Három a békülés

Igehirdetés 1Móz 50,15-21 alapján

Amikor József bátyjai látták, hogy meghalt az apjuk, így tanakodtak: Hátha József bosszút forral ellenünk, és megfizet most nekünk mindazért a rosszért, amit vele szemben elkövettünk. Ezt üzenték tehát Józsefnek: Apád megparancsolta nekünk halála előtt: Mondjátok meg Józsefnek: Kérünk, bocsásd meg testvéreid hitszegését és vétkét, hogy rosszat követtek el ellened! Bocsásd meg hát azoknak a hitszegését, akik atyád Istenének a szolgái! József sírva fakadt, amikor ezt elmondták neki. Oda is mentek hozzá a testvérei, leborultak előtte, és ezt mondták: Szolgáid vagyunk! De József így szólt hozzájuk: Ne féljetek! Vajon Isten vagyok én? Ti rosszat terveztetek ellenem, de Isten terve jóra fordította azt, hogy úgy cselekedjék, ahogyan az ma van, és sok nép életét megtartsa. Most hát ne féljetek, eltartalak én benneteket és gyermekeiteket! Így vigasztalta őket, és szívhez szólóan beszélt velük.

A kép forrása itt található

A mai napon zárul az egyetemes imahét. Nálunk nem sikerült meghonosítani ezt a hagyományt, azonban a mai igehirdetéssel mégis be tudunk kapcsolódni ebbe. Az idei téma a megbékélés. Erről csepegtet az ige gondolatokat a lelkünkbe. Jól ismert történet formájában érkezik: József megbocsát testvéreinek.

Kicsit korábbról indítjuk a történetet. Onnan, amikor József börtönbe kerül Potifár feleségének hazugsága miatt. Andrew Lloyd Webberzeneszerző neve ismerős lehet a Macskák, Az Operaház Fantomja, az Evita vagy a Jézus Krisztus szupersztár musicalekből. Kevesen tudják azonban, hogy József életéből még ezek előtt készített egy művet József és a színes, szélesvásznú álomkabát címmel. (Magyarul kétszer is színrevitte a Madách Színház.)

Ebben a darabban mondja József, a börtönben ülve, hogy

„But I know the answers lie far from this world”. Vagyis „De én tudom, hogy a válasz messzire fekszik ettől a világtól.” Ennek a válasznak a nyomába indulunk most. A megbocsátás Istentől eredő dinamikáját kutatjuk. Ez lesz a központi gondolatunk: három a békülés.

József ott áll a testvérei között. Apjuk, Jákób, most halt meg. Ők már messze felnőtt emberek. A legidősebb fiúk, Júda, Simeon és Lévi már maguk is idős emberek. József, aki csak Benjáminnál idősebb, már maga is 30-40 éves lehet.

Egyszer már álltak így együtt, feszült helyzetben. Azt követően, amikor Benjámin zsákjában megtalálták az ezüstserleget. Akkor a múltban rosszat akaró testvérek megvédték az új kis kedvencet, a kisöcsi Benjámint. Ennek fejében megtudhatták, hogy Józseffel állnak szemben, aki nyurga kiskamaszból felnőtt férfi lett. Akkor József megbocsátásával találkoztak. De rögtön apjukért indultak, és vele együtt éltek Egyiptomban. Most, hogy ő halott, ismét rettegnek. (Bár valószínűleg végig bennük volt ez.) Mi van, ha most már revansot vesz a teljhatalmúvá érett József?

Mielőtt elhangozna József válasza, kimerevítjük a képet. Mint a filmekben lehetséges, megállítjuk a pillanatot, ahogyan a könyörgésükre várják a választ a testvérek. Egy másik szálon indulunk el. József lelkébe látunk bele, aki tudja, hogy a válaszok messzire fekszenek ettől a világtól. Istennél vannak.

Arról sokat szoktunk beszélni, hogy a testvérekkel kapcsolatban meg tudott bocsátani. De ez csak része az egésznek. Nem csak nekik kellett megbocsátania. Három a békülés. Ezt a három szálat gondoljuk most végig.

