Egy fontos pillanat

A kép forrása itt található

Igehirdetés Dán 7,13-14 alapján

Egy képpel, illetve egy plakáttal indulunk ma útnak. A 2014-es „Isten Fia” c. film plakátját látjuk, feliratok nélkül. Bevallom, nem láttam még a filmet, ez a kép azonban nagyon megfogott. Pedig elsőre az ugrott be róla, hogy ha levágom a bal feléről azt a sötét harmadot, akkor jó lesz… Aztán rájöttem, hogy nem véletlen a kompozíció. A sötétből érkezik a világosság, az átmenet pedig középen a Golgota, Jézus keresztjével.

Nem a képet fogjuk azonban végigelemezni, hanem bizonyos részeit emeljük csak ki, és visszük magunkkal. A sötétből való átmenetet a fénybe, majd a teljes világosságot. A keresztet, ami megtöri a mélységes, fekete ürességet. És Jézus tekintetét, amiben ott vannak az átélt gyűrődések és gyötrődések, de mellette az egész világ is. Ezeket fogjuk az igével összefűzni. A központi gondolatunk ez lesz: egy fontos pillanat.

Mennybemenetel napja van ma. 40 nappal vagyunk húsvét után, mivel ennyi napot töltött feltámadott testében Jézus a földön, és ekkor ment fel a mennybe, miközben tanítványai ott álltak körülötte a hegyen.

Ádvent óta többször volt már szó arról, hogy idén a szokott igehirdetési rendektől eltérő szakaszok adják az alapigéket. Ma Dániel próféta könyvéből hallottuk ezt.

Dániel az Ószövetség egyik prófétája, tehát Jézus előtt élt. Ő az, akit beledobtak az oroszlánok vermébe egy éjszakára, és ő túlélte. Ő az, akit fiatalon elvittek a babiloni fogságba, hogy a királyt szolgálja, és úgy tette ezt meg, hogy közben nem adta fel hitét. Ő az, aki hűségével példát mutatott és mutat a hűségről. Prófétai könyve ezekről is mesél, de számos más látomást is leír. Ezekben nagyon hasonlít a később keletkezett Jelenések könyvéhez.

Most az egyik látomás részletét hallottuk, ahol összeérnek az idősíkok. Egyszerre van szó Jézus mennybemeneteléről, és egyszerre az idők végéről. A mai napon természetesen mi mennybemenetel felől gondolkodunk róla. Ezt írja Dániel: „Láttam az éjszakai látomásban: Jött valaki az ég felhőin, aki emberfiához hasonló volt: az öregkorú felé tartott, és odavezették hozzá. Hatalom, dicsőség és királyi uralom adatott neki, hogy mindenféle nyelvű nép és nemzet őt tisztelje. Hatalma az örök hatalom, amely nem múlik el, és királyi uralma nem semmisül meg.”

Egy fontos pillanat. Erről gondolkodunk ma. Mennybemenetelkor a tizenegy tanítvány nézőpontját szoktuk venni, illetve a sajátunkat. Dániel látomása azonban kimozdít minket a megszokottból: az Atya és a Fiú találkozását hozza elénk. Lélekben persze mindvégig egyek voltak, egyetlen Isten. Mégis fontosnak tartották Jézus testi, emberi létezését is. Annyira fontosnak, hogy így ment fel a Fiú az Atyához is, emberi testében.

Egy fontos pillanat. Egy a sok közül, hiszen számos ilyen adatott már nekik. Ott volt a hosszú készülődés Ádámtól Ábrahámig, Mózestől Józsefig, és Dávidtól a prófétákig. Ott volt az angyali bejelentés Máriának, a betlehemi születés, a megkeresztelés, a megdicsőülés, a nagycsütörtöki éjszaka, a nagypénteki halál, majd a sírban nyugvás után a húsvéti hajnal hasadása. Ahogyan emberi szempontból megpróbáljuk elképzelni a mennyben való találkozásukat, mindez ott van a tekintetükben.

Mélység és magasság. Gyűrődések és kisimult ráncok. Legyőzött sötétség és feltámadt világosság. Mint a képen. És mindezek közepén a Golgota hegye, középen Jézus keresztjével. A fordulópont. Most, 33 emberi év elteltével, visszatér Jézus oda, ahonnan útnak indult: az Atyával való jelenlétbe.

Mi minden lehet ott a tekintetükben! „Megcsináltuk!” „Be van fejezve a nagy mű, igen! A gép forog”, de az Alkotó egyáltalán nem pihen – hogy átírjuk Madách klasszikusát. Ezredévek, vagy talán évmilliók után egyszer csak készen van! Megtörtént, amit elterveztek!

Olyan ez, mint egy nagy megérkezés. Egy fontos pillanat, ami egy állomást jelöl. És mint minden ilyen pillanat, egyszerre megérkezés, és egyszerre új kezdet. Ahol ugyebár bezárul valami, ott kinyílik valami egészen más…

Az Alkotó-Hármas pedig tényleg egyáltalán nem pihen! Mert nem célba értek, csak egy mérföldkőhöz, ami jelzi a megtett utat. Most jön a folytatás! Végre mozgásba lendíthető mindaz, amit létrehoztak! Végre van már esély arra, hogy mindenki kiszabadítható legyen saját földi poklából! Most már nem csak Izráelnek, hanem mindenkinek van teljhatalmú Istene! Most már megszólalhat az üzenet, hogy van tovább! Hogy nem muszáj belepusztulni a szenvedésbe! Hogy ami eltört, lehet újra egész! És hogy nincs már semmi és senki, aki elválaszthat minket Isten szeretetétől!

Mindaz, ami akkor és ott, a mennybemenetel pillanatában ott lehetett az Atyaisten és a Fiúisten tekintetének összekapaszkodásában, egyszerre szólt a múltról, a jelenről és a jövőről. A múltról, ami elvezetett idáig. A jelenről, amikor újra találkoznak. És a jövőről, amit nekünk teremtettek. Azért dolgozott és dolgozik a Szentháromság, hogy nekünk jó legyen. Nem instant-jó, nem valami fájdalomcsillapítás, nem félmegoldás, hanem a teljes meg- és feloldás.

Egy fontos pillanat. Erről gondolkodtunk ma. Az Atya, a Fiú és a Lélek azonban újabb fontos pillanatra készül. Arra, ami a mostani helyzetünkben ránk vár. Ha még nem éltük át soha az ő szeretetük gyógyító mélységét, akkor az első nagy találkozásunkra. Ha pedig már átéltük, akkor arra, hogy újra valami mélységes mély módon részesülhessünk ebben. Hiszen mi még nem értünk el a mennybe. Még csak vágyódunk oda. De áldott sóvárgás ez! Felkészülés egy másik fontos pillanatra. Ámen.