A megbocsátás útja és a határok

Igehirdetés Nagyalásonyban és Dabronyban a Szentháromság ünnepe utáni 22. vasárnapon, 2016. október 23-án.

Alapige:
Mt 18,21-35

Akkor Péter odament [Jézushoz], és ezt kérdezte tőle: Uram, hányszor kell megbocsátanom az ellenem vétkező testvéremnek? Még hétszer is? Jézus így válaszolt: Mondom neked, nemhogy hétszer, hanem még hetvenszer hétszer is. Ezért hasonló a mennyek országa ahhoz a királyhoz, aki el akarta számoltatni a szolgáit. Amikor hozzákezdett, egy olyan embert vittek elé, aki tízezer talentummal volt adósa. Mivel nem volt miből fizetnie, megparancsolta az úr, hogy adják el őt és feleségét, gyermekeit és mindenét, amije van, és úgy fizesse meg. A szolga ekkor leborult előtte, és így esedezett: Légy türelemmel irántam, és mindent megfizetek neked. Az úr pedig megszánta a szolgát, elbocsátotta, és elengedte az adósságát. Amikor azonban kiment az a szolga, találkozott egyik szolgatársával, aki száz dénárral tartozott neki. Megragadta, fojtogatni kezdte, és ezt mondta neki: Fizesd meg, amivel tartozol! Szolgatársa ekkor leborult előtte, és így kérlelte: Légy türelemmel irántam, és megadom majd neked. De az nem engedett, hanem elmenve börtönbe záratta őt, amíg meg nem fizeti a tartozását. Amikor szolgatársai látták ezt, nagyon felháborodtak. Elmentek, és jelentették uruknak mindazt, ami történt. Akkor magához hívatta őt ura, és így szólt hozzá: Gonosz szolga, elengedtem minden tartozásodat, mivel könyörögtél nekem. Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, amint én is megkönyörültem rajtad? És ura haragjában átadta őt, hogy kínozzák, amíg meg nem fizeti neki az egész tartozását. Így tesz majd az én mennyei Atyám is veletek, ha szívetekből meg nem bocsátotok, mindenki az ő testvérének.

A kép forrása itt található

Ma a megbocsátás útjáról és a hozzá tartozó határokról fogunk együtt gondolkodni. Nehéz téma. Akkor is, amikor mi nem tudunk, vagy nem akarunk megbocsátani. És akkor is, ha nekünk nem tudnak, vagy nem akarnak. Most körüljárjuk hozzá az isteni perspektívát.

Péter odamegy Jézushoz, és megkérdezi, hogy hányszor kell megbocsátanom az ellenem vétkezőnek. Tudnunk kell, hogy az akkori zsidó szokásjog szerint háromszor kellett. Péter ehhez képest jóval gálánsabb, amikor ezt kérdezi: „Még hétszer is?” Jézus pedig azt válaszolja erre, hogy még hetvenszer hétszer is. Vagyis 490-szer. Ez persze nem konkrét határszám akar lenni, hanem azt fejezi ki vele, hogy nincs mértéke. Bármennyiszer. Majd egy példázatot mond:

Egy király összehívta a szolgáit, hogy elszámoltassa őket. Ez azt jelenti, hogy olyan adósról van szó, aki a hivatala miatt kapott pénzt, a munkájához kapcsolódóan. Mi ezt ma – hivatalos szóval – elszámolási előlegnek mondanánk a munkáltatótól. A 10.000 tálentum pedig azt mutatja, hogy egy magas beosztású hivatalnokról van szó. Hogy ez mennyit érhetett, arról minden szövegmagyarázó más mértéket mond. Azonban azt határozottan tudjuk, hogy nagyon nagy összegről van szó. Mondjuk például 100 millió Forintról. Mivel nem tud a szolga elszámolni a mérhetetlen nagy összeggel, mérhetetlenül nagy lesz a büntetése is. Családtagjait és minden vagyonát eladva kell kifizetnie a királyt. De kegyelemért könyörög. És kegyelmet kap. Minden adósságát elengedi a király, és szabadon bocsátja.

Amikor kijön innen a szolga, találkozik egy emberrel, aki 100 dénárral tartozik neki. Mivel az előbb tálentumról volt szó, most pedig dénárról, így nem egyszerűen a százszorosával tartozott a királyi tisztviselő, hanem még annál is jóval többel. Itt egy nagyon kis összegről van szó. Ha az előbb példának 100 millió Forintot mondtunk, akkor is mondjuk 10.000 Forint. Annak dacára, hogy a királyi tisztviselőnek mérhetetlenül nagy összeget engedett el a király, ő nem engedi el a mérhetőt sem. Börtönbe záratja őt, amíg meg nem adja a tartozását. Szolgatárai azonban jelentik ezt a királynak, aki gonosznak nevezi őt, és börtönbe záratja, amíg meg nem fizeti neki a 10.000 tálentum adósságot.