A békülés egyik szála önmagával volt. Bizony, önmagával! A későbbi események fényében hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy bizony ő provokálta ki a későbbi tragédiát. Nyafka, idegesítő gyerek volt. Apuci kedvence, aki eleve különbnek érezte és mutatta is magát. Hát még amikor a szürke, barna és fehér, durva szövésű textilek világában kapott egy tarka, finom köntöst! Ebben illegette-billegette magát csak igazán! Innen már csak egy ugrás volt az, hogy az álmaival állandóan a testvérei idegszálain táncolt. Ő, a kivételezett gyerek, azt mesélte nagy hévvel a már felnőtt (többnyire családos) bátyjainak, hogy álmaiban ők hajlonganak előtte, elismerve méltóságát.

Józsefnek volt mit tisztáznia önmagával. Bár nem ő lökte bele magát a kiszáradt kútba, és nem ő adta el magát rabszolgának Egyiptomba, mégis nehéz dolgokkal kellett szembesülnie a saját személyiségét vizsgálva. Az önmagunkkal való megbékülés pedig az egyik leghosszabb út. Bár kétségtelenül szoktuk áltatni önmagunkat, mégis az a tapasztalat, hogy másoknak előbb meg tudunk bocsátani, mint saját magunknak.

Három a békülés. Az egyik szál tehát Józsefnek az önmagával való megbékélése. A másik az emberekkel való. Embereket mondok, nem testvéreket. Ennek az az oka, hogy nem csak velük kellett megbékélnie.

Az előbbi szálat folytatva megtaláljuk az első embert. Ő is meglepetés lehet a sorban. Aki József pökhendi természetéről tehet, az nem más, mint az apja, Jákób. Ő volt az, aki kivételezett vele. Ő itatta át folyamatosan a lelkét azzal, hogy különb a testvéreinél. Annál is nehezebb lehetett a megbocsátás felé, hogy szeretetből tette ezt fiával. De éppen a szeretetével nehezítette meg a dolgokat.

Időrendi sorrendben most már tényleg a testvérek következnek. József tíz bátyja. Ők, akik a nem szeretett három feleségtől származtak: Leától, Bilhától és Zilpától. Mindig is érezték, hogy ők csak másodlagos gyermekek. Amikor hosszú meddőség után megnyitotta Ráhel, a szeretett feleség méhét Isten, akkor József és Benjámin születésével a tíz testvér élete megváltozott. Megkeseredett. Ez a keserűség azonban gyilkossági tervig fokozódott. Az ő indulatukkal és tettükkel is meg kellett küzdenie Józsefnek. Ehhez sokat segített neki, amikor eljöttek élelmet kérni tőle, és jelesre vizsgáztak testvérszeretetből. De nem lehetett elég. Ettől még kőkeményen végig kellett csinálnia lelkében a megbocsátás hosszú folyamatát. (Azt pedig most csak zárójelben jegyezzük meg, hogy közben a testvéreknek is meg kellett békélniük Józseffel.)

Biztosan mások is voltak még József megbocsátó listáján, de kiemelkedik még közülük a Potifár házaspár. Potifár felesége, aki mondhatni rámászott a sudár, csinos Józsefre, majd hazudott férjének, hogy hogyan is került a ruhája a kezébe. (Józsefnek pedig újra a felsőruházatával gyűlik meg a baja…) Potifárnak pedig azért kellett megbocsátania, hogy elhitte felesége vádaskodását, és igazságtalanul börtönbe záratta.

Három a megbocsátás. Egyszer meg kellett békülnie Józsefnek önmagával. Másodszor az emberekkel, akik ártottak neki. Harmadszor ismét meglepő gondolat következik: meg kellett békélnie Istennel. Igen, jól hallották. De máshogy is fogalmazhatunk: át kellett dolgoznia a haragját, amit Isten iránt érzett.

Ezt sokan nem ismerik el. Megértem. Egyszerű magyarázata van. Nekünk, gyakorló keresztyéneknek, ez a harag kerül a leginkább elfojtásra. Ezt ismerjük be a legnehezebben. Ezért tagadjuk nagy hévvel. Pedig nagy traumáknál mindannyiunkban ott van. Mert Isten megakadályozhatta volna. Másképp tehetett volna. Mint a szombat éjjel Olaszországban kiégett magyar busznál. Isten miért nem avatkozott közbe? Mért gyászol megint egy iskola, két ország és megannyi magyar család?

