Elképzelhetetlen teremtés

Igehirdetés Nagyalásonyban, Dabronyban és Nemesszalókon, örökélet vasárnapján, 2016. november 20-án.

Alapige:
Ézs 65,17-25
Isten mondja:

Mert én új eget és új földet teremtek, a régire nem is emlékeznek, senkinek sem jut eszébe. Ezért örvendjetek és vigadjatok mindörökké annak, amit majd teremtek! Mert Jeruzsálemet vigasságra teremtem, népét pedig örömre. Vigadozni fogok Jeruzsálemmel, és örvendezni népemmel. Nem hallatszik ott többé sírás és jajkiáltás hangja. Nem lesz ott olyan csecsemő, aki csak néhány napig él, sem öregember, aki magas kort ne érne. Mert a legfiatalabb is százévesen hal meg, és aki nem ér meg száz évet, átkozottnak számít. Házakat építenek, és ők laknak majd bennük, szőlőket ültetnek, és ők élvezik majd azoknak gyümölcsét. Nem úgy építenek, hogy más lakjék benne, nem úgy ültetnek, hogy majd más élvezze. Mert népem élete oly hosszú lesz, mint a fáké, és amiért megdolgoztak, választottaim maguk élvezhetik. Nem hiába fáradoznak, nem veszedelemre szülnek, mert az ÚR áldott népe ez, ők és leszármazottaik. Mielőtt kiáltanak, én már válaszolok, még beszélnek, én már meghallgatom. A farkas a báránnyal együtt legel, az oroszlán szalmát eszik, mint a marha, és a kígyónak por lesz a kenyere. Nem árt és nem pusztít szent hegyemen senki – mondja az ÚR.

A kép forrása itt található

A mai napon, örökélet vasárnapján, az elképzelhetetlen teremtésről fogunk gondolkodni. Egy történettel indulunk, amit utána összefűzünk a hallott ézsaiási alapigével.

Két magzat beszélget az anyaméhben:

-       Mondd, te hiszel a születés utáni életben?

-       Persze. A születés után jön az élet. Talán azért vagyunk itt, hogy felkészüljünk arra, ami ezután következik.

-       Lárifári! A születés után nincs semmi! Onnan még senki nem tért vissza! S különben is, hogy nézne ki?

-       Azt pontosan nem tudom, de úgy érzem, hogy ott mindenhol fények vannak... S talán a saját lábunkon fogunk járni, s a saját szánkkal eszünk.

-       Ez már végképp ostobaság! Járni nem lehet! S még, hogy szájjal enni?! Nevetséges! Hát nem látod a köldökzsinórt? S ha már itt tartunk, gondolkodj el egy picit: azért nem lehetséges a születés utáni élet, mert a köldökzsinór túl rövid.

-       Igen, de szerintem valami biztosan lesz, épp csak máshogy, mint amit itt életnek nevezünk.

-       Ostoba vagy. A születéssel az élet véget ér, és kész.

-       Figyelj, nem tudom pontosan mi lesz, de majd a Mama segít nekünk...

-       A Mama? Te hiszel a Mamában?

-       Igen.

-       Ne nevettesd ki magad! Láttad már valahol? Egyáltalán látta már valaki?

-       Nem, mert itt van körülöttünk. Benne élünk. S bizony, neki köszönhetjük, hogy vagyunk.

-       Na, most már hagyjál békén ezzel az ostobasággal, jó? Majd akkor hiszem a Mamát, ha látom.

-       Látni nem tudod, de ha elcsendesedsz, akkor hallhatod az énekét, érezheted a szeretetét. Ha elcsendesedsz, érezni fogod a simogatását, érezni fogod óvó kezét.

Érezhető a két áthallás: Létezik-e Isten? És létezik-e élet a halál után? Mi örökélet vasárnapján a második kérdéssel foglalkozunk. (Az elsőt is érdemes azonban szívünkön hordani. Nem szégyennel, hanem őszinte kérdéssel, újra és újra megfogalmazni, hogy mit jelent ő nekünk.) De most nézzük a halál utáni életet!

Néhány héttel ezelőtt volt már szó arról, hogy Istennél fordított a sorrend: a halált mindig az élet követi. Ahogyan az elhaló búzaszemből lesz majd a kalász, úgy az élet kapuja is mindig a fájdalom, a szenvedés és valamilyen formában a halál.

Amit Ézsaiás próféta itt leír, az később a jelenések könyvében is megtalálható. Az új ég és az új föld teremtése ez. A régire nem is fogunk emlékezni. Senkinek sem jut majd eszébe. Olyan teremtés lesz – mondja Isten – „ahol házakat építenek, és ők laknak majd bennük, szőlőket ültetnek, és ők élvezik majd azoknak gyümölcsét. […] Nem úgy építenek, hogy más lakjék benne, nem úgy ültetnek, hogy majd más élvezze. […] Nem hiába fáradoznak, nem veszedelemre szülnek. […] A farkas a báránnyal együtt legel, az oroszlán szalmát eszik, mint a marha, és a kígyónak por lesz a kenyere. Nem árt és nem pusztít szent hegyemen senki – mondja az ÚR.”

El fog tűnni a fájdalom, a szenvedés, a kínlódás, a betegség és a halál is. Nem lesz olyan, hogy jót akarok, és rosszul sül el. Nem fognak hiszékenységemben becsapni. Nem lesznek bűncselekmények, természeti katasztrófák, hitelcsapdák, munkanélküliség, gazdasági válság. A sort pedig végtelenül folytathatnánk tovább. Nem lesz semmi, ami ártalmas ránk nézve. Isten úgy döntött, hogy újat teremt. Ez az új viszont elképzelhetetlen. Túl van az értelmünk és képzeletünk határán az a világ, amiben semmi rossz, fájdalmas s nehéz nem lesz.

A halál utáni élet azonban kétféle lesz. Aki élete utolsó pillanatáig Megváltójának fogadja el Jézust, az örök életre megy a mennyországba. Aki pedig nem kér Jézusból, az örökké nélküle lesz. A Biblia ezt hívja pokolnak. Ahogyan a konfirmandusokkal szoktuk tanulni, ez nem kénköves-bugyros-villásfarkú-ördögös lesz, hanem az a hely, ahol nincs ott Isten. Ez maga az örök halál. Viszont nem kell így lennie.

Egy életen át kínálja fel szeretetét nekünk Isten. Egy életen át keresi annak a módját, hogy megértsük, megérezzük és megsejtsük, mennyire végtelenül szeret bennünket. Azért teremt újat, mert a régi elromlott, és káros ránk nézve. Ő pedig a legjobbat akarja nekünk. Amíg az első teremtésben élünk, addig ezt csak töredékesen értjük és tapasztaljuk meg. A halállal át kell vajúdnunk magukat a tökéletesbe. Az elképzelhetetlen teremtésbe.

A mai napon emlékezünk azokra, akiket az elmúlt egy évben temettünk el gyülekezetünkben. Az ő hozzátartozóik közül vannak, akik már majd’ egy éve hordják a gyászt, és vannak, akik még csak néhány hete vagy hónapja. De mindannyian ismerik a halál megrendítését. Akár tudták előre, hogy szerettüknek az az utolsó ideje, akár hirtelen jött a halál. A fátyol fellibbentette a titkot, hogy utána minden megváltozik.

Addig azonban komoly munkánk van a gyásszal. Így is hívja a pszichológia: gyászmunka. A mi számunkra ez a változás azt jelenti, hogy szerettünk halála után minden megmozdult. Olyan emlékek törtek elő, amikre évek, évtizedek óta nem gondoltunk. Mint a lakásban egy természeti katasztrófa után: minden tárgy elmozdult a helyéről. Egyesével meg kell fognunk, és eldöntenünk, hogy mi legyen vele. Van, ami a kukában fog landolni, van, amit megjavítunk, és van, amit régen nem láttunk, de most díszhelyre tesszük. Ezt jelenti – többek között – a gyászmunka.

Ez a folyamat pedig nem téveszthető össze a feltámadás és az örökélet vigasztalásával. Hihetetlen mélységben vigasztalnak ezek, azonban teljesen más lapra tartozik a szerettünk hiánya. Attól, hogy hiszünk Jézusban, át kell még élnünk ennek a hiánynak a megtapasztalását, majd az átformálódását a gyászmunkában.

Akinek élő, aktív hite van, az is szenved a haláltól. Hogy miért? A válasszal vissza is érünk az igehirdetés kezdetéhez, a két magzat beszélgetéséhez az anyaméhben. Fájdalmas az átmenet az anyaméhbeli életből ebbe az általunk ismert életbe. Fájdalmas megszülnie a gyermeket az anyának, és fájdalmas megszületnie a gyermeknek. Ezt senki nem spórolhatta, spórolhatja meg. Az átmenettel jár. Ugyan így fájdalmas testileg-lelkileg az átmenet a halál utáni életbe is. Nekik már nem fáj, akik előre mentek, de nekünk nagyon. Ez pedig elmúlni nem fog, de csodával határos módon átalakul, változik majd.

Elképzelhetetlen teremtés. Ennek a gondolatát jártuk ma körbe. A tökéletes, új világét, amibe a halál lesz az átmenet. De még nem most. Most még mindenki várakozik a föld porában, és Jézus visszajövetelekor kezdődik el az új teremtés. A réi elmúlik. Nem baj, hogy nem tudjuk elképzelni. Ettől még meg fog történni. Addig is, életünk minden napján, folyamatosan újabb és újabb lehetőséget ad nekünk Isten, hogy megértsük, megéljük és megsejtsük, mennyire végtelenül szeret bennünket. Ámen.