Alapige:
Ézs 40,25-31
Kihez
hasonlíthatnátok engem, kivel mérhetnétek össze? - mondja a Szent. Tekintsetek
föl a magasba, és nézzétek: ki teremtette az ott levőket? Előhívja seregüket
szám szerint, néven szólítja mindnyájukat. Olyan hatalmas és erőteljes, hogy
egy sem mert hiányozni.
Miért
mondod ezt, Jákób, miért beszélsz így, Izráel: Rejtve van sorsom az ÚR előtt,
nem kerül ügyem Isten elé. Hát nem tudod, vagy nem hallottad,
hogy örökkévaló Isten az ÚR? Ő a földkerekség teremtője, nem fárad el, és nem
lankad el, értelme kifürkészhetetlen. Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent
nagyon erőssé teszi. Elfáradnak és ellankadnak az ifjak,
még a legkiválóbbak is megbotlanak. De akik az ÚRban bíznak, erejük
megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak,
és nem fáradnak el.
A kép forrása itt található |
Egy héttel vagyunk húsvét
ünnepe után. Ennek a mai vasárnapnak a latin neve „quasi modo geniti”. Bár aki
olvasta vagy látta „A Notre Dame-i toronyőr” című történetet, annak a „quasi
modo” (Quasimodo) kifejezés ismerős, itt ennek a névnek az eredetéről van szó.
A latin szöveg Péter első leveléből a következő rész kezdetét jelenti: „Mint
újszülött csecsemők.” Vagyis a húsvéti örömhírben való újjászületésről szól a
mai vasárnap.
Igénk Ézsaiás próféta
könyvéből való. A szakasz fölött ez a megjelölés áll: „Örömhír a fogságban”. A
rendszeres igehallgatók (olvasók) tudják, hogy a zsidóság évtizedekig hordta
magán a babiloni fogságot. Ennyi idő alatt bőven el lehet fáradni a reményben,
lelkileg és hitbelileg is. Ez történt velük is. Ekkor szólalt meg feléjük a mai
szakasz, ami más perspektívába helyezte számukra a történetet. De előtte
nézzünk egy a mi korunkból származó történetet, ami éppen a perspektívában fog
segíteni nekünk!
Egyszer volt, hol nem volt,
volt egyszer egy szikla, s rajta egy sasfészek. A szikla alatt volt egy házikó,
mellette egy kis udvaron élt egy tyúk. Egyszer csak nagy szél kerekedett, s a
sasfészekből az egyik tojás legurult a kis udvarra a tyúkhoz. Az meglátta a
tojást, odatette a sajátjai mellé, és kikeltette. A tyúk azt hitte, hogy csibét
keltett ki és a csibe-sas egyre csak nőtt. Gyorsabban nőtt, mint a testvérei, s
járt-kelt az udvaron. Egész életében arra volt nevelve, hogy
magot kell felcsipkednie
a talajról. Ha szerencséje lesz, kihúz a földből egy gilisztát. Arra volt
tanítva, hogy nem szabad a kerítésen kívül mennie, különben meg lesz büntetve.
És ez így van rendjén, mert ez mindig is így volt. Így lett a kis csibe-sas nevelve.
Ő is úgy viselkedett, mint a
többi csibe. Járt-kelt az udvaron, szedegette a magot. Egyszer, amint így
kapirgált, felnézett az égre, s mit látott: egy óriási sast, amely csodálatosan
repül. A kis sas megszólalt: „Gyönyörű lenne, ha én is tudnék így repülni!”
A sas meghallotta, s így szólt hozzá: „Hiszen te repülhetsz!” „Á, dehogy. Én
még a kerítésen kívül sem mehetek. Magot kell kapirgálnom. Ha jól megy, kihúzok
magamnak egy gilisztát és egyszer talán vasárnapi ebédként végzem majd. Így
volt ez mindig.” „De te repülhetsz. Legalábbis megpróbálhatod.” „Hogyan?” „Normálisan.
Úgy, mint én. Próbáld meg! Lehet, hogy párszor lepottyansz. Lehet, hogy az
elején nem sikerül. De legelőször is meg kell próbálnod!”
A beszélgetést meghallotta a
tyúkanyó, odaszaladt és rákezdett: „Ki látott már ilyet, hogy egy tyúk
repüljön? Itt maradsz és kész!” Így szólt hozzá a sas: „Próbáld meg! Amíg nem
próbáltad meg, nem tudod, hogy sikerül-e.” A tyúkanyó erre ezt mondta: „Itt
maradsz! Nem mehetsz el az udvarról! Egész életedben azt magyaráztam, hogy te
nem tudsz repülni. A kerítés mögé sem szabad menned!”
A kis sas egy darabig
tétovázott, nem tudta, mitévő legyen. Odasereglettek hozzá a csibebarátai, akik
végül meggyőzték arról, hogy nem képes repülni és ezért ő meg sem próbálta. A
sasfióka ezek után az egész életét abba a tudatban élte le, hogy ő egy átlagos
tyúk, akinek semmi keresnivalója sincs az égen a sasok között.
