Repülésre születtél! De persze maradhatsz a földön...

Igehirdetés Nemesszalókon, húsvét utáni első vasárnap, 2016. április 3-án.

Alapige:
Ézs 40,25-31

                Kihez hasonlíthatnátok engem, kivel mérhetnétek össze? - mondja a Szent. Tekintsetek föl a magasba, és nézzétek: ki teremtette az ott levőket? Előhívja seregüket szám szerint, néven szólítja mindnyájukat. Olyan hatalmas és erőteljes, hogy egy sem mert hiányozni.

            Miért mondod ezt, Jákób, miért beszélsz így, Izráel: Rejtve van sorsom az ÚR előtt, nem kerül ügyem Isten elé. Hát nem tudod, vagy nem hallottad, hogy örökkévaló Isten az ÚR? Ő a földkerekség teremtője, nem fárad el, és nem lankad el, értelme kifürkészhetetlen. Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi. Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak. De akik az ÚRban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.

A kép forrása itt található

Egy héttel vagyunk húsvét ünnepe után. Ennek a mai vasárnapnak a latin neve „quasi modo geniti”. Bár aki olvasta vagy látta „A Notre Dame-i toronyőr” című történetet, annak a „quasi modo” (Quasimodo) kifejezés ismerős, itt ennek a névnek az eredetéről van szó. A latin szöveg Péter első leveléből a következő rész kezdetét jelenti: „Mint újszülött csecsemők.” Vagyis a húsvéti örömhírben való újjászületésről szól a mai vasárnap.

Igénk Ézsaiás próféta könyvéből való. A szakasz fölött ez a megjelölés áll: „Örömhír a fogságban”. A rendszeres igehallgatók (olvasók) tudják, hogy a zsidóság évtizedekig hordta magán a babiloni fogságot. Ennyi idő alatt bőven el lehet fáradni a reményben, lelkileg és hitbelileg is. Ez történt velük is. Ekkor szólalt meg feléjük a mai szakasz, ami más perspektívába helyezte számukra a történetet. De előtte nézzünk egy a mi korunkból származó történetet, ami éppen a perspektívában fog segíteni nekünk!

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szikla, s rajta egy sasfészek. A szikla alatt volt egy házikó, mellette egy kis udvaron élt egy tyúk. Egyszer csak nagy szél kerekedett, s a sasfészekből az egyik tojás legurult a kis udvarra a tyúkhoz. Az meglátta a tojást, odatette a sajátjai mellé, és kikeltette. A tyúk azt hitte, hogy csibét keltett ki és a csibe-sas egyre csak nőtt. Gyorsabban nőtt, mint a testvérei, s járt-kelt az udvaron. Egész életében arra volt nevelve, hogy

magot kell felcsipkednie a talajról. Ha szerencséje lesz, kihúz a földből egy gilisztát. Arra volt tanítva, hogy nem szabad a kerítésen kívül mennie, különben meg lesz büntetve. És ez így van rendjén, mert ez mindig is így volt. Így lett a kis csibe-sas nevelve.

Ő is úgy viselkedett, mint a többi csibe. Járt-kelt az udvaron, szedegette a magot. Egyszer, amint így kapirgált, felnézett az égre, s mit látott: egy óriási sast, amely csodálatosan repül. A kis sas megszólalt: „Gyönyörű lenne, ha én is tudnék így repülni!” A sas meghallotta, s így szólt hozzá: „Hiszen te repülhetsz!” „Á, dehogy. Én még a kerítésen kívül sem mehetek. Magot kell kapirgálnom. Ha jól megy, kihúzok magamnak egy gilisztát és egyszer talán vasárnapi ebédként végzem majd. Így volt ez mindig.” „De te repülhetsz. Legalábbis megpróbálhatod.” „Hogyan?” „Normálisan. Úgy, mint én. Próbáld meg! Lehet, hogy párszor lepottyansz. Lehet, hogy az elején nem sikerül. De legelőször is meg kell próbálnod!”

A beszélgetést meghallotta a tyúkanyó, odaszaladt és rákezdett: „Ki látott már ilyet, hogy egy tyúk repüljön? Itt maradsz és kész!” Így szólt hozzá a sas: „Próbáld meg! Amíg nem próbáltad meg, nem tudod, hogy sikerül-e.” A tyúkanyó erre ezt mondta: „Itt maradsz! Nem mehetsz el az udvarról! Egész életedben azt magyaráztam, hogy te nem tudsz repülni. A kerítés mögé sem szabad menned!”

A kis sas egy darabig tétovázott, nem tudta, mitévő legyen. Odasereglettek hozzá a csibebarátai, akik végül meggyőzték arról, hogy nem képes repülni és ezért ő meg sem próbálta. A sasfióka ezek után az egész életét abba a tudatban élte le, hogy ő egy átlagos tyúk, akinek semmi keresnivalója sincs az égen a sasok között.

