A vallássérültek vigasztalója

A kép forrása itt található

Igehirdetés 5Móz 11,26-28 alapján

Idén szilveszterkor rendhagyó hangulatú igehirdetéssel búcsúzunk az óévtől. Ez lesz a központi gondolatunk: a vallássérültek vigasztalója.

A vallássérült szó nem az én találmányom. A valláspszichológiában létező szakszó. Teljes megértéssel és szeretettel azt fogalmazza meg ez a kifejezés, hogy eltorzított módon kaphattunk képet a vallásról és Istenről. Sokszor a kisgyermekkor légköréről van ilyenkor szó, de számos esetben a kamasz- vagy akár felnőttkorról.

Van, amikor úgy érhető tetten, hogy a szülő Istennel fenyegetőzik: „Vigyázz, mert ha én nem is látom, látja az Isten és megver majd érte!” És mi ez, ha nem a végtelenül szerető Isten képének eltorzítása? Van aztán, amikor úgy érhető tetten, hogy valakinek csak az Isten haragjáról és a bosszúállásáról beszélnek. És sorolhatnánk tovább a példákat.

De nem csak a szülő okozhat vallássérülést. Lehet az nagyszülő, testvér, lelkész, tanár vagy bárki. És ott a korszellem. Az előző rendszer vallásellenessége önmagában árasztotta ezt mindenkire. Éppen ezért létezik az, hogy akkor mégis virágzott a keresztyén élet, elvégre az előző korszellemben nevelkedettek éltek. Mára azonban azok a generációk nőttek fel, akik a társadalmi anyatejjel szívták magukba a vallássérültséget. Minimum a kettős neveléssel. És még egy fájó csoportot meg kell említeni. A lelkészek gyermekeit. Bár közel nem mindenki lett súlyosan vallássérült közülük, mégis sokan kerültek ki mindig is közülük.

Nyomasztó kifejezést, és még nyomasztóbb hangulatot hoztam most ide. De nem önkényesen tettem, és nem az ebben lévő tocsogás a célom. Innentől már a feloldás felé haladunk. Ez ugyebár a központi gondolatunk: a vallássérültek vigasztalója.

Látszólag az igénk is nyomasztó. De csak látszólag! Álruhás evangéliumi hírnökről van ugyanis szó, amit alaposan meg kell vizsgálnunk, hogy megtaláljuk a belőle fakadó élet forrását. Nézzük hát!

Most akkor ki kit ünnepel karácsonykor?

A kép forrása itt található

Igehirdetés Ézs 60,19-22 alapján

Adott egy felnőtt születésnapos. Éppen saját magának szervez bulit aznap estére. Kicsit furcsa, nem? Alapvetően az a magyar mentalitás, hogy nem illik elárulni, ha aznap van a szülinapunk, mert zavarba hozhatunk vele másokat. Köszöntést pedig vagy szerveznek az embernek, vagy nem… Képzeletbeli szülinaposunk persze tényleg lehet, hogy azért szervezkedik, mert több figyelmet szeretne ezáltal kicsikarni a környezetéből. Arra vágyik, hogy mindenki őt ünnepelje. Viszont van egy másik forgatókönyv is! Hogyha meglátnánk és beszélnénk vele róla lehet, hogy az derülne ki, hogy emlékezni, megállni, visszatekinteni, mérleget készíteni hívja a többieket. Nem azt várja, hogy őt ünnepeljék, hanem hogy vele ünnepeljék meg azt, hogy megérte ezt a kort. Képzeletbeli szülinaposunkról tehát könnyű lenne ítélkezni. Viszont egyáltalán nem mindegy, hogy őt kell-e elvárás-szerűen ünnepelni aznap este, vagy vele együtt ünnepelni azt, ami neki fontos…

Ma így szól a központi gondolatunk: Most akkor ki kit ünnepel karácsonykor? Isten várja el, hogy őt ünnepeljük ilyenkor? Rendez magának egy világra szóló szülinapi bulit minden évben, és elvárja, hogy mindenki hajbókoljon előtte? Nos, én nem így ismerem az Istent. De nézzünk a mélyére ennek!

