Távol, de közel

A kép forrása itt található.

 

(Igehirdetés a miskolci Kossuth iskola reggeli áhítatán 2022. május 23-án.)

Alapige: Lk 24,50-51

Ezután kivitte őket Betániáig, felemelte a kezét, és megáldotta őket. És miközben áldotta őket, eltávolodott tőlük, és felvitetett a mennybe.

Van olyan valaki az életedben, aki hiába van távol Tőled, mégis nagyon közeli Hozzád? Lelkileg közelebbi, mint azok, akik fizikailag a közeledben vannak. Lehet egy barát, egy rokon, egy ismerős vagy bármilyen más helyzetben megszeretett személy. Persze nem csak fizikai lehet a távolság, hanem a halál fájdalmas valósága is. Attól, hogy valaki meghalt, belül, a belső valóságodban közelebb állhat Hozzád, mint bárki más.

Távol, de közel. Ilyenek ezek a szeretetkapcsolataink. Távol, de közel. Ez a mai igehirdetés központi gondolata is. Távol, de közel. Többek között erről szól Jézus mennybemenetele is.

Távol, de közel. Máshogyan is megérthetjük ezt. Jártál már Tarcalon az Áldó Krisztus szobornál? Az autóútról már messziről látszódik. Egészen közelinek tűnik. Aztán le kell tenni az autót, és indulni felfelé a hegyre. Gyönyörű ösvényt építettek hozzá. Közben látod a szoborban Jézus hatalmas alakját. Nagyon közelinek tűnik. Mégis menned kell tovább, hiszen távol van még a cél. A végén egy lépcsősorhoz érkezel. Fantasztikusan kitalálták, ugyanis a sok, meredek lépcső tetejére felnézve látod a szobrot. Jézus áldó alakját. Ha nem csak a lépcsőkre meredsz, akkor végig őt látod, miközben mész felfelé.

A szobor közel van, de mégis távol. És fordítva. Távol, de mégis közel.

Jézus ezért ment a mennybe. Ha itt maradt volna testben a földön, akkor egyszerre csak egy helyen lehetne. Így azonban, hogy felment a mennybe, tíz nappal később, pünkösdkor elküldték Atyjával a Szentlelket. Rajta keresztül már kivétel nélkül mindegyikünkkel itt lehet Jézus. Tehát azért ment testben messzebb, hogy a belső valóságban sokkal közelebb lehessen hozzánk.

Igénkben azt hallottuk, hogy Jézus aközben emeltetett fel a mennybe, miközben megáldotta a tanítványokat. Fantasztikus látvány lehetett. De még fantasztikusabb az, hogy Jézus még utoljára áldást adott a tizenegy tanítványnak, mielőtt elkezdték azt a szolgálatot, amire elhívta őket. Ők, a legszűkebb tanítványi köre is egyszerre élhették át azt, hogy bár Jézus távolabb ment tőlük, a Szentlelken keresztül mégis közelebb jött hozzájuk, mióta eltávolodott a földről.

Szeretnél-e Jézussal személyesen, testben találkozni? Leülni például vele egy nagy négyszemközti beszélgetésre. Vagy hogy akkor legyen ott testben, amikor nagyon nagy szükséged van a segítségére. Igen, így sokkal közelebb lehetne, mint azon a módon, amit ő választott: a szemünknek láthatatlan. De ahogyan az Exuperi idézet mondja, „Ami lényeges, az a szemnek láthatatlan.”

Nézzük máshogyan! Ott ülnek körülötted most sokan a templompadokban. Attól, hogy valaki fizikailag közel ül Hozzád, még nem lesz valóban közelálló a lelkedhez. Jézus sem lenne csak attól közelálló Hozzád, hogy fizikailag ott lenne melletted.

Képzeld, amikor a Szentlélek igazán kitölti magát a személyünkben, akkor az annyira erőteljes, hogy nem lehet figyelmen kívül hagyni. Persze ez egy hatalmas téma. Nem tudunk elmélyedni benne. De egy kicsit belekóstolhatunk. Például abba, hogy kérheted Istent, hogy töltsön be Szentlelkével. No nem úgy működik ez, mint egy szolgáltatás, hogy elmondod, mit akarsz, és rögtön meg is történik. Hosszan és kitartóan kell kérni. Amikor aztán Isten megadja, van, aki már elsőre is nagyon erős érzést kap. Nagyon erősen tölti be a Szentlélek. Van viszont, amikor Isten úgy dönt, hogy finomabban kezd, és fokozatosan teszi mindig csak egy kicsivel erőteljesebbé a megtapasztalását. Ez mindig a teljes embert érinti. Vagyis egyszerre tapasztalható meg a belső világunkban, és egyszerre fizikálisan a testünkben. Nem azért vagyok lelkész, mert vallok egy értékrendet, és egy gondolatvilágra pusztán rábólintottam. Hanem azért vagyok lelkész, mert a Szentlélek ezekkel az – esetemben apránként erősödő – megtapasztalásaival megajándékoz.

Távol, de közel. Mennybemenetel közeledtével erről gondolkodtunk a mai áhítaton. Jézus, miközben távolodott a földről a menny felé, áldást mondott tanítványaira. Bár innentől nem látták, mégis a Szentlelken keresztül közelebb jött hozzájuk pünkösdkor.

Te szeretnéd-e megtapasztalni ezt a távolság dacára is közeliségét is Jézusnak? Szeretnéd-e kérni a Szentlélek ajándékát? Én remélem, hogy sóvárság ébredt most benned. Áldott, teremtő sóvárgás. Ámen.

Teremtő feszültség ("Mit kezdjek a háborúval?" c. sorozat - 4. rész)

A kép forrása itt található.

(Igehirdetés a miskolci Kossuth iskola reggeli áhítatán 2022. május 16-án.)

Alapige: Préd 3,3a.8b

Megvan az ideje az ölésnek, és megvan az ideje a gyógyításnak. Megvan az ideje a háborúnak, és megvan az ideje a békének.

A kevesebb néha több. Mondjuk joggal. Akkor is, amikor a kisgyerek abban az életkorban van, hogy csak kérdez és kérdez és kérdez. Ilyenkor nagy a kísértés, hogy a felnőtt úgy csináljon, mintha mindenre tudná a választ. Pedig a kevesebb ekkor is több lenne. A gyerekek ugyanis már egészen kicsi korban is tudják, mikor hazudnak nekik. Sokkal hitelesebb tehát azt mondani, hogy nem, nem tudom mindenre a választ. Sőt! Az a legjobb, ha már kicsi korban azt hallja, hogy még a felnőtteknek sincsen mindenre válaszuk. Ezzel tanítjuk meg ugyanis azt, hogy el lehet hordozni a feszültséget. Ki lehet bírni. Azáltal pedig, hogy a „nem tudom” válasz őszinte, hitelessé válik. Teremtő feszültség jön létre. Ott marad ugyanis a „nem tudom” válaszból a feszültség, de a hitelességével teremtő feszültséggé válik. Nincs válaszom, de attól az mégis tovább vihet. Tovább segít. No, nem rögtön szokott segíteni, de minél tovább tart, annál mélyebbre megy, és annál nagyobb lehet az áldása.

Ma a teremtő feszültség a központi mondanivalónk. A „nem tudom” őszinteségét hoztam én is elétek. Ahogyan a Bibliából hallottátok az előbb az alapigét, a Prédikátor könyvében ez áll: „Megvan az ideje az ölésnek, és megvan az ideje a gyógyításnak. […] Megvan az ideje a háborúnak, és megvan az ideje a békének.” (Préd 3,3a.8b) Ennek a résznek a bevezetése pedig így hangzik: „Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt.” (Préd 3,1) Ezek szerint még az ölésnek és a háborúnak is…

Nincsenek ma válaszaim a számotokra. Nem foglak Benneteket beetetni hamis válaszokkal. Úgyis éreznétek, hogy nem állnák meg ezek a szavaim a helyüket. Viszont így is ezt az alapigét hoztam ide Nektek a mai napon, mivel azt gondolom, hogy valóban valamilyen általunk ismeretlen módon teremtő, áldó feszültségé válhat számunkra mindez.

Nézzük akkor a kérdéseket! Hogyan lehet meg az ölés ideje, amikor a tízparancsolatban az áll, hogy „Ne ölj!”? Egy ember halála is borzalmas. De a „Ne ölj!” mellett hogyan fér meg ugyan abban a könyvben, sőt ugyan abban a fejezetben az, hogy megvan az ideje a háborúnak is, amiben pedig nagyon-nagyon-nagyon sok ember hal meg? Ráadásul a mi korunkban a modern fegyverkezés miatt már sokkal több civil halhat meg, mint katona.

Annyi információt tudok mondani Nektek, hogy Luther Mártonunk mindig hangsúlyozta, hogy a Szentírás önmagát magyarázza. Ez azt is jelenti, hogy nem szabad semmit sem csak úgy kiragadni a Bibliából, hanem a szövegkörnyezetében, sőt a teljes Biblia tükrében kell értelmezni. Tehát nem szabad önmagában csak a „Ne ölj!” parancsát nézni, hanem hozzá kell tenni azt is, hogy „megvan az ideje a háborúnak, és megvan az ideje a békének”. Bármit is jelentsen ez.

Azzal még talán tudunk valamelyest mit kezdeni, hogy meglehet az ideje az ölésnek. Például amikor egy kommandós egyetlen lövéssel vagy megöli a terroristát, vagy életben hagyja. Utóbbi esetben hogyha életben hagyja a „Ne ölj!” parancs miatt, akkor nem akadályozta meg sokak halálát. Úgy is mondhatjuk, hogy ha ebben a helyzetben nem ölné meg a kommandós a terroristát, akkor szinte engedélyt adna arra, hogy a terrorista öljön meg tömegeket. Mózes 4. könyve (35. fejezet) és 5. könyve (19. fejezet) is beszél arról, hogy gyilkosság és gyilkosság között lehet különbség. Más nyereségvágyból ölni, más védekezésből ölni és megint más véletlenül gyilkolni.

