Az alap javítható

A kép forrása itt található

Igehirdetés Ézs 54,10 alapján

Idén egyben tartjuk az anyák és apák napját a mai vasárnapon. A gyerekek már a padokban izgulnak és zsizsegnek (De most elhalkulnak, ugye?), a szülők, nagyszülők és dédszülők pedig a saját csemetéjük versét, majd pusziba csomagolt ajándékát várják. Kit érdekel a papolás ilyenkor!? J De van egy bökkenő… A lelki mobilom, amin Isten a gyülekezetnek szokott üzenni, jelezte, hogy „Önnek egy új üzenete érkezett.” Itt állok hát, és másként nem tehetek: átadom az üzenetet. Nem tudom, mi sül ki az ígéretemből, de arra törekszem, hogy se túl hosszú, se unalmas ne legyek. (Utóbbi pláne, elvégre Isten soha nem unalmas…)

Először egy képet járunk körbe együtt, utána összegyúrjuk ezt a hallott igehirdetési igénkkel. A három szavas üzenet így hangzik, amit a szívünkre madzagol ma Isten: Az alap javítható. Ezt bontjuk ki együtt.

Évekkel ezelőtt, a bátyám – aki építőmérnök – egy olyan cégnél dolgozott, ahol alapokat készítettek. Ekkoriban még én is Budapesten éltem, és hívott, hogy nézzem meg, mit csinálnak. Néhány nappal korábban tudtam már, hogy hol dolgoznak a Blaha és az Astoria között, így a buszról figyeltem. Egy munkagépet és az ő autóját láttam. Slussz. Ő meg azt mondta, nagy munka folyik. Amikor odamentem, láttam, hogy az a munkagép, amit én kis aranyos, pici gépecskének láttam, valójában egy hatalmas monstrum. A szomszédos, sok emelet magas épületek között törpült csak el. Ez a gép ott állt stabilan, a földbe gyökerezve. A bátyám – az építés vezetője – a helyszínen irányított, és közben időnként jött egy-egy kocsi, ami hozott valamit. A telek előtt ki volt egyébként írva, hogy itt nem tudom én, milyen nagy komplexum épül. Ehhez képest hónapokig csak ennyi látszódott.

Na de mi is történt?

A budapesti, belvárosi telkeken látszik, hogy nagyon sok esetben összeérnek az épületek. Amikor egy újat emelnek fel, akkor azt szó szerint hozzá kell építeniük a szomszéd monstrumokhoz. A bátyámék a még üres telken a szomszéd épületek alapját erősítették meg. Pontosabban azokat igazították hozzá az új épület súlyához. A saját, addigi helyzetüket elbírták, de az új létesítményé összeroppantotta volna őket. A bátyám egyszer csak azt mondta nekem, lám, ő nem túl biblikus munkát végez! Erre én döbbentem fordultam felé, és mondtam: „Dehogyis nem! Ez nagyon is biblikus!” Hogy miért? Hamarosan kiderül!

Megvan hát a képünk. Ott áll a munkagép, ami éppen feljavítja az alapot. Még a hallott bibliai alapigénk szükséges ahhoz, hogy aztán összegyúrhassuk a kettőt. Az igét Ézsaiás könyvéből hallottuk, és így szól: „Mert a hegyek megszűnhetnek, és a halmok meginoghatnak, de hozzád való hűségem nem szűnik meg, és békességem szövetsége nem inog meg – mondja könyörülő Urad.”

Isten, a kőszikla. Aki akkor is biztosan áll, amikor minden más megrendül. Áprily Lajosnak van egy gyönyörű négysorosa Menedék címmel: „S mikor völgyünkre tört az áradat / s már hegy se volt, mely mentő csúccsal intsen, / egyetlenegy kőszikla megmaradt, / egyetlen tornyos sziklaszál: az Isten.”

