A csendesnap 3. témája az elengedésről - "fekete fátyol"

A kép forrása itt található

Az előző rész itt található a linken.

A két előadást összekötő videó ez volt:

(Pethő Jucus előadása)*

Az idei júliusom nagyon szép, és nagyon nehéz volt. Június végén igent mondtam arra, hogy a lelkészetek leszek. Ekkor kezdetét vette a búcsúzás. Én pedig tényleg búcsúztam. Állandóan ilyenek voltak bennem: „Utoljára megyek végig ezen az úton.” „Utoljára vagyok ebben a templomban.” „Utoljára találkozom valakivel.” Nagyon fájdalmas volt. Nőtt bennem az űr. Csak elengedtem és elengedtem. Lehetne úgy fogalmazni, hogy megszivattam magamat, hiszen könnyebb is lehetett volna. Azonban a költözés után életemben először kezdődött úgy egy új időszak az életemben, hogy csak egy-két hét volt bennem az őrült káosz, nem pedig sok hónap.

Amikor ugyanis itt, az új helyen, elkezdett érkezni felém a sok információ, az a kép jelent meg bennem, hogy egy parkolóház előtt túl sok kocsi érkezik egyszerre, és dugó van. Vagyis nem bírtam befogadni a sok újdonságot. Aztán rájöttem, hogy

a képzeletbeli parkolóházban rengeteg hely van. Bőven van hova tennem őket. Annyi, de annyi mindent igyekeztem júliusban a helyén kezelni és elengedni, hogy életemben először lett hely a töménytelen mennyiségű újdonságnak. Sokkal rövidebb, és sokkal enyhébb volt a váltás őrülete, mint korábban.

Ez ugyan az, mint a döntésem, hogy amikor meghal egy hozzám közel álló szerettem, akkor fekete ruhában is gyászolom. Erről is sokan le akartak már beszélni. Azonban én tényleg elgyászoltam a szeretteimet. Már tudom, hogy bármilyen érthetetlen, tényleg élet fakad a halálból. De csak tudatos gyászmunkával.

Fekete fátyol. Ez a harmadik témánkhoz kapcsolódó tárgy. Nem arra bíztatlak Benneteket, hogy szó szerint fátylat húzzatok, vagy hogy feketét hordjatok, ha meghal valaki, aki közel állt hozzátok. Helyette azt szeretném megmutatni Nektek, hogy milyen fontos a gyászolás, és hogy bármihez kapcsolódhat, nem csak a halálhoz.

Amikor régen fekete fátylat tett valaki, egyértelmű jelzése volt annak, hogy mi történt vele. Nem várták el tőle azt, hogy jól érezze magát. Nem várták el tőle azt sem, hogy elmenjen mindenhová, ahogyan előtte. Több ideje volt a lelke lakásában helyre tenni a gyász robbanását. Közben azonban látta a világot. De csak egy fátylon keresztül.

Ha mi is keresztül néznénk most egy fátylon, akkor látnánk az egész világot. Azt, hogy minden megy tovább. De mégsem ugyan olyannak látnánk már. A veszteségünk feketére festene mindent.

A gyászolás az elengedésnek arra a folyamatára vonatkozik, amikor veszteség ér bennünket. Valami, ami komoly hatással van ránk. A szakirodalom használja az elgyászolást a szerelem vagy a barátság megszakadására. A válásra, az iskolaváltásra, a munkahely váltására, a költözésre, egy végtag elvesztésére, lebénulásra, megvakulásra és sok minden másra is.

Azt is mondja a szakirodalom, hogy a tiltott gyász korát éljük. Vagyis úgy kellene csinálnunk, mintha nem történt volna semmi. Ezt várja el tőlünk a társadalom (java része). Így azonban ismét csak az történik velünk, hogy ott marad a képzeletbeli lakásunk, ami nem hogy rendetlen, de mintha bomba robbant volna benne. A gyászmunka kőkemény. A fekete fátyol pedig végig a lelki szemeink előtt van közben. Azonban ebből fakad élet. Az tud ugyanis igazán élni, aki tud gyászolni. Aki pedig nem tud gyászolni, az nem fog teljes életet élni.

Légy bátor! Merd vállalni a gyászidőket! Amikor szükséged lesz rá, nézz utána, mit jelenthet a Te életedben a gyász!

* Mivel Lázárné Tóth Szilviával felváltva tartottuk a hat rövid előadást, ezért szerepel itt most az én nevem.

(A következő előadással ebben az esetben nem videó, hanem színdarab kötötte össze a részeket.)