Az ószövetségben nagyon sok háború van. Sokszor a Biblia népe, a zsidók védték meg magukat a támadásokkal szemben. Más esetekben azonban azt olvassuk, hogy Isten kérte a háború indítását. Ezzel aztán már végképp nem tudunk mit kezdeni. Vagy ha még tudunk is, hogyan ültetjük át ezt a mi korunkba? Elvégre Hitler is foghatta volna erre a háborút…

Én Isten szolgája vagyok csak, és nem tudom erre a választ. Olyannyira nem, hogy bennem már az orosz-ukrán háború kezdete óta ott van ez a feszültség. Még nem jutottam vele eredményre, ám valóban érzem azt, hogy ez teremtő feszültség. Egyszer majd Isten meg fogja nyitni. Addig sem titkolom el azonban ezt az igét előletek, hogy megvan a Biblia szerint az ideje az ölésnek és a gyógyításnak is, valamint a háborúnak és a békének is.

Viszont most is a teljes Biblia összefüggésében mutatom meg ezt Nektek befejezésül. Ne felejtsétek a múlt heti igénket, amiben Jézus ezt mondja: „Fogtok hallani háborúkról, és hallotok háborús híreket. Vigyázzatok, ne rémüljetek meg.” (Mt 24,6a) Ahogyan akkor mondtuk, ne engedjük, hogy a félelem vezessen minket marionett bábúként! Helyette engedjük meg inkább a teremtő feszültséget, ami mögött a kereszt feszül. Jézus keresztje. Ő egészen nyíltan megengedte, hogy megöljék. Az ő meggyilkolása hozta el nekünk annak a lehetőségét, hogy ne roppanjunk bele a saját életünkbe. Ez is feszültség, hogy más haláltusája és halála révén lehet nekem életem.

Imádkozom azért, hogy ez teremtő feszültséggé váljon a számunkra. Ámen.

Aki fél, az irányítható a legkönnyebben ("Mit kezdjek a háborúval?" c. sorozat - 3. rész)

A kép forrása itt található.

(Igehirdetés a miskolci Kossuth iskola reggeli áhítatán 2022. május 9-én.)

Alapige: Mt 24,6-8

Jézus mondja: Fogtok hallani háborúkról, és hallotok háborús híreket. Vigyázzatok, ne rémüljetek meg, mert ennek meg kell lennie, de ez még nem a vég. Mert nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad, éhínségek és földrengések lesznek mindenfelé. De mindez a vajúdás kínjainak kezdete.

Az elmúlt hetek rendhagyó áhítatai után ma újra felvesszük a fonalat. Annál a megterhelő kérdéskörnél járunk, amiről nem szeretünk hallani. Ennél nagyobb szükségünk van azonban arra, hogy Isten szerint lássuk mindezt. A „Mit kezdjek a háborúval?” című sorozatunkat folytatjuk.

Mutatok Nektek egy képet. Egy marionett bábut láttok. A bábozó úgy mozgatja, ahogyan csak szeretné. Ameddig ez egy élettelen tárgy, addig nincs is ezzel baj. A gond ott kezdődik, amikor nem vesszük észre, hogy fölöttünk is ugyan ilyen hatalmat tudnak gyakorolni. Akkor is, ha nem így gondoljuk. Sokkal nehezebb ugyanis rájönnünk erre, két okból. Egyfelől mi, akik élők vagyunk, láthatatlan zsinórokon vagyunk rángatva. Mivel pedig láthatatlanok, nehezen ismerjük fel, és ismerjük el őket. A másik ok pedig, amiért nehéz erre rájönnünk az az, hogy egy túlontúl jó ismerősünket használják ilyenkor ellenünk. Ez annyira megszokott a számunkra, hogy Jézus figyelmeztetése nélkül észre sem vesszük. Ezt mondja Jézus alapigénkben: „Fogtok hallani háborúkról, és hallotok háborús híreket. Vigyázzatok, ne rémüljetek meg” (Mt 24,6a). Vagyis a félelem a másik ok. Valóban túlságosan jó ismerősünk a félelem ahhoz, hogy egyáltalán észrevegyük. Saját, bérelt helye van az életünkben. Mai központi gondolatunk ezért hangzik így: Aki fél, az irányítható a legjobban.

Zsinóron rángatható bábu akarsz lenni, akinek bárki kénye-kedve szerint kikapcsolható az akarata, és rettegésben tartható? Ha erre a válaszod a nem, akkor gyere velem tovább ezen a belső úton!

A Timóteushoz írt második levélben ezt mondja Pál apostol: „Mert nem a félelem lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” (2Tim 1,7) Most jól figyelj! Isten nem a félelem lelkét akarja adni Neked! Ha azonban nem őt keresed igazán és mélyen, akkor félni fogsz, és félelmedben mégis Istent hibáztatod. Pedig ő a félelem helyett az erő, a szeretet és a józanság lelkét kínálja Neked.

„Fogtok hallani háborúkról, és hallotok háborús híreket. Vigyázzatok, ne rémüljetek meg” (Mt 24,6). Mondja tehát Jézus. Sokkal könnyebb volt nem megijedni ezektől a hírektől, amíg tőlünk sokkal távolabb zajlottak a háborúk. Bár akik a félelemkeltésből élnek – akár szó szerint, anyagilag –, azok eddig is közel tudták hozni a borzalmakat hozzánk. Amikor legközelebb végigpörgetsz majd egy hírportált, számold meg, hogy akár csak néhány pillanat alatt hány ember haláláról adnak hírt Neked. Egyfelől immunisak vagyunk már rá, hiszen mindenfelől áradnak ránk az ilyen hírek. Másfelől azonban olyan ez, mint amikor a telefonodon vagy a tableteden nem zárod be az alkalmazást, csak kilépsz belőle. A háttérben ottmarad megnyitva. Észrevétlenül lassítja az eszközt és sokkal hamarabb leszívja az aksit. Mi is így működünk. Azt hisszük, hogy ugrott az agyunk, és tova is lendült rajta, de mégsem. Most lehet, hogy azt gondolod, hogy „Oké, Jucus néni ezek szerint így működik, én viszont nem. Engem keményebb fából faragtak.” Nos, ez esetben sokkal könnyebben vagy irányítható, mert észrevétlenek maradhatnak a Téged irányító szálak…

Tudod, különös dolog a félelem. Nagyon sokszor nem ott okoz tünetet, ami kiváltotta. A tüneted talán az lesz, hogy mániásan takarítasz. Vagy pánikrohamot kapsz. Vagy nem tudsz aludni. Hetek, hónapok, évek óta. Valami tehát gúzsba köt. A tüneteket próbálod kezelni. Ha azonban az okkal nem törődsz, akkor ha meg is tudsz küzdeni egy-egy tünettel, mégis csak tünetváltásod lesz. Egy új tünet üti majd fel a fejét. Akkor is, ha nem jössz rá, hogy ez történt. Mert nem a kiváltó okot kezelted.

Áltathatjuk magunkat azzal, hogy nem rémít meg minket az immáron a szomszéd országban zajló háború. Ám Jézus nélkül ez nem lehetséges. Háttéralkalmazásban akkor is ott fut bennünk a félelem, hogyha nem ismerjük fel azt. A mai igemagyarázat után viszont reménység szerint legalább a tüneteitekről felismered majd. Ne feledd! Aki fél, az irányítható a legjobban. Mit olvass, ha félsz. Hol lehet hirdetni Neked. Mit vegyél meg, ha félsz. Miért fogsz fizetni, ha félsz. Mit fogsz megnézni, ha félsz. Aki fél, az irányítható a legjobban.

Innen folytatjuk majd tovább a nehéz témát, a háborúval kapcsolatos gondolkodást Isten szavain keresztül. Addig is maga az ige kísérjen minket mindennapjainkban! „Fogtok hallani háborúkról, és hallotok háborús híreket. Vigyázzatok, ne rémüljetek meg.” (Mt 24,6) Mondja Jézus. Ezért vele lehetséges nem félelemben élni a háborútól. Helyette Pál apostolon keresztül mutatja meg nekünk azt, amit ő tud adni nekünk, ha elfogadjuk őt: „Mert nem a félelem lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” (2Tim 1,7)

Te melyiket választod?

Minél előbb döntesz Isten mellett, annál előbb töltheti be végre a sóvárgásodat. Ámen.

"Én lelkem, útra készülj, kísérd el Uradat! A szent város felé tart..."

A kép forrása itt található.

(Igehirdetés a miskolci Kossuth iskola reggeli áhítatán 2022. március 28-án.)

Alapige: Mt 26,39-41

[Jézus] Egy kissé továbbment, arcra borult, és így imádkozott: Atyám, ha lehetséges, távozzék el tőlem ez a pohár; mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te. Amikor visszament a tanítványokhoz, alva találta őket, és így szólt Péterhez: Nem tudtatok egy órát sem virrasztani velem? Virrasszatok, és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek: a lélek ugyan kész, de a test erőtlen.

A miskolci belvárosi evangélikus templom oltára.

Nézd meg az oltárképet! Jézust ábrázolja nagycsütörtök éjszakáján. A Gecsemáné kertben van, körülbelül fél nappal a halála előtt. A húsvétig hátralévő áhítataink rendhagyóak lesznek, így most készülünk ilyen módon együtt nagyhétre. Az utolsó tanítási napon, nagyszerdán pedig nagyheti-húsvéti istentiszteletet fogunk tartani. Miközben azon a napon hallgatod majd a passiótörténetet, az oltárképre szegezheted tekintetedet.

