Nem magasztosan kezdődött

Igehirdetés Nagyalásonyban és Dabronyban 2016. december 25-én, valamint Nemesszalókon és Nyárádon december 26-án, karácsony ünnepén.

Alapige:
Mik 5,1-4a

Miután régen sokszor és sokféleképpen szólt Isten az atyákhoz a próféták által, ezekben a végső időkben a Fiú által szólt hozzánk, akit mindennek örökösévé tett, aki által a világot teremtette. Ő Isten dicsőségének kisugárzása és lényének képmása, aki hatalmas szavával hordozza a mindenséget, aki miután minket bűneinktől megtisztított, a mennyei Felség jobbjára ült. Annyival feljebb való az angyaloknál, amennyivel különb nevet örökölt náluk.
Mert az angyalok közül kinek mondta valaha Isten: „Fiam vagy te, ma nemzettelek téged”, majd pedig: „Atyja leszek, és ő az én Fiam lesz”?
Amikor pedig bevezeti az elsőszülöttet a világba, ismét így szól: „Imádja őt Isten minden angyala!”

A kép forrása itt található

Nyáron, a táborzáró áhítatban Mészáros Tamás kerületi felügyelőnk mesélt egy történetet. Külföldön voltak, és elmentek egy olyan kisebb településre, ahonnan sok híres ember származik. Megkérdezték ott egy idős bácsitól, hogy hogy is van ez, hogy itt ennyi nagy ember született. A bácsi erre azt válaszolta, hogy itt egyetlen nagy ember se született, csak aranyos kisbabák.

Hát igen… Mindig így kezdődik.

Gőgicsélő csecsemő, átvirrasztott éjszakák, nagy csaták a homokozóban, maszatos nyári szünetek. Tipikus gyerekkor. Persze ha később visszanézünk a híres ember életrajzában, láthatóak már jelek. De akkor és ott még egy hétköznapi gyerek látszik.

Mai alapigénk Mikeás próféta könyvéből egyike a legismertebb Messiás-jövendöléseknek. Ennek az ismertségnek valószínűleg köze van ahhoz, hogy nagyon megfogható prófécia található benne azzal, hogy Betlehemből származik majd a Krisztus. De nem magasztosan kezdődött. Erről fogunk ma gondolkodni.

Nem magasztosan kezdődött. Az efrátai Betlehem lett a kiválasztott. Ez furcsa volt. A Messiás, a király, a legkisebb helyen születik meg. Pedig eddigre már Jeruzsálem volt az ország fővárosa. Benne az egyetlen zsidó templom, a város pedig a kultusz, a politika és a gazdaság központja. Erre Isten a legkisebb nemzetség egyik faluját választja ki.

Nem magasztosan kezdődött. Kiszolgáltatott helyzetbe érkezett a Megváltó. Az, hogy egy istállóban, az állatok etetőjébe született, csak része ennek. Ide is hosszú úton jöttek, hiszen a népszámlálás miatt oda kellett utazniuk, ahonnan József apja származik. Utána pedig Heródes őrületes vérengzése miatt menekülniük kellett. Egyiptomba mentek gyalog és szamárháton, a néhány hetes kisbabával.

Nem magasztosan kezdődött. Az egyiptomi évekről nem tudunk, de arról igen, hogy amikor visszajöttek, és Názáretben letelepedtek, Jézus az akkori szegény gyerekek életét élte. Apja asztalosként dolgozott, anyja a háztartást vezette és a gyerekeket nevelte, ő pedig a szokott módon töltötte el az idejét: maszatosan, koszosan élvezte a gyerekkor kalandjait, közben viszont gyermekkorától dolgozott, hiszen a ki korunkig tudjuk, hogy ez mindig is része volt az életnek.

