egy evangélikus lelkész blogja: A csendesnap 2. témája az elengedésről

Az első rész itt található a linken.

A két előadást összekötő videó ez volt:

(Lázárné Tóth Szilvia evangélikus lelkésznő előadása)

Emlékeztek Jucus néni legutóbbiáhítatára? A Sziklasír Szervizre? És arra, hogy Jucus néni arról beszélt, hogy Jézus azért jött, hogy ÉLETÜNK legyen, sőt BŐSÉGBEN éljünk? Igazi, nagybetűs, viruló életünk legyen? Hát a szerelem és az elengedés kapcsolatát is azért hozzuk ma ide, hogy efelé a teljes és boldog élet felé mehessünk.

Van egy ismerősöm, Géza bácsi. Igazából nem ez a neve, de én most Géza bácsinak fogom hívni. Már majdnem 80 éves, és a kedvenc témája a szerelem és a szex. Sokat mesél nekem a szerelmeiről. Hogy mennyi, de mennyi nőt kellett elengednie, míg végül rátalált a feleségére. Géza bácsi könnyen szerelembe tudott esni, és több barátnője is volt, akit szívesen elvett volna. De valahogyan ő is és a szerelmei is tudták, hogy házasodni olyan emberrel érdemes, akivel összeillünk. Ezért volt olyan, hogy Géza bácsi úgy döntött, akármilyen szerelmes is, nem kéri meg a lány kezét. Meg volt olyan is, amikor a barátnő szakított Géza bácsival. A lényeg az, hogy akármilyen nehéz és fájdalmas is volt, ezek a szerelmes emberek elengedték egymást, mert úgy érezték, ha folytatnák a kapcsolatukat, az nem a teljes és boldog élet felé vinné őket. Aztán végül

Géza bácsi megismerte a feleségét, akibe a mai napig szerelmes. És nem túlzok! Tényleg minden alkalommal így fogalmaz, amikor a feleségéről beszél. Összeházasodtak, született két fiuk, lett négy unokájuk, és amikor a felesége beteg lett, Géza bácsi odaadóan ápolta. De ne egy hétre gondoljatok ám, vagy egy hónapra, hanem 5 évre. Géza bácsi 5 évig ápolta szeretett feleségét. Miután a felesége meghalt, gyászában egyszer azt találta nekem mondani: „Lehet, hogy nem is szabadna valakit ennyire szeretni, nem is szabadna ennyire szerelmesnek lenni, mert most alig bírom elviselni a hiányát.” Erre megkérdeztem tőle: „Géza bácsi, érdemes lett volna máshogyan élni, kevésbé szeretni?” Erre aztán elmosolyodott, és azt mondta: „Nem, dehogy lett volna érdemes kevésbé szeretni.”

Szóval az a nagy helyzet, hogy kevesen vannak olyanok, akik elsőre jól boldogulnak a szerelemmel. Akiknek elsőre összejön. Ezért sokszor kerülhetünk döntési helyzetbe a szerelmi életünkben. Ezért választottam a szerelem témájához Ámor nyilát. A római mitológiában Ámor, vagy másik nevén Cupido, ide-oda lövöldöz az íjával, és akit eltalál, az szerelembe esik. Szerintem Cupido meg a nyilai nagyon jól kifejezik azt, hogy igen, a kémia az egy csomó emberrel működhet. Értitek, miről beszélek! Arról, hogy Géza bácsi is egy csomó nővel szerelembe esett. És bennünk is sok-sok ember beindíthatja azokat az izgalmas érzéseket és érzeteket, amik megbolondítanak bennünket, igaz? Ez azt (is) jelenti, hogy sokféle szerelem létezik. Akár olyan szerelmi kapcsolatokba is nagyon könnyen belebonyolódhatunk, amelyek nem építenek, hanem rombolnak bennünket.

Ezért ahhoz, hogy olyan szerelemben legyen részünk, amelyben a szerelmünk is és mi is a viruló élet felé megyünk, ahhoz előbb lehet, hogy el kell engednünk egy csomó másik szerelmet, ami nem a boldog élet felé visz bennünket. És hát nem titkolom Előletek, talán már tapasztaltátok is, hogy a szerelmünket elengedni nagyon fáj. Még akkor is, ha mi szakítunk. Első alkalommal például simán érezhetjük azt, hogy belehalunk. És hogy soha többé nem leszünk ilyen nagyon szerelmesek. Ezért előfordul, hogy inkább igyekszünk meggyőzni magunkat arról, hogy dehogy kell szakítani, jó lesz ez! Majd megváltozik a másik, vagy megváltozom én, vagy a körülményeink, és akkor majd jó lesz! És közben szép lassan pusztítjuk egymást és önmagunkat is.

És itt elérkeztünk egy nagyon fontos dologhoz. Ahhoz, hogy részünk lehessen abban a szerelemben, amely az élet bősége felé visz, ahhoz először önmagunkat kell szeretnünk. A szerelem ugyanis nem önfeladást jelent. Hanem a viruló élet felé vivő szerelemben én is tudom, hogy mi jó nekem, és ezt ki is fejezem, és azt is nézem, hogy a másik mit szeretne, mi a jó neki. Szóval nagyon fontos lenne, hogy önmagunk tudjunk, önmagunk merjünk lenni, figyeljünk önmagunkat, amikor ismerkedünk vagy kapcsolatban vagyunk. Néha nagyon nagy a kísértés arra, hogy másnak mutassuk magunkat, mint amilyenek vagyunk, azért, mert azt gondoljuk, hogy akkor a másik jobban fog szeretni. De ha így teszek, akkor önmagam ellen cselekszem! Mert akkor a másik nem is engem fog igazából szeretni, hanem azt az álarcot, amit felveszek. Ha viszont felvállalom önmagamat, hogy nekem mi a jó, de a másiknak ez nem jön be, akkor döntés elé kerülök: elengedem vagy pusztítom tovább önmagamat és a másikat? Nehéz a döntés? Fájdalmas a szakítás? Igen, az. De nem kell egyedül végigcsinálnotok! Tudjátok! Jézus vár a Sziklasír Szervizben…

Most pedig ugorjunk egy nagyot! Tegyük fel, hogy megtaláltad azt az embert, akivel minden esélyed megvan arra, hogy segítsetek egymásnak a teljes és boldog élet felé menni. Ebben az esetben is vannak dolgok, amelyeket el kell engednünk. Én most csak egyet szeretnék elmondani Nektek. Mégpedig azt, hogy el kell engednünk azt a tévképzetet, hogy ha megtaláltuk a szerelmet, ami a viruló élet felé visz, akkor ez így marad örökké. Magától nem marad meg a szerelem. Ha nem törődsz vele, nem figyelsz oda a másikra, akkor elmúlik a szerelem. Ám ha ápolod, ha gondozod, ha továbbra is odafigyelsz önmagadra, és odafigyelsz a szerelmedre, akkor újra és újra átváltozik, és egyre jobban elmélyül. Az előbb hallottuk a videóban, hogy minden változás fájdalmas, és mindig (!) konfliktussal jár. Ez így van a szerelmi kapcsolatokban is. De ezekben a küzdelmekben sem maradsz magadra! Van kitől segítséget, erőt és kitartást kérni a Sziklasír Szervizben. És Vele minden változás alkalom arra, hogy hogy megtanuld még jobban szeretni a szerelmedet.

A következő videó kötötte össze ezt és a harmadik előadást (ami itt található):