A legtöbb evangélikus templom oltárképén ez a jelenet látható, amikor Jézus – bibliai kifejezéssel élve – tusakodik a halála előtt. Ez a festmény különleges közöttük. Kihagyja ugyanis a történet többi részletének ábrázolását, például a háttérben alvó tanítványokat, vagy a Júdással közeledő letartóztatókat. Helyette az éjszakai égbolton is felragyog a világosság, ami éppen Jézusra esik. Nagypénteket és húsvétot is megjeleníti így már a festő. Nagypénteket hangsúlyozza még Jézus sötétbarna és fekete ruhája. Ritkán látni ilyen módon. Általában fehér, szürke vagy világosbarna szövetben ábrázolják. Végül pedig arckifejezése is inkább nekünk szól, a mindenkor itt ülőknek, semmint az eredeti történetnek. Ezt hallottuk ugyanis az alapigében: „Egy kissé továbbment, arcra borult, és így imádkozott: Atyám, ha lehetséges, távozzék el tőlem ez a pohár; mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te. Amikor visszament a tanítványokhoz, alva találta őket, és így szólt Péterhez: Nem tudtatok egy órát sem virrasztani velem? Virrasszatok, és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek: a lélek ugyan kész, de a test erőtlen.” (Mt 26,39-41)

Jézus tusakodott. Vagyis vívódott. Szenvedett. Valóban minden bizonnyal a mi lelkünket akarja segíteni a festmény Jézus békés arcával. Akkor és ott, a Gecsemáné kerti tusakodás közben ugyanis szenvedett. Lukács evangélista egyenesen ezt írja: „Ekkor angyal jelent meg neki a mennyből, hogy erősítse őt. Halálos gyötrődésében még kitartóbban imádkozott, és verejtéke olyan volt, mint a földre hulló nagy vércseppek.” (Lk 22,43-44)

Hetekkel korábban ezt mondta tanítványainak: „Most pedig felmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfián beteljesedik mindaz, amit a próféták megírtak.” (Lk 18,31) Ő az Emberfia. Jézus. Egyszerre Isten, és egyszerre ember. A Szentlélektől fogantatott, de embertől született. Emlékszel az énekre, amit nemrég tanultunk? „Én lelkem útra készülj, kísérd el Uradat”. Áll énekeskönyvünk 209-es énekében.

A tanítványok vegyes érzésekkel kísérték őt. Nem értették, hogy miért beszél Jézus a szenvedéséről és haláláról. Ők királyi, dicső fogadtatást és boldog változást vártak. Amikor azonban Jézus szavai szerint történetek az események, azt hitték, minden véget ért. Reményük szertefoszlott. Nem emlékeztek ugyanis arra, hogy ő mindent előre megmondott. Nem tudták, hogy sokszor ahol látszólag zárul valami, igazából ott kezdődik csak el igazán. Nem idézték fel magukban, hogy a legnagyobb dolgok nem történnek meg szenvedés nélkül.

Jézus pedig vállalta a szenvedést. Pedig Isten volt. Tökéletes. Nem érdemelt sem halált, sem kínokat. Ő mégis végigvitte mindezt. Hogy miért? Inkább kiért. Érted. Akkor is, ha nem érted. Akkor is, ha nem érdekel.

A születésed előtt már 2000 évvel úgy döntött, hogy mindent előre megtesz, hogy amikor majd el tudod fogadni az ő segítségét, kegyelme már készen várjon. Már a Gecsemáné kertben is szenvedett. Utána elfogták, majd egész éjjel vallatták. Reggeltől újabb kihallgatásról kihallgatásra kísérték. Közben megkorbácsolták. Ilyen legyengült állapotban kellett volna felvinnie a keresztet a Golgota hegyére. Amikor nem bírta, Cirénei Simon vitte helyette. A kivégző-helyen aztán keresztre feszítették. Ezt rendszerint úgy tették, hogy ne haljon bele az illető. Inkább végignézték a sok óra alatt tartó haláltusáját. Jézus azonban a kínzások miatt hamar meghalt. „Mindössze” három óra alatt. Így a szombati nyugalom napjára – ami pénteken az esthajnalcsillag megjelenésével kezdődött a zsidóik hagyományai szerint –, be tudták már fektetni a sírba. Lezártnak tekintették az ügyet. Istennél azonban ahol látszólag zárul valami, ott kezdődik csak igazán. Jézus ugyanis a harmadik nap reggelére feltámadt. A halálból újra élt. Ahogyan a fény feltámadt, és áttörte a sötétséget, ő is feltámadt.

Oltárképünkön ezt látod már előrevetítve, ahogyan az éjszakai sötét égboltot áttöri a fény. Jézus arcán pedig már az átharcolt békesség van ott. Szenvedett. Méghozzá nagyon. Emberi testét ugyan úgy megviselte ez, mint bárki másét tette volna. Mindezt Érted tette. Akkor is, ha nem érted még. Vagy nem érdekel.

„Én lelkem útra készülj, kísérd el Uradat!” Énekeljük majd nagyszerdán a nagyheti-húsvéti istentiszteletünkön. Miközben hallod majd a passióolvalsást, majd a húsvéti történetet, nézheted az oltárképet. Az is az evangéliumot fogja neked hirdetni. Ámen.

Te is úgy kaptad mindenedet. Mit adsz belőle a rászorulóknak? ("Mit kezdjek a háborúval?" c. sorozat - 2. rész)

 

A kép forrása itt található.

(Igehirdetés a miskolci Kossuth iskola reggeli áhítatán 2022. március 21-én.)

Alapige: Péld 19,17

Aki könyörül a nincstelenen, az Úrnak ad kölcsön, mert ő megtéríti jótéteményét.

Folytatjuk tovább a „Mit kezdjek a háborúval?” című sorozatunkat. Az előző áhítaton a bevezető rész hangzott el. Ma az adakozásról gondolkodunk. A központi címünk ez lesz: Te is úgy kaptad mindenedet. Mit adsz belőle a rászorulóknak?

Te is úgy kaptad mindenedet. Diákként a legtöbb mindenedet a szüleidtől kaptad. Ők vették a ruháidat, a cipődet, a táskádat. Ha nem ők vették a telefonodat, akkor talán a rokonságtól kaptad az árát. Akkor is kaptad. Vannak közületek, akik már diákmunkát végeztek. Ha így van, akkor is kaptad mindenedet. Úgy kaptad ugyanis Istentől a képességeket, amikkel munkát vállalhatsz. Szeretjük azt mondani, hogy „Megdolgoztam érte.”. Mi van azonban akkor, amikor bár mi érdemelnénk meg valamit, mégsem mi kapjuk? Vagy mi van akkor, ha más érdemelt volna meg valamit, mégis én kaptam meg? Bárhonnan indulunk tehát, ugyan oda érkezünk. Mindent úgy kaptunk. Nem tőlünk van.

Mai alapigénk így szól a Példabeszédek könyvéből: „Aki könyörül a nincstelenen, az Úrnak ad kölcsön, mert ő megtéríti jótéteményét.” A háborúból mi egyelőre a menekültek érkezését tapasztaljuk meg. Persze ezt sem egyenlő mértékben. Függ attól, hogy élnek, éltek-e Ukrajnában rokonaid, ismerőseid. Függ attól, hogy mi a szüleid, ismerőseid munkája. Attól is, hogy mennyire követed a híreket, vagy például attól is, hogy mennyit és mivel utazol. Az adománygyűjtéssel azonban valahogyan mindannyian találkozunk. Azok, akik menekülnek a háború elől, azok nincstelenül érkeznek. Nekünk pedig ezt mondja ma a szentírási szakasz: „Aki könyörül a nincstelenen, az Úrnak ad kölcsön, mert ő megtéríti jótéteményét.”

Isten mindenható. Adhatna nélkülünk is. Valljuk be őszintén, sokkal könnyebb is lenne neki, ha nem várna ránk. Mindent megadhatna, amit és akinek akarna. Ő mégis embereken keresztül működik. Mondok Nektek két példát.

1908. április 19-én John G. Lake prédikátor családjával Afrikába indult. Elhívása volt, pénze nem. Az útiköltséget még ki tudták fizetni. A partraszálláshoz azonban 125 dollárt kellett kifizetni. Leszállás előtt egy férfi odalépett hozzájuk, és átnyújtott nekik 200 dollárt. Leszállás után pedig egy hölgy lépett oda hozzájuk, hogy Isten küldte őt ki eléjük, hogy adjon nekik szállást.

Egy volt amerikai professzorom pedig a következőt mesélte. Diákként úgy tudott a teológiára járni, hogy mellette dolgozott. Az amerikai viszonyok között azonban ehhez autóra volt szüksége. Ám az autója egyszer csak elromlott. 46 dollárba került akkoriban ennek a javítása. Nem volt rá pénze. Így nem tudott volna menni dolgozni, sem pénzt keresni. Kétségbeesetten ment vissza a teológiára, és nem tudta, hogyan oldja meg a helyzetet. Isten segítségét kérte. Visszaérve a bátyja levele várta, aki nem volt gyakorló keresztyén. Napokkal korábban adta postára a levelét, benne egy csekkel. Mint írta, azt élte meg, hogy Isten arra kéri, hogy adjon 46 dollárt az öccsének. Ő pedig megrendülve ment vissza a szerelőhöz a csekkel, hogy elkészüljön az autója.