Nem magasztosan kezdődött. Pedig később sokféle csodás történetet költöttek Jézus gyerekkoráról. Ezek azonban nincsenek benne a Szentírásban, és felettébb furcsák. Sokkal inkább arról lehet szó, mint amikor egy aranyos kisbabából híres ember lesz, elkezdenek visszafelé nézni az életében, megkérdeznek akkori ismerősöket, és hogy-hogy nem, olyan történetek indulnak el a szavak szárnyán, amik meg sem történtek. De ez is a nagyság átka: minél ismertebb valaki, annál több mondát költenek róla.

Nem magasztosan kezdődött. Amikor Jézus abba a korba ért, apja mellé került az asztalosműhelybe. Ő maga is ács lett. Csiszolt, faragott, fűrészelt, hasított, illesztett. Bőre alá bemászott a fűrészpor, este fáradtan rogyott bele az ágyba, beszélgetett az ismerősökkel, barátokkal. Egészen harminc éves koráig így élt. Semmi extra, semmi különös.

Aztán elkezdődött az, amiről így ír Mikeás: „a nyáj elé áll, és legelteti az Úr hatalmával, az Úristen felséges nevével”. De ezt csak mi látjuk, utólag. Akkor semmi különös nem látszódott. Merthogy megszokott, hogy valakinek bekattan valami, otthagy csapot-papot, és nyakába veszi a világot. Akkoriban így indultak útnak azok, akik tanítványokat vettek maguk mellé, és Istenről beszéltek. Még ebben sem volt semmi különös. Egy tanító a sok közül.

Ami utána történt, abban sem volt semmi különös. Ahogy egyre többen követték, Messiásnak mondták. Egyre többen hittek benne, és egyre többen áskálódtak ellene. Voltak, akik reménykedtek, és voltak, akik elintézték, hogy keresztre feszítsék. Ebben sem volt semmi különös. Sok Krisztusnak kikiáltott ember volt, és mindegyik meghalt végül.

Aztán beszélni kezdtek róla: feltámadt. Állítólag. És egyre többen és többen beszéltek róla. A különös ezzel történt meg. Máskor ugyanis néhány nap, hónap vagy év alatt lecsengtek ezek. De most nem! Minél többen, minél inkább el akarták hallgattatni a friss keresztyéneket, annál nagyobb lett a közösség. Annyira, hogy majd 2000 évvel később mi is tudunk róla. A világ egy másik végében, egy kis faluban.

Idővel kiderült, hogy annak idején pásztorok jelentek meg a jászolnál, és napkeleti bölcsek zarándokoltak el hozzá. De lehet, hogy ez inkább csak zavarba ejtő volt. Mert a pásztorok esetében néhány szegény ember jött, a bölcsek esetében pedig néhány külföldi volt az. Szegények megy külföldiek. Lehet, hogy bolondok. Aztán kiderült, hogy mégsem. 2000 éve az ő emléküket is világszerte őrzik.

Nem magasztosan kezdődött. Mi pedig nem vagyunk magasztosak. Egyszerű, hétköznapi emberek vagyunk. Még a híres emberek is. Egyikünk sem magasztos, hogyha őszintén szembenézünk magunkkal. Tele vagyunk hibákkal, esendőséggel, sebekkel, ragacsos múlttal, szebb jövőképpel. És az egész úgy kezdődött, hogy aranyos kisbabák voltunk.

És mégis, milyen magasztosan kezdődött! Isten kitalált bennünket. Egyedivé formált minket. A saját képmására. És tudva azt, hogy az állandóan múltba forduló életünk hozzánk ragad – mert levakarhatatlan a sok benne lévő érzés és élmény –, kitalálta nekünk a megváltást. A leginkább magasztos cselekedetét egyszerű, hétköznapi köntösbe rejtette. Úgy döntött, hogy önmaga lényét bújtatja emberi testbe. Így már nem csak a múltunk ragacsa érhet lelkünk bőréhez, hanem ő is valóságosan megérintheti. Gyógyíthatja.
Milyen magasztosan kezdődött! Értem sem hagyta Isten annyiban, hogy kiszorultunk az Éden kertjéből. Ezredévek óta azon dolgozik, hogy a keresztként megrajzolt élet fája visszavezethessen oda. Értékes vagyok. Ámen.