A tartós öröm a mélységből jön, és úgy születik

A kép forrása itt található

Igehirdetés Ézs 44,21-26a alapján

Egy barlangot érzünk magunk körül. Nem vagyunk ott ténylegesen, de mégis olyan, mintha valóság lenne. A sűrű sötétségtől semmit sem látunk, így tapogatózunk. Hideg, érdes sziklát érint a kezünk. A levegőt nem akarnánk megízlelni, de a bőrünk alá is bemászik: dohos, áporodott a levegő. Az elmúlás szaga. Egy idő után mégis csökken a félelmünk. Valahogy biztonságos itt lenni. Nem menekülésként a problémák elől, hanem mintha itt történne a lényeg.

Elalszunk. Pontosabban félig-meddig alszunk. Tudjuk, hogy sok minden történik közben, de nagyon keveset fogunk fel belőle. A hánykódás, a küzdelem az érzékelhető. Tényleg félig-meddig állapot ez. Félig érezzük és tudjuk, hogy mi történik, és félig nem érezzük, és nem tudjuk. Örvényként magával ragadott és mi nem akarunk már menekülni.

Egyszer csak jön a mély álom is. A megpihenés és a boldog öntudatlanság. Aztán verőfényre ébredünk, ami a szemhéjunkon keresztül is átragyog. A sziklasírból anyaméh lett. Bement a szenvedés, a halál és az elmúlás, és ennek a mélységéből élet született. Igazi élet.

Ma a húsvét utáni vasárnapok sorában az örömről, az ujjongásról gondolkodunk. Mi így fogalmazzuk meg a középpontba állított gondolatunkat: a tartós öröm a mélységből jön, és úgy születik.

„Gondold meg, Jákób mindezeket” – így kezdi Ézsaiás próféta igénket.

Ezekkel a szavakkal szinte meditációs mélységbe hív bennünket. Különösen, hogy utána párban hozza a gondolatokat, körkörösen mélyítve azokat. A születéssel, a megformálással indít, aztán visszatér ide. Az elmúlásból fakadó életről beszél, aztán ugyan úgy megismétli később ezt is. És az ujjongásról beszél, de nem csak kétszer, hanem többszörösen. Születésből fakadó élet és elmúlás.

Ézsaiás különös helyzetben szólalt meg. Megtörtént már a régóta emlegetett fogság. A konokság sok ideje hirdetett következménye elérkezett. Mi, emberek, azt gondolnánk, hogy ha valamit nagyon hosszan hallunk Istentől, és az még mindig nem történt meg, akkor nem is fog. Csak ígérgetés vagy fenyegetés az. Izráel népe is így volt a fogság jó ideje hallható meghirdetésével. De végül mégis elérkezett. Ennek a különös helyzetében szólal meg Ézsaiás, és mondja el nekik azt, hogy minden más is meg fog történni.

Sok mindent félreértünk. Azt hisszük, hogy tudunk valamit, és sziklaszilárdan állunk ennek a hitében. Közben pedig nem vesszük észre azt, hogy bár tényleg a vonaton vagyunk, de rossz vonatra szálltunk. Nem oda visz bennünket nagy sebességével, ahová készültünk. Amikor pedig eszmélünk, fogalmunk sincs, hogy le lehet-e ugrani a mozgó vonatról, vagy inkább sodródjunk az elkezdett irányba.

Ekkor mondja ezt Isten: „Eltörlöm hűtlenségedet, mint a felleget, vétkeidet, mint a felhőt. Térj meg hozzám, mert megváltottalak!” Ez azonban nem diadalmenetből születik, hanem a sziklasír elmúlásából. Mikor bemegyünk Jézus titkának barlangjába, és meg merjük engedni azt, hogy jöjjenek velünk a kudarcaink, sérüléseink, csüggedésünk és reménytelenségünk. Minden, ami így vagy úgy, de terheli lelkünket. A lelki mélységbe érünk.

Ekkor kezdődik a félig-meddig állapot. Félig tudjuk, hogy mi történik, és félig nem. Öntudatlan tudás ez. A vajúdás folyamata. Vajúdás, ami kínokkal jár, és nem tűnik úgy, hogy valaha is vége lenne. De ha meg lehetne állítani ezeket a fájásokat, akkor sem akarnánk már, mert tudjuk, hogy az életet csak így lehet előhozni a fényre. Bár ebben a fázisban mégis képtelenek vagyunk elhinni, hogy ebből élet lesz.

De egyszer csak történik valami. Nem tudjuk, hogy mi. Amikor azt gondolnánk, hogy győzött a kínjaival az elmúlás, megszületik belőle az élet. Mire eszmélünk, a kő már nincsen ott a bejáratnál. Elhengerítette az angyal, és győztesen ül rá a tetejére. És mi megértjük, hogy Jézus sziklasírjába kerültünk. Az igazi élet születésének helyére. Anyaméhhé vált az elmúlás helye. Most, ahogyan árad ide a napfény, megéljük a csodát. Azt, hogy mit jelent mindaz, amit végigcsinált értünk és nekünk.

Az élet úgy születik. Hosszú folyamat ez. Hol ugrásszerű fejlődéssel, hol alig észrevehető apró jelekkel növekszik. Hol békés időszakot ad, hol a vajúdás fájdalmaival űz ki minden mást a gondolatainkból. De a vajúdás az élet eszköze. Az energia és az erő, ami a titkos helyről napvilágra tudja hozni az életet. Ami megteremti a teret az új számára.

Ami öröm ebből fakad, az tartós lesz. Kipróbált. Nem fog mindig ugyan úgy csillogni, de mindig megtalálható lesz. Ha be is porosodik a hétköznapok sodrásában, újra megtisztítható és a középpontba helyezhető lesz. Hála érkezik vele, hogy miénk lehet Jézus új életet teremtő ajándéka. Szilasír-anyaméhének titka.

A tartós öröm a mélységből jön, és úgy születik. Erről gondolkodtunk ma. Ha most az elmúlás-szagú sötétségben tapogatózunk, akkor jönni fog majd az életet előhozó vajúdás. Ha most vajúdunk, akkor azért tesszük, hogy élet érkezzen a világunkba. Ha pedig most repes a szívünk az evangéliumtól, akkor az így született meg. Mert az élet egy folyamatban születik. Ámen.