John G. Lake és a professzorom történetében is közös pont, hogy Isten segített nekik. Azonban mindkét esetben embereket használt. Nem valami jedi elme-trükkel nyúlt bele mások fejébe, hogy csináljanak úgy, mintha ki lenne fizetve a szükséges összeg. Ezt hallottuk ugyanis ma a Példabeszédek könyvéből: „Aki könyörül a nincstelenen, az Úrnak ad kölcsön, mert ő megtéríti jótéteményét.”

Isten adhatna nélküled a háború elől menekülőknek. Ő azonban nagy megtiszteltetésben részesít Téged. A munkatársa lehetsz. Amikor majd elkezdjük az adománygyűjtést az iskolában, nem csak a szüleid, de a magad lehetőségeihez mérten is adakozhatsz. Isten munkatársa lehetsz. Például egyik nap lemondhatsz a büfében elkölthető összegedről, és azt adhatod be a közös gyűjtésünkbe. Gondolva közben egy ismeretlen ukrán diáktársadra, aki ugyan ehhez volt szokva, mára azonban csak mások jóindulatára van bízva a napi betevője is. Dönthetsz a heti zsebpénzedről is. Vagy halaszthatod egy hónappal későbbre a gyűjtögetésből az új telefonod megvásárlását.

Ha segítesz a nincsteleneknek, Istennek adsz kölcsön. Isten pedig kettő irányba is tesz rá egy szorzót. A bibliai özvegyasszony két filléréről szóló történetből tudjuk, hogy aki nem a feleslegéből ad, hanem nagyobb áldozatot hoz, annak jobban megáldja az adományát Isten, két irányba is. Annak is, akinek adományozzák. És annak is, aki azt adta. Lefordítom. Ha a feleslegedből adsz, akkor valamennyit érni fog. De Isten csak kisebb szorzót tesz rá. Neked is, és annak is, akinek adod. Viszont ha komolyabb áldozatot hozol, amit már megérzel, akkor annak is megsokszorozza bőségesen, akinek adtad, és Neked is. Ne feledd! Tényleg azt mondja a Szentírás, hogy ha adakozunk a nincsteleneknek, a rászorulóknak, akkor Istennek adunk kölcsön. Ő a legjobb befektetés. Lehet, hogy nem azonnal adja vissza megszorzva, hanem majd amikor a legnagyobb szükségünk lesz rá.

Nem muszáj persze Istent befektetésnek nézned. Elegendő, ha arra figyelsz egyelőre, hogy segíts annak, akinek nincsen. Elvégre így vagy úgy, de Te is úgy kaptad mindenedet. A kapottból adsz Te is tovább. Ne feledd! Hatalmas megtiszteltetés, hogy Isten munkatársa lehetsz. Ő bőségesen meg is áld majd érte, ha nem csukod be a füledet és a javaidat, hanem hallgatsz rá. Hamarosan elindítjuk majd adománygyűjtésünket. Addig is, amíg ennek a hírét meghallod, forgasd magadban ezeket a gondolatokat! Adj hálát érte, ha ma még nem Te vagy a rászoruló! Ha pedig a magad lehetőségeihez mérten könyörülsz a nincstelenen, az Úrnak adsz kölcsön. Ő téríti majd meg a megfelelő időben adományodat. Ámen.

Amiben én segíthetek ("Mit kezdjek a háborúval?" c. sorozat - 1. rész)

 

A kép forrása itt található.

(Igehirdetés a miskolci Kossuth iskola reggeli áhítatán 2022. március 7-én.)

Alapige: Mt 7,12

Jézus mondja: "Amit csak szeretnétek, hogy az emberek tegyenek veletek, mindenben ugyanúgy tegyetek ti is velük, mert ezt tanítja a törvény és a próféták."

Most olyan következik, mint amikor vagy párhuzamosan több sorozatot nézel, vagy miközben várod egy sorozat új évadát, közben más sorozatot is nézel. Az a helyzet ugyanis, hogy „Eltájolva” című sorozatunk nem ért még véget. Azonban az élet írja a forgatókönyvet. A bő másfél hete kitört háború miatt úgy gondoljuk, hogy fontos, hogy az áhítatok keretében, Isten és a Szentírás felől is végiggondoljuk mindazt, ami ebből a mostani helyzetből kérdésként fakadhat bennünk. Az élet azonban abban is írja a forgatókönyvet, hogy a main kívül négy hétfő reggeli áhítat van hátra a húsvéti istentiszteletig. Mindez azt jelenti, hogy az „Eltájolva” sorozatunkat pihenni küldjük egyelőre. Majd meglátjuk, hogy előkerül-e még a fiókból. Ma elkezdjük a „Mihez kezdjek a háborúval?” című sorozatot, azonban húsvét felé közeledve ezt a sorozatunkat is megszakítjuk majd az ünnepre való felkészüléssel. Nem is baj, hogy a háborús sorozatot nem egyben „nézzük meg”.

Mit kezdjek a háborúval? Szörnyű, hogy egyáltalán fel kell tennünk ezt a kérdést. A Trónok harca című könyv és filmsorozat Nektek, diákoknak még életkorilag több okból sem való. Egy dolgot azonban idehozok Nektek belőle. Ott szó szerint összekötődik a háború a téllel, a béke pedig a nyárral. Amikor a történet indul, a gyerekeknek és a fiataloknak azt mondják, hogy ők a hosszú nyár gyermekei. Vagyis mivel mindig nyár volt, így béke volt. Mi is a hosszú nyár gyermekei vagyunk. Nemcsak Ti, diákok, de mi, felnőttek is. Már csak a legidősebb generáció tagjai éltek, amikor országunkban és a környező országokban háború volt. Most pedig, amikor a járványhelyzetben két évnyi rendkívüli állapot után kezd kiszámíthatóvá válni az életünk, hirtelen jött egy újabb történés, ami nagyobb hatással van és lehet ránk, mint akarnánk.

Ma azonban máshonnan kezdjük a sorozatot. Nem magával a háborúval, hanem azzal a következményével, ami már minket is érint. A segítéssel. Így szól a mai központi gondolatunk: Amiben én segíthetek.

Alapigénkben ezt hallottuk: „Amit csak szeretnétek, hogy az emberek tegyenek veletek, mindenben ugyanúgy tegyetek ti is velük, mert ezt tanítja a törvény és a próféták.” (Mt 7,12) Ez a mondat persze nem azt jelenti, hogy ha Te holnaptól emós cuccokban szeretnél járni, akkor ilyet vegyél a szüleidnek a nagyszüleidnek. Sokkal inkább azt, hogy ha nem szeretnéd, hogy megszégyenítsenek mások, Te se szégyeníts meg másokat. Vagy azt, hogy ha szeretnéd, hogy Neked segítsen valaki, amikor rászorulsz, Te is segíts annak, aki most szorul rá a segítségre.

Mi most a háború kapcsán gondoljuk végig mindezt. Ránk itt Magyarországon, és főleg az ország Ukrajna felőli oldalán mindez úgy vonatkozik, hogy a menekülőknek segítünk. Úgy, ahogyan tudunk. Sajnos mindez nem egy-két hét lesz. Még ha ma meg is állna a háború, a már most meglévő következményei miatt sem érne véget még a kivándorlás. Azok azonban, akik most érkeznek, azok vagy napokat vártak, hogy autóval átjussanak a határon, vagy az őrületes kocsisor miatt gyalog érnek ide. Tudok olyan családot, aki ötven órát gyalogolt Magyarországra. Többnyire egy bőröndjük van. Nem részletezem Nektek, diákoknak tovább.

Miben segíthetsz Te? Mi is többféle lehetőséget meghirdetünk majd Nektek. Nem akartuk azonnal a nyakatokba zúdítani, mivel ahogyan az előbb szó volt róla, sajnos nem lesz még ennek most vége. Többnyire a felnőttek között kezdtük el a múlt héten ezt. Láttam közületek diákokat, akik ezeket a csomagokat vitték át egyik épületből a másikba. Ez is segítség, higgyétek el! Van tehát, amikor az erőddel segíthesz. Lesz olyan, amikor az időddel segíthetsz. Lesz olyan is, amikor pénzzel tudsz hozzájárulni. Mindegyikre igaz, hogy sok kicsi sokra megy. Erről később gondolkodunk is majd.

Isten soha nem egyformán adott nekünk a világ javaiból. Sokkal inkább az elosztást bízta ránk. Az időre ugyan ez igaz. Van akinek a pénze kevés, az ideje azonban sok. Így az egyik pénzt ad, a másik időt. És ezzel egymásnak is segítenek.

Most egyelőre csak ízlelgesd magadban Jézus mondatát: „Amit csak szeretnétek, hogy az emberek tegyenek veletek, mindenben ugyanúgy tegyetek ti is velük, mert ezt tanítja a törvény és a próféták.” (Mt 7,12) Mondd, szeretnéd, hogy Neked segítsenek, amikor kicsit is rászorulsz majd? Akár csak azzal, hogy a szendvicsét megosztja Veled valaki. És szeretnéd-e azt, hogy ha legalább az életben egyszer nagyon rászorulsz majd mások segítségére, akkor segítsenek Neked? Jézus egyértelműen fogalmaz. Ha ezekre a kérdésekre igen a válaszod, akkor Te is segíts most, amikor folyamatosan érkeznek hazánkba azok, akik nagyon is rászorulnak. Mi pedig az iskola részéről segítünk majd benne, hogy hogyan tudsz segíteni. Lépésről lépésre. Nem kell hegyeket megmozgatnod érte. Isten a sok kicsit fogja megsokszorozni. De erről majd később bészélünk. Addig is kezdheted a gyakorlást például a szendvicsed felével, ha úgy érzed, hogy másnak szüksége van rá. Ámen.

Az Isten nélküli életnek következményei vannak ("Eltájolva" c. sorozat - 7. rész)

A kép forrása itt található.

(Igehirdetés a miskolci Kossuth iskola reggeli áhítatán 2022. február 28-án.)

Alapige: 5Móz 30,15-18a

"Lásd, én ma eléd adtam az életet és a jót, de a halált és a rosszat is. Ezért parancsolom ma neked, hogy szeresd az Urat, a te Istenedet, járj az ő útjain, tartsd meg parancsolatait, rendelkezéseit és törvényeit, és akkor élni és sokasodni fogsz, mert megáld téged az ÚR, a te Istened azon a földön, amelyre most bemégy, hogy birtokba vedd. De ha elfordul a szíved, és nem engedelmeskedsz, hanem eltántorodsz, más isteneket imádsz és azokat tiszteled, kijelentem nektek már most, hogy menthetetlenül elvesztek."

A mai napon folytatjuk tovább „Eltájolva” című sorozatunkat. Emlékeztek még? Úgy csinálunk például, mintha még az Éden kertjében élnénk. Mintha tökéletesnek kellene lennie a világnak. És valóban, bár tudom, nekem is újra és újra emlékeztetnem kell magamat erre. A napokban is így jártam. Zokon vettem, hogy valami nem működött jól, holott előtte mindig minden flottul ment. Pedig ez a világ egyáltalán nem tökéletes. Viszont mivel ezt várjuk el, még sokkal többet sérülünk, mint kellene.

Beszéltünk már ennek kapcsán a következményekről is. Emlékeztek? Csak szeretnénk következmények nélküli világban élni. Ma ezeket a gondolatokat fűzzük össze és lépünk belőlük tovább. Így szól hozzá a központi gondolat: Az Isten nélküli életnek következményei vannak.

Alapigénk Mózes 5. könyvéből való. A 40 éves pusztai vándorlás végén van már a nép. A honfoglalás küszöbén állnak. Ekkor Mózesen keresztül elmondja nekik Isten, hogy az ígéret földjén is meglesz mindennek a következménye. Különösen annak, hogy Istenhez tartoznak-e, vagy elfordulnak tőle. Ha továbbra is Istennel maradnak, akkor az életet és a jót választják. Ha azonban elfordulnak tőle, akkor a halált és a rosszat.

Ilyenkor sokan olyasmit mondanak, hogy igazságtalan emiatt az Isten. Talán meglepődsz, hogy nem próbállak ennek az ellenkezőjéről meggyőzni. Az a Te meggyőződésed. Szabadságod van rá. Pusztán gondolkodni hívlak. Pál apostol azt mondja egy helyen, hogy „Minden szabad nekem, de nem minden használ.” Szabad Neked is így gondolkodnod. Viszont jó, ha minél teljesebben végiggondolod akkor ezt. A választásodnak ugyanis következménye van. Ha Isten nélkül akarsz élni, akkor megteheted. De ne csodálkozz majd mindazon, ami utána jön. Az a Te választásod következménye lesz. Nem ér rá hárítani a felelősséget amiatt, ami a Te döntésed miatt alakul úgy, ahogyan.

John Lenonnak, a Beatles együttes egyik tagjának nyilvánítják azt a gondolatot, hogy „Megpróbáltalak levegőnek nézni, de rájöttem, hogy levegő nélkül nem lehet élni.” Ő a szerelemre mondja ezt. De mint oly sokszor, ami a szerelemre igaz, az a hitre is igaz. Istent is megpróbálhatod levegőnek nézni. De ő ott van mindenhol, mint a levegő. Ha pedig nem akarsz levegőt venni, akkor annak ugyebár következményei vannak. Nem a fuldoklással kezdődik. Nem vagyok biológus, de azért tudok néhány tünetet. Fejfájás lép fel, fáradtság, a végtagok kékülése. Sem a szervek nem kapják meg a megfelelő mennyiségű oxigént, sem bármi más része a testnek. Megpróbálhatsz tehát levegő nélkül élni, ám annak következményei lesznek.

Ti, diákok, nem tudom, hogy utaztatok-e már Trabantban. Eredetileg hátul nem volt bennük biztonsági öv. Ha nincs biztonsági öv az autóban, és baleset van, elvárhatod Istentől, hogy védjen meg lehetőleg minél több következménytől. Hogyha azonban van működő biztonsági öv az autóban, és Te nem kötöd be magadat, akkor semmi jogod sincsen arra, hogy Istent hibáztasd, hogy miért nem vigyázott Rád jobban.

Mind a két példa ugyan azt jelenti. Az Isten nélküli életnek következményei vannak. Ezért tart ott a világunk, ahol tart. Különösen Európában. Kontinensünkön, ami egykor a keresztyénség bölcsője volt, ma már csak emléke van meg ennek. Fájdalom, de már nem beszélhetünk keresztyén Európáról. Ennek a következményeit éljük. Nem büntetés ez, hanem valóban következmény. A fenti példák alapján úgy is mondhatjuk, hogy nem jut elegendő oxigén sem személyenként, sem társadalmakként a szervezetünkbe. Kapkodjuk a levegőt, egyre hibásabban működnek a szerveink és kékülünk a kíntól. De Istent tesszük felelőssé érte. Vagy a másik példával fogalmazva, nem kötjük be magunkat a kezünk ügyében lévő biztonsági övvel. Balesetek viszont mindig vannak. Mi viszont meg vagyunk sértődve, hogy miért nem vigyázott ránk jobban az Isten, holott egyénenként és társadalmilag sem használtuk az ott lévő biztonsági övet.

Ahogyan Mózesen keresztül mondta Isten a népnek, elénk adja az életet, a jót és az áldást az egyik oldalon. A másik oldalon pedig a halált és a rosszat. Mi döntünk a két oldal közül. Te döntesz. Melyiket választod? Istennel élsz, vagy Isten nélkül? Mindegyiknek következményei vannak. Ámen.

Valentin-napi igehirdetés ("Eltájolva" c. sorozat - 6. rész)

(Igehirdetés a miskolci Kossuth iskola reggeli áhítatán 2022. február 14-én.)

Alapige: Jn 3,16

"Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen."

Most olyan jön, amilyet még nem csináltam. Valentin-napi igehirdetés következik. Ugyan úgy a megkezdett „Eltájolva” című sorozatunkat folytatjuk még attól, viszont most ennek a tükrében.

Az történt, hogy belefutottam a neten egy dalba, amit meghallgatva rájöttem, hogy ismét olyan alkotásról van szó, ami ugyan úgy szólhat az Istennel való kapcsolatunkról, mint a szerelemről. Hogy mi ez a dal? A múlt hét Brunója után talán meglepő, talán nem, de ismét egy friss mozifilm betétdaláról van szó. Jennifer Lopez az előadó, és a „Merry me”, magyarul „Vegyél el” című filmjének főcímdala ez: „On my way”. Vagyis „Úton”, „Utamon”. A dalból kiderül, hogy „On my way to you”, vagyis „Úton Hozzád”, „Utam Hozzád”. Ismét az a helyzet, mint múlt héten, hogy nem láttam a filmet, a mozikban azonban még meg, szóval megnézhetitek.

A kedvenc részem a dalszövegből az, amikor a „yellow brick road” elhangzik benne. Ezt ne próbáljátok szó szerint lefordítani! Semmi köze a téglához. Angolul így szerepel az Óz, a nagy varázslóban a Sárgaköves út, amire Dorothy rálép a történet elején.

Megpróbálom összefoglalni a dal mondanivalóját röviden. Arról énekel JLo, hogy akkor is ismerte már a szerelmét, amikor még nem is ismerte őt. Nincs ennek sok értelme, de mégis van, mivel úton volt már hozzá, őfelé. Minden könnycsepp nehéz és fájdalmas volt addig, de át tudott menni rajtuk, mert úton volt már őhozzá, akit szeret. Minden szívet tépő fájdalom része volt a Sárgaköves útnak, hogy eljuthasson egyszer majd ahhoz, akit szeret.

Egy sokat átélt szerelmes dala tehát ez. Megannyi fájdalom és csalódás után átéli, hogy megtalálta a másik felét. A társát. Mennyire tudjuk ezt áhítani! Olyannyira, hogy belesodorhatjuk magunkat olyan kapcsolatokba, amikbe csak beleképzeljük ezt a többletet, pedig nincs is ott bennük. Furcsa nap ez a mai Valentin-nap. Akik kölcsönös, kimondott szerelemben élnek, azoknak nagyon sokat tud adni. Akik viszont még nem juthattak el idáig, azoknak akár az év legnehezebb napja is lehet. Nem tudhatod azonban, hogy hogyan alakul a szerelmi életed! Diákként, életutadnak még viszonylag az elején nem tudhatod még ugyanis, hogy ez a bizonyos Sárgaköves út kihez visz majd el végül. Hogy ki lesz életed nagy szerelme. Vagy hogyha valamiért le kell mondanod a szerelmedről, akkor megérkezik-e majd a csoda, hogy újra, még elsöprőbb szerelemet kapsz ajándékba. Ha majd 10-20-30 év múlva visszatekintetek, és esetleg eszetekbe jut ez a dal, vagy a mai Valentin-napi igehirdetés, akkor vajon mire juttok majd, hogy ki lett az a nagy szerelem az életetekben? És vajon mennyire volt meglepő ez?

A végzősök és a már akkor itt lévő tanárok emlékezhettek az egyik karácsonyi igehirdetésre, ahol elhangzott, hogy ha még nem voltál szerelmes, akkor csak elképzelni tudod azt. Istenhez jutottunk el akkor is a szerelem témájával, és most is. És valóban. Maga a Szentírás is beszél úgy Isten hozzánk fűződő érzelmeiről, mint a szerelemről. Emberi szavakkal szólva, minden szívdobbanása Érted van. Érte pedig Te is lángra tudsz lobbanni. A kérdés csak az, hogy amikor átéled majd vele a nagy, személyes találkozást, akkor mennyire fojtod majd el magadban az iránta érzett szeretetet. Ugyanis ez valóban lehetséges. A szerelmet is el tudjuk fojtani magunkban. Nem tudatosan persze. Ehhez kell a Sárgaköves út, hogy rájöjjünk erre, és feloldhassuk.

Ezt az alapigét hallottuk ma János evangéliumából: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Így szerette és szereti Isten a világot. Ilyen lángoló, forró, soha el nem múló szeretettel, hogy Jézust már akkor odaadta Érted, amikor Te még nem is léteztél. Gondolj csak bele, hogy a szerelmed is jóval az előtt létezett már, hogy megismerted, vagy megismered majd őt. Isten is így tett. Előre elkészített már mindent. És ahogyan gyakran az egyik szerelmes vár a másikra, hogy vajon ő is rájön-e majd, hogy szerelmes belé, ugyan úgy Isten is vár, hogy mikor jövünk rá arra, hogy bennünk is ott van a szikra őfelé, ami lángra akar lobbanni.

Akik már lángoló szeretettel Istenhez tartozunk, azok a hitre jutásunkat is ilyen Sárgaköves útnak láthatjuk. Minden, ami a megtérésünk előtt történt, az mégis Istenről szólt már, és hozzá vitt minket közelebb. Akkor is, ha nem éreztük ezt sokáig. És hogy miért része mégis ez az igehirdetés is az „Eltájolva” című sorozatunknak? Hát azért, mert a Hozzá vezető út nem jelenti azt, hogy ne tévedhetnénk el. Eltájolhatjuk magunkat a szerelemben is, és Istennel kapcsolatban is. Hogy hogyan? Arról jövő héten fogunk gondolkodni. Addig is engedd meg magadnak, hogy a bőröd alá is befúrja magát a gondolatvilág, amit ez a dal jelent. Én pedig imádkozom Érte, hogy ne csak a szerelemről, hanem Istenről is szóljon Benned mindez. Ámen.

Ki a hibás? - Avagy igenis beszélnünk kell Brunoról! ("Eltájolva" c. sorozat - 5. rész)

 

(Igehirdetés a miskolci Kossuth iskola reggeli áhítatán 2022. február 7-én.)

Alapige: 1Móz 2,16-17

"Ezt parancsolta az Úristen az embernek: A kert minden fájáról szabadon ehetsz, de a jó és a rossz tudásának fájáról nem ehetsz, mert azon a napon, amelyen eszel róla, halállal lakolsz."

Kedves diákok!

Ma egészen máshogyan folytatjuk sorozatunkat. Többen közületek már biztosan ismerik ezt a számot, amit az előbb hallgattunk meg. Akik nem, azoknak elárulom, hogy egy viszonylag új dalról van szó. Egy hónapos feltöltése után most jár 189 millió megtekintésnél a YouTube-on. Az elmúlt héten pedig az amerikai Billboard zenei lista élére került. Nem egy előadó, hanem egy cég neve alatt fut a dal. A cégnek pedig hiába lett sok ismert száma, 29 év után sikerült csak újra a Billboard elejére ugrania. Pedig a film, amihez tartozik, nem indult sikeresen a mozikban. A zenéje azonban annál nagyobb sikert hozott. Most végre elárulom: a Disney „Encanto” című filmjének zenéjéről van szó. A szám címe: „We don’t talk about Bruno”, vagyis „Nem beszéltünk Brunoról”. (Most még vetítik a miskolci moziban is.)

Hogy mi köze van ennek alapigénkhez és az áhítathoz? Nagyon is sok! De még nem árulom el.

Én még nem láttam a filmet. Mivel néhány hete tudtam már, hogy ez a dal része lesz a sorozatunknak, tudatosan nem néztem meg, nehogy elspoilerezzem Nektek. Így csak annyink van, amit a dalszöveg, a hozzá tartozó videó és a történet hivatalosan közreadott előzetese rejt.

A történet főhőse nem Bruno, hanem egy fiatal lány. A dalban neki mesélnek a családtagjai, rokonai és ismerősei, akik ismerték Brunot. Most az egyszer mesélnek csak neki, mert már a nevét sem akarják kiejteni. Amikor ugyanis Bruno azt mondta, hogy valakinek az esküvőjekor aznap esni fog az eső, esett. Így Bruno a hibás. Másnak azt mondta, hogy el fog pusztulni a hala, és így lett. Tehát Bruno a hibás. Egy férfinak pedig azt mondta, hogy kopasz lesz. És így lett. Naná, Bruno a hibás. És így tovább. Bruno már nincs ott velük jó ideje, és ki sem ejtik a nevét, nehogy valami baj legyen.

Milyen tipikus, ugye? Ha valaki tud vagy lát valamit előre, akkor őt hibáztatjuk. Most árulom el, hogy mi a mai áhítatunk központi gondolata. Egy kérdés: Ki a hibás? Most pedig áttérünk igénkre, majd összegyúrjuk a dal mondanivalójával.

Igénkkel már foglalkoztunk néhány hete, így nem újdonság. Az Éden kertjének közepén Isten két fát mutatott az embernek. A kettő közül azonban akkor még csak a jó és rossz tudásának fájáról volt tilos enni. Milliónyi verzióban hallottam emberektől, hogy Isten a hibás a bűneset miatt, hiszen ha nem teszi oda a kertbe a fát, akkor nem lett volna baj. Hogy egy igazi klasszikussal fogalmazzam meg: „Lám, megjelent az első bölcselő! / Nagy sor jövend utánad szép hugom, / Mely milljó úton ezt vitatja újra”. Mondja Lucifer Évának Madách, „Az ember tragédiája” c. művében.

Sőt! Ha Isten előre tudja, hogy bajunk származik valamiből, akkor ő a hibás, mivel előre tudja. Mint Bruno. Mivel előre tudott vagy látott dolgokat, ezért mindenért ő a hibás. Persze, hiszen mennyivel egyszerűbb minden, ha más a hibás. Át is fordította már régóta az emberiség babonává mindezt. Ki ne mondd, ami rossz, mert beteljesül!

Elmondom, mi ezzel a baj. Az, hogy amikor így viselkedsz, akkor menekülsz a valóság elől. Ha pedig nem a valóságban élsz, akkor nem a saját életedet éled. Innentől pedig hazugság minden, és hosszú távon minden rosszabb lesz. Csak sodródni fogsz ugyanis.

Ki a hibás? Nos, ha hátrébb akarsz lenni az életedben, mint valaha, akkor nyugodtan hibáztass másokat! Nem gátolhatlak meg benne. Csak ne csodálkozz a következményeken!

Ma nem megyünk tovább. Jövő héten fogok beszélni arról, hogy hogyan is vagyunk ezzel a kérdéssel Istennel kapcsolatban. Mit mond a Biblia, hogy ha nem Isten a hibás, akkor miért mond ki előre nagyon sok mindent, mint az Éden kertjében.

„Nem beszélünk Brunoról.” Mondja a dal. Tényleg nem tudom elspoilerezni, mivel én sem láttam még a filmet. Az előzetesből és a dalból azonban az alaptörténete kiderül. A nagy létszámú családban mindenkinek van egy különleges képessége. Kivéve a főhősnek, a fiatal lánynak. Viszont a családtagok képességei és a házuk veszélybe kerül. A dal alatt pedig kiderül, hogy Bruno annak idején azt mondta a lánynak, amikor még kisebb volt, hogy neki is nagy ereje lesz majd. Ő mentheti meg egyedül a többieket, ha elindul, és kinyomozza az igazságot Brunoról. Tehát mégis csak beszélni kellene róla.

Ha Brunoról akarod megtudni az igazságot, a moziban még elcsípheted a filmet. Biztosra veszem, hogy nem ő a hibás. Istenről pedig majd jövő héten tudjuk meg az igazságot. Itt viszont már spoilerezek: ő sem hibás. Ámen.

Akkor is Érted történt, ha nem érted még ("Eltájolva" c. sorozat - 4. rész)

A kép forrása itt található.

 

(Igehirdetés a miskolci Kossuth iskola reggeli áhítatán 2022. január 31-én.)

Alapige: 1Móz 3,21b-24

"Most azért, hogy ki ne nyújthassa kezét, és ne szakíthasson az élet fájáról is, hogy egyen, és örökké éljen, kiűzte az Úristen az Éden kertjéből, hogy művelje a földet, amelyből vétetett. És miután kiűzte az embert, odaállította kelet felől az Éden kertjéhez a kerúbokat és a villogó lángpallost, hogy őrizzék azt az utat, amely az élet fájához vezet."

A sorozat előző részében ott tartottunk, hogy megtudtuk, miért is vagyunk eltájolva: úgy várjuk el az élet működését, mintha minden tökéletes volna. Mintha még az Éden kertjében élnénk. Sokféle módon folytatjuk még ezt a témát, ma azonban – mint mindig –, csak egy részletet veszünk górcső alá. A mai központi témánk így szól: akkor is Érted történt, ha nem érted még. Ahhoz, hogy megértsük ezt a mondatot, először természetesen alapigénket nézzük meg.

