A késleltetésből fakadó öröm

Igehirdetés Nagyalásonyban és Dabronyban, a húsvét utáni 3. vasárnapon, 2016. április 17-én.

Alapige:
1Pt 2,11-20

Szeretteim, kérlek titeket, mint jövevényeket és idegeneket: tartózkodjatok a testi vágyaktól, amelyek a lélek ellen harcolnak. Tisztességesen éljetek a pogányok között, hogy ha valamivel rágalmaznak titeket, mint gonosztevőket, a ti jó cselekedeteiteket látva, dicsőítsék Istent a meglátogatás napján.

Engedelmeskedjetek minden emberi rendnek az Úrért, akár a királynak, mint a legfőbb hatalomnak, akár a helytartóknak, mint akiket ő küld a gonosztevők megbüntetésére és a jót cselekvők megdicsérésére. Mert Isten akarata az, hogy jót cselekedve némítsátok el az értelmetlen emberek tudatlanságát, mint szabadok: nem úgy, mint akik a szabadságot a gonoszság takarójául használják, hanem mint Isten szolgái. Mindenkinek adjátok meg a tiszteletet, a testvéreket szeressétek, az Istent féljétek, a királyt tiszteljétek.

Ti szolgák pedig teljes félelemmel engedelmeskedjetek uraitoknak, ne csak a jóknak és méltányosaknak, hanem a kíméletleneknek is. Mert kegyelem az, ha valaki Istenre néző lelkiismerettel tűr el sérelmeket, amikor igazságtalanul szenved. De milyen dicsőség az, ha kitartóan tűritek a hibátok miatt kapott verést? Ellenben ha kitartóan cselekszitek a jót, és tűritek érte a szenvedést, az kedves az Isten szemében.

A kép forrása itt található

Érdekes csavar van a mai igében. Ma ugyanis az igehirdetési igénk pontosan az előzménye a múlt vasárnapinak. Illetve az akkori kezdő vers a mai záró sora. Hogy miért nem fordítva van? Egyfelől azért, mert ugyebár ezt nem mi, igehirdetők, döntjük el, hanem a magyar evangélikus lelkészek országosan ugyan arról az igéről prédikálnak (ami a bibliaolvasó Útmutatóban benne van), másfelől azért, mert az igék a vasárnap témájának felelnek meg. A múlt vasárnapé a jó Pásztor volt, a mai alkalomé pedig az ujjongás. Ehhez kapcsolódnak az igénk.

Ma ez lesz a központi gondolatunk: a késleltetésből fakadó öröm. Mielőtt belevágnánk, fontos tisztáznunk, hogy mit értünk a késleltetés szón. (Sokszor ugyanis azért van nézeteltérésünk az életben, mert

ugyan azon a szón mást értünk, és ezt nem tisztázzuk.) A késleltetést most kizárólag pozitívan értelmezzük: amikor azért nem most rögtön teszek meg valamit, hogy később jobb legyen. Hogyha azonban lekések valamit, amihez viszont elég fürgének kellett volna lennem, azt késlekedésnek mondjuk. Tehát a késleltetést pozitívan értjük most, a késlekedést negatívan. Vágjunk bele!

Múlt alkalommal szó volt róla, hogy Péternek ez a levele valamelyik keresztyénüldözés idején íródott. (Valószínűleg Néróé alatt, de ez nem biztos.) Ez a háttér az egyik forrása a mai szakaszunknak, a másik pedig a keresztyéneket körülvevő pogány világ, ahol minden más volt. Mindkét ok miatt nehéz volt gyakorló keresztyénnek lenni. Vagy azért, mert a testi épségükbe és az életükbe került, vagy azért, mert – finoman mondva – bolondnak nézték őket: miért nem élnek olyan könnyedén, mint mások? Miért nem halmozzák az élvezeteket? (Ha ebből áthallás érződik a mai korra, az nem a véletlen műve…)

Péter azt a választ adja erre, hogy azért van így, mert jövevények vagyunk. Aki csak a mostani pillanatban és életben gondolkodik, vagyis nem törődik a következményekkel (nem csak a túlvilágiakkal, hanem az evilágiakkal sem), az úgy él, hogy állandó lakosa a „most”-nak és ennek a világnak. Aki azonban képes mérlegelni a jövőre nézve, és ezért késleltetni adott esetben az örömét, az jövevény.

A jövevény jött valahonnan, és soha nem fog teljesen elszakadni onnan. Lélekben oda tartozik. Felveszi a ritmust, de nem csak aszerint él. Például amikor én az Amerikai Egyesült Államokban voltam, ugyan úgy megünnepeltem velük a hálaadást, vagy az ő nemzeti ünnepeiket. De attól, hogy nekik fogalmuk sem volt róla, hogy mit jelent a névnap, vagy a magyar nemzeti ünnepek, én ünnepeltem őket. Az ő tempójukban éltem, de jövevény voltam: őriztem saját kultúrámat.

Péter azt mondja, hogy ilyen jövevények vagyunk mi, gyakorló keresztyének. Tudjuk, hogy Isten szeretetéből jövünk, és tudjuk, hogy oda szeretnénk majd az örök életben visszajutni. Pekka Simojoki, finn zenész, akinek az Új ének c. evangélikus ifjúsági énekgyűjteményben számos éneke szerepel, így mondja egyik szövegében: „egyszerre az otthonom két ország”.