Gyúrjuk most össze ezt a
történetet az alapigénkkel! Merthogy ott van persze mindegyikben a sas, de nem
csak ennyi a közös bennük! Sámuelezésen (gyereknyelvű istentisztelet, nem csak
gyerekeknek) végiggondoltuk, hogy az imádságnak van olyan lehetősége, hogy nem
pusztán monológ lehet, hanem párbeszéd Istennel. Monológ az, amikor azt mondom,
hogy „Kedves Isten! Én ezt és ezt gondolom... Ámen.”Aztán felpattanok és
elmosogatok, vagy kiviszem a szemetet. Istennek esélye sincs szóhoz jutni. A
párbeszédben azonban igen.
Erről beszél igénkben Isten.
Az első részben elmondja Izráel népének, hogy sokat beszélnek és gondolkodnak
róla – nem mellesleg számon kérően és felhánytorgatóan –, de hozzá egyáltalán
nem beszélnek. Az ige folytatásában azonban Isten felveszi a párbeszéd szálát,
és megszólítja népét. Ezzel egészen más perspektívát ad nekik. Ők csak azt
nézik, ami a szemük előtt van, és nem hajlandóak másra. De ha megengedik
Istennek a magaslati perspektívát, a helyzetet egyben átfogó nézőpontot, akkor
rögtön erővel és lendülettel szívhatják tele magukat.
Például a saját, csak az
orrom hegyéig ellátó perspektívában azt látom, hogy szenvedek. Miért nem segít
Isten? Hogyha viszont megengedem neki, hogy megmutassa a magaslati
perspektívát, akkor azt látom, hogy az ő tenyerén, az ő védelmében szenvedek. Ő
vigyáz rám addig, ameddig valamilyen életet fog előhozni ez belőlem. Rögtön más
a kínlódásom, nem?
Ott van a kis sasfióka.
Repülésre termett. Magaslati perspektívára. Szárnyalni, szelni az eget,
felkavarni maga körül a levegőt, hatalmas lendülettel mozdulni felfelé vagy
lefelé. Valami miatt – ami a saját múltja, a saját élettörténete – kiesett ebből
a helyzetéből. Nem tudja, hogy sas, viszont védelemben van. Nem törték össze
tojásként, nem esett bántódása védtelen fiókaként sem. Viszont csak a tyúkudvart
ismeri. Csak gilisztát és tápot kapott. Csak a néhány lépésnyi repülésnek ura,
annak is csak ijedtében. Pedig repülésre született!
Mi is repülésre születtünk.
Boldog együttlétre Istennel, közös együttműködéssel és szoros kapcsolattalvele. Megváltásra, a terhektől való szabadulásra. A fájdalmak átdolgozására.
Lendületre, alkotásra, boldogságra és minden nehézség dacára is megelégedett
életre.
Repülésre születtünk. De nem
repül mindenki. Viszont mindannyian ismerjük a földön, sőt, a bezárt tyúkudvarban
totyorgást. A reménytelenséget, mozdulatlanságot, a posványos létet. A gúzsba
kötő nehézségeket, félelmeket és a titokban, csendben ható tudattalan ártalmakat, amik folyamatosan mérgezik az
életünket.
Az ige azonban ezt mondja: „De akik az Úrban bíznak,
erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok.” Ahogyan Jézus feltámadt, nekünk
is van tehát feltámadás! Nem csak az örök életre nézve, hanem itt és most is!
Van feltámadás az összetört, megviselt, apró perspektívájú életünkből! Van
magaslati perspektíva! Sőt, váltogatható a nézőpont! A madár, ha akar, egészen
egybefüggően nézi a tájat. Ha pedig akar, alacsonyra repül, vagy leszáll, és
megvizsgálja a részleteket. De aztán újra felszáll, és beépíti a részleteket az
egészbe.
Repülésre teremtett minket Isten. Látni az ő
nézőpontját, Jézus keresztje felől, és ennek fényében látni a saját életünket.
Felszabadulni a terhek alól, és nem összetörve maradni alattuk.
Repülésre születtünk. De mégis inkább totyorgunk a földön.
És meggyőzzük magunkat is, és másokat is, hogy végül is egészen élhetően
berendezkedtünk ebben a helyzetben… Minek vágynánk többre? Ha most elkezdtünk
sas-távlatba repülni, készüljünk fel, hogy mindig lesznek, akik ott akarnak
marasztalni bennünket a hamis, a kelleténél zártabb és szomorúbb élettérben! Az
örökös fájdalmak között.
Szeretett testvéreim! A csibe-sas történetével szemben
a valóságban mindenki sasfióka a tyúkudvarban. Mindannyian repülhetnénk,
mindannyian másra lettünk teremtve. Mi döntünk. A megszokott, keretek közé zárt
életet választjuk, vagy a hit szabadságát? Mert minden híreszteléssel
ellentétben a Jézusba vetett hit szabadság! Aki mást állít, az a tyúkudvart választó
sasfióka, aki tyúkként akar meghalni…
A hit szabadság. Felszabadulás a terhektől, a múlttól,
a félelmektől, a reménytelenségtől. Mert akik az Úrban bíznak, azoknak ereje
megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok. Én döntök, hogy merek-e sas lenni? A
hit szabadságában élő, megváltott személy. Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése