A kapcsolat mélységétől függ...

A kép forrása itt található

Igehirdetés Jn 16,23b-27 alapján.

Rogate, az imádság vasárnapja van ma. Minden évben, mielőtt Jézus mennybemenetelét ünnepeljük, ezzel emlékeztetjük magunkat arra, hogy attól, hogy nem látjuk őt, még kapcsolatban vagyunk vele. Az imádság ugyanis kapcsolat. Az Istenhez való kötődésünk egyik, ha nem a legfontosabb nyelve. A központi gondolatunk így szól: a kapcsolat mélységétől függ…

Igénk János evangéliumának ugyan abból a fejezetéből való, ahonnan az előző két vasárnapé, a 16. fejezetből. Sőt! Bár mennybemenetel ünnepe egy ószövetségi igén keresztül szólal majd meg, jövő vasárnap ismét itt folytatjuk, immáron a 15. és 16. fejezet határmezsgyéjén. Ez azt jelenti, hogy Jézus utolsó gondolatait halljuk a tanítványok felé, mielőtt elhangzik a főpapai imádság, és elfogják a Gecsemáné-kertben. Halni készül. Milyen más éle van így igénknek! Ő, aki már csak 40 napig lesz majd – feltámadása után – látható és tapintható a tanítványoknak, végül ezt adja át nekik: Amit az én nevemben kértek az Atyától, megadja nektek! Örömötök teljes lesz ez által – holott én halott leszek… Eljön az idő, amikor nyíltan tudok már beszélni hozzátok, nem kellenek hozzá példabeszédek. És eljön az idő, amikor én már nem kell, hogy kérjem értetek az Atyát, hanem ti beszélhettek vele közvetlenül. Nem másért adja meg ezt a kegyet, minthogy szerettek engem.

Apránként végigízlelgetve Jézusnak ezeket a gondolatait, és végig szem előtt tartva a sorrendjüket, azt fedezhetjük fel, hogy egyre mélyebb és mélyebb kapcsolatról beszél az Atya, önmaga és a tanítványok között, ilyen sorrendben: Eddig nem kértetek a nevemben, mert nem is tudtatok róla. Mostantól viszont így tudtok majd kérni, és én közvetítek az Atya és köztetek! De eljön majd annak is az ideje, amikor már annyira szerettek engem, hogy nem kell közvetítőnek lennem. Az irántam érzett mély szeretetetek miatt közvetlenül beszélhettek már az Atyával! Van még más fokozás is ebben a néhány rövid igeversben, de nekünk egy szál fér csak bele az igehirdetésbe.

Mekkora mélység! Mekkora mondanivaló! Mekkora perspektíva! El lehet jutni addig a mély, tartalmas és éltető kapcsolatig, ahol végül annyira szeretjük már Jézust, hogy közvetlenül beszélhetünk majd az Atyával! Nem kell, hogy Jézus mintegy tolmácsoljon nekünk, mert ismerhetjük már azt a „szeretet-nyelvezetet” miatta, amivel már beszélhetünk magával az Atyával.

Ehhez most hozzáteszünk egy másik történetet, hogy számunkra közismertebb módon érezhessünk rá, hogy mit is jelent az, hogy valami a kapcsolat mélységétől függ! Az alábbi történetet sok éve hallottam. Annyi maradt meg csak az eredetéről csak a fejemben, hogy egy erdélyi író novellájáról van szó. Próbáltam rálelni, de nem sikerült. A mondanivaló azonban nem sérült benne. Egy házaspárról szól.

A férj munkából megy hazafelé. A felesége mondta neki, hogy ma vendége lesz, egy rég látott ismerős. Ahogy belép a férfi a bejárati ajtón, és meglátja a vendéget a feleségével, rögtön megáll. Azok nem vették észre őt. Semmi más nem történik, mint hogy azok ülnek a nappaliban. Ülnek, abba a beszédes csendbe burkolva, ami cseppet sem kínos, és nem kívánja, hogy valamelyikük megszólaljon. Az asszony férje megérti ebből, hogy ez a férfi nem egyszerűen egy ismerős, hanem a felesége korábbi szerelme. Ahogyan látja őket, érzi, hogy így, szavak nélkül, sokkal mélyebben kommunikálnak, mintha szavakba próbálnák önteni azt, ami a szívükön van. Mivel még mindig nem vették észre a bejárati ajtó előtt álló férjet, így neki van ideje végiggondolni, mit tegyen. Úgy dönt, hogy nem töri meg a pillanatot. A feleségében megbízik, neki pedig ezzel a férfival át kell beszélnie – szavak nélkül – a múltat. Megfordul, és becsukja maga mögött az ajtót. Majd később újra hazajön…

Szeretett testvéreim! Ebben a szerintem zseniális novellában két ponton is ott van a mély kapcsolat. Egyfelől persze az asszony és a régi szerelmet hordozó férfi között. Másfelől viszont az asszony és a férje között is. Csak egy mély kapcsolat képes erre. Nem megyünk most viszont bele most a történet elemzésébe (ezt otthon meg lehet tenni), csak ezt az egy szálat rögzítettük hozzá.

