Randevú az ismeretlen Istennel

Igehirdetés Nagyalásonyban, Dabronyban és Nemesszalókon, szenteste, 2016. december 24-én.

Alapige:
Zsid 1,1-6

Miután régen sokszor és sokféleképpen szólt Isten az atyákhoz a próféták által, ezekben a végső időkben a Fiú által szólt hozzánk, akit mindennek örökösévé tett, aki által a világot teremtette. Ő Isten dicsőségének kisugárzása és lényének képmása, aki hatalmas szavával hordozza a mindenséget, aki miután minket bűneinktől megtisztított, a mennyei Felség jobbjára ült. Annyival feljebb való az angyaloknál, amennyivel különb nevet örökölt náluk.
Mert az angyalok közül kinek mondta valaha Isten: „Fiam vagy te, ma nemzettelek téged”, majd pedig: „Atyja leszek, és ő az én Fiam lesz”?
Amikor pedig bevezeti az elsőszülöttet a világba, ismét így szól: „Imádja őt Isten minden angyala!”

A kép forrása itt található

Ma estére mindenki gondosan elkészült a templomba. A legtöbben nemcsak melegen öltöztek, hanem igyekeztek megadni az ünnep fényét a ruházatukkal is. Pedig még nem is tudták, hogy randevúra jöttek… Randevúra az ismeretlen Istennel. Erről fogunk ma gondolkodni.

Hogy miért randevúról?

Azt egy történet meséli el. Főhősünk egy fiatal házaspár. Van két kisgyerekük. A férj dolgozik, a feleség szülési szabadságon van. Szerelmi házasság az övéké. És mégis: az asszony panaszkodik, hogy a férje vagy nincs otthon, vagy nem segít neki eleget. A férj meg nehezményezi, hogy csak felfordulásra és panaszkodásra ér haza. A többit nem részletezem. El tudják képzelni. Főhőseink azonban nem adják meg magukat a sorsnak. Amikor érzik, hogy egyre nagyobbra nő közöttük a szakadék, hosszú gondolkodás után arra jutnak, hogy ismét randevúzni fognak. Egy héten egyszer segítséget kérnek a gyerekekhez, ők pedig szó szerint randevúra mennek. Hol az egyik, hol a másik találja ki a helyszínt. És beszélgetni kezdenek. Mögé akarnak nézni annak, hogy a házisárkánnyá avanzsált feleség mögött kicsoda az immár kétgyermekes édesanya és feleség. A nő. Mögé akarnak nézni annak, hogy a panaszkönyvet író férj mögött kicsoda a férfi. Elismerik, hogy annyira megváltoztak, annyi minden történt velük, és eleve olyan sokszínű az ember, hogy nem ismerik egymást. Sőt, megváltozott önmagukat sem. Ezért egy héten egyszer, az egymástól kapott jegygyűrűvel az ujjukon, randevút tartanak.

Az ismeretlen Isten pedig ma este hívott minket randevúra. Pedig ismerjük. Mindannyiunknak van véleményünk róla. Kinek homályos, kinek karakteres. Kinek jó, kinek langyos, kinek rossz. Akkor miért beszéljünk róla? Van-e ennek bármi értelme? A válasz az előbbi történetben van: hatalmas áldásai lehetnek, ha újra elkezdjük vele előröl. Ha lekapargatjuk a rárakódott történeteket és eseményeket, és őt magát szeretnénk megismerni.

Mai igehirdetési alapigénk a zsidókhoz írt levélből való. Az ismeretlen szerző olyan, mint a legforróbb érzelmeit megvalló szerelmes. Magyarul is szép ez a szakasz, de megint igaz, hogy a fordítás ferdítés: lehetetlen visszaadni az eredetit. A retorika legmívesebb eszközeit veti ugyanis be. Az ógörög nyelv hangzóit rezgésbe hozza egymással, szimmetrikusan szerkeszt, játszik a szavak kezdőbetűivel, és még megannyi lehetőséggel. Magas esztétikai érzéke mellett azonban egyértelmű, hogy minden a tartalomról szól számára. Sőt! Ebből ered a nyelvi zsenialitás. Mint egy szerelmes, aki megvallja szerelmét a randevún. Bár lehetetlen, hogy a szavak korlátaival visszaadja, ami a lelkében van, mégis, az eszközök megannyi apró rezonanciájából megszületik annak sejtése, mit is érez ő.