Gyúrjuk most össze ezt a történetet az alapigénkkel! Merthogy ott van persze mindegyikben a sas, de nem csak ennyi a közös bennük! Sámuelezésen (gyereknyelvű istentisztelet, nem csak gyerekeknek) végiggondoltuk, hogy az imádságnak van olyan lehetősége, hogy nem pusztán monológ lehet, hanem párbeszéd Istennel. Monológ az, amikor azt mondom, hogy „Kedves Isten! Én ezt és ezt gondolom... Ámen.”Aztán felpattanok és elmosogatok, vagy kiviszem a szemetet. Istennek esélye sincs szóhoz jutni. A párbeszédben azonban igen.

Erről beszél igénkben Isten. Az első részben elmondja Izráel népének, hogy sokat beszélnek és gondolkodnak róla – nem mellesleg számon kérően és felhánytorgatóan –, de hozzá egyáltalán nem beszélnek. Az ige folytatásában azonban Isten felveszi a párbeszéd szálát, és megszólítja népét. Ezzel egészen más perspektívát ad nekik. Ők csak azt nézik, ami a szemük előtt van, és nem hajlandóak másra. De ha megengedik Istennek a magaslati perspektívát, a helyzetet egyben átfogó nézőpontot, akkor rögtön erővel és lendülettel szívhatják tele magukat.

Például a saját, csak az orrom hegyéig ellátó perspektívában azt látom, hogy szenvedek. Miért nem segít Isten? Hogyha viszont megengedem neki, hogy megmutassa a magaslati perspektívát, akkor azt látom, hogy az ő tenyerén, az ő védelmében szenvedek. Ő vigyáz rám addig, ameddig valamilyen életet fog előhozni ez belőlem. Rögtön más a kínlódásom, nem?

Ott van a kis sasfióka. Repülésre termett. Magaslati perspektívára. Szárnyalni, szelni az eget, felkavarni maga körül a levegőt, hatalmas lendülettel mozdulni felfelé vagy lefelé. Valami miatt – ami a saját múltja, a saját élettörténete – kiesett ebből a helyzetéből. Nem tudja, hogy sas, viszont védelemben van. Nem törték össze tojásként, nem esett bántódása védtelen fiókaként sem. Viszont csak a tyúkudvart ismeri. Csak gilisztát és tápot kapott. Csak a néhány lépésnyi repülésnek ura, annak is csak ijedtében. Pedig repülésre született!

Mi is repülésre születtünk. Boldog együttlétre Istennel, közös együttműködéssel és szoros kapcsolattalvele. Megváltásra, a terhektől való szabadulásra. A fájdalmak átdolgozására. Lendületre, alkotásra, boldogságra és minden nehézség dacára is megelégedett életre.

Repülésre születtünk. De nem repül mindenki. Viszont mindannyian ismerjük a földön, sőt, a bezárt tyúkudvarban totyorgást. A reménytelenséget, mozdulatlanságot, a posványos létet. A gúzsba kötő nehézségeket, félelmeket és a titokban, csendben ható tudattalan ártalmakat, amik folyamatosan mérgezik az életünket.

Az ige azonban ezt mondja: „De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok.” Ahogyan Jézus feltámadt, nekünk is van tehát feltámadás! Nem csak az örök életre nézve, hanem itt és most is! Van feltámadás az összetört, megviselt, apró perspektívájú életünkből! Van magaslati perspektíva! Sőt, váltogatható a nézőpont! A madár, ha akar, egészen egybefüggően nézi a tájat. Ha pedig akar, alacsonyra repül, vagy leszáll, és megvizsgálja a részleteket. De aztán újra felszáll, és beépíti a részleteket az egészbe.

Repülésre teremtett minket Isten. Látni az ő nézőpontját, Jézus keresztje felől, és ennek fényében látni a saját életünket. Felszabadulni a terhek alól, és nem összetörve maradni alattuk.

Repülésre születtünk. De mégis inkább totyorgunk a földön. És meggyőzzük magunkat is, és másokat is, hogy végül is egészen élhetően berendezkedtünk ebben a helyzetben… Minek vágynánk többre? Ha most elkezdtünk sas-távlatba repülni, készüljünk fel, hogy mindig lesznek, akik ott akarnak marasztalni bennünket a hamis, a kelleténél zártabb és szomorúbb élettérben! Az örökös fájdalmak között.

Szeretett testvéreim! A csibe-sas történetével szemben a valóságban mindenki sasfióka a tyúkudvarban. Mindannyian repülhetnénk, mindannyian másra lettünk teremtve. Mi döntünk. A megszokott, keretek közé zárt életet választjuk, vagy a hit szabadságát? Mert minden híreszteléssel ellentétben a Jézusba vetett hit szabadság! Aki mást állít, az a tyúkudvart választó sasfióka, aki tyúkként akar meghalni…

A hit szabadság. Felszabadulás a terhektől, a múlttól, a félelmektől, a reménytelenségtől. Mert akik az Úrban bíznak, azoknak ereje megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok. Én döntök, hogy merek-e sas lenni? A hit szabadságában élő, megváltott személy. Ámen.