Emberalakban ezt a szilárd szeretetet a szüleinktől kapjuk meg. Ők azok, akik éjszakákat virrasztanak mellettünk, amikor lázasak vagyunk; akik mindent meg tudnak nekünk bocsátani; akik akkor is ölelő karokkal várnak haza, amikor összedőlt számunkra a világ, és sorolhatnánk tovább.

Sokan ismerjük ezt a szilárd szülői szeretetet. Minden bizonnyal azonban vannak olyanok, akiknek a szíve összeszorult ezektől a gondolatoktól. Vagy azért, mert nem kapták meg ezt a szeretetet egészében, vagy pedig azért, mert a saját szülői szeretetükön éreznek hiányosságot. Az az igazság azonban, hogy ahogyan mi nevelődtünk, automatikusan aszerint nevelünk mi is. Vagyis ha sérült szülői szeretetet kaptunk, ezt mintáztuk le automatikusan. Nem tehetünk róla sem mi, sem a szüleink, sem az ő szüleik. Viszont beleavatkozhatunk! Javíthatunk a mintázaton!

De gondoljunk az épületek között álló, alapozó gépre! Azért áll ott, hogy kipótolja, feljavítsa és megerősítse azt, ami nem elégséges. Isten stabil-kőszikla volta ilyen lehet a számunkra! Amikor a miénk nem elégséges, akkor meghívhatjuk őt, hogy változtassa meg bennünk mindazt, ami a saját kárunkra, és szeretteink kárára van. Az ő szövetsége nem inog meg felénk. Bármi megrendülhet, bármi összetörhet, de ő soha nem fog. Még akkor sem, ha nekünk más a tapasztalatunk róla. Az ő szeretete ettől nem változik. Csak az eszköztára lesz változatosabb felénk, hogy valahogyan meggyógyíthasson minket.

Kedves gyerekek! Isten ajándékai vagytok a szüleiteknek és az egész kisebb-nagyobb családotoknak! Ti pedig őket kaptátok ajándékba. Végtelen a szeretetük felétek. Még akkor is, ha nem mindig látszik. Emlékeztek a mesékre, amikben van jóságos királylány és boszorkány is? Sárkány és hős is? Képzeljétek, ezek segítségek felétek! Ezeken keresztül tanultátok (vagy tanuljátok), hogy a szüleiteknek is többféle arca van. Ők akkor sem változnak, és akkor is ugyan úgy szeretnek Benneteket, amikor dühösek, fáradtak vagy egyenesen mérgesek.

Amikor pedig valamit tényleg nagyon rosszul éltek meg egymás között, elárulom a titkos receptet, hogy mit csináljatok! Először mondjátok el Istennek halkan, csendben a szívetekben, hogy mi az, ami gondot jelent! Kérjetek tőle, hogy segítsen, megoldani! Aztán – most jön a csel – a szüleitekhez is menjetek oda, ne csak csendben várjatok! Szépen, nyugodtan fogalmazzátok meg a szüleiteknek, hogy mi az, amiben nehéz Nektek velük. Például, hogy kevés időt töltenek Veletek. Aztán kezdjetek beszélgetni! Ha szeretnéd, hogy odafigyeljenek ők a Te szavaidra, Te is figyelj oda az övékére! Ne csak duzzogj, hogy nem úgy lett, ahogyan Te akartad! Közösen keressétek a megoldást!

Kedves gyerekek! Kedves szülők, nagyszülők, dédszülők! Kedves gyülekezet! Isten ma azt madzagolta a szívünkre, hogy mindig javítható az az alap – az a minta –, ami ott él bennünk. A jó részeire rátámaszkodhatunk bátran. A hiányos részeit pedig kipótolhatjuk az ő szeretetéből. Mert ő biztos és szilárd. Minden hegy eltűnhet, az ő szövetsége akkor sem tűnik el felénk. Ő a legbiztosabb pont az életben. Mi pedig tőle kaptuk egymást, hogy emberek érintésén, ölelésén és pusziján keresztül, a bőrünkön keresztül is átélhessük ez, újra és újra. Ámen.