Gal 4,21-31
Mondjátok meg nekem ti, akik a törvény uralma
alatt akartok lenni, nem halljátok a törvényt? Mert
meg van írva, hogy Ábrahámnak két fia volt: az egyik a rabszolganőtől, a másik
a szabadtól. De a rabszolganőtől
való csak test szerint született, a szabadtól való viszont az ígéret által. Ezeket
átvitt értelemben kell venni, mert ezek az asszonyok két szövetséget
jelentenek. Az egyik a sínai-hegyi szövetség, amely szolgaságra szül: ez Hágár. Mert
Hágár a Sínai-hegy Arábiában - megfelel a mostani Jeruzsálemnek -, amely
szolgaságban van fiaival együtt. De a mennyei Jeruzsálem szabad: ez a
mi anyánk. Mert meg van írva:
„Ujjongj, te meddő, aki nem szültél, vigadj és örvendj, aki nem vajúdtál, mert
több a gyermeke az elhagyottnak, mint a férjes asszonynak.” Ti pedig, testvéreim, Izsák módjára az
ígéret gyermekei vagytok. De amint akkor a test szerint
született üldözte a Lélek szerintit, úgy van ez most is. De mit mond az Írás? „Űzd el a
rabszolganőt és a fiát, mert nem örökölhet együtt a rabszolganő fia a szabad
asszony fiával.” Ezért tehát
testvéreim: mi nem a rabszolganő, hanem a szabad asszony gyermekei vagyunk.
A kép forrása itt található |
Bartók Béla munkássága
legendás. Nem csak határainkon belül, hanem világszerte is. Méltán van így.
Most az egyik színpadi művével indulunk, „A fából faragott királyfi” című táncjátékával.
A történet szerint a Királykisasszony kint játszadozik a vár előtt. Rögtön
találkozhatna élete nagy szerelmével, azonban a Tündér mindenképpen meg akarja
ezt akadályozni. Amikor egyszer mégis alkalom nyílik rá, a Királyfi egy
faragott bábbal próbálja előcsalogatni a Királykisasszonyt. A Tündér azonban
megint közbeavatkozik. Elvarázsolja a fabábot, így a Királykisasszony a fából
faragott királyfiba lesz szerelmes, és vele táncol nagy boldogságában.
A táncjáték természetesen nem
áll meg ennél a pontnál, mi azonban igen. Mai központi gondolatunk ugyanis így
hangzik: barkácsolt beteljesítések. Mint amikor a Királykisasszony nem veszi
észre egy ideig, hogy csak egy barkácsolt utánzattal éri be a hús-vér szerelem
helyett.
Elindulunk most egy úton az
isteni ígéretek világában. Azt nézzük meg először, hogy milyen, amikor a magunk
barkácsolásával akarjuk – „erővel” – beteljesíteni őket. Utána pedig azt,
amikor
erő helyett türelemmel és Istenre figyeléssel várunk rájuk. Sokrétű az
ige, amit mi két rétegre, szálra szedük most szét. Pál apostoléval indulunk,
majd Ábrahám, Sára és Hágár történetével folytatjuk.
Kezdjük akkor Pállal! Az ő
galatákhoz írt leveléből hallottuk (olvastuk) a mai alapigét. A furcsa kiejtésű
név a Római Birodalom egyik tartományát, Galáciát jelöli. Az apostol a harmadikmissziói útján járt náluk, ami azt is jelenti, hogy több év telt már el Jézus
halála és feltámadása óta. Az első időszak újdonsága után egyre több kérdés
merült fel közöttük. Ezek leginkább a zsidó hitből fakadtak. Valahogy úgy tudom
lefordítani ezeket, hogy minden zsidó előírást és gyakorlatot, gondolatvilágot
be kell-e tartani ahhoz, hogy keresztyének legyenek? Vagy elegendő-e csak a
keresztyént keresni önállóan?
Pál apostol ezért kezdi a
zsidó törvénnyel tárgyalásával szakaszunkat. És elkezd Ábrahám feleségéről,
Sáráról, és annak szolgálójáról, Hágárról beszélni. Az ő történetükből von le következtetéseket
erre. De mi először még nem ezt nézzük. Ez a második szál lesz. Először ugyebár
Pál apostolról gondolkodunk.
Ha valaki ismerte a zsidó
törvényeket, az ő. Bár apostolnak nevezzük, nem volt a tizenkét tanítvány
egyike. Abban az időben, amikor Jézus emberként élt, ő farizeus volt. Ekkor még
Saul néven. Ősi, zsidó családból származott, és nagyon fontos volt neki hitének
gyakorlása. Saját magáról mondja el később, hogy rendkívüli módon buzgó volt
benne. Ennek következménye lett, hogy a kor leghíresebb írástudójának,
Gamálielnek a tanítványa volt, aki az Újszövetségben is feltűnik. Vakbuzgóságában
minden eszközt megragadott arra, hogy kigyomlálja a jézusi irányt. Ha
emlékszünk, ő az, aki megjelenik István vértanú kivégzésénél, mint aki szinte
kirobbantója a megkövezésnek. Ezt a munkát folytatva tartott éppen
Damaszkuszba, amikor Jézus megállította, és megkérdezte tőle: „Saul, Saul, miértüldözöl engem?” Ő pedig megtért. „Pálfordulást” hajtott végre, és lett belőlePál.
Barkácsolt beteljesítések. Pál
apostol profi volt benne. Tudta az isteni ígéretet: elérkezik egyszer a
Messiás, aki megváltja Izráelt, és vele az egész világot. De ő inkább fából faragott
királyfival táncolt. Úgy döntött, hogy a Názáreti Jézus nem lehet a megígért
Üdvözítő. Emiatt, hogy nehogy még többeket hazugsággal traktáljanak a
keresztyének, még a halálukat is üdvösnek tartotta. Saulként még nem arra
figyelt, hogy mi az ígéret maga, hanem hogy ő hogyan képzeli el azt. És ehhez a
saját elgondolásához barkácsolta az eseményeket.
Egyszóval ő már tudta, mit jelent a különbség az régi,
vagyis az ó szövetség, és az új szövetség között. Pontosabban kicsoda: Jézus, a
Krisztus. Ebből a szemszögből értelmezi Sára és Hágár szerepét. Ezzel meg is
érkeztünk a második szálhoz.
A történetet még a Szentírás elejéről ismerhetjük. Istenmegígéri Ábrahámnak és Sárának, hogy gyermekük születik, és annyi utódjuk lesz
majd, mint égen a csillag. Csakhogy Ábrahám és Sára már nagyon öregek voltak.
Bár akkor magasabb volt az átlagéletkor, mégsem volt már biológiailag reális esélyük
gyermekre. Mindketten közel jártak a 100-hoz. Mivel telt-múlt az idő, és nem
lett gyermekük, gondolták, hogy most már valahogy meg kell oldaniuk. Vagyis
belebarkácsoltak az ígéretbe. Az akkori társadalmi szokások szerint teljesen
elfogadott dolgot tettek: Sára beküldte férje sátrába a szolgálóját, Hágárt,hogy ő foganjon gyermeket. Így is lett. Csakhogy Isten nem így gondolta. Ő maga
tett ígéretet nekik, hogy ő cselekszik majd így rajtuk. Nem pedig egy kitűzött
célt adott, amit el kell érniük.
Így barkácsoltak ők ígéret-beteljesítéseket. Saul-Pál
és Ábrahám meg Sára. Vajon nekünk milyen ígéreteink vannak? Kétfélék lehetnek:
általánosak és egyediek. Az általánosak azok, akik mindenkire vonatkoznak.
Kivétel nélkül. Ilyen ígéret például az, hogy aki Megváltójának fogadja el
Jézust, az üdvözül majd. De ilyen az is, hogy boldog életünk legyen, vagy hogy
soha nem hagy magunkra bennünket. És vannak egyediek. Ezek az Istennel való
egészen személyes kapcsolatból fakadnak. Ezt csak az tudja, aki megkapta. Van,
akinek egy új otthont mutat meg. Van, akinek kiteljesedést anyai/apai
mivoltában. Van, akinek házastársat. És van, akinek gyermeket. És még sok más
mindent. Persze nehéz kérdés, hogy én vágyódom-e rá, vagy Isten ígérte meg…
Mit tegyek? Mit ne tegyek? Egy biztos. És azt
kimondani könnyű: Ne barkácsoljak! Ne érjem be fából faragott királyfival! De
hogyan kell ezt? Nézzük Saul-Pál és Ábrahámék útjának folytatását ehhez!
Az egykori Saul, immáron Pál apostolként, elengedte
azt a képet, ahogyan ő képzelte el a megváltást. Az ő útja a vakságon át
vezetett: megvakult fizikailag, hogy a belsőt, az Isten által valóságosatláthassa. Nem a saját elképzeléséhez igazított mindent, hanem folyamatosan
kapcsolatban volt Istennel, és őhozzá alakította cselekedeteit. Innentől ezért
és így dolgozott.
Ábrahám és Sára rögtön érezték, hogy nem jó, amit tettek.
Isten ekkor két szempontból is közbelépett. Egyfelől megmentette Hágár és fiát,Izmáelt, Sára haragjától, és nagy néppé tettek őket. Ők lettek az izmaeliták,
más néven az iszlamiták. Másfelől kegyelmével nem törölte el az ígéretet. Bár
még mindig várniuk kellett, egyszer csak megszületett Izsák. Az ígéret
gyermeke, akik már Isten adott nekik. Ők addig vártak. Vártak, és közben
megadták a lehetőségét annak, hogy Isten a házaséletük nyomán gyermeket
ajándékozhasson nekik.
Összefésülve a két szálat, három vonást tanulhatunk
meg arra nézve, hogy ne úgy barkácsoljuk meg az ígéreteink beteljesítését.
Legyen szó akár általános, akár egyedi ígéretekről. Páltól azt tanulhatjuk,
hogy dolgoznunk ugyan úgy kell az ígéretért. De nem a magunk feje után, hanem
folyamatosan Istennel egyeztetve, hogy merre tovább. Ábraháméktól pedig
egyfelől azt, hogy várakozzunk – még akkor is, ha évekbe kerül –, másfelől azt,
hogy a lehetőségét adjuk meg, hogy megtörténjen. Ne mi döntsük el, hogy akkor
ennyi volt.
Fából faragott királyfi. Fából faragott, barkácsolt
ígéretek. Ez tehát az egyik út. Ahol csak a szegényes utánzat a miénk. A másik
pedig az, amikor Isten teljesíti be az ígéretet. Amikor az eredeti és igazi a
miénk. Ennek a várakozásában és hozzá igazított cselekvésében erősített meg ma
minket. Így folytathatjuk a beteljesedés böjtjét. Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése