A csendesnap 4. témája az elengedésről - "hamu & gyémánt"

A kép forrása itt található

(Az előző résszel nem videó, hanem színdarab kötötte össze ezt a témát.)

(Lázárné Tóth Szilvia evangélikus lelkésznő előadása)

Egyik nyáron Jucus néni úgy járt, hogy mire hazaérkezett a nyaralásból, az egész lakását belepte a korom. De tényleg úgy képzeljétek el, hogy mindent, de mindent koromréteg takart be a nappalitól a konyháig, az előszobától a dolgozószobáig. Ugyanis amíg Jucus néni nyaralt, addig a kéményseprő 8-10 év koromját seperte ki a ház kéményéből. Minden szürkésfekete lett, és a korom alatt minden ugyanolyannak tűnt, semmi sem látszott különlegesnek vagy értékesnek. Ha én erre érkeznék haza, az első gondolatom az lenne, hogy ez nekem nem kell. Be se akarok többé jönni ebbe a lakásba!

Az a durva, hogy az életünkkel is járhatunk így. Megtörténhet, hogy annyi felesleges és számunkra nem fontos dolgot csinálunk, hogy végül nem marad időnk azokra, amelyek tényleg értékes és örömteli dolgok az életünkben. Ha nem foglalkozunk a számunkra fontos emberekkel, ha nem csinálhatjuk azt, amitől repes a szívünk, mert elaprózzuk magunkat mindenféle mással (tévézéssel, telózással, játékokkal, netezéssel), akkor egyszer csak arra ébredünk, hogy nincs is kedvünk felkelni.

És az otthonunkkal vagy a szobánkkal, vagy a talpalatnyi kis kuckónkkal is lehetünk úgy, mint Jucus néni a korommal, vagy a példa kedvéért most hamuval belepett lakásával. Annyi tárgyat felhalmozunk, hogy

már azt sem tudjuk, mi mindenünk van. Veszünk új vonalzót, mert annyi cuccunk van, hogy nem találjuk közöttük a régit. Veszünk új sálat, mert annyi ruhánk van, hogy elfelejtjük, hogy valahol ott van közöttük a kedvenc sálunk is.

És ez baj? Igen. Azt kell megértenünk, hogy minden tárgy időt igényel tőlünk. Minél több tárgyunk van, annál több időnk megy el rájuk. Talán a legegyszerűbb példa az autó. Amikor megveszed az első autódat, úgy érzed, de király, van egy kocsim, mennyi időt megspórolok vele, mennyivel kényelmesebb lesz az életem, mindent megkönnyít ez az autó. Aztán hamar rájössz, hogy nem csak annyit kell foglalkoznod az autóddal, amíg használod. Nem annyiból áll a dolgod vele, hogy amikor mész valahová, akkor beülsz, és elvezetsz oda, ahova menni szeretnél, aztán kiszállsz és kész.

Hanem meg kell tankolnod, ha kifogyóban van az üzemagyag. Ez idő.

Ki kell fizetned az üzemanyagot, ez is idő, és pénz, amit meg kell keresned.

Időnként le is kell mosatnod, ez is idő és pénz.

Aztán kereket kell rajta cserélned tavasszal és ősszel.

A kerekek nyomását is figyelned kell.

Újra és újra elviszed szerelőhöz is a kocsidat, nem csak akkor, ha baja van, hanem rendszeresen. Olajcsere, műszaki vizsgára való felkészítés, satöbbi.

És akkor még nem beszéltünk a súlyadóról, biztosításról, zöldkártyáról.

Ezek intézése mind idő és pénz, akkor is, ha be se ülsz a kocsidba, és akkor is, ha használod. Minél több tárgyad van, annál több feladatod van velük, annál több időre van szükséged. Ha sok cuccod van, folyton pakolsz, ha másért nem, azért, hogy megtaláld azt, amelyikre éppen szükséged van. Ha sok kütyüd van, folyton töltöd őket. Szóval a lényeg az, hogy nem csak mi birtokoljuk a tárgyakat, hanem azok is birtokolnak minket. És a legrosszabb az, hogy amikor már sok mindenünk van, akkor sem biztos, hogy elégedettek vagyunk. Mert még több kell, még jobb kell, vagy egyszerűen csak másik kell, mert a fast fashion ezt diktálja…

