Mi alapján változol?

Igehirdetés Nagyalásonyban, Dabronyban, Magyargencsen és Kemeneshőgyészben, a húsvét utáni 4. vasárnapon, április 24-én.

Alapige:
Jak 1,16-21

Ne tévelyegjetek, szeretett testvéreim: minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától száll alá, akiben nincs változás, sem fénynek és árnyéknak váltakozása. Az ő akarata szült minket az igazság igéje által, hogy mintegy első zsengéje legyünk teremtményeinek.

Tanuljátok meg tehát, szeretett testvéreim: legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra, mert az ember haragja nem szolgálja az Isten igazságát. Ezért tehát vessetek el magatoktól minden tisztátalanságot és a gonoszság utolsó maradványát is, és szelíden fogadjátok a belétek oltott igét, amely meg tudja tartani lelketeket.

A kép forrása itt található

Mi alapján változok? A kérdésre biztosan van, aki sokféle választ tud adni, és van, aki talán egyet sem. Sőt! Sokan vannak olyanok is, akik azt mondják magukról, hogy nem változnak. Ők már csak ilyenek maradnak… Nekik van egy rossz hírem: a viselkedés-tudomány már régen bebizonyította, hogy ez lehetetlen. Tudunk változni, ha akarunk. Illetve ha nem akarunk, akkor mélyül, tovább romlik a rossz szokásunk, és vele az életminőségünk… Ez is változás.

Mi alapján változok? Erre a kérdésre keressük majd ma a választ, előbb azonban
azt nézzük meg, hogy mi alapján tesszük fel a kérdést! Jakab sokaknak írja levelét, amiből hallottuk a mai igehirdetési igét. Ebből kifolyólag nem egyetlen közösség konkrét kérdéseit vizsgálja meg, hanem olyan témákat hoz elő, amik sokakat érdekelnek. Módszerként az elmélet helyett a viselkedést, a cselekedeteket helyezi előtérbe. Vagyis nem konkrétan az evangéliumról beszél, hanem az evangéliumból fakadó tettekről.

Adottak az ottani gyülekezetek, ahol a Jézus feltámadása utáni korban az emberek előtte más vallások követői voltak. Teljesen új nekik ez a világ. Ezért beszél nekik Jakab arról, hogy Jézus szeretetéből változás ered. Ilyen példát mond: „legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra, mert az ember haragja nem szolgálja az Isten igazságát”. Ha tehát Jézust követem, akkor változik például a haragos helyzetek kezelése az életemben.

Jakab előtte azt írja, hogy „minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától száll alá, akiben nincs változás, sem fénynek és árnyéknak váltakozása”. Tehát Istentől kapjuk a jó adományokat és tökéletes ajándékokat. Tőle, aki nem változik, mert tökéletes. Így is mondhatnánk: a változás ajándékát attól kapjuk, aki soha nem változik.

De álljunk meg! Miért kellene egyáltalán változni? Ha Isten így is végtelenül szeret bennünket, miért öljünk energiát abba, hogy máshogyan gondolkodjunk és cselekedjünk? Ha már leéltünk néhány évtizedet, és kialakult világlátásunk és reagálási szokásaink vannak, miért kellene változtatnunk rajtuk?

Mielőtt a miértre válaszolnék, szögezzünk le valamit! Olyan nincs, hogy nincs változás! Ami élő, az folyamatosan alakul, mozdul, formálódik. Tudjuk, hogy a sejtjeink állandó megújulásban vannak. A kézfejünkön például 28 naponta új bőr keletkezik, a többnyire láthatatlan hámlás során. Még a legnagyobb lábujjunkon is egy év alatt teljesen új köröm nő, a hajunkat pedig, ahogy vágatjuk, a hosszához képest egy idő után teljesen másik hajunk lesz. Attól, hogy mi nem érezzük, állandóan változik az, ami élő. Csak a folyamatos változással ugyan olyanná formálhatjuk, mint előtte volt…

Egy hat jelenetes epizódról látunk képet magunk előtt. Az elsőn emberünk őszintén imádkozik, hogy „Uram, kérlek oltalmazzál!” A másodikon, elindul, élni az életét, amikor is hátulról fejbe találja egy kő. A rajz ívéből látszik, hogy eléggé fájhatott neki. A harmadik képen már keservesen sír: „Miért, Uram, miért?” Hiszen ő imádkozott! Isten mégsem védte meg.