Van számunkra ebben a történetben egy logikai buktató. Nevezetesen hogyan szólhat ez a végtelenszer történő megbocsátásról, amikor ebben az utolsó esetben már börtönbe kerül a királyi tisztviselő? A válasz abban rejlik, hogy a király Istent jelenti. Ő az, aki végtelen adósságot enged el nekünk. Végtelen sok bűnt, amit nem ró fel nekünk, hanem Jézusért megbocsátja azokat. Eszerint Jézus példája Péternek arról szól, hogy ha Isten végtelen és mérhetetlen bűnt megbocsát nekünk, akkor mi már csak végest, mérhetőt teszünk meg. Hogyha átéljük, hogy mekkora dolog az ő bocsánata, akkor egészen más fényben látjuk azt, amikor a mi bocsánatunk a kérdés.

A mi megbocsátásunknak pedig van útja és vannak határai. Az út azt jelenti, hogy ez egy folyamat. Nem kényszeríthetjük ki sem mások bocsánatát, sem a magunkét. Nem összeszorított ököllel kell kipréselnünk magunkból. Az időbe telik, mire megszületik a szívből jövő megbocsátás. Volt egy tanárom a lelkigondozó képzésen, aki ilyenkor mindig azt monda, hogy ha csak annyit jegyzünk meg, hogy „folyamat, folyamat, folyamat”, akkor már a legnagyobbat tudjuk. Sok mindenre igaz ez. A megbocsátásra is: „folyamat, folyamat, folyamat”. Be kell járnunk azt a lelki utat, ami elvezet hozzá. Ennek egyik része az, hogy felfogjuk, mennyire határtalan Isten bocsánata felénk. Egy másik része pedig az, hogy a konkrét sérelmünket ne elfojtsuk, hanem szembenézzünk vele, és feldolgozzuk: boncolgassuk és megértsük, miről is szól a mi számunkra.

Tehát a megbocsátásnak van útja. És vannak határai is. Jézus már az elején kijelenti, hogy végtelen a megbocsátás, így természetesen a határ nem erre vonatkozik. Sokkal inkább arra, ami a történet végén szerepel: a királyi tisztviselő mégis börtönbe kerül, és mégis ki kell fizetnie a teljes adósságot, holott egyszer már arról volt szó, hogy nem így lesz. Ha az örök élet felől nézzük, akkor ez azt jelenti, hogy eljön az a pont, ami után már nem dönthetünk Jézus mellett. A halálunk után már nem változtathatunk rajta. Ezért imádkozza egyébként 2000 éve a keresztyénség, hogy „A készületlen haláltól ments meg Uram minket!” Ha ugyanis nem tudok készülni rá, lemaradhatok róla. Ezt értjük egyfelől a megbocsátás határán.

Másfelől pedig azt, hogy attól, hogy mindent megbocsátok, még nem kell mindent eltűrnöm. A bocsánattal ugyanis együtt jár ez a kérdés. Ha mindig megbocsátok valakinek, nem leszek-e tutyimutyi? Nem fog-e visszaélni vele? Sőt, többnyire tudat alatt, olyat is tudunk produkálni, hogy gerjesztünk valamilyen haragot, amire majd nagy kegyesen bocsánatot mondunk ki, ezzel pedig eltereljük a figyelmet valami egészen másról.

Azzal, hogy a király végül börtönbe veti a szolgáját, megmutatja, hogy a bocsánat mellett vannak határok is. Az, hogy ő megbocsátott a mérhetetlen összeget elherdáló szolgájának, nem jelenti azt, hogy ő innentől bármit megtehet. De azt sem jelenti, hogy akkor és ott ne bocsátott volna meg neki. Sokkal inkább arról van szó, hogy nem engedi meg neki, hogy kénye-kedve szerint használja a megbocsátást. Erre pedig mi is hajlamosak vagyunk. Úgy is, hogy nekünk kelljen megbocsátani, úgy is, hogy mi bocsássunk meg, és ezen kívül számos más határ feszegetéséhez. A példázat azonban megmutatja, hogy attól még, hogy a megbocsátás határtalan, ez nem töröl el minden más határt is.

A megbocsátás útja és a határok. Ezt a gondolatot jártuk ma körbe. És még csak egy kis szelete volt a megbocsátásnak! De legyünk türelmesek magunkhoz! Elvégre ez egy folyamat. Egy út, amit be kell járnunk! Közben azonban legyünk tisztában azzal, hogy az idő nem végtelen hozzá. Nem tudjuk, mikor jön el az a pont a mi életünkben, amikor már nem változtathatunk. És ott vannak a határok is. A bocsánatunk miatt nem tehetnek meg velünk bármit, de mi sem élhetünk vissza vele.

Áldott megbékélést kívánok mindenkinek! Áldott folyamatot! Ámen.