Józsefnek is meg kellett küzdenie a minden bizonnyal hosszú idő után feltörő, végre előkerülő neheztelésével Isten felé. Mert az ő tragédiájába sem avatkozott bele.

A végén természetesen mindig kiderül, hogy nincs igazunk. De ettől még ki kell fakadnia a szívünkben eltitkolt haragnak, mint egy gennyes kelésnek. Ha ugyanis ott marad, akkor csendben növeli a szakadékot Isten és közöttünk.

Mindegyik békülési szál megérne egy-egy külön előadást. Az is, amikor önmagunkra haragszunk. Az is, amikor embertársainkra. Az is, amikor Istenre. De itt és most nincs lehetőségünk erre. A kérdések felvetésére viszont igen. Arra, hogy ne csak az Istentől felénk jövő megbocsátásról vagy az emberi megbocsátásról gondolkodjunk, hanem a többi rétegről is.

Többnyire azt mondják nekünk, keresztyéneknek, hogy tudnunk kellene nagyon hamar megbocsátani. Ezzel ellentétben egy keresztyén tanárom spiritualitásból mindig azt tanította nekünk, hogy a megbocsátás folyamat, folyamat, folyamat. És minden órán, sokszor ismételte nekünk, éveken keresztül, mondván, ha csak ennyit tudunk, akkor már a legtöbb mindent tudjuk. Hiszen a megbocsátás folyamat, folyamat, folyamat. Nem úgy működik, hogy eldöntöm, és úgy lesz.

József tudta, hogy a válaszok messze vannak ettől a földtől. Tudta, hogy Isten az Ura mindennek. Éppen ezért vele élte végig a hosszú folyamatokat, amíg meg tudott bocsátani magának, apjának, testvéreinek, a Potifár házaspárnak és Istennek is. Mindez ott van a szívében, amikor a korábban kimerevített képben a testvérei előtt áll, apjuk halála után. Bátyjai könyörögnek neki, hogy ne forraljon bosszút most, amikor Jákób már nem él. József pedig megérkezett egy hosszú folyamatban lelkileg. Nincs már benne harag. Átdolgozta. Szembenézett vele. Nem titkolta el, nem is tagadta fontosságát. Helyette Isten tenyerén, kegyelmének teljes biztonságában engedte, hogy kifakadjanak belőle a megbékélést akadályozó szálak.

Amit válaszol, az már túl is megy a testvérek kérdésén. Egy egészen tág perspektívába helyezi. Ezt mondja: „Ti rosszat terveztetek ellenem, de Isten terve jóra fordította azt, hogy úgy cselekedjék, ahogyan az ma van, és sok nép életét megtartsa.” Vagyis látja már (nem csak reméli!), hogy mindennek értelme volt. Nem csak az ő életében, és nem csak családjáéban, hanem Isten megváltó tervében is. Mert itt, Egyiptomban akarta megőrizni Izráel népét, amíg megsokasodnak, és visszaindulnak az ígéret földjére. Ez a megváltó terv pedig egészen az üdvtörténetig kirajzolódik. József ha nem is tudta, érezte ezt. Valami nagy részese lett azáltal, hogy őszintén felvállalta: van mit megbocsátania.

Szeretett testvéreim! Mindannyiunknak megvan a magunk élettörténete. Megvannak a szálak, amik a megbékélésünkre várnak. Néhányról tudunk. Akár magunk, akár emberek, akár Isten felé van harag a szívünkben. De egészen biztos, hogy a többségéről még fogalmunk sincs. Éppen ezért számos lehetőséget kapunk majd a mindennapokban, egész életünkben, hogy valaminek a kapcsán rábukkanjunk ezekre. Nem azért, hogy hátráltassanak bennünket, hanem hogy módunk legyen átdolgozni őket. Mert a válaszok messze vannak ettől a földtől. Isten kezében. Ámen.