Felkészítés, fejtágítás, felvértezés

A kép forrása itt található

Igehirdetés Jn 16,5-15 alapján

Fogynak a hetek a pünkösdhöz vezető úton. Még két vasárnapunk lesz addig, amik pedig körülölelik mennybemenetel ünnepét. A figyelmünket már egyre jobban pünkösd felé fordítjuk. Mai igénk is azt állítja fókuszba, hogy a húsvéti örömhírből hogyan fakadhat a pünkösdi folytatás. A központi gondolatunk ez lesz: felkészítés, fejtágítás, felvértezés. Egy képpel indulunk.

Nemrég mesélte valaki a következő történetet. (Sajnos nem emlékszem belőle mindenre, de a lényeg össze fog állni.) Egy tévéműsorban vagy katasztrófa, vagy háború sújtotta vidéket mutattak, ahol az állatok mentésén fáradoztak. Éppen arra készültek, hogy egy fogságban született vadállaton segítsenek. Nem emlékszem, hogy miért, de nem lehetett ketrecből ketrecbe áttenni. Ezért emberek vették körbe a rácsot, hogy amikor felülről felemeli egy munkagép, lehetőleg megakadályozzák az állat kitörését. Ott állt számos ember. Mindenki cselekvésre készen, pattanásig feszült idegekkel. A ketrecet elkezdték emelni. És hogy mi történt? Semmi. Az állat, ahogyan előtte járt körbe-körbe a ketrecében, ugyan így, zavartalanul rótta tovább a köröket. Hiába a rácsok nélküliség. Ő mindig is így élt, fogságban. Nem ismert más lehetőséget, mint azon a darab földön élni. Nem ment sehová.

A rabságot magunk mögött hagyjuk a képből. Mást viszünk tovább magunkkal.

Azt mondtuk, hogy ez van ma a fókuszunkban: felkészítés, fejtágítás, felvértezés. Vagyis az állat példájához azért térünk majd vissza újra és újra, hogy az új helyzetre való felkészülés részleteit figyelhessük meg. Mi lett volna, ha őt is fel lehet előre készíteni a változásra?

Igénk János evangéliumában található. Júdás már elárulta Jézust, Péter pedig már fogadkozott, hogy ő sosem teszi ezt meg. Nagycsütörtök éjszakája van. Ez után a beszédfüzér után elhangzik majd Jézus főpapi imádsága a Gecsemáné-kertben, majd elfogják és kihallgatják. Az utolsó néhány szabad órájában a folytatásra készíti fel tanítványait. Arra, hogy amikor minden megtörténik, amit ő megígért, ők ne maradjanak változatlanok. Ne róják tovább ugyan úgy a köröket, mint a vadállat, ami fölül fölemelték a ketrecet. De bontsuk ki ezt! Egyesével gondoljuk végig a felkészítés, fejtágítás, felvértezés hármasát!

Felkészítés. Ott van a Júdás nélkül maradt tizenegy tanítvány. Csupa – jó értelemben véve – egyszerű ember. Hétköznapi munkájuk van, nem tanult emberek, nem tartottak beszédeket. Az egyetlen különleges minden bizonnyal az volt az életükben, hogy Jézussal találkoztak. Megszokták viszont már az életet vele. Ez már nem újdonság. Egy nap múlva azonban teljesen magukra maradnak. Jézus meg fog halni. Úgy élik majd meg, hogy összedőlt a világ. Pedig feladatuk lesz. Miután megtudják, hogy feltámadt, először folytatódik majd 40 napon keresztül a felkészítésük, aztán meg kell várniuk a Szentlélek eljövetelét. Utána azonban meg kell mozdulniuk. Ki kell lépniük a megszokott világukból. Vajon képesek-e erre?

A vadállat története nagyon jó példa erre. Azt gondoljuk, hogy ha valamiből kiszabadulhatunk végre, akkor édes lesz a szabadság, és csak úgy habzsoljuk majd! Az igazán mélyre nyúló berögzülések viszont nem így működnek. Túlságosan „fázunk” a lelkünkben ahhoz, hogy mást csináljunk. Eddig így szoktuk meg, hát így lesz ezután is! Amikor például meghal egy uralkodó típusú ember, akkor a családtagja, aki addig az ő kénye-kedvének volt kitéve, nem tud élni a szabadságával. Vagy otthon marad egyedül, és így szenved, vagy belekerül egy olyan kapcsolatba, ahol ismét uralják őt. Segítség nélkül nem tud máshogy élni.

Felkészítés nélkül mennyi esélye lett volna annak, hogy a tizenegy egyszerű ember elindul világszerte, és arról a názáreti Jézusról beszél, aki feltámadt a halálból? Azt gondolom semennyi. A felkészítés ezért mélyül fejtágítással is. Ezt a vicces kifejezést elméleti oktatásra mondjuk ugyebár. De máshogyan megfogalmazva ugyan azt mondjuk a „nem fér bele a fejembe” gondolattal: a fejem véges mennyiségű (és minőségű) gondolatot tud befogadni. Én pedig szenvedek, ha kijjebb kell tolni ezeket a határokat.

Amikor jegyes beszélgetéseket tartok (nem szeretek a jegyesoktatás szót), szoktam mondani olyan gondolatokat, amik – hogy stílszerű legyek –, nem férnek bele a jegyesek fejébe. Mindig leszögezem nekik, hogy ezt nem a mostani énjüknek mondom. Ha elhangzott, emlékezni fognak majd rá akkor, amikor olyan szituációba kerülnek. Nem baj, hogy nem értik még! Nem baj, hogy lököttnek néznek engem legbelül! Engem, aki nem vagyok házas és még ráadásul pap is vagyok! Nem várom az egyetértésüket. Egyszerűen egy picit tágítom a „fejüket”, hogy néhány plusz gondolat helyet kapjon benne. Ha majd eljön a megfelelő idő, automatikusan elő tudják hívni. És pont ez az, amit a gondozók nem tehettek meg a vadállattal. Nem mondhatták el neki előre, hogy mi fog történni, sem pedig azt, hogy milyen a ketrecek nélküli világ.

Jézus különösen kedveli eszközként a fejtágítást. Ha egyszer ilyen szemszögből, folyamatában olvassuk az evangéliumokat, észrevehetjük, hogy mindig egy picivel többet árul el a tanítványoknak. Kicsit mindig kijjebb tolja a határokat. Velünk is így tesz. Soha nem árul el egyszerre mindent. Helyette egy-egy információt ad. Vagy egy-egy benyomást, ami tágítja, tágítja, és még jobban tágítja a saját addigi, megszokott világunkat.

A hármas gondolatból megnéztük már a felkészülést és a fejtágítást. A felvértezés maradt még hátra. A vértezet, amit magára ölthet az, aki harcba indul. Vagyis az eszköztár. A készlet, amihez szükség esetén lehet nyúlni. Ha összefűzzük az előzőekkel, akkor úgy is fogalmazhatunk, hogy az eszközök, amiket előre megmutattak, hogy léteznek, és szükség esetén használhassuk őket.

Jézus a legmagasabb szintű felvértezést adja a tanítványoknak. Azt mondja nekik, hogy a Pártfogót, a Szentlelket kapják ajándékul. Az ő és Atyja Lelkét. Ő fog eszükbe juttatni mindent, ő lesz segítségük a tanúságtételben, ő vezeti el őket a teljes igazságra, és ő fogja tovább folytatni a felkészítésüket: az eljövendő dolgokat jelenti majd ki nekik. Vagyis nem más lesz az „eszköztáruk” pünkösd után, mint a Szentlélek.

Szeretett testvéreim! Az elején függőben hagytunk egy kérdést. Mi lett volna, ha a vadállatot fel lehetett volna készíteni a változásra? Azt feltételezve válaszolok rá, hogy nem máshová szállítják, hanem szabadon eresztik. Először csak ugyan így rótta volna tovább a köröket, ki-kitekintve a rácsok nélküli világra. Aztán megállt volna, és kidugta volna a mancsát. Majd kicsit kimerészkedett volna. Majd napról napra messzebb. Az éjszakákra azonban visszatért volna mindig ugyan ide, és itt aludt volna. Később már éjszakai szállást is keresett volna magának. Folyamatosan egyre többet és többet fel tudott volna idézni magában mindabból, amire fel lett készítve és felvértezve. A fejtágító gondolatok egy idő után a megfelelő helyre kerültek volna benne. Beletanult volna a szabad életbe.

A tanítványokkal is ez történt. Eleinte még ki nem merték dugni a fejüket és a lábukat Jeruzsálemből és Izráelből. István vértanú megkövezése kellett ahhoz, hogy ezt megtegyék. De még ez sem volt elég. A Saulból Pállá fordult újonc volt az első, aki elhagyta az otthoni vidéket, és tényleg mindenki felé elvitte az evangéliumot. Az üzenet azonban sohase csorbult. Minden nehézség dacára, 2000 évvel később, még mindig létezik a keresztyénség. Mert Jézus „fejtágítást” tartott a tanítványoknak. Felkészítette és felvértezte őket. És ezt teszi azóta is.

Felénk is így fordul. Így készít fel minket is saját küldetésünkre. Saját feladatunkra, amit tőle kaptunk. Idővel kiderül, mi az! Addig is tart a felkészülés, a „fejtágítás” és a felvértezés ideje. Ámen.