Mielőtt tovább néznénk a képeket, álljunk meg! Ez ugyanis az a pont, amikor eldől, hogy mi alapján változunk. Két módot határozunk meg, úgyhogy könnyű lesz majd válaszolni a kérdésre. Emberünk vagy a jelenlegi benyomása alapján változik, vagy kinyitja a látómezőjét (perspektíváját), körülnéz, és ez alapján változik majd. Az elsőnél ott állna egyhelyben, csak a fájdalmával foglalkozva, és úgy változna, hogy egyre keserűbb lesz. A másodiknál a fájdalom enyhülése után körbefordulna, és keresné a kő, a baj forrását. Ez esetben nyitott lenne arra, hogy a történet nem annyi, amennyit ő felfog belőle.

Emberünk a másodikat választja: szétnéz. Bár nagyon fájhat a feje, vállalja, hogy talán olyat lát, ami aktívan meg fogja változtatni. Látjuk az arcán, hogy nagyon meglepődik. A következő kép már ezt a nyitott perspektívát mutatja. Ha csak egy pillanatra merne odanézni, akkor csupán annyit szűrne le belőle, hogy Jézusnak köze van ahhoz, hogy eltalálta egy kő, ráadásul a hátát mutatja neki. Na, ebből lehet igazán jó gellert kapni a megkeseredéshez! De ha az utolsó képen emberünk közben meghallja és feldolgozza Jézus kérdését, akkor rájön, hogy másról szól a történet. Jézus ugyanis nem hátat fordított neki, hanem az őt támadó kövek felé fordul, hogy fel tudja fogni az ütésüket helyette. És nem ő dobta meg, vagy hagyta megdobni, hanem ezt mondja: „Sajnálom, hogy egy eltalált. Jól vagy?”

És hogy mik röpködnek? Akkora kőtömbök, hogy némelyik nagyobb, mint emberünk feje. Ehhez képest a vétkes példány csak egy apró kavics.

Mi alapján döntök? A szűk látómezőm alapján, amiben jogosan haragszom (mint Jónás, az elszáradt tök mellett ülve), vagy kitágítom a perspektívát, és ezt engedem hatni?

Szeretett testvéreim! Biztos vagyok benne, hogy mindannyiunk lelke számos kőtől fáj. Van, amikor pontosan ismerjük az eredetet, és van, amikor csak a hatását érezzük, de nem tudjuk behatárolni az eseményt. Talán tudjuk, talán nem, de hihetetlen módon megváltoztatnak bennünket ezek a „kődobálós” fájdalmak. Változunk tőlük.

Az elsőre könnyebb út az, hogy maradunk a szűk látókörnél, és jogosan haragszunk. Sajnáljuk magunkat, és a világért sem engedünk egy jottányit sem a nézőpontunkból. Később azonban sokkal több munkánk lesz vele. Talán hihetetlen, de hosszú távon őrült sok erőt emészt fel az, hogy ugyan abban a helyzetben tartjuk magunkat. De ez csak az egyik fele! A másik az, hogy közben tönkremegy a lelki közérzetünk, az egészségünk, a szeretetkapcsolataink, a munkára való képességünk és minden más is. Aki aztán egyszer csak úgy dönt, hogy már változni akar belőle, annak hatalmas erőre lesz szüksége. De nagyon ne ijedjen meg emiatt senki! Van remény! Mindjárt megnézzük.

Aki a másik módot választja, és kitágítja a perspektíváját, az látszólag a melósabb utat választotta, mert nem benne marad egy helyzetben, hanem kész dolgozni rajta. Hosszú távon viszont kevesebb munkája lesz belőle. Jobb lesz a lelki közérzete, az egészsége, a szeretetkapcsolatai, a munkára való képessége és minden más is. Végeredményben az a helyzet, hogy bár az elején látszólag a hosszabb, melósabb utat választotta, a gyakorlatban ő ússza meg „olcsóbban”.

Már csak egy valami maradt hátra. Megválaszolni a kérdést, hogy mi a reményünk azokban a helyzetekben, amikor a szűk látókört választjuk. A kérdés így pontos: „Ki a reményünk?” A válasz: Jézus, aki önként vállalja a szenvedést. Aki keresztbe tett testtel áll a kőtömbök előtt. Ő, aki gyógyult sebeket hord a testén, és nekünk is gyógyulást kínál saját sebeikre.
Szeretett testvéreim! Mindannyian változunk. Hol az egyhelyben maradással mélyítjük el a problémáinkat, a beszűkült látómezőben, hol megmozdulunk, és a tág perspektívában nyitottak vagyunk arra, ami a valóság. Ma mindannyiunknak felteszi Isten a kérdést, hogy mi melyik módon szeretnénk változni? Ő mindegyikben ott lesz, és vigyáz ránk. De nem mindegy neki, hogy engedjük-e formálni magunkat, vagy egyre megkeseredettebbek leszünk. Ő megváltani szeretne bennünket. Ámen.