Reggeli áhítat a Kossuth iskolában a 2018. december 17-i alkalmon, Zsid 13,5b alapján.
Egy hét
múlva ilyenkor már szenteste napja lesz. Vannak közöttünk olyanok, akik már
nagyon várják. Vannak, akik kétségbe esnek, hogy mennyi mindennel nem készültek
még el. És vannak olyanok is, akik egyáltalán nincsenek ünnepi hangulatban. Az
évek folyamán szinte elvárássá lett ugyanis az, hogy átvegyük az ünnepi
készülődés és forgatag lüktetését, és abban a hangulatban lubickoljunk, amit a
karácsonyi dalok, fényfüzérek, fűszeres illatok és téli dekorációk árasztanak.
Amikor viszont mi nem ezt érezzük, szinte kudarc születik meg bennünk, hogy „Lám,
nem vagyok képes még erre sem! Nem tudok felkészülni az ünnepre lelkileg!”
Mielőtt
oldanánk ezt a feszültséget, nézzük meg, hogy honnan ered a mindjárt érkező
vigasztalás! A zsidókhoz írt levélből azt hallottuk az előbb hogy Isten ezt
mondja: „Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged.” Ugyan ezt a témát
láttuk a Tüzed Uram, Jézus ének szövegéből is, mint éves vezérfonalunkból. A
Biblia nagyon sok helyen, hangsúlyosan hozza ezt az üzenetet. Az, ami konkrétan
itt áll, lenyűgöző az eredeti, ógörög nyelvben. Éppen ezért lefordíthatatlan
is, így csak magyarázni tudom: ötszörös tagadás van benne. Ebben a néhány
szóban, ami magyarul csak háromszoros tagadást hoz, hogy „Nem maradok el tőled,
sem el nem hagylak téged.”, majdnem még ennyiszer tudja tagadni az ógörög ezt a
lehetőséget.
Vagyis ki
van zárva, hogy Isten elhagyjon minket. Attól, hogy nem vagyunk ádventi
hangulatban, ő nem fog kizárni minket sem az ünnepből, sem Jézuson keresztüli
szeretetéből, sem semmi más jóból.
Mit jelent
ez pontosabban? Azt, hogy nem mi vagyunk az ünnepért, hanem az ünnep van
értünk. Nem nekünk kell hangulatba jönnünk, hanem a mi aktuális helyzetünkben
érkezik hozzánk Jézus.
Ő maga sem
tökéletes ünnepe választott belépésként a világba. Egyszerű és szegény földi
szülőket választott inkább. Amikor minden órás terhes volt már vele Mária,
napokat kellett kényelmetlenül utazniuk egy rendelet miatt. Amikor odaértek,
még csak szállást sem kaptak. Az állatok közé született meg aztán Jézus, fekhelye
pedig az etetőjük lett. Bár folyamatosan történtek csodás dolgok, mégis
folyamatos volt az akadályok sora is. Például nyomban Egyiptomba kellett menekülniük
évekre, mert Heródes király halálra kerestette őket.
Jézus tehát
nem tökéletes ünneppel lépett a világba, csak a mi világunk tette romantikussá
az amúgy kényelmetlen és kellemetlen részleteket. A mi életünkben sem elvárás tehát,
hogy tökéletesen teljesítsük az ádventi és karácsonyi hangulat átélését. Sokkal
inkább azt üzeni Jézus, hogy ő éppen abba jönne szívesen, ami most a
lelkivilágunkat jelenti. Ha gyász, akkor a gyászba. Ha veszekedéstől terhes
levegő, akkor veszekedéstől terhes levegőbe. Ha aggodalom, akkor aggodalomba.
Ha szegénység, akkor szegénységbe. És folytathatnák tovább a sort.
„Nem maradok
el tőled, sem el nem hagylak téged.” – mondja most Neked Isten. Ötszörös
tagadással zárja ki azt, hogy soha nem hagyna Téged magadra. Szemfényvesztés
tehát az, hogy Neked kellene alkalmasnak lenni az ünnepre! Sokkal inkább azért
van ünnep, mert mindenkinek mindig lehetősége van arra, hogy felismerje és
ráébredjen arra, hogy még az ő számára is van lehetőség! Még a Te számodra is
lehet jobb, és lehet könnyebb!
Próbáld hát megengedni magadnak azt, ha nem vagy ünnepi hangulatban! Ha
ugyanis küzdesz ellene, annyira leköti ez a figyelmedet, hogy nem veszed észre a
felnőtt Jézust, aki Tőled is megkérdezi, hogy adsz-e neki szállást a szívedben,
lelkedben. Nem Te vagy az ünnepért, hanem az ünnep van érted. Ámen.