hogy a mi óemberünk megfeszíttetett vele, hogy megerőtlenüljön a bűn hatalmában álló test, hogy többé ne szolgáljunk a bűnnek. Mert aki meghalt, az megszabadult a bűntől. Ha pedig meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy vele együtt élni is fogunk. Hiszen tudjuk, hogy Krisztus, aki feltámadt a halottak közül, többé nem hal meg, a halál többé nem uralkodik rajta. Mert meghalt a bűnnek egyszer s mindenkorra, amely életet pedig él, azt az Istennek éli. Így azt tartsátok ti is magatokról, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek Istennek Krisztus Jézusban!

A kép forrása itt található

A mai vasárnapon az amnesztiáról fogunk gondolkodni. Az isteni amnesztiáról. Igénkből kiindulva a keresztség gondolatától fogunk elérkezni ehhez.

A keresztség sokat változott az elmúlt 2000 évben. Most néhány csepp vízzel leöntjük a keresztelendőt, miután a templom épületében ott áll mindenki szépen, felöltözve. Annak idején egészen máshogy történt, a keresztyénség terjedésének elején. Amikor valaki – felnőtt korában – megvallotta hitét, és megbánta bűneit, akkor élő vizet kerestek. Élőt, vagyis patakot, folyót, tengert. Belement a vízbe a keresztelő tanítvány, később pap, és az, aki keresztelkedni kívánt. A rítushoz tartozó szavak után a pap lenyomta a keresztelendőt a víz alá. Ő teljesen alámerült. Vizes lett az utolsó porcikájáig. Ami nekünk furcsa lehet, az az, hogy ez nem csak egy-két pillanatig tartott, hanem tovább. Aki alámerült, átélte ugyanis ez alatt az idő alatt azt, hogy egyre fogy és fogy az oxigénje. Annak a szimbóluma ez, hogy az élet egy szakasza lezárul, és új kezdődik. Másképp fogalmazva: a régi ember meghal a vízben, és egy új születik a keresztségben.

Erről hallottunk Pálnak a római gyülekezethez írt levelében. A keresztséggel véget ért

egy korszak az életünkben, és egy egészen új kezdődött el. Pál nagyon karakteresen ír: a keresztségünk a Jézus halálába való belekeresztelés, vagy más szóval belemerítkezés, megmártózás – tetőtől-talpig.

Nem búskomorságról van itt szó. És nem is arról, hogy a keresztség szomorú alkalom lenne. Sokkal inkább két dologról. Az egyik technikai: annak idején csak felnőtteket kereszteltek. Mi azonban többnyire az egészen pici babákra gondolunk, ahogyan szüleik és keresztszüleik a keresztelőkút körül állnak velük. És itt nem akarunk a halálra gondolni. A másik pedig hitbeli, amit Pál hoz indokként: ha Jézus a halállal tudott győzni a bűnökön, akkor nekünk is meg kell halnunk. De jelen esetben nem a fizikai testünk halálával! Hanem a keresztség mélységével, szimbolikusan. Az isteni logika szerint pedig a halált az élet követi. Így élet fakad a keresztségből. Ahogyan a víz megtisztítja a testet, Isten megtisztítja a lelket.

A kettő között feszül az amnesztia, amiről ma gondolkodunk. A kifejezést mind a jelen politikai és társadalmi eseményekből ismerjük (amikor valaki az államfőtől kegyelmet kér annak dacára, hogy bűnösnek találták valamiben), mind a történelemből (amikor például az 1848-49-es szabadságharc, vagy más nagy, történelmi esemény után kegyelmet hirdettek azoknak, akiket korábban bűnösnek találtak).

Eredendően is ekörül a fogalom körül mozogtak a gondolataim, azonban ahogy mélyebben foglalkoztam vele rájöttem, hogy ez is a görög nyelvből származik, mint az újszövetségi szövegeink. A „mnejá” szó emléket, emlékezést jelent. Az „a” előtag pedig tagadást jelent, így a szó szerinti jelentése az amnesztiának az, hogy „nem emlékszik rá”. Ha pedig valakinek erről beugrik az amnézia szó, nem véletlen. Az is ebből a gyökből ered.

A későbbi jelentéssel összegyúrva: akinek hatalma van kegyelmet adni, úgy dönt, hogy többet nem emlékszik az elkövetett bűnre. A büntetés helyett tiszta lapot ad. Az isteni kegyelemben ez történik meg a keresztség által: Jézus kereszthaláláért lemossa rólunk a bűnöket a keresztségben.

Amnesztia a saját életemben. Nekem. Amnesztia az alól, ami engem terhel. Amit nem kenhetek másra, nem bújhatok ki alóla, és bárhogy akarok, nem tudom összezsugorítani és kidobni. Nyomja a lelkemet.

De az isteni amnesztia arra is szól, ami nem a mi hibánk, nem a mi bűnünk, de teherként nehezedik ránk. Mások kegyetlenkedései velünk (testi és lelki terror), egy szeretett ember kivetkőzése önmagából, egy gyászidőszak, egy komoly betegség, és még sok minden más. Ezek is gúzsba kötnek bennünket, és ránk nehezednek. Isten ezeknek is Ura. Ezek alól is fel tud oldozni bennünket. Erre is tud amnesztiát, kegyelmet adni. Van, amikor még az átélt esemény közben úgy, hogy lelkileg már nem kötöz meg bennünket. Van, amikor azonban az eseményen már túl vagyunk, mégis még mindig a húsunkba vág a „kötele”. Ekkor ezt vágja le rólunk.

A legcsodálatosabb pedig az az egészben, hogy Isten ezt nem tucat-eseményként kezeli. Nem azt mondja, hogy jól van, akkor most ez és ez a csoport amnesztiát kap. Sokkal inkább úgy gondolkodik, mint amit a köszöntő igében hallottunk Ézsaiás könyvéből: „Így szól az Úr, a te teremtőd: Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy.”

„Neveden szólítottalak.” Ez történik a keresztségben. Nevünkön, a keresztnevünkön szólít bennünket a lelkész. Pontosabban Isten. A lelkész „csak” eszköz. Kimondja Isten, hogy név szerint ismer bennünket, nem a barna hajúak, vagy a magas emberek, vagy a magyarok, európaiak egyike vagyunk, hanem egyének! Egyének, akiket egyen-egyenként számon tart Isten. Név szerint, személyre szabottan hirdet nekünk amnesztiát. Itt, az igehirdetésben, csak általánosságok és irányok tudnak elhangozni. De a „belső szobánkban”, a saját életünkben szeretne megszólalni az imádság közben, és a mi saját külső-belső kínjainkból hirdetni meg az amnesztiát.

Elkezdte már bennünk a keresztségnél. Kimondta, hogy mentesek vagyunk a bűnöktől. Azóta azonban sok minden rakódott már ránk. Most ezeket is szeretné levágni, lemetszeni, lemosni rólunk. Szeretné, hogy meghalljuk, ahogyan kihirdeti nekünk név szerint a kegyelmet. Ámen.