Ezért született meg az a törekvés, amelyet úgy hívnak, hogy minimalizmus. A minimalizmus lényege, hogy úgy alakítjuk át az életünket, hogy csak olyan tárgyak vegyenek körül bennünket, amelyeket tényleg használunk, vagy tényleg örömöt okoznak nekünk. Így aztán marad időnk és energiánk azokra az emberekre, akik fontosak nekünk, és van időnk és energiánk azokra a tevékenységekre, amelyeket szeretünk csinálni. Azok az emberek, akik elindulnak a minimalizmus útján, rengeteg tárgytól megszabadulnak. De nem úgy, hogy kiszórják őket a kukába! Hiszen lehet, hogy másnak éppen arra van szüksége, amit mi kidobnánk. Nekünk már hamu, valaki másnak pedig gyémánt. Ezért amire nekünk nincs szükségünk, de még használható, azt tovább lehet adományozni, ajándékozni, vagy el lehet adni.

Ez úgy zajlik, hogy először csak arról döntesz, hogy ezt a zoknit még felveszed valaha, vagy nem. Aztán arról, hogy ezt a könyvet, ami ezer éve a polcodon van, elolvasod-e még valaha, vagy nem. Lehet, hogy ezt előre nem tudod biztosan megmondani, de ha egyszer majd mégis el akarod olvasni, kiveheted a könyvtárból, vagy megveheted a neten elektronikus formátumban.

És amire nem számítunk a minimalizmussal kapcsolatban, az az, hogy érzelmileg is megmozgat bennünket! Például rátalálsz valamire, amit a régi szerelmedtől vagy barátodtól kaptál. Hogyan reagálsz? Széttéped? Földhöz vágod? Elhajítod? Vagy elmosolyogsz, és azt érzed: de jó, hogy végre túl vagyok rajta, és el tudom engedni!

Szóval megnézed a tárgyaidat, és döntesz arról, hogy IGAZÁBÓL szükséged van-e rájuk. Őszintén megkérdezed magadtól: Most komolyan, fogom ezt még valaha használni? Fontos ez nekem? Miért olyan fontos nekem? És miközben felteszed ezeket a kérdéseket, közben egyre közelebb kerülsz saját magadhoz. Ki vagyok én? Milyen vagyok én igazából? Az életemnek ebben a szakaszában mi a fontos számomra, és mi nem az? És mindeközben megtanulsz dönteni.

Ma eszméletlen sok a lehetőség számunkra. Az internet miatt, az országhatárok nyitottsága és a technika fejlettsége miatt. És mindenhonnan azt hallod, hogy ez is fontos, az is fontos, ezt is próbáld ki, azt is próbáld ki! Közben pedig egy életünk van, az időnk véges, az energiánk véges, és hiába mondják azt mindenféle időbeosztásról papoló guruk, hogy minden belefér, ez nem igaz! Nem fér minden bele az életünkbe! Időről időre meg kell állnunk, meg kell néznünk, hogy mi a fontos, az értékes, és mi az, ami kevésbé az. Mi számít az életünkben hamunak, vagyis mi az, ami eltakarja a szemünk elől az értékeset, és mi számít az életünkben gyémántnak, vagyis értékesnek és fontosnak. Mi az, amire feltétlenül időt kell szánnunk, és mi az, amit el kell engednünk.

Egyszer Jézus vendégségbe ment a barátaihoz, Máriához és Mártához, akik testvérek voltak. Mária Jézussal beszélgetett. Márta pedig sürgött-forgott, a vendéglátással volt elfoglalva. Márta nagyon szerette Jézust, és azt akarta, hogy Jézus mindent megkapjon, semmiben ne szenvedjen hiányt. Igen ám, de annyira akarta, hogy a vendégségben minden tökéletesen sikerüljön, hogy Máriától is azt várta volna, hogy hagyja ott Jézust, és ő is a vendéglátással foglalkozzon. De amikor látta, hogy Mária csak Jézussal törődik, azt mondta Jézusnak: „Uram, nem törődsz azzal, hogy a testvérem magamra hagyott a szolgálatban? Mondd hát neki, hogy segítsen!” ⁴¹Az Úr azonban így felelt neki: „Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, ⁴²pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre. Mária a jó részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle.” (Lk 10, 40b-41)

A világ azt akarja velünk elhitetni, hogy iszonyú sok mindenre szükségünk van a boldogsághoz. És mi magunk is gondolhatjuk azt, hogy így van. Jézus azonban azt mondja, hogy „kevésre van szükség, valójában csak egyre”. A Jézussal való kapcsolatra. És ha Jézussal kapcsolatban vagyunk, akkor Ő minden másban is vezetni fog bennünket, és megadja, amire tényleg szükségünk van.

A következő videó kötötte össze ezt és a következő előadást: