Nem magasztosan kezdődött

Igehirdetés Nagyalásonyban és Dabronyban 2016. december 25-én, valamint Nemesszalókon és Nyárádon december 26-án, karácsony ünnepén.

Alapige:
Mik 5,1-4a

Miután régen sokszor és sokféleképpen szólt Isten az atyákhoz a próféták által, ezekben a végső időkben a Fiú által szólt hozzánk, akit mindennek örökösévé tett, aki által a világot teremtette. Ő Isten dicsőségének kisugárzása és lényének képmása, aki hatalmas szavával hordozza a mindenséget, aki miután minket bűneinktől megtisztított, a mennyei Felség jobbjára ült. Annyival feljebb való az angyaloknál, amennyivel különb nevet örökölt náluk.
Mert az angyalok közül kinek mondta valaha Isten: „Fiam vagy te, ma nemzettelek téged”, majd pedig: „Atyja leszek, és ő az én Fiam lesz”?
Amikor pedig bevezeti az elsőszülöttet a világba, ismét így szól: „Imádja őt Isten minden angyala!”

A kép forrása itt található

Nyáron, a táborzáró áhítatban Mészáros Tamás kerületi felügyelőnk mesélt egy történetet. Külföldön voltak, és elmentek egy olyan kisebb településre, ahonnan sok híres ember származik. Megkérdezték ott egy idős bácsitól, hogy hogy is van ez, hogy itt ennyi nagy ember született. A bácsi erre azt válaszolta, hogy itt egyetlen nagy ember se született, csak aranyos kisbabák.

Hát igen… Mindig így kezdődik.

Randevú az ismeretlen Istennel

Igehirdetés Nagyalásonyban, Dabronyban és Nemesszalókon, szenteste, 2016. december 24-én.

Alapige:
Zsid 1,1-6

Miután régen sokszor és sokféleképpen szólt Isten az atyákhoz a próféták által, ezekben a végső időkben a Fiú által szólt hozzánk, akit mindennek örökösévé tett, aki által a világot teremtette. Ő Isten dicsőségének kisugárzása és lényének képmása, aki hatalmas szavával hordozza a mindenséget, aki miután minket bűneinktől megtisztított, a mennyei Felség jobbjára ült. Annyival feljebb való az angyaloknál, amennyivel különb nevet örökölt náluk.
Mert az angyalok közül kinek mondta valaha Isten: „Fiam vagy te, ma nemzettelek téged”, majd pedig: „Atyja leszek, és ő az én Fiam lesz”?
Amikor pedig bevezeti az elsőszülöttet a világba, ismét így szól: „Imádja őt Isten minden angyala!”

A kép forrása itt található

Ma estére mindenki gondosan elkészült a templomba. A legtöbben nemcsak melegen öltöztek, hanem igyekeztek megadni az ünnep fényét a ruházatukkal is. Pedig még nem is tudták, hogy randevúra jöttek… Randevúra az ismeretlen Istennel. Erről fogunk ma gondolkodni.

Hogy miért randevúról?

Stabilitás a labilisságban

Igehirdetés Nagyalásonyban, advent 4. vasárnapján, 2016. december 18-án.

Alapige:
Fil 4,4-7

Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek! A ti szelídségetek legyen ismert minden ember előtt! Az Úr közel! Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat Krisztus Jézusban.

A kép forrása itt található

Tegnap a temetésen ott hagytuk abba a közös gondolkodást az igehirdetésben, hogy a karácsony nem a tökéletes ünneplésről és a tökéletes boldogságról szól, hanem a sötétségből feltámadó fényességről. A reményről, ami széthasítja az eget. A „mégis”-ről. Mégis van tovább, mégis lehet másképp. Ma innen folytatjuk. Ez lesz a központi gondolatunk: stabilitás a labilisságban. Vagyis hogyan lehet mégis stabilnak maradni akkor, amikor minden labilissá tesz bennünket? Látszólag messziről indulunk, aztán ezt az induló képet összegyúrjuk az igehirdetési alapigével.

A remegő kéztől indulunk.

Advent - felkészülés a hajnal hasadására

Igehirdetés Nagyalásonyban és Dabronyban, advent első vasárnapján, 2016. november 27-én.

Alapige:
Róm 13,11-14

Ezenfelül tudjátok, hogy az idő sürget: ideje már az álomból felébrednetek, mert most közelebb van hozzánk az üdvösség, mint amikor hívőkké lettünk. Az éjszaka múlik, a nappal pedig már közel van. Vessük el tehát a sötétség cselekedeteit, és öltsük fel a világosság fegyvereit. Mint nappal illik, tisztességben éljünk: nem dorbézolásban és részegeskedésben, nem bujálkodásban és kicsapongásban, nem viszálykodásban és irigységben, hanem öltsétek magatokra az Úr Jézus Krisztust; a testet pedig ne kényeztessétek úgy, hogy bűnös kívánságok ébredjenek benne.

A kép forrása itt található

A múlt héten arról beszéltünk, hogy micsoda lehetőség van abban, ha az ádvent előtti hetet arra használjuk, hogy lelkileg rákészüljünk a mai napra. Készülni a készülődésre. Vagyis nem beesni a készülődésre lelkünkben, hanem felkészülni rá. Erről a fókuszról fogunk ma beszélni az ige nyomán, a következő központi gondolattal: ádvent – felkészülés a hajnal hasadására.

Alapigénk Pálnak a rómaiakhoz írt levelében található. Igazi ádventi gondolatról ír:

Elképzelhetetlen teremtés

Igehirdetés Nagyalásonyban, Dabronyban és Nemesszalókon, örökélet vasárnapján, 2016. november 20-án.

Alapige:
Ézs 65,17-25
Isten mondja:

Mert én új eget és új földet teremtek, a régire nem is emlékeznek, senkinek sem jut eszébe. Ezért örvendjetek és vigadjatok mindörökké annak, amit majd teremtek! Mert Jeruzsálemet vigasságra teremtem, népét pedig örömre. Vigadozni fogok Jeruzsálemmel, és örvendezni népemmel. Nem hallatszik ott többé sírás és jajkiáltás hangja. Nem lesz ott olyan csecsemő, aki csak néhány napig él, sem öregember, aki magas kort ne érne. Mert a legfiatalabb is százévesen hal meg, és aki nem ér meg száz évet, átkozottnak számít. Házakat építenek, és ők laknak majd bennük, szőlőket ültetnek, és ők élvezik majd azoknak gyümölcsét. Nem úgy építenek, hogy más lakjék benne, nem úgy ültetnek, hogy majd más élvezze. Mert népem élete oly hosszú lesz, mint a fáké, és amiért megdolgoztak, választottaim maguk élvezhetik. Nem hiába fáradoznak, nem veszedelemre szülnek, mert az ÚR áldott népe ez, ők és leszármazottaik. Mielőtt kiáltanak, én már válaszolok, még beszélnek, én már meghallgatom. A farkas a báránnyal együtt legel, az oroszlán szalmát eszik, mint a marha, és a kígyónak por lesz a kenyere. Nem árt és nem pusztít szent hegyemen senki – mondja az ÚR.

A kép forrása itt található

A mai napon, örökélet vasárnapján, az elképzelhetetlen teremtésről fogunk gondolkodni. Egy történettel indulunk, amit utána összefűzünk a hallott ézsaiási alapigével.

Két magzat beszélget az anyaméhben:

-       Mondd, te hiszel a születés utáni életben?

A személyes és a személytelen hit

Igehirdetés Nagyalásonyban, Dabronyban, Nemesszalókon és Nyárádon, reformáció ünnepén, 2016. október 30-án.

Alapige:
Róm 10,3-11

Mert azzal, hogy Isten igazságát nem értették meg, hanem a maguk igazságát igyekeztek érvényesíteni, nem engedelmeskedtek Isten igazságának.

Mert a törvény végcélja Krisztus, minden hívő megigazulására. Mózes ugyanis azt írja a törvényből való igazságról, hogy „aki megcselekszi azokat, él általuk”. A hitből való igazság pedig így szól: „Ne mondd szívedben: Ki megy fel a mennybe?” Azért tudniillik, hogy Krisztust lehozza. Vagy: „Ki megy le az alvilágba?” Azért tudniillik, hogy Krisztust a halálból felhozza. Hanem mit mond? „Közel van hozzád az ige, a te szádban és a te szívedben”, mégpedig a hit igéje, amelyet mi hirdetünk. Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor üdvözülsz. Mert szívvel hiszünk, hogy megigazuljunk, és szájjal teszünk vallást, hogy üdvözüljünk. Az Írás így szól: „Aki hisz őbenne, nem szégyenül meg.”

A kép forrása itt található

499 évvel ezelőtt, 1517. október 31-én, valami sokkal nagyobb történt, mint ami csak a protestáns felekezetek belső ügye. A wittenbergi vártemplom ajtajára kiszegezett 95 tétel apró hógolyóként indult, és lavina lett belőle. (A havat az elő-reformátorok hordták össze.) Azt az üzenetet hozta, hogy személyes hitünk, személyes kapcsolatunk lehet Istennel. Rámutatott a személytelen, emberek által irányított vak-hitre, és Jézusra, a Krisztusra mutatott. Erről fogunk ma együtt gondolkodni: a személyes és a személytelen hitről.

Evangélikus egyházunkban, reformáció ünnepén, stílszerűen a római levélből jelölték ki alapigét. Mielőtt végiggondoljuk, hogy mi szerepel benne, fontos látnunk azt a mélységet, ahonnan Luther Márton számára indult

A megbocsátás útja és a határok

Igehirdetés Nagyalásonyban és Dabronyban a Szentháromság ünnepe utáni 22. vasárnapon, 2016. október 23-án.

Alapige:
Mt 18,21-35

Akkor Péter odament [Jézushoz], és ezt kérdezte tőle: Uram, hányszor kell megbocsátanom az ellenem vétkező testvéremnek? Még hétszer is? Jézus így válaszolt: Mondom neked, nemhogy hétszer, hanem még hetvenszer hétszer is. Ezért hasonló a mennyek országa ahhoz a királyhoz, aki el akarta számoltatni a szolgáit. Amikor hozzákezdett, egy olyan embert vittek elé, aki tízezer talentummal volt adósa. Mivel nem volt miből fizetnie, megparancsolta az úr, hogy adják el őt és feleségét, gyermekeit és mindenét, amije van, és úgy fizesse meg. A szolga ekkor leborult előtte, és így esedezett: Légy türelemmel irántam, és mindent megfizetek neked. Az úr pedig megszánta a szolgát, elbocsátotta, és elengedte az adósságát. Amikor azonban kiment az a szolga, találkozott egyik szolgatársával, aki száz dénárral tartozott neki. Megragadta, fojtogatni kezdte, és ezt mondta neki: Fizesd meg, amivel tartozol! Szolgatársa ekkor leborult előtte, és így kérlelte: Légy türelemmel irántam, és megadom majd neked. De az nem engedett, hanem elmenve börtönbe záratta őt, amíg meg nem fizeti a tartozását. Amikor szolgatársai látták ezt, nagyon felháborodtak. Elmentek, és jelentették uruknak mindazt, ami történt. Akkor magához hívatta őt ura, és így szólt hozzá: Gonosz szolga, elengedtem minden tartozásodat, mivel könyörögtél nekem. Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, amint én is megkönyörültem rajtad? És ura haragjában átadta őt, hogy kínozzák, amíg meg nem fizeti neki az egész tartozását. Így tesz majd az én mennyei Atyám is veletek, ha szívetekből meg nem bocsátotok, mindenki az ő testvérének.

A kép forrása itt található

Ma a megbocsátás útjáról és a hozzá tartozó határokról fogunk együtt gondolkodni. Nehéz téma. Akkor is, amikor mi nem tudunk, vagy nem akarunk megbocsátani. És akkor is, ha nekünk nem tudnak, vagy nem akarnak. Most körüljárjuk hozzá az isteni perspektívát.

Péter odamegy Jézushoz, és megkérdezi, hogy hányszor kell megbocsátanom az ellenem vétkezőnek. Tudnunk kell, hogy az akkori zsidó szokásjog szerint háromszor kellett. Péter ehhez képest jóval gálánsabb, amikor ezt kérdezi: „Még hétszer is?” Jézus pedig azt válaszolja erre, hogy még hetvenszer hétszer is. Vagyis 490-szer. Ez persze nem konkrét határszám akar lenni, hanem azt fejezi ki vele, hogy nincs mértéke. Bármennyiszer. Majd egy példázatot mond: