Advent - felkészülés a hajnal hasadására

Igehirdetés Nagyalásonyban és Dabronyban, advent első vasárnapján, 2016. november 27-én.

Alapige:
Róm 13,11-14

Ezenfelül tudjátok, hogy az idő sürget: ideje már az álomból felébrednetek, mert most közelebb van hozzánk az üdvösség, mint amikor hívőkké lettünk. Az éjszaka múlik, a nappal pedig már közel van. Vessük el tehát a sötétség cselekedeteit, és öltsük fel a világosság fegyvereit. Mint nappal illik, tisztességben éljünk: nem dorbézolásban és részegeskedésben, nem bujálkodásban és kicsapongásban, nem viszálykodásban és irigységben, hanem öltsétek magatokra az Úr Jézus Krisztust; a testet pedig ne kényeztessétek úgy, hogy bűnös kívánságok ébredjenek benne.

A kép forrása itt található

A múlt héten arról beszéltünk, hogy micsoda lehetőség van abban, ha az ádvent előtti hetet arra használjuk, hogy lelkileg rákészüljünk a mai napra. Készülni a készülődésre. Vagyis nem beesni a készülődésre lelkünkben, hanem felkészülni rá. Erről a fókuszról fogunk ma beszélni az ige nyomán, a következő központi gondolattal: ádvent – felkészülés a hajnal hasadására.

Alapigénk Pálnak a rómaiakhoz írt levelében található. Igazi ádventi gondolatról ír:

készülődjünk az Úr Jézus Krisztus eljövetelére. Sokszor elfelejtjük, hogy ádvent nem a múltról, hanem a jövőből fakadó jelenről szól. Tehát nem arról, hogy egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy istálló, istállóban fiúcska, fiú körül bocika. Sokkal inkább arról, hogy ha akkor eljött a pillanat, hogy átszakítsa az eget a Messiás – és megérkezzen több száz év várakozás után –, akkor most is meg fog érkezni. Ahogyan megígérte, vissza fog térni, és mindent újjáteremt.

Pál apostol az eljövetel sürgető közelségéről beszél. Két versen belül ötször mutatja meg ez: „az idő sürget”, „ideje már az álomból felébrednetek”, „most közelebb van”, az éjszaka múlik”, „a nappal már közel van”.

Amiről Pál ír, az az a helyzet, amikor valaki egy átaludt éjszaka után éppen időben akar felkelni. Az „éppen időben” itt azt jelenti, hogy még a hajnal hasadása előtt ébred, hogy el tudjon készülni. Azt akarja, hogy úgy találja a pirkadat, hogy már elő van készítve minden eszköze, ami szükséges a nappalhoz. Ruházata, harci eszközei (erről még később lesz szó), és bármi, amire napközben szüksége lehet.

Ennek fontosságát akkor értjük meg igazán, hogyha a mi, árammal és mindenféle technikával felszerelt életünk helyett a Biblia világát képzeljük el. Gyertyájuk és olajmécsesük volt. Pont. Semmi más, amivel fényt adhattak volna. Emiatt azonban mindegyik túlságosan nagy kincs volt ahhoz, hogy pazarolják. Ahogyan a mi elődeink is tették, az életüket így teljes mértékben a nappalhoz és az éjszakához igazították. Lefeküdtek, ha besötétedett, és felkészülten várták a hajnal első sugarait. Mivel velünk ellentétben nem gazdálkodhattak az éjszaka óráival, így sokkal inkább beosztották a fényesség idejét. Mindenük készen állt már, hogy el lehessen végezni az aznapi teendőket.

Nekünk azonban már ugyan olyan értékes lehet a nappal és az éjszaka minden egyes órája, ha a teendőinkről van szó. Van áramunk, és sokféle technika adta lehetőségünk, amivel át tudjuk hidalni a sötétséget. Azonban a jó dolog ismét együtt jár egy valószínűleg nem várt következménnyel: eltűnt az életünk természetes ritmusa. Összefolynak nappalok és éjszakák, szétdarabolódunk a feladatainkban, egész nap és egész héten elvárják tőlünk a teljesítményt, és mi fáradtak, alvásproblémákkal küzdők és testileg-lelkileg kifacsart nemzedék vagyunk már – holott az áram és a technika mindenféle lehetőséget megad már nekünk. Lehet, hogy érdemes lenne visszatérnünk a természetes ritmushoz…

Ez a kifacsart állapotunk azonban jól mutatja ádvent, az eljövetelre való készülődés fontosságát. Azzal, hogy életünk elveszítette a természetes ritmusát, az életünk végességéről is máshogyan gondolkodunk nemzedékünkben. Ebben is elvesztettük időérzékünket. Pál apostol ezért mondja azt, hogy fel kell ébrednünk ebből a lelki tespedtségből. Nem tudjuk, hogy mennyi idő van hátra Jézus második eljöveteléig. Nem tudjuk, hogy mikor hajtja végre az elképzelhetetlen teremtést, amiről az elmúlt héten gondolkodtunk. Nem tudjuk az idejét, de az egészen biztos, hogy meg fog történni. El fog múlni az az idő, amit mi ismerünk, és hasadni fog a hajnal.

Tudjuk, hogy még egy álmatlanul, szenvedve eltöltött éjszaka után is felkel a nap. Bár hihetetlennek tűnik abban a helyzetben, hogy a sötétség sűrűségét eltűnteti a fény láthatatlan, de folyékony tömörsége, egyszer csak mégis megtörténik. Az idő nem véges.

Egy szálat az igehirdetés elején függőben hagytunk. Tudniillik mi az a fegyverzet, amit a ruházattal együtt magunkra kell öltenünk. Pál azt írja ezekről, hogy a világosság fegyverei. Néhány sorral később azonban ő maga fordítja le a szimbólumot: „hanem öltsétek magatokra az Úr Jézus Krisztust”. Beleöltözni Jézusba. Beburkolózni szeretetébe, törődésébe, kegyelmébe, megváltásába. Őt ölteni magunkra. Vele vértezni fel magunkat mindarra, ami az ő visszajöveteléig még történni fog velünk. Mert abban nincs kétség, hogy amíg ő újra eljön, addig sok minden támad még ellenünk. Az ő vértezete nélkül védtelenek vagyunk. Vele azonban megharcolhatjuk a hit harcát, és vele tölthetjük az örök életet.

Szeretett testvéreim! Átléptük ádvent küszöbét. A mai nappal elkezdődött a készülődés négy vasárnapjától átölelt időszak, ami elvezet karácsony ünnepéhez. Az idő közel van már. Ne halogassuk a készülődést! Nem pusztán egy ünnepre készülünk, ami hogyha nem sikerül jól, akkor majd talán jövőre, vagy valamelyik másik évben összejön majd. Sokkal többről van itt szó! A hajnal hasadásáról, ami Jézus visszajövetelét jelenti. Hogyan talál majd az a fényesség? Fel leszek-e készülve addigra? Ott lesz-e már a kezem ügyében a saját ruházatomon kívül a hit fegyverzete, hogy Krisztust öltsem magamra?

A hajnal fel fog hasadni. Elhozza majd az elképzelhetetlen teremtést, amiben ha Jézussal vagyunk, senki nem tehet már kárt bennünk. Erre készülődünk. Ezért készülődünk. Ámen.