A levél szavai Isten tökéletes tervéről szólnak, ami Jézus földi életében az emberi világban is elkezdődött, a jászoltól az üres sírig. Arról szól, hogy az ég a földre szállt: belépett embervilágunkba, hogy találkozhassunk vele, és megismerhessük őt.

Megismerni őt. Itt rejtőzik a feszültség. Merthogy az Istennel, akit ismerünk, számos problémánk van. Nekem is, és minden gyakorló keresztyénnek, aki aktív hitéletet él. De hogyan létezik ez? Miért lehetséges? Ugyan azért, amiért az egykor két szerelmes szív szörnyűnek kezdi látni egymást. Már nem azt tapasztalják meg, hogy kicsoda a másik, hanem ha egymásra néznek, a magányos órákat, a panaszkodást, a szanaszét hagyott büdös zoknit vagy a munkát menekülésként használó házastársat látják. – De az nem ő! Nem a másik ember! Hanem a saját élettörténetem, amit megtapasztaltam, mint egy torzító szemüveg, a szemem előtt van. Őt pedig nem látom ettől annak, aki. Ő pedig nem lát a saját „szemüvegétől” annak, aki vagyok. És a kettő még össze is adódik…

A párterápiák azt mutatják, hogy azoknak a pároknak van esélyük átjutni ezen, akik mögé akarnak nézni a koszos zoknik, panaszáradatok és egyéb tünetek alkotta képeknek. Vagyis akik nem a kialakult kép miatt verik az asztalt, és hajtogatják a konkrét kérdésben a maguk igazát, hanem ismét egy felfedezendő ismeretlenként fogadják a másikat. Rájönnek, hogy csupa titok ő. Többek között begyógyulatlan sebekből áll, és igencsak hevesen reagál, ha a sebét érintik. De kicsoda ő? Milyen az igazi lénye?

Istennel kapcsolatban is a sebeink nyomán van véleményünk. Miért engedte, hogy megsebesüljünk? És egy pillanat alatt már nem is látjuk őt, hanem csak a sebeink deformálta képet. Nekünk ő olyan, amilyennek az életünk eseményei megrajzolták. De ettől még nem ismerjük. Nem tudjuk, milyen ő valójában. Ha bajunk van vele, az igazából nem róla szól, hanem rólunk. Magunkhoz kaphatunk térképet, hogy mivel kellene foglalkoznunk, hogy gyógyulhasson a lelkünk.

Problémánk van Istennel? Igen. De ez nem róla szól, hanem rólunk. Mert nem ismerjük őt. Nem tudunk elvonatkoztatni a saját élettörténetünktől. Ahogyan a házaspár nem egymást látja, hanem a problémákat, ilyenek vagyunk mi is. Az ismeretlen Isten azonban tökéletes. Olyan, aki a legforróbb szeretettel ég, hogy nekünk segítsen. Aki markaiba metszette a kereszten, hogy akar és tud segíteni nekünk. Az ismeretlen Istent, hogyha olyannak látnánk amilyen, akkor semmi gondunk nem lenne vele.

Ünneplő gyülekezet! Az ismeretlen Isten most egy következő randevúra híja Önöket. Azt kérdezi, hogy ennyi év kapcsolat dacára ki merjük-e mondani, hogy nem ismerjük őt. Hogy ő több és más, mint amilyennek mi megtapasztaltuk. Ő szerelmes belénk. Lobog a szívében az érzés, hogy meggyógyíthasson bennünket és életünk minden pillanatában segítsen. Szeretné betölteni rajtunk az a megváltást, amit a jászolbölcsőből készült keresztre komponált.

Ez, itt, ma este, csak az első randevú a jól ismert másikkal, akiről már kialakult véleményünk van. A kérdés az, hogy adok-e esélyt annak, hogy ő több ennél? Elmegyek-e a következő randevúra? Találkozom-e az ismeretlen Istennel? Ámen.

[A témához szorosan hozzátartozó további igehirdetés itt található: A post-it cédulák mögötti Istenről]