A valódi hűségről

A kép forrása itt található

Igehirdetés Jel 2,10c alapján

Tegnap az egész napom az esküvőkről szólt. Délelőtt jegyes-beszélgetésünk volt a barátaimmal, akiket két hét múlva esketek. Kora délután egy másik párt eskettem, és mielőtt egy harmadik pár esküvőjére mentem volna még estefelé, a barátaimmal beszélgettünk egy finom fagyi mellett, az ugyebár két hét múlva esedékes esküvőről.

Igehirdetési igénket, ami a hűségről szól, már napokkal korábban kiválasztottam, így nem a tegnapi nap ihlette. Az inkább plusz töltet lett hozzá. Sokkal inkább a mai ünnepünk apropója adta a klasszikus rendtől eltérő választásomat, mivel gyülekezetünkben ma van a jubiláns konfirmációi ünnepség egész napos rendezvénye.

Jézus ezt mondja ma: „Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját.” A konfirmációi liturgia pedig, ami 5, 10, 25 vagy éppen 50 éve elhangzott, amikor itt álltak az oltárnál, és ma elhangzik majd a jubileum jegyében újra, sok mindent hordoz ehhez. A konfirmációi kérdésben például:

„Akartok-e ebben a hitben megmaradni, és evangélikus keresztyén hitetekről kitartó hűséggel és szolgáló szeretettel bizonyságot tenni?” Az esküben pedig: „Vallom az evangélikus keresztyén egyház tiszta és igaz tanítását, és hozzá hűséggel ragaszkodom.” Mi ma a valódi hűségről gondolkodunk együtt.

Hűség. Micsoda felemelő tartalmat hordozó szó! Milyen fenséges, amikor elhangzik egy konfirmáción, egy konfirmációi jubileumon, vagy egy esküvőn! A jegyes-beszélgetések keretében azonban egy ideje kitérek arra, hogy a hűségnek nagyon sok rétege van. A házasságban nem csak azt jelenti például, hogy nem hárman vagy négyen éljük a házasságunkat (még epizodikusan sem), hanem ezernyi mást is. Hűséges vagyok-e a házastársamhoz abban, hogy hogyan beszélek róla mások előtt? Hűséges vagyok-e hozzá a munka elosztásában? Hűséges vagyok-e hozzá abban, hogy nem a tudta nélkül hozok meg bizonyos anyagi döntéseket? Hűséges vagyok-e hozzá a gyermeknevelésben? (Például azzal, hogy következetesen nem mondok neki ellent a gyerek előtt, aláásva a szülői tekintélyét.) És folytathatnánk tovább a sort. Ez a hűség és a házasság gondolatvilága.

A hűség és a konfirmáció összefonódásában ugyan úgy végig lehet ezt gondolni. Vajon mi mindenre vonatkozik a hűségünk keresztyénként és evangélikusként? Felemelő hallgatni a jól ismert Jézusi szavakat, hogy „Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját.”, de vajon tudunk-e mindig hűségesek lenni? Hűséges evangélikusok, hűséges házastársak, hűséges szülők, gyerekek, barátok?

Talán sokaknak ismerősek József Attila Rejtelmek című költeményéből a megzenésítve is a fülünkben csengőszavak: „Bebujtattál engemet talpig nehéz hűségbe.”

Ha képletesen szólva megnézhetnénk a szívünket-lelkünket, akkor sokkal több nyomot találnánk, amit a hűtlenség ejtett rajta, mint amit a hűség gyógyított rajta. A hűtlenségnél ugyan úgy tud fájni az, amit nekünk okoztak, mint az, amit mi ejtettünk mások szívén. Sőt! A hűtlenségre annyira érzékenyen reagálunk, így hogy ha felénk bármiben hűtlen valaki, akkor mi is könnyen feljogosítva érezzük magunkat arra, hogy hűtlenek legyünk mások felé. És ezzel éltetjük az ördögi kört…

Elárulom, hogy mit szoktam mondani a jegyeseknek a hűségről. Ugyanis nem az a célom, hogy még az esküvő előtt összetörjem őket jó alaposan, sokkal inkább az, hogy életerős kapcsolatuk legyen. Azt szoktam mondani nekik, hogy a hűség egy állandó körforgás. Képtelenek vagyunk mindig mindenben hűségesek lenni egymáshoz. Az eskü szövege nem elvárás, ami ha megsérült, akkor vége mindennek. Sokkal inkább az irány, amihez újra és újra és újra igyekszünk visszatérni. Ha megcsalás történik, az hatalmas erővel robban be. Azonban az apró, hétköznapi, ezernyi más területen átélt hűtlenségek ugyan ekkora károkat tudnak okozni hosszú távon egy kapcsolatban. Nem az a kérdés tehát, hogy soha nem leszünk valamiben hűtlenek, hanem hogy hogyan tudunk újra és újra gyógyulni.

Keresztyénként és evangélikusként sem az a kérdés, hogy mindig hűségesek tudtunk és tudunk-e lenni Jézushoz, az evangélikus egyházhoz és saját gyülekezetünkhöz. Számtalanszor nem vagyunk ugyanis azok. De Jézus ma elhangzott szavai nem feddésnek érkeznek, hanem erőnek és vigasztalásnak.

Mi, emberek nem ismerjük a valódi hűséget. Viszont a valódi hűség vágyát nagyon is! Pontosan tudjuk azt, hogy milyennek kellene lennie a hűségnek, csak sem mi, sem senki más társunk nem képes eszerint élni.

Egy valaki azonban igen. Isten, akinek ma a Hármasságát ünnepeljük. A Szentháromságot. Atyai szerepében megmutatja nekünk a hűségét, amivel megteremtette és fenntartja a világunkat. Fiúi szerepében megmutatja nekünk a hűségét, amiért felszegezték a fára, Istenként meghalt, és feltámadt értünk. A Szentlélek szerepében pedig megmutatja nekünk a hűségét, hogy mindig, minden pillanatban képes velünk lenni. Tudja gyógyítani a minket ért hűtlenségeket. Tudja gyógyítani a lelkifurdalásunkat és az általunk okozott sebeket. És meg tudja adni a valódi hűség élményét.

A konfirmációjukra emlékezők hamarosan újra megállnak majd az oltár előtt. Először szavaikban mondják majd ki az újonnan átgondolt hűséget. Utána azonban térdet fognak hajtani, és úgy fogadják azt, amit Isten ad Önöknek. A mai napon, az igehirdetésből fakadóan, mindenki ugyan azt igei áldást fogja kapni, ami így szól majd: „Ha hűtlenek vagyunk, ő hű marad, mert önmagát meg nem tagadhatja.”

A valódi hűség ugyanis csak Istennél létezik. Ő pedig tökéletesen hűséges hozzánk ahhoz, hogy gyógyítsa az emberi hűtlenségből eredő sebeinket, megbocsássa a saját hűtlenségünket, erőt adjon a következmények helyreállításához, és lelkünkben megadja a valódi hűség élményét önmaga által. Ámen.