Ősbizalom

A kép forrása itt található

Igehirdetés Lk 18,17 alapján

„Mint gyermek, aki már pihenni vágyik

és el is jutott a nyugalmas ágyig

még megkérlel, hogy: „Ne menj el, mesélj” -

(igy nem szökik rá hirtelen az éj)

s mig kis szive nagyon szorongva dobban,

tán ő se tudja, mit is kiván jobban,

a mesét-e, vagy azt, hogy ott legyél.”

Így kezdi József Attila a Thomas Mann üdvözlése című versét. Sok különleges este emlékét hozza ez elő bennem. Kisgyermekek voltunk még a bátyámmal. Feküdtünk lefekvéskor az ágyunkban, és amikor már minden esti rituálén túl voltunk a szüleinkkel, mindig nyaggattuk Aput még az utolsó, nagy kívánsággal. Olyan mennyezeti lámpánk volt, aminek meg lehetett csavarni az üvegburáját. Apu megcsavarta, és Anyuval azt hallgatták, ahogy mi kacagunk. Feküdtünk a bátyámmal az ágyban, és a pörgő-forgó-táncoló fénycsodákat lestük a plafonon. Mesés volt…

Ma egy egészen rendhagyó igét hallottunk az igehirdetés alapigéjeként. Jézus zárószavait, amit a gyermekek megáldásánál mondott Lukács szerint: „Bizony mondom nektek, aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen nem megy be abba.”

A Bibliában egy Nikodémus nevű férfi volt annyira vagány, hogy egy hasonló ponton – a beégést kockáztatva – fel merte tenni őszintén a kérdést, Jézusnak, hogy akkor ez azt jelenti, hogy újra be kéne menni az anyaméhbe, és újra megszületni?

A megkülönböztetés művészete tanulható!

A kép forrása itt található

Igehirdetés Jn 10,30-42 alapján

Ha valami barkácsboltba, autósboltba, szerelvényboltba vagy hasonlóba kell menni, én jobb szeretem elkerülni ezt a feladatot, és másra bízni. Ennek egyetlen oka van. Ha visszakérdeznek, még a kérdést sem értem, hiába az anyanyelvemen hangzik el. Viszont ha például szövegszerkesztővel kell dolgozni, akkor nyeregben vagyok. Bármilyen kinyomtatott oldalt reprodukálni tudok, ránézésre megmondani, hogyan készült, és ráadásul tízujjas vakíróként gépelek. Szóval ez az én terepem.

Benedek Tibor olimpiai bajnokvízilabdázóval és egykori szövetségi kapitánnyal hallottam egyszer egyinterjút, ahol mesélte, hogy többször kinevették már, hogy mennyire nem tud focizni. Őszerinte azonban ez teljesen természetes, mivel úgy nőtt fel, hogy amikor mások az utcán rúgták a bőrt, ő uszodába ment a barátaival. Vagyis ha focizott volna, tudna is focizni. Majd elmesélte, hogy hogyan tanult meg nyilatkozni, amikor szükség lett erre. Holott előtte ezért is kinevették. Sokat köszönhetek ennek a vele készült interjúnak, mert ezt a jelenséget szoktam azóta én is jelezni, amikor vagy kinevetnek a hiányosságaim miatt. A szövegszerkesztést és a gépelést évekig iskolában tanultam. A barkácsolásban vagy az autószerelésben viszont nem vagyok jártas. Vagyis csak annyi a kérdés, hogy időt, energiát és figyelmet fordítottam-e valamire vagy sem.

"A tábla készen áll. A bábuk mozognak."

A kép forrása itt található

Igehirdetés Lk 3,1-6 alapján

Állnak a teraszon. Éjjel van. Mélységes mély, természetellenes csend. Ketten beszélgetnek. Tudják, hogy hamarosan ki fog törni a nagy háború. Csak a napja és az órája kérdés. Ekkor a tapasztalt bölcs azt mondja, hogy ez a csönd az utolsó lélegzetvétel a nagy lemerülés előtt: „A tábla készen áll. A bábuk mozognak.” Ekkor hatalmas fénycsóva gyúl. A földről az ég felé özönlik. Kezdődik hát! Így áll ott Gandalf és Pippin A gyűrűk ura című film grandiózus csatája előtt.

„A tábla készen áll. A bábuk mozognak.” Minden elő van készítve, végiggondolva és kivitelezve. De most még van egy utolsó pillanat: a nagy lélegzetvétel. Ez a feszült csönd a beharangozás, a nyitány. Kezdődik!

Ez nyitja meg igénket is.