Ha jövevény vagyok, és egyszerre két ország az otthonom, akkor máshogyan hozom meg a döntéseimet. Ez azt jelenti, hogy sokszor a más számára láthatatlanért, vagy érthetetlenért késleltetek. Bolondnak néznek persze – ismét csak ilyen finom kifejezéssel –, de míg ők csak egy „országot” néznek, én kettőt… Nézzünk egy hétköznapi példát!

Képzeljük el, hogy gyűjtünk valami nagyobb álmunkra! Képzeljük is el most, hogy mi az! Eldöntjük, hogy erre félreteszünk havi fix összeget, és/vagy azt, ami hónap végén megmarad. Aztán egyszer elmegyünk vásárolni, nézelődni, sétálni valakivel. Ott állunk egy ruha, cipő, könyv, fagyi vagy bármi más előtt, és látszik rajtunk, hogy mennyire vágyódunk utána. Némi idő után továbbindulnánk. Velünk lévő ismerősünk megkérdezi: „Nincs Nálad annyi? Adjak kölcsön?” Erre föl mi egyenesen megmondjuk, hogy bár van rávaló, mégsem vesszük meg. Ő pedig nem érti, hogy ha lapul annyi a pénztárcánkban, vagy a bankkártyánkon, és ennyire vágyunk rá, miért nem vesszük meg? Ő tehát nem késleltet. A „most”-ot látja: most éppen megtehetem, hogy megveszem magamnak. Nem látja azt, hogy én párhuzamosan benne élek abban, hogy folyamatosan teszek félre a nagy álmomért. Bár ő késlekedésnek veszi, én késleltetésnek. Késleltetem a mostani kisebb örömömet valami sokkal nagyobbért.

Pszichológusok mondják, hogy a késleltetést csecsemőkorunktól tanuljuk. Először azonnal kell minden. A kisbaba ugyebár rögtön üvölt, hogy éhes, fáj a hasa, tisztába kell tenni, vegye fel valaki, stb. Később azonban megtanulja, hogy lehet, sőt érdemes is várni. Persze különböző környezeti hatások miatt nem mindenki tud egyformán eszerint tenni. De van egy jó hírem: ez fejleszthető, tanulható!

Gyerekeknél úgy szokták mérni a szakemberek, hogy elmondják nekik, hogy vagy most kapnak rögtön egy csokit, vagy ha most nem kérik, és holnap visszajönnek, akkor kettőt kapnak. Ha viszont valaki ma is kérne egyet, és holnap is, olyan nincs. Vagy ma egy, vagy holnap kettő. (Zárójelben jegyzem meg, hogy azt tanultam valahol nemrég, hogy a hitelkamat nem a pénz ára, hanem az azonnal rendelkezésre állás ára. Jobban belegondolva, nagy különbség van a kettő között…)

Péter így beszél az akkori keresztyéneknek a késleltetésről. Nem késlekedést ért alatta! Vagyis nem arra buzdítja őket, hogy mondjanak le a jó, vagy a fontos dolgokról! Sokkal inkább a késleltetés áldásaira mutat rá: ha van célom, érdemes várni, és ezzel együtt tűrni érte. Akár hétköznapi dolgokért, akár mennyei célokért.

Ő három példát hoz alapigénkben. Először: „tartózkodjatok a testi vágyaktól, amelyek a lélek ellen harcolnak”, vagyis a szexuális élet tisztaságát. Másodszor: „ha valamivel rágalmaznak titeket, mint gonosztevőket, a ti jó cselekedeteiteket látva, dicsőítsék Istent a meglátogatás napján”, vagyis ha megrágalmaznak, a hirtelen felindulással a „most” pillanatnyi örömének engedek. De ha késleltetek, akkor a bölcsesség teret tud kapni, és békére törekvő módot találhatok. A harmadik: „engedelmeskedjetek minden emberi rendnek az Úrért”, vagyis adjuk meg a tiszteletet és az engedelmességet mind a rangban felettünk állóknak, mind a tisztségeiket betöltőknek.

Péternek ez a három példája is számos részét lefedi ugyan az életünknek, de ezek csak példák. Mi hozzátettük ehhez az előbb a pénzzel való gazdálkodást. De késleltetés van a szeretetben, a gyereknevelésben, sőt a gyászban is. Utóbbiban azért, mert a gyász akkor lesz átdolgozott, feldolgozott, ha úgy döntünk, hogy késleltetjük, hogy minél előbb jól legyünk. Aki ugyanis tudatosan és aktívan gyászol, az mélyebben át meri élni az érzéseit: így van lehetősége kifelé, „felfelé” menni majd, letéve azt, amit áldolgozott belőle. Aki azonban itt és most akar jobban lenni, az hosszú távon elnyújtja és súlyosbítja ezt magának.

Késleltetés. Nem pedig késlekedés. Van itt még sok minden más is. Mindenkit bíztatok arra, hogy a most következő napokban aktívan keresse, hogy mi mindenben merül fel a késleltetés lehetősége! És ízlelgessék, hogy mennyivel nagyobb öröm tud felfakadni belőle, mint az „itt” és „most”-ból!

A késleltetésből fakadó öröm. Sok hétköznapi kérdés fakad belőle. De ne felejtsük, hogy gyakorló keresztyénként mi két ország lakosai vagyunk! A mennyországért, az örök életért is késleltetünk. Sokszor persze – ugyebár finom szóval – bolondnak néznek bennünket miatta, de mi látjuk azt, amit ők nem látnak: Jézust, a Megváltót, aki tökéletes életet készített el nekünk a folytatásban. Ezért éri meg késleltetni annak, aki hiszi ezt. Ámen.