Jó, ha a gyertyák csonkig égnek. Csak nem mindegy mikor!

A kép forrása itt található

Igehirdetés a Felvidéken (Lőkösházán, Sajógömörön és Lekenyén) 2018. szeptember 23-án, 1Kor 1,10-17 alapján

A gyertyák csonkig égnek. Márai Sándornak ez a regénye máig az egyik legnagyobb hatású olvasmány-élményem. Ahogyan a napokban az alapige kapcsán újra eszembe jutott ez a beszélgetés-folyam, meg is lepődtem azon, hogy úgy is bemászott a bőröm alá, hogy nagyon fiatalon olvastam. Mindaz a mélység, ami a réges-régen ki nem mondott, elfojtott, elhallgatott, néma pokollá változtatott múltbeli sebekről szól a regényben, az életkorral mélyül el igazán.

A csonkig égő gyertyák mellett, negyven év elteltével, Henrik és Konrád újra találkozik. Életük vége felé közeledve már tudnak és akarnak beszélni a múltról. A katonaiskolában köttetett barátságukról, majd Krisztináról, aki az egyikük felesége volt, de a másik is szerette. Mi történt velük? A két férfi egyetlen éjszakát beszélget végig erről, miközben a szobában a gyertyák csonkig égnek.

Mai igénket ennek a monológ-regénynek a hangulatán keresztül értelmezzük. A központi gondolatunk ez lesz: Jó, ha a gyertyák csonkig égnek. Csak nem mindegy mikor!

Pál apostol, a gyerek-cipőben járó keresztyénség nagy alakja, a görög Korinthusban élőknek írja ezt a levelét, amiből az alapigét hallottuk. Létezik már itt egy keresztyén mag, akik között viszály támad. Pált egy Khloé nevű férfi emberei értesítik erről. A feszültség oka az, hogy pártokra szakadnak a gyülekezeten belül. Vannak, akik azt mondják, hogy ők Pál apostol emberei. Mások azt, hogy ők Apollósé, aki szintén nagy misszionáriusa volt a kornak. Megint mások azt állítják, hogy ők Kéfáshoz tartoznak. (Kéfás Péter apostol neve az akkori kor arámi nevén.) Az utolsó csoport pedig Krisztusénak vallja magát. Pál arról ír a közösségnek, hogy ez nem működhet ilyen versengős, pártoskodós módon. „Hát részekre szakítható-e Krisztus?” – teszi fel a kérdést.

A szakasz kulcsa a legelején, a 10. versben van. A legújabb fordítású protestáns Bibliánk ilyen kifejezéseket használ, hogy „egyféleképpen szóljatok”, illetve hogy „gondolkodásotokban és meggyőződésetekben jussatok egyetértésre”. A szavak igazi kulcsa azonban az eredeti, jelen esetben ógörög szavakban van. Ezekben az állt itt, hogy „rendeződjenek soraitok”, illetve ez a szakkifejezés a kificamodott végtag helyreigazítására is.

Eszerint tehát azt írja Pál apostol, hogy a kificamodott helyzeteket tegyék helyre. Az összekuszálódott sorokat fésüljék ki. Mindannak, ami összegabalyodott, álljanak neki. Ha ebből az irányból nézzük, akkor legújabb Bibliánk fordítása is hozza ezt a jelentést azzal, hogy „jussatok egyetértésre”. Az egyességre jutás ugyanis ugyan úgy egy sok lépésből álló, idő és energiaigényes folyamat, mint a sorok rendezése és az összegabalyodott szálak kibogozása.

Engem újra és újra megrendít, amikor megnyílik ilyen mélységében a Biblia egy-egy része. Ilyenkor ugyanis mindig kiderül, hogy Isten idő, odafigyelés és energiaigényes folyamatokat ért mindazon, amin mi egy röpke észbeli döntést értünk csak. Ha nem mentünk volna le most ekkora mélységbe a szövegben, akkor felültünk volna mi is annak a magyarázatnak, hogy a békére úgy kell törekedni a gyülekezetben, hogy semmi nem történhet, ami nem békés. Tehát ne tegyen fel senki bevállalósabb kérdést, mert azzal békétlenséget szít. Ne álljunk ki semmi olyannal, ami bárkit felkavarhat. Ne változzon semmi sem, mert lesz olyan, akiben békétlenség születik.