A kapcsolat mélységétől függ. Ez a mai központi gondolatunk. A férj és a feleség házassága olyan, amilyen mélységű a kapcsolatuk. Az asszony és az előző szerelmet jelentő férfi kommunikációja olyan, amilyen mélységű kapcsolatban előtte voltak. Jézus pedig arról beszél, hogy az imádságunk is attól függ, hogy milyen viszonyban vagyunk vele. Másként fogalmazva: az imaéletünk a vele való kapcsolat mélységétől függ.

Alapigénkben a kezdőmondat sok keresztyén számára kelt megütközést. Így szól: „Amit csak kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek.” Ó, mennyi küzdelem fakad ebből az igéből! „De hiszen én kértem! Jézus nevét is hozzátettem! És mégsem adta meg az Isten!”

Szeretett testvéreim! Ez olyan mélység, amin mindannyian átmegyünk. A kapcsolat mélységével jár, egy adott ponton. Akkor és ott, a hitünknek bizonyos fázisában megszületik bennünk ez a pörölés. Nincs ezzel semmi gond. Az nem megy csak át rajta, aki még nem tart itt a hitében.

Az imádságról azt gondoljuk, hogy tudjuk mi az. Egyszer meg kellett ismernünk, de azóta értjük, mit jelent. Mint a bicikli. Van két kereke, amit egy váz köt össze. A hátsó kerékhez lánccal kapcsolódik a pedál. És van a váz elején keresztben egy rúd, az a kormány. Kész! Ez a bicikli. Bár talán túlzott leegyszerűsítésnek tűnik az imádsággal párhuzamba állítani, de tudatosan élezem ki ennyire! Azt gondoljuk, pontosan tudjuk, mi az imádság. Megszólítom Istent, mondok neki valamit, a végén hozzáteszem, hogy Jézus nevében kérem (hiszen ez áll az igében), majd áment mondok. Néha egy picit eltér ettől, de hát minden bicikli sem egyforma…

Most azonban eljött az a pont, amikor minden gondolatot egybegyúrunk, ami előkerült ma. Onnan kezdtük, hogy az imádság kapcsolat. A kapcsolat mélységétől pedig függ a minősége. No meg van egy nagy kérdés: Jézus ígérete ellenére miért nem teljesül mégsem számos minden, amit kérünk tőle? No, nézzük, hogyan festenek ezek a gondolatok együtt egy képet a képzeletünk vásznára!

Ha az imádság kapcsolat, akkor aszerint változik az imaéletünk, ahogyan a Jézussal való kapcsolatunk változik. Nem statikus. Nem marad meg egyetlen ponton. Nem ismerhető meg, és nem írható körül egyszer s mindenkorra. Mint a felhő. Örökké változik a formája. Az egyik pillanatban még ilyen, a következőben amolyan, aztán meg el sem hiszem, hogy ez ugyan az, amit követni kezdtem a szememmel. De attól még felhő. Az imádság attól imádság, hogy a Jézussal való kapcsolatból fakad. De fordítva is igaz: ha szűk keretek közé zárjuk az imádság formáját, ezzel korlátozzuk a Jézussal való kapcsolatunk lehetőségét és minőségét is. Ezen érdemes majd elgondolkodni…

És végül, mi a helyzet a pöröléssel? Azzal, hogy mindent megad nekünk az Isten, amit kérünk tőle? Van válaszom. De nem mondom el. J Mivel a válaszom a Jézussal való kapcsolatomból fakad, ezért egyfelől ez egészen személyes válasz. Másfelől nem lenne jól érthető, mivel a saját kapcsolatom mélységéből fakad.

Nagyon jó hírem van viszont! Ha nem értik még, hogy hogyan lehet az, hogy Isten Jézus nevéért minden kérésünket teljesíti, akkor még Önök előtt áll egy hatalmas, gyönyörű, végtelen lehetőség! A Jézussal való kapcsolatot valamennyire lehet már ismerni, de ez nem a teljes kép! Nem az egész! Sokkal több van még ott! Sokkal több féle imádság, és sokkal többféle kapcsolati lehetőség Jézussal. Ahol most vannak az jó. Nagyon jó. Mert enélkül nem lehetne tovább menni. De nem kell itt megállni! Ez még nem a cél! Van tovább! Van mélyebb és mélyebb és mélyebb szeretetkapcsolat Jézussal! És van még ezernyi titok az imádságról! Ez a legtöbb, amit adhatok: sóvárgást szítok. Sóvárgást a létező, megismerhető távlatok felé.

Szeretett testvéreim! Azt madzagolja hát Jézus mennybemenetelének ünnepe előtt a szívünkre, hogy attól, hogy testben már nem láthatjuk őt, ez még nem gátolhat meg bennünket semmiben. Leleményes szeretetében mindig új és újfajta távlatokat nyit az imádságban, hogy mélyülhessen vele a kapcsolatunk. Áldott felfedezést kívánok a kapcsolat további távlataiból! Ámen.