Megtörtént már a bűneset, ahogyan az előző részben is szó volt róla. Ma pedig ennek a történetnek a végét hallottuk, amikor Isten kiűzte az első emberpárt, Ádámot és Évát az Éden kertjéből. Az oka ennek az volt, hogy ne szakíthassanak az élet fájáról. Ahogyan korábban említettem már Nektek, gyakran nem vesszük észre, hogy az élet fájáról korábban lehetett enni. Éden történetének elején az szerepel, hogy két fa állt a kert közepén. A jó és rossz tudásának a fája, valamint az élet fája. Enni pedig csak a jó és rossz tudásának fájáról volt tilos. A bűnesetig szabadon ehettek az élet fájáról. Nem is volt addig halál. Ezért mondja itt Isten azt, hogy azért űzi ki az embert az Éden kertjéből, hogy ne ehessen már az élet fájáról, nehogy örökké éljen.

Itt pedig megérkeztünk a mai központi gondolatunkhoz: akkor is Érted történt, ha nem érted még. Ádventben beszéltem Nektek az ún. proto-evangéliumról. Az evangélium prototípusáról. Ugyanis ennél a résznél mondta el Isten a bűneset következményeit, aminek egyik része így szól: „Ellenségeskedést támasztok közted és az asszony között, a te utódod és az ő utódja között: ő a fejedet tapossa, te pedig a sarkát mardosod.” Ezt teljesíti majd be Jézus a kereszten. Ezért ez az evangélium prototípusa.

Ekkor, közvetlenül a bűneset után elhangzik már ez az ígéret, azonban sok idő kell még, amikor bekövetkezhet majd. És most jön a lényeg! Ha Isten megengedte volna, hogy az ember továbbra is szakíthasson az élet fájáról, hogy örökké éljen, akkor a bűnökből fakadó fájdalmas és szenvedő élet vált volna örökké tartóvá. Azt konzerválta volna ugyanis a halál nélküli élettel az a fa, ami akkor volt. Megfordítva: Isten azzal adott segítséget, hogy nem engedte meg még akkor az örök életet, hiszen így van lehetőség arra, hogy a jó, és ne a rossz legyen örökké tartó. Vagyis Érted történt még a kiűzetés is. Akkor is, ha nem érted még.

Viszont van ennek még egy nagyon fontos része. A Jelenések könyvének végén ez áll: „A város főútjának közepén, a folyó két ága között van az élet fája”. (Jel 22,2a) A mennyei Jeruzsálemet jelenti itt a város.

Az élet fája. Amiről ismét szabadon lehet enni. Ami az örök életben ismét ott van. A kettő között pedig a Golgota az áthidaló. A kiűzetésben eltiltott fa és a mennyei Jeruzsálemben már elérhető élet fája között. Jézus ugyebár ott és akkor, a kereszten függve teljesítette be ugyanis a proto-evangéliumot. Ahogyan sok keresztábrázolás mutatja, ott harap bele a sarkába az Édenből ismert kígyó (a Kísértő), ő viszont a fejét taposva győz rajta. A kereszten függ Jézus és így győz. Tehát a kereszt fája vált az élet fájává. Aki elfogadja Jézusnak a kereszten hozott áldozatát, és kér az ő gyógyításából, annak eltörli Isten mindazt a rossz következményt az életéből, ami a bűneset óta minden embert érint.

Jézus fája lett számunkra az élet fája. Az, ami újra elérhetővé teszi az élet fáját. Ránk azonban már nem az Éden vár, hiszen ott mégis elromolhatott minden. Ezért ránk már a mennyország vár. Ott már tényleg minden tökéletes lesz. Azt már nem ronthatja el a Sátán. De vigyázzatok! A mennybe nem egyszerűen a jóemberek kerülnek. Nem azok, akik egyszerűen csak oda akarnak kerülni. Nem azok, akiket szeretünk, és ott akarunk látni. Azért figyelmeztetlek Benneteket, hogy nehogy tévúton járjatok. A mennybe az élet fáján, a kereszten keresztül vezet az út. Vagyis Jézuson keresztül. Aki Megváltójának fogadja el őt, az tud venni az élet fájáról gyümölcsöt. A kegyelem gyümölcsét. Máshogyan nem szakíthatsz róla. Csak így. Hogy ez igazságtalan? Attól függ, honnan nézed. Én örülök neki, hogy legalább egy út létezik.

Arról gondolkodtunk ma, hogy akkor is Érted történt az Édenből való kiűzetés, ha nem érted még. Isten még a szigorával is minket véd. Előbb mindig figyelmeztet minket, majd ha nem aszerint cselekszünk, egy idő után tényleg jön a szigora, mint Ádám és Éva esetében is. De valóban még a szigorúságával is nekünk segít. Isten szigora sosem öncélú. Teérted nem engedte meg, hogy az Édenben élhessünk, hiszen akkor a rossz vált volna már a legelejétől fogva örökké tartóvá. Így, hogy az Édenen kívül élünk, elérhetővé vált számunkra az élet fája Jézus keresztül. Mondd, akarod a gyümölcsét? Akarsz bűnök és a következményeik nélkül élni? Ha igen, akkor ez már elérhetővé vált a számodra. Jézus mindent megtett érte. Az a kérdés, hogy Te akarod-e? Ámen.

Hát ezért vagyunk eltájolva! ("Eltájolva" c. sorozat - 3. rész)

A kép forrása itt található.

 

(Igehirdetés a miskolci Kossuth iskola reggeli áhítatán 2022. január 24-én.)

Alapige: 1Móz 2,15-17

"Fogta tehát az Úristen az embert, és elhelyezte az Éden kertjében, hogy művelje és őrizze azt. Ezt parancsolta az Úristen az embernek: A kert minden fájáról szabadon ehetsz, de a jó és a rossz tudásának fájáról nem ehetsz, mert azon a napon, amelyen eszel róla, halállal lakolsz."

Az elmúlt két áhítat során már gondolkodtunk arról, hogy miért vagyunk eltájolva. Azonban ahogyan akkor is mondtam, ma érkezünk meg ennek az igazi üzenetéhez. Nézzük meg ehhez alapigénket!

Még mindig az Éden kertjében játszódó jelenetről van szó, azonban már a bűneset után vagyunk. Éva és Ádám ettek már a tiltott fáról. Ekkor minden megváltozott. És már nem forgathatták vissza az idő kerekét. Nem tehették meg nem történt eseménnyé. Múlt heti kifejezésünkkel élve: a következmények azonnal érezhetőek voltak.

Alapigénkben azt tudtuk meg, hogy szégyellték magukat Isten elől, és elbújtak előle. Addig közvetlenül találkozhattak és beszélhettek vele, és ez volt a természetes számukra. Innentől azonban elkezdődött az Isten elől – hogy úgy mondjam – „elbújni akarás”. Már a legelső emberpár is következmények nélkül akart élni. De már nekik sem sikerült. El kellett hagyniuk az Éden kertjét. Hogy pontosan miért történt ez, arról a sorozat későbbi részeiben fogunk beszélni. De ma még mást gondolunk először végig.

El kellett hagyniuk az Éden kertjét. A paradicsomot. És hogy ne térhessenek vissza, angyalokat állított a bejárathoz, akik lángpallossal védelmezik azt. Fontos, hogy miért történik ez, de a mai áhítatunk kereteit szétfeszíti. Így ebben még türelme kérek tőletek.

Oda viszont már eljutottunk, hogy miért is vagyunk eltájolva: mert nem az Éden kertjében élünk. Talán túl egyszerű magyarázatnak tűnik ez, de attól még így van. Nem csak Ádámnak és Évának kellett elhagynia azt a kertet, hanem miattuk már mi sem oda születtünk. Miért olyan fontos ez?

Azért, mert mégis úgy élünk, úgy hibáztatunk, úgy szeretünk, úgy keresünk felelősöket és úgy megyünk tönkre, mintha az Édenben kellene élnünk. Vagyis állandóan egy tökéletes világot óhajtunk. Ilyen mondatok és gondolatok között élünk: „Ennek nem szabadott volna megtörténnie!” „Ennek csak így és így szabadott volna megtörténnie!” És így tovább.

El vagyunk tájolva. Igen, vagyunk. Nem csak Ti, hanem én is. Mindannyian. Az időnk, energiánk, lelki megküzdésünk nagyon jelentős része arra megy el, hogy azt hisszük, hogy a fájdalmak, nehézségek, borzalmak nem történhettek volna meg. Az azonban az Éden kertjére igaz. Ott nem történhettek volna meg.

Ott nem történhetett volna meg, hogy elválnak a szüleid. Itt sajnos megtörténhet. Ott nem történhetett volna meg, hogy megcsal a szerelmed. Itt sajnos megtörténhet. Ott nem történhetett volna meg, hogy egy betegség veszi át az irányítást helyettetek. Itt megtörténhet. Ott nem történhetett volna meg, hogy bántalmaznak. Itt megtörténhet. Ott nem történhetett volna meg, hogy pont azt taszítod el magadtól, akit a legjobban szeretsz. Itt megtörténhet. És fordítva: ott nem történhetett volna meg az, hogy eltaszít magától az, aki pedig annyira szeret Téged. Itt megtörténhet. Sorolhatnánk tovább napestig a példákat.

Az Éden kertjében nem történhetnének meg a szörnyűségek. Mi, emberek, mégis szinte mindig úgy reagálunk, mintha ott élnénk. El vagyunk tájolva. És ahogyan az előbb már elhangzott, az ezzel a legnagyobb baj, hogy az időnk, energiánk és megküzdésünk legnagyobb része arra megy el, hogy megpróbáljuk valahogyan vagy letagadni, hogy megtörtént, vagy másra kenni a felelősségét, vagy jobb esetben megpróbáljuk feldolgozni, hogy mégis megtörtént.

