Állíts helyemre! Állíts helyre!

Igehirdetés Nagyalásonyban, Dabronyban és Nemesszalókon, az újév első napján, 2017. január 1-én.

Alapige:
1Móz 17,1-8

Amikor Abrám kilencvenkilenc éves volt, megjelent Abrámnak az ÚR, és ezt mondta neki: Én vagyok a Mindenható Isten. Járj színem előtt, és légy feddhetetlen! Megajándékozlak szövetségemmel, és nagyon-nagyon megszaporítom utódaidat.
Ekkor Abrám arcra borult, Isten pedig így szólt hozzá: Ez lesz az én szövetségem veled: Sok nép atyja leszel! Nem neveznek többé Abrámnak, hanem Ábrahám lesz a neved, mert sok nép atyjává teszlek. Nagyon-nagyon megszaporítom utódaidat, népeket támasztok belőled, királyok származnak tőled. Szövetségre lépek veled, sőt utódaiddal is, örök szövetségre minden nemzedékükkel. Mert Istened leszek, és utódaidnak is. Neked és utódaidnak adom a földet, ahol jövevény vagy, Kánaán egész földjét birtokul örökre, és Istenük leszek.

A kép forrása itt található

Ez is eljött. Ismét átléptük egy év küszöbét. Bár még biztosan jó párszor el fogjuk rontani, de 2017-et írunk már. Számunkra, evangélikusként, nem is akármilyen év ez: 500 éves évfordulója annak, ami Lutheren keresztül elkezdődött. A re-formálódás, a vissza-formálódás az eredetire, ami jó volt, de elromlott és deformálódott. Erre reflektál újévi igénk is. Ez lesz a központi gondolatunk: Állíts helyemre! Állíts helyre!

Igénkben Ábrahám az, aki nem volt a helyén. Nem ott és nem úgy járt,

ahová és ahogyan Isten állította. A történetét nagy vonalakban ismerjük: Isten elhívta őt, szó szerint kihívta az addigi közegéből. Áldottnak mondta őt, és bár gyermektelen volt, azt mondta neki, hogy nagy néppé teszi, és majd bevezeti arra a földre, amit neki ígért. Csakhogy tudjuk, hogy hosszú évek teltek még el. Ábrahám pedig sem a megígért gyermeket, sem a megígért földet nem kapta még meg.

Helyette feleségével, Sárával, mindenféle megoldásokkal próbálták pótolni a hiányzó ígéreteket. Testvérnek hazudták magukat Egyiptomban és Gerárban, hogy nehogy elszakítsák őket egymástól. Sára szolgálóján keresztül akartak gyereket, így született meg Izmáel. És még sorolhatnánk tovább.

Tegnap ott hagytuk abba, hogy hamis biztonságérzetet teremtünk magunknak. Isten mutat egy ígéretet, de nem látjuk, hogyan tölti be. Helyette máshogy, emberileg próbáljuk kitölteti és biztonságossá tenni az utat. Mint Ezékiás király Egyiptom seregeivel, Isten helyett. Most Ábrahámnál és Sáránál látjuk ugyan ezt. Hamis biztonságérzetet kreáltak ők is maguknak.

Igénk már nem a történetük eleje. Isten megtette már ígéretét Ábrahámnak, és később szövetséget is kötöttek. A mi alapigénk már a szövetség megújítása. Isten ismét új lapot ad neki. Ezt mondja a 99 éves Ábrahámnak, akinek még nincs gyermeke, úton van, de nem tudja, hogy hová, és rengetegszer hamis biztonságérzetet épített magának: „Én vagyok a Mindenható Isten. Járj színem előtt, és légy feddhetetlen!”

Kezdjük a végén! „Légy feddhetetlen!” Legyél tökéletes! Az eredeti szövegkörnyezetből kiderül, hogy a feddhetetlen arra vonatkozik, ami előtte áll, vagyis „légy feddhetetlen abban, hogy színem előtt állsz”! Ezzel pedig meg is érkeztünk a központi gondolathoz: Állíts helyemre! Állíts helyre!

Most némi képzavar keletkezhet abban, hogy ki hol áll, de ehelyett figyeljünk az átvitt értelemre!

Ábrahám Isten elé helyezte magát. Mármint sorrendileg, átvitt értelemben. Ő akart dönteni, ő épített hamis biztonságérzetet, ő akarta betölteni a kapott ígéreteket, ő akart elegendő lenni. Ő ment elöl az akaratával. Isten pedig azzal újítja meg a szövetségét vele, hogy ezt mondja neki: „Járj színem előtt!” Vagyis járj énszerintem. Nem magad szerint.

A héber nyelv azonban ismét többet árul el. Közvetlenül ez előtt az áll, hogy „Én vagyok a Mindenható Isten.” A Mindenható Isten héberül úgy hangzik, hogy „el saddaj”. Ennek a kifejezésnek azonban többletjelentése is van. Az „el” az Isten jelentés mellett azt is hordozza, hogy „elöl áll”. A „saddaj” pedig a mindenható mellett azt is, hogy „aki önmagának elég”. Tehát a szöveg így is érthető: „Én vagyok, aki elöl áll, aki önmagának elég. Légy feddhetetlen abban, hogy színem előtt jársz!”

Ábrahám akart elöl menni. Ő akart elöl járni. De Isten azt mondja, hogy ő az, aki elöl áll. Ő az, aki elegendő erre, aki egyedüliként tudja jól betölteni ezt a szerepet. Ábrahám járjon a színe előtt. Nem úgy, mint eddig, hátat fordítva neki. Hanem úgy, hogy belőle táplálkozik, rá figyel, rá bízza magát, tőle függ és együtt mozdul vele. Nem a maga színe előtt jár, hanem Isten színe előtt.

Belőlünk is felszakadhat a sóhaj: Állíts helyemre, Uram! Mert nem ott vagyok. Én megyek elöl régóta. Hamis biztonságérzetet építettem, magam akartam betölteni ígéreteidet, magam akartam helyetted tudni, hogy mi az áldás a számomra. Állíts helyemre! Érzem, hogy káros hatásai vannak annak, hogy én mentem elöl. Már nem akarok vezetni. Állíts oda, ahol színed előtt a legjobb nekem!

Kérlek, Uram, állíts helyre is! Valami elromlott bennem. Elromlott miattam és körülöttem. Mivel nem tudtak szabadon érvényesülni áldásaid, elrontottam sok mindent. Mint Ábrahám. Veled akartam lenni. Tudom, hogy vagy, de mégis magamat helyeztem eléd. Ebből pedig sok kár keletkezett. Még magam sem tudom mennyi.

Állíts helyemre! Állíts helyre! Ilyen új évet, ilyen új kezdetet szeretnék! Olyat, ahol Rád figyelek és hozzád szabom a mindennapokat. Olyan évet szeretnék megélni, ahol belátom már végre, hogy semmi sem lehet jobb a számomra, mint amit Te szeretnél.

Szeretett testvéreim Jézusban! Ez a reformálódás. A visszaformálódás. Visszaformálódni arra a helyre – Isten színe előtt –, ahonnan deformálódtunk. Ez a helyreállítás. Emiatt fontos a reformáció 500 éves jubileuma is. Nem pusztán az evangélikusok, és nem pusztán a protestánsok ünnepe. Krisztus ünnepe. Mert ő került vissza a középre. Ezért kérjük Isten kegyelmét a jubileum évében is: Állíts helyemre, Uram! Állíts helyre! Ámen.