Kis dolgok nagy nézőpontja

Igehirdetés Nagyalásonyban és Dabronyban, böjt 3. vasárnapján, 2016. február 28-án.

Alapige:
Ef 5,1-9

       Legyetek tehát Isten követői, mint szeretett gyermekei, és éljetek szeretetben, ahogyan a Krisztus is szeretett minket, és önmagát adta értünk „áldozati ajándékul, az Istennek kedves illatként.”
      Ellenben paráznaság, bármiféle tisztátalanság vagy nyerészkedés még szóba se kerüljön közöttetek, ahogyan ez szentekhez méltó; se szemérmetlenség, se ostoba beszéd vagy kétértelműség: ami nem illik, hanem inkább a hálaadás. Hiszen jól tudjátok, hogy egyetlen paráznának, tisztátalannak vagy nyerészkedőnek, azaz bálványimádónak sincs öröksége a Krisztus és az Isten országában. Senki meg ne tévesszen titeket üres beszédével, hiszen éppen ezekért sújtja Isten haragja az engedetlenség fiait. Ne vegyetek tehát részt ezekben. Mert egykor sötétség voltatok, most azonban világosság vagytok az Úrban: éljetek úgy, mint a világosság gyermekei. A világosság gyümölcse ugyanis csupa jóság, igazság és egyenesség.

Oculi vasárnapja van. A szó a 25. zsoltárból van latinul: „Szemem állandóan az Úrra néz.” És hogy hova néz a szemem? Az Isten Bárányára, aki hordozza a világ bűnét. A mi fókuszunkba a következő címen keresztül vonulnak be ezek a gondolatok: kis dolgok nagy nézőpontja.

A héten két napot Pannonhalmán tölthettem a bencés monostorban. Ökumenikus lelkigyakorlatot hirdettek – első alkalommal –, és reformátusok, katolikusok, evangélikusok voltunk együtt. Bár mi a helyben működő bencés gimnázium épületében laktunk (egy másik épületszárnyban), mégis valamelyest megtapasztalhattuk az ott élő szerzetesek életét. Mehettünk velük például reggel hat órára napkezdő imaórára a bazilikába, és az ősi falak között felcsendült a gregorián ének a szerzetesek ajkáról.

A mai igehirdetés címe – kis dolgok nagy nézőpontja – előbb született meg, mint ott lettem volna. Közben azonban végig ezeket a szavakat forgattam magamban. Igen, ők is álmosak még reggel hatkor. Egy-egy ásítás is látszik köztük. Igen, van az úgy, hogy nem akaródzik
megtenniük valamit, amit a főapát kér tőlük. De engedelmességet fogadtak. És igen, közöttük is vannak feszültségek, nehézségek. Nem tudnak kilépni emberségükből. Mégis, valami egészen másképp működik közöttük. A kis dolgokat is egyetlen, nagy nézőpontból nézik.

Az igehirdetési alapigét Pál apostolnak az efezusi gyülekezethez írt leveléből hallottuk. Ezt a levelet önmagában is a következmények levelének mondhatjuk. Tudniillik milyen következményei vannak a Jézushoz való tartozásnak. Aki múlt vasárnap itt volt, annak ismerős lehet a gondolat. Így fogalmaztuk meg: nem törvények, hanem következmények. Vagyis nem kötelező, pontokba szedett szabályok erednek a Krisztus-követésből, hanem következményei vannak, ha hozzá tartozunk. Mai igénk ezt a gondolatfüzért folytatja. Most azt nézzük meg – oculi, a látás vasárnapján –, hogy hogyan tudjuk meglátni ezeket a következményeket.

Pál apostol Jézus áldozatáról beszél először. Arról, hogy önmagát odaadta értünk „áldozati ajándékul, az Istennek kedves illatként.” Ezért legyünk – a magyar fordítás szerint – Isten követői. Az eredeti szövegben az „imitator” szó szerepel, vagyis imitálói, utánzói Istennek. Ezt a kisgyermekek világából érthetjük jól. Amikor a gyerek tanul, mindenben utánozza a felnőttet. Másolással tudja magába olvasztani azt, amit lát és hall. Ezért vannak játékból vasalók, sütők, kalapácsok és orvosi eszközök is. És ezért őrjítik meg időről időre szüleiket, akik ilyenkor lépni sem tudnak tőlük. Mindig láb alatt vannak. Így érti Pál az utánzást, Isten imitálását.

Maradjunk egy kicsit a nevelésnél, tanításnál! Ez a pont fog elvezetni bennünket a központi gondolatunkhoz. Az a célravezetőbb módszer, hogyha a felnőtt, szülő vagy az adott dolgot megtanító személy nem csak azt mondja el, hogy például „így kell kezelni a vasalót”, hanem azt is, hogy miért. Tudniillik ki ne gyulladjon az anyag, le ne essen a vasaló, össze ne koszolódjon a kimosott ruha, stb. Tehát nem csak egy adott mozdulatsort jó megtanítani, hanem azt a logikát, ami mögötte van.