Ez azonban nem a sorok rendezése lenne, hanem a kusza sorok letakarása egy lepellel. Keresztyénként nagyon csábító az az út, hogy állandóan a békességre és az egyetértésre törekszünk, ami azonban gyakorlatilag úgy fordítható le, hogy a domináns ember vagy emberek érvényesülnek, mások pedig csendben maradnak, és elfogadják azt, ami történik. Ez pedig tényleg annyit jelent, mint letakarni az összekuszálódott szálak csomóját egy gyönyörű, hófehér lepellel. Még meg is nyugtatja a lelkünket – ideig, óráig –, mert látjuk az ártatlan, tiszta színét. De ami alatta van…

Úgy is mondhatjuk, hogy Pál apostol arra bíztat bennünket, hogy ne várjunk 40 éveket, mint Henrik és Konrád a csonkig égett gyertyák mellett. Jussunk egyetértésre minél előbb! Vagyis csináljuk végig a folyamatokat! Most rendezzük sorainkat, bogozzuk ki az összekuszálódott szálakat, és tegyük helyre a kificamodott végtagokat! Nem erőszakkal, ismételten nem a dominancia megfélemlítésével a nem dominánsakra, hanem Henrik és Konrád higgadt őszinteségével. Nem mindegy, hogy mi minden történik velünk addig, ameddig leégnek ezek a bizonyos gyertyák a fontos beszélgetések alatt.

Van itt még egy fontos gondolat. Pál apostol így fejezi be ezt a szakaszt: „hanem hogy az evangéliumot hirdessem, de nem bölcselkedő beszéddel, hogy Krisztus keresztje el ne veszítse erejét.” Ez ennek a fenti szakasznak az összegzése nála. Vagyis tegyük meg ezt a helyreállító folyamatot, máskülönben Krisztus keresztje elveszíti az erejét. Mármint természetesen nem önmagában, hanem a mi közösségünkben. Mert mi történik?

Hogyha csak letakarjuk a rendezetlen sorainkat azzal a bizonyos hófehér lepellel, akkor így éljük tovább az életünket. Úgy teszünk – a békességre igyekvő döntéssel –, mintha minden rendben lenne. Közben pedig csendben mérgesedik el az, ami a lepel alatt van. Ahogyan Pál ír a szakadásokról, átéljük mi is, hogy a kimondatlan feszültségek egyre messzebb és messzebb szakítanak minket egymástól. Önmagukban is szomorúak és tragikusak ezek. Hogyha azonban a gyülekezetben, illetve bármilyen keresztyén szerveződésben zajlanak, akkor a titkos, megtört sorainkkal már nem tudunk hitelesen beszélni az evangélium gyógyításáról. A letakart lepel miatt azonban a látszatot fenn kell tartanunk, tehát a szavakat ugyan úgy használjuk, mint amikor volt még hiteles jelentésük a számunkra. De a kiüresedett szavak már csak konganak, és üresen is hullanak le. Mi pedig megéljük, amit Pál apostol ír: bár bölcsek a szavaink, de hitelesség nélkül csak bölcselkedésnek hatnak, amivel – rajtunk keresztül legalábbis – elveszíti Krisztus keresztje az erejét. Benne élet és gyógyítás van, amit azonban mi nem tudunk tovább adni, mert nem éljük meg. Beszorult a hófehér lepel alá.

Jó és áldott az, amikor kettő vagy több ember le tud ülni, és akár a csonkig égő gyertyák mellett meri elkezdeni rendezni a sorait. Csak nem mindegy, hogy mikor történik meg ez. Olyan ugyanis a lepellel elhallgatás, mint a mágnes, ami összegyűjti a többi tárgyat. Az egykori feszültség ezernyi más haragot ragaszt magára. Minél később állunk neki, annál nagyobb munkánkba kerül az, hogy lebontsuk azt, ami rárakódott.

A legfontosabb az, hogy felejtsük el, hogy egy pillanatnyi döntéssel szabadna elfojtanunk a feszültségeket! Jézus egy hosszú folyamatban vált történelmileg is a Megváltónkká. Ráadásul azt jelenti az evangélium, hogy nem eltitkolja a nyomorúságainkat, hanem nyíltan kezeli, kimondja és kimondatja velünk, és ebből ad gyógyulást. Hadd történjen meg ez minél előbb úgy, hogy beleállunk és vállaljuk a jelen feszültségeit! Akár gyülekezeten belül, akár kívül. Henrik és Konrád higgadtságával. Hadd égjenek minél hamarabb csonkig a gyertyák! Hadd éljük át Jézus gyógyítását a szálak kibogozásában is! Ámen.