Amit én látok, és amit Isten lát ugyan abban

Igehirdetés Nagyalásonyban, Dabronyban, Nemesszalókon, Nyárádon és Viden, karácsony ünnepén, 2015. december 25-26-án

Alapige:
Lk 2,1-14

Történt pedig azokban a napokban, hogy Augustus császár rendeletet adott ki: írják össze az egész földet. Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíriában Cirénius volt a helytartó. Elment tehát mindenki a maga városába, hogy összeírják. Felment József is a galileai Názáretből Júdeába, a Dávid városába, amelyet Betlehemnek neveznek, mert Dávid házából és nemzetségéből való volt, hogy összeírják jegyesével, Máriával együtt, aki áldott állapotban volt. És történt, hogy amíg ott voltak, eljött szülésének ideje, és megszülte elsőszülött fiát. Bepólyálta, és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely.

Pásztorok tanyáztak azon a vidéken a szabad ég alatt, és őrködtek éjszaka a nyájuk mellett. És az Úr angyala megjelent nekik, körülragyogta őket az Úr dicsősége, és nagy félelem vett erőt rajtuk. Az angyal pedig ezt mondta nekik:

„Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz: Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában. A jel pedig ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban.”

És hirtelen mennyei seregek sokasága jelent meg az angyallal, akik dicsérték az Istent, és ezt mondták: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.”

A kép forrása itt

Az ismert karácsonyi történet egyik részlete az alapigénk ma. Mi a múlt és a hagyomány szemüvegén keresztül szoktuk értelmezni ezt. Ma arra hív minket a Lélek, hogy kétféle, másik „szemüveget” próbáljunk fel hozzá. Az egyik az eseményeket kívülről vizsgáló. Az, amit az akkori kor embere viselhetett, aki látta vagy hallotta az eseményeket. Racionális, kissé szkeptikus, a tapasztalataira és a kor hagyományaira alapozó látásmód ez. A másik Isten szemüvege. A történéseket megtervező és kivitelező Alkotóé, aki nem csak a múltat, de a jövőt is pontosan tudja.

Nézzük az elsőt!
Az emberi szem csupa reménytelenséget, szegénységet és kitaszítottságot lát. A Kisdednél hódoló pásztorokat, akik a társadalom alja voltak. A pásztorok ugyanis ünnepnapokon is dolgoztak, valamint az állatok vérével is érintkeztek, ami a mózesi törvények szerint tilos. Nem tudtak ráadásul elmenni a nyáj mellől a papokhoz feloldozásért sem, így tisztátalannak számítottak. A napkeleti bölcsek sem voltak jobbak. Ők egyfelől tudósok voltak, akiknek a tudománya gyanús volt a zsidóknak, másfelől külföldiek, pogányok voltak. Ismerjük ezt mi jól a „gyüttment” jelzővel…

Na már most ők, a társadalom aljának számító pásztorok, és a „gyüttment”, gyanús tudományú bölcsek egy istállóban állnak. Mi itt falun a mai napig nagy becsben tartjuk ezt a helyet, de azért a vendégeket nem oda szoktuk hívni. Van ott trágya, az állatok jellegzetes szaga, takarmány, no meg persze hideg, ami a sivatagos tájon éjjel ugyan úgy megérkezik. Mindenki más valamilyen emberhez méltó szálláson van.

Tehát a tisztátalan pásztorok és a külföldi bölcsek eljönnek egy istállóba, ahol nem éppen megfelelő a vendéglátás körülménye. Itt szül egy asszony. Itt kezdi életét egy kisfiú. Az egész jövetele fura volt eddig is. Megmagyarázhatatlan fogantatás; egy angyal megjelenése Máriánál, majd Józsefnél; kötelességszerű megjelenés Betlehemben, holott ők Názáretben laknak. A nagy beharangozások dacára azonban a kisfiú egy istállóban jön világra. És bár látogatók érkeznek, azonban a kor megítélése szerint ők is igencsak kétes vendégek voltak. Csak fokozták a furcsa helyzetet.

Most tegyük le gondolatban ezt a szemüveget, az emberi szem racionális, kissé szkeptikus, tapasztalaton és hagyományokon alapuló látásmódját! Helyette vegyük fel Isten szemüvegét! Nézzük a másik oldalt!

Amióta a bűneset megtörtént az Édenkertben, Isten azóta azon dolgozott, hogy újra a lehető legközelebb lehessünk hozzá. Megígérte, hogy elküldi a világ Megmentőjét, azonban erre nagyon sokáig kellett várni. Az idegek évszázadokig, évezredekig pattanásig feszültek. Valamiért Isten éppen eddig a betlehemi éjszakáig várt.

Akkor és ott, amikor az emberi szem kitaszított pásztorokat és külföldi tudósokat látott egy koszos istállóban, ahol egy szegény pár újszülöttje feküdt, Isten ünnepelt. Angyalokat küldött a pásztorokhoz, csillagot a bölcsekhez. Az angyalok pedig fennhangon dicsőítették Istent: megtörtént, beteljesítette az ígéretet! Letelt a hosszú várakozás! A gyermek az állatok etetőjében az ott a világ Megváltója!