Mondok egy példát a bencésektől is. Az egyikük egy külföldi monostorban volt vendég néhány hónapig. Felkérték, hogy szolgáljon fel az asztaloknál étkezésekkor. Az a testvér, aki a helyi szokásokat megtanította neki ebben, elmondta, hogy mindent úgy és azért végezzen, hogy közben Krisztusnak szolgál. Azzal, hogy felszolgál, az evangéliumot tölti be ugyanis. Néhány nap elteltével, amikor biztosan mozgott új szolgálatában, le tudott már ülni a többiek közé az étkezések idejében. Ekkor ugyan ez a testvér elmondta neki, hogy ha befejezi, hogyan kell letenni az evőeszközöket a tányéron. Olyan szöget mutatott neki, ami a magyar szerzetesnek új volt. Megtudta a magyarázatát is: Krisztus szolgája szolgál fel az asztaloknál. Becsülje meg őt azzal, hogy nem kell az evőeszközökkel összekennie magát közben! Legyen figyelmes felé! Elvégre a mindenkori felszolgáló nem az ő szolgálatában áll, hanem magáéban Krisztuséban.

Különbség van tehát aközött, hogy megmutatom az újonnan érkeződnek, hogy „Itt így és így szoktuk letenni az evőeszközt. Pont. Így kell csinálnod.” És aközött, hogy „Azért tedd így, mert Krisztus szolgája fogja elvenni tőled.” Kis dolgok nagy nézőpontja.

Pál apostol ezért folytatja így az igét az imitálás, jó értelemben vett utánzás leírása után: „Ellenben paráznaság, bármiféle tisztátalanság vagy nyerészkedés még szóba se kerüljön közöttetek, ahogyan ez szentekhez méltó; se szemérmetlenség, se ostoba beszéd vagy kétértelműség: ami nem illik, hanem inkább a hálaadás.”

Ha kis nézőpontból nézem a dolgokat – önmagukban – akkor miért ne érezhetném jól magamat az adott pillanatban? Miért ne élhetnék a kínálkozó lehetőségekkel? Legyen szó akár pénzről, testiségről, trágárságról vagy bármi másról. De ha a nagy nézőponton keresztül nézem, hogy Jézus meghalt értem is és érte is, akkor rögtön árnyalódni kezd a kép. Például a Pál apostol által is említett trágár beszédnél nem arról van szó, hogy nem lehet humorosnak sem lenni. Hanem azt, hogy helytelen, ha arra használjuk, hogy megszégyenítsünk vele másokat, vagy kárt okozzunk a lelkükben.

Mi azonban nem szeretünk holisztikusan, átfogóan, nagy nézőpontból nézni. Pedig az eredendő helyzetét nagyon jól ismerjük. Amikor rögtön a Biblia harmadik lapján a kígyó a fára feltekeredve evésre csábítja Évát, tulajdonképpen beszűkíti a látóterét. Ott van az a hatalmas kert, tele finomabbnál finomabb falatokkal, szabadsággal és minden mással, amit az Édenkert adhat. A kísértő azonban mindezt elfeledteti vele. Kis nézőpontot enged neki: az almát. Ha csak azt nézem, akkor valóban, miért ne haraphatnék bele? Ez egy alma, én meg ember vagyok, aki gyümölcsöt eszik. De ha ki tudta volna Éva és Ádám ragadni ebből magát, akkor meglátták volna az egész, nagy nézőpontot: a kertet, ami tökéletes számukra. Ahol minden mást szabad. Ahol Isten a barátjuk, akivel beszélgetni és sétálni szoktak szellős alkonyatokon. A beszűkült látómezőjük miatt azonban nem tudtak jó döntést hozni.

Szeretett testvéreim! Böjti utunkat ezzel a gondolattal folytathatjuk. Tény, hogy többnyire csak a rögtön adódó kis nézőponttal nézzük a dolgokat. De ezek beszűkítenek bennünket. Mik ezek a tényezők számunkra? Mik nem engednek gondolkodni bennünket, vagy azonnali, kis nézőpontos cselekvésre hívnak? Mik azok a szinte elkábító foglalatosságaim, amiket alapvetően szívesen végzek, de mégis beszűkítik a gondolkodásomat?

Arra bíztatok mindenkit az ige szava nyomán, hogy próbálgassa minél többször a nagy nézőpontot, nézőpontokat! Ha egyes számban mondjuk, akkor az az egy Jézus áldozatát jelenti. Ha többes számban, akkor a nagy, logikai összefüggéseket, következményeket, együttható tényezőket. Utóbbit is érdemes. A gondolkodásunkat Isten adta ugyanis ajándékba, így ez a logikai út is része az egésznek.

Mi, itt a gyülekezetben, nem vagyunk sem bencések, sem másmilyen szerzetesrendnek a tagjai. Azt hisszük, hogy szabad életet élünk. Aztán egyszer csak kiderül, hogy rengeteg minden beszűkíti a látómezőnket. Kis dolgokban enged ezek gondolkodni. A szerzetesekről meg kiderül, hogy bár zártnak és megkötöttnek gondoljuk az életüket, szabadabbak, mint mi vagyunk. Naponta tudatosan megdolgoznak a nagy nézőpontért.

Zárszóként viszont jó hírem van: nem csak az lehet szabad, nagy nézőponttal rendelkező ember, aki egy monostorban él! Minket is szabadságra hívott el Isten. Hála ezért neki! Ámen.