Talán emlékszel rá, hogy a mostani igehirdetés-sorozat elején arra jutottunk, hogy ha rossz kiindulóponttal olvassuk a térképet, csakis rossz helyre juthatunk vele, mivel rosszul tájoljuk be magunkat. Itt is ez a helyzet. És ez a mai üzenete Istennek a számodra: próbáld meg elfogadni, hogy nem a tökéletes világba születtél már bele. Nem minden mást kell elfogadnod, hanem helyettük „csak” azzal kezdeni, hogy nem ott élsz, ahol akarsz. A tökéletes világ helyett a nagyon is töredékes világ az otthonod.

Ha el tudsz jutni ennek az elfogadására, akkor – ahogyan mondani szoktuk – nem az utcát fűtöd majd. Nem forgácsolódik szét az erőd. Isten jó okkal nem engedte már meg Ádámnak és Évának, hogy az Édenben maradjanak. Innen fogjuk folytatni jövő héten. Addig is vidd tovább magaddal az üzenetet, hogy el vagy tájolva, ha azt hiszed, hogy az Édenben élsz még. És ez szeretettel szól Istentől Hozzád és hozzám. Mert Isten azt szeretné, hogy megtaláljuk a helyünket, és végre segíthessen rajtunk. Ezért akar megtalálni minket. Ámen.

Csak szeretnénk következmények nélküli világban élni ("Eltájolva" c. sorozat - 2. rész)

A kép forrása itt található.

(Igehirdetés a miskolci Kossuth iskola reggeli áhítatán 2022. január 17-én.)

Alapige: 1Móz 2,15-17

"Fogta tehát az Úristen az embert, és elhelyezte az Éden kertjében, hogy művelje és őrizze azt. Ezt parancsolta az Úristen az embernek: A kert minden fájáról szabadon ehetsz, de a jó és a rossz tudásának fájáról nem ehetsz, mert azon a napon, amelyen eszel róla, halállal lakolsz."

Múlt héten elkezdtünk egy sorozatot az iskolai áhítatokon. A sorozat címe így szól: Eltájolva. El vagyunk tájolva, mint aki rosszul értelmezi a papírtérképét, vagy mint akit per pillanat cserbenhagy a GPS-e vagy a telefonos navigációja. Hogy miért is vagyunk az igehirdetés-sorozat szerint pontosan eltájolva, az még nem derült ki. Spoilerezek: ma sem fog még ez megtörténni. Ma is még csak előkészítjük ennek a megértését.

Múlt héten az Éden kertjének szóbeli térképét hallottuk bibliai alapigeként. Ma pedig az első emberpár, Ádám és Éva Éden-beli életének néhány részletét. Ekkor még minden tökéletes volt. Ahogyan ebből a történetből eredően szoktuk mondani: minden maga volt a paradicsom. Több részletét ennek csak kikövetkeztetni tudjuk, néhány dolgot azonban konkrétan tudjuk a Szentírásból. Például azt, hogy nem létezett ekkor még halál. Olyannyira nem, hogy szabadon ehettek az élet fájáról. Istennel pedig találkozhattak, közvetlenül beszélhettek.

Izgalmas azonban azt olvasni, hogy a munka viszont már ekkor is létezett, hiszen ezt hallottuk: „Fogta tehát az Úristen az embert, és elhelyezte az Éden kertjében, hogy művelje és őrizze azt.” A munka fáradságos, hogy úgy mondjam büntetés-mivolta viszont csak a bűneset után jelent meg. Ekkor még a tökéletesség és a kiteljesedés része volt. (Zárójeles megjegyzés: a munkát Ti, iskolások lefordíthatjátok tanulásra a magatok számára.)

Szerintem a legizgalmasabb rész azonban az, hogy már ekkor is húzott határt Isten az embernek. A tökéletességben tehát igenis van határ. Sőt! A biztonságérzethez kellenek a határok. Nem tudom tudjátok-e, hogy akár a kisgyermekkori dackor, akár a Ti kamaszkori lázadásotok is éppen erről szól. Kisgyermekkorban túlságosan tág lesz egyszer csak a világ. A hisztikorszak ilyenkor éppen azért jön, mert a gyerek öntudatlanul azt követeli, hogy a felnőttek jelöljék ki az új határokat, mert túlságosan ijesztő, hogy hirtelen nagy lett a világ. Nektek, kamaszoknak pedig arról szól a lázadásotok, hogy – akár beismeritek, akár nem – így kértek segítséget ahhoz, hogy immáron önmagatok hogyan húzzátok meg az új határokat, hiszen nőttök, változtok, és hirtelen Nektek is túl nagy lett a világ. Tehát hiába nem látjuk be eleinte, mind a kisgyermekkori hiszti, mind a kamaszkor lázadása éppen arról szól, hogy igenis kellenek határok. Csak máshogyan, mint eddig. Ez a kulcsa. És ez így van rendjén. (Ismét egy zárójeles megjegyzés: csak hagyjatok életben minket, kérlek, elvégre Ti sem tudjátok, hogy mi ellen lázadtok általában, csak lázadtok. J)

Ott tartottunk, hogy a tökéletes világnak is része volt már a határok kijelölése. De mi volt ez a határ? „Ezt parancsolta az Úristen az embernek: A kert minden fájáról szabadon ehetsz, de a jó és a rossz tudásának fájáról nem ehetsz, mert azon a napon, amelyen eszel róla, halállal lakolsz.” Vagyis ott volt ez a bizonyos tiltott fa, aminek még a nevét sem szokták jól tudni az emberek. Nem igaz az ugyanis, hogy a tudás fája volt tiltott. Nem butának teremtett minket Isten. A jó és rossz tudásának fája volt tiltott.

Sokan Istent hibáztatják, hogy azért romlott el minden, mert ő ezt az egy fát eltiltotta az embertől. Tudom, hogy a legkönnyebb Istent hibáztatni mindenért, bezzeg az ember tökéletesnek hazudja önmagát. Isten vigye el a balhét, és ha valami jól alakul, akkor meg pusztán szerencsések voltunk. Ugye? Nyugodtan gondolkodhatsz így, csak ne csodálkozz majd, ha emiatt hosszú távon pont ellenkezőleg alakulnak majd a dolgaid, mint ahogyan szeretnéd.

Megmutatom ennek a kérdésnek – a jó és a rossz tudásának – a másik olvasatát. Egyetlen dologról kellett csak tudnia Ádámnak és Évának, hogy jó-e, vagy rossz. Ez pedig az, hogy eszik-e a jó és rossz tudásának fájáról. Semmi másról nem kellett állandóan agyalnia, hogy most akkor ez jó-e, vagy rossz. Vagy hosszú távon melyik a jobb, melyik a rosszabb verzió. Mi ugyanis azóta ezt tesszük. Akkor elegendő volt csak annyit tudniuk, hogy az egyetlen rossz, amit tehetnek az az, ha esznek arról a fáról.

Ezzel a határvonallal Isten megmutatta már a tökéletes világban is, hogy létezik a következmény. Ez az a szó, ami az „Eltájolva” sorozatunk egyik kulcs-szava lesz. Következmény. És ezen a ponton árulom el, hogy innen ered a mai igehirdetésünk címe is, ami így hangzik: Csak szeretnénk következmények nélküli világban élni.

Az „eltájolva” elnevezés fő mondanivalója nem ez lesz, de része annak. Ma azzal jutunk tovább a fő gondolatunkhoz, hogy el vagyunk tájolva, ha azt gondoljuk, hogy nincsenek következményei a tetteinknek. Egyszer láttam egy középiskolásokról szóló amerikai filmet, aminek sem a címére, sem a történetére nem emlékszem már. Van ez így… Egy jelenet azonban nagyon belém égett. A főszereplő lány mindig úgy élte meg, hogy őt észre sem veszik a suliban. Amikor aztán egyszer csak felpörögtek körülötte az események, rövid idő alatt több olyan helyzetbe is került ahol kiderült, hogy milyen sokak életében volt hatása annak, amit megtett, vagy nem tett meg. Valami olyasmit mondott ki őszinte döbbenetében, hogy „Nem is gondoltam, hogy ilyen sokak életére voltam mindig is hatással.”

Nos, igen. Attól, hogy nem tudjuk, még hatással vagyunk másokra és önmagunkra. Attól még, hogy olyan világban akarunk élni, ahol kényünk-kedvünk szerint bármit megtehetünk büntetlenül, igenis vannak következmények. Csak szeretnénk következmények nélküli világban élni. Így a félév utolsó hetében így is mondhatnám: csak szeretnénk, hogy a nem tanulásra is ötöst kapjunk, vagy legalábbis átengedjenek. Következmények azonban igenis vannak. Hogy ez rossz így? Az attól függ, honnan nézed. És hogy mi a célod.

Egy valami biztos. Ha azzal álltatod magadat, hogy élhetsz következmények nélküli világban, akkor ezer százalékig biztos, hogy hosszú távon nem oda fogsz jutni, ahová szeretnél. Ekkor ugyanis el vagy tájolva. Rosszul olvasod az élet térképét, így rossz helyre fogsz megérkezni. Hibáztathatod érte Istent, de a Te tetteid következménye lesz, nem az övé.

Már nagyon közelítünk ahhoz, hogy egészen pontosan miért vagyunk eltájolva. Most azonban megállunk itt. Jövő héten fog kiderülni ez. Addig is vidd magaddal a mai üzeneteket akkor is, ha fájdalmasak! Munka már a tökéletes világban is volt. Ti pedig még a tanulással dolgoztok most legfőképpen. És csak szeretnél egy következmények nélküli világban élni. Ha feladod ezt az alaptalan elképzelésedet, akkor a valóság sokkal élhetőbb életet jelent majd Neked. Isten ugyanis akkor is a legjobbat készítette el a számodra, ha Te ezt még nem látod. Ámen.