Isten szemüvegén keresztül a pásztorok jelenléte azt mutatja, hogy nem csak a zsidó nép kiváltságosaihoz jött, hanem a kitaszítottakhoz is. Isten szemüvegén keresztül a külföldi tudósok személye azt mutatja, hogy nem áll meg Izráel határainál a megváltás, hanem a világ minden nemzetségének szól. Isten szemüvegén keresztül az istálló és a szegény család azt mutatja, hogy semmi sem az, aminek látszik. Mindenki szó szerint királyi sarjnak várta a Messiás, erre ő pont úgy jött, ahogy senki nem várta. Isten szemüvegén keresztül pedig a Betlehembe való utazás pedig azt jelenti, hogy beteljesítette az ígéretet, miszerint erről a helyről indul el az ígéret beteljesítése.

Isten ünnepel. Az ő szemében a jelen már hordozza a jövőt. A szegényes, furcsa és reménytelen helyzetben ő benne látja már az áldást, a lehetőségeket és a bejárható utat.

Sejthető az áthallás a saját életünkre. Más az, amit én látok a magam dolgaival kapcsolatban, és más az, amit Isten lát benne. Én a világ tragédiáját látom például egy durrdefektben, ő azt, hogy valamilyen okból találkozzak valakivel. Én összezuhanok, ha munkanélküli leszek, ő pedig látja, hogy így jobb helyzetbe kerülök a mostaninál. Én a kardomba dőlök, ha vitám van valakivel, Isten pedig örül, mert látja, hogy így jobbá tehetjük a kapcsolatunkat, mint volt. Én pörölök a világgal, hogy megint ugyan azzal a problémával küzdök, mint évek óta, Isten viszont tudja, hogy ezzel újabb lehetőséget ad arra, hogy feldolgozzam azt, ami ennek a kiváltója. És folytathatnánk tovább.

Van tehát az én látásmódom (szemüvegem), és van Istené. Hol találkozik a kettő?

A válasz: a görög, eredeti szövegben. Amikor az angyal meghirdeti, kihirdeti, hogy „Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.”, akkor a „hirdetem nektek” szó így szól (magyar kiejtéssel): „eüangelidzomáj”. Vagyis evangélium.

Az örömhír, az evangélium tehát az, hogy elmondja nekem Isten. Elmondja, hogy bár én valósnak gondolom azt, ahogyan látom a saját életemet, de annál sokkal felemelőbb a helyzet. Ő kitalálta, hogy milyen legyek. Jókedvében és tökéletesnek alkotott meg. Ha úgy is születtem, hogy a szüleim nem vártak, ő maga akkor is repeső szívvel várta a jövetelemet. Annyira számítok neki, hogy már a születésem előtt ezredévekkel azon dolgozott, hogy tudjon majd segíteni nekem, amikor úgy érzem, belesüllyedek életem mocsarába.

A magam számára olyan az életem, mint a köd, amiben alig látok. Botorkálok, rossz felé megyek, majdnem nekimegyek dolgoknak és sokkal lassabban haladok, mint „napsütéses” időszakaimban. Ő azonban látja, hogy körülöttem ettől még gyönyörű a táj, sőt, velem ellentétben azt is látja, hogy hová tartok. Olyan helyre, olyan pontra az életemben, amit ő készített el nekem.

Isten úgy is mer ünnepelni a betlehemi éjszakán, hogy pontosan ismeri már előre saját nagypénteki fájdalmát, amikor a kisdedből felcseperedő Jézust, a saját, egyszülött Fiát, keresztre feszítik majd. Amikor azonban örömös, örömhíres esemény történik, akkor ünnepel. Az, hogy később fájdalom és nehézségek jönnek, nem csorbíthatja a jelen esemény boldogságát!

Ez is üzenet nekünk. Attól, hogy nem ilyen karácsonyi hangulatban töltjük el az évet, és érkezhetnek súlyos helyzetek, most szabad örülni! Mintha napoznánk. Amikor süt a nap, magunkba szívjuk a D-vitamint, és egy ideig képes raktározni azt a szervezetünk. Az örömben is lehet napfürdőzni. Megmelengetni benne a lelkünket, és merni élvezni azt, hogy most jó. Magától Istentől tanultuk ezt most.

És hogy jöhetnek majd nehéz helyzetek? Igen, jönnek. De búcsúzóul két gondolatot madzagol ehhez Jézus a szívünkre. Az egyik az, hogy amikor ezek a nehézségek jönnek, akkor sem leszünk egyedül. Az ő segítő és megtartó jelenléte állandó és elérhető a számunkra. A másik pedig az, amiről már szó volt: az ő szemüvegén keresztül a jelenünk is egészen másnak tűnik. Sokkal jobbnak és reménytelibbnek. Mert ő harcol értünk.

Ünnepnap van ma. Isten ünnepel, és bennünket is bevon ebbe az alkalomba. Láthatjuk egy kicsit az ő szemüvegén keresztül a betlehemi éjszaka eseményeit, és felcsillanhat az éltető reménység is számunkra, hogy az ő szemszögéből biztatóbb az életünk, mint amilyennek magunk gondoljuk.

Félretehetjük hát a visszahúzó erőt, hogy a későbbi nehézségek miatt kevéssé ünnepeljünk most. Inkább fürdőzzünk meg lelkünkkel az ünnepben, ahogyan a tavasszal induló napsütésben vágyunk a napfürdőre! A fény, Jézus Krisztus, saját magából ad nekünk töltekezést. Ámen.