2019. március 19., kedd

Majd megérted, ha eljön az ideje!

A kép forrása itt található

Reggeli áhítat a Kossuth iskolában a 2019. március 18-i alkalmon, Lk 18,31b alapján.



Folytatjuk tovább a böjti utat. A tanév vezérfonalául szolgálató Tüzed Uram, Jézus énekből pedig újabb szövegrészletet veszünk górcső alá: az „igazi helyén” kifejezést.
Ha majd saját mosógépetek és hűtőtök lesz, figyeljetek oda az apró kis eszközökre, amiket adnak hozzájuk! Néhány közülük ugyanis feleslegesnek látszik. Például a hűtőkhöz sokszor adnak egy kis műanyag valamit. Az elején még csőnek indul, aztán egy pici keskeny csík lesz belőle. Amíg nem tudod mi ez, értetlenül szemléled. Talán ki is dobod a kukába. Az első leolvasztásnál azonban rájössz majd, hogy ezt a hűtő aljába bele lehet illeszteni. Egy helyre össze fogja gyűjteni a jégből keletkező vizet, és belevezeti egy alacsony tálba. Az igazi helyén kiderül, hogy miért is adták hozzá.
Még óvatosabbnak kell lenni a mosógépnél. Amikor megérkezik majd Hozzád életed első, vadonatúj mosógépe, nagyméretű csavarokat fognak kivenni a hátuljából. (Ezek műanyag részeket is tartalmaznak.) Ha szerencséd van, lesz körülötted egy hozzáértő (vagy emlékszel az én szavaimra), aki szól, hogy tartsd meg őket. Amikor ugyanis szállítani kell a mosógépet, akkor ezek a visszahelyezett csavarok rögzítik a dobot. Így nem fog útközben mozogni, és nem romlik el a gép.
Vannak tehát dolgok, amiket nem értünk. Az igazi helyén azonban megtaláljuk az elménkben a kirakós darabjait, és összeáll a kép. Így szoktuk mondani és hallani: Majd megérted, ha eljön az ideje!
A mai alapigénkben is ez történik. Jézus és a tanítványok együtt vannak. Szépen zajlik minden a megszokott mederben. Jönnek-mennek Izráel országában. Jézus pedig tanít és gyógyít. A tanítványok meg tanulnak. Aztán egyszer csak elhangzik a nekünk alapigeként szolgáló mondat: „Íme, felmegyünk Jeruzsálembe, és beteljesedik mindaz, amit a próféták az Emberfiáról megírtak.” A tanítványok pedig úgy állnak ott, mint Te állnál a hűtőhöz adott műanyag valamivel és a mosógépből kivett csavarokkal a kezedben, információ nélkül. Nem értették a helyzetet. Pillanatnyi zavar támadt bennük, aztán átugrották ezt az elméjükben, és folytatták tovább ott, ahol gondolatban előtte jártak.
Jézus nem próbálta megértetni velük a helyzetet. Viszont csendben is maradhatott volna. Mégsem tette. Ő ugyanis pontosan tudta, hogy nem a jelenért, hanem a jövőért hangzik el ez a mondat. Majd ha eljön az ideje, eszükbe jut a tanítványoknak, hogy mi mindent mondott nekik. Az igazi helyén megtalálja majd az elméjük a szükséges információt, és összeáll számukra a kép.
Haladnak Jeruzsálem felé. A zsidó húsvét ünnepére oda akarnak érni. Mivel a kor szokásai szerint gyalog mennek, hosszú ideig tart az út. A tizenkét tanítvány számára megszokott módon zajlik. Jézus tanítja és gyógyítja azokat, akikkel találkoznak. A tizenkettő pedig a komfortzónáján belül mozoghat. Kivéve három esetet. Útközben ugyanis összesen háromszor beszél arról Jézus, hogy az Emberfia – vagyis ő – bűnösök kezébe adatik. Megölik, de a harmadik napon feltámad majd.
A tanítványok egyik alkalommal sem értik, hogy miről beszél Jézus. Ők koronázni készülnek. Jézusnak ugyanis akkora ismertsége lett az országban, hogy minden esélyük megvan arra, hogy ezen a húsvéton a fővárosban őt ültetik majd a trónra. Aranykoronával a fején. Majd később, a feltámadása után találják csak meg a részletek az igazi helyüket az elméjükben. Csak amikor eljön az ideje, akkor értik majd meg, hogy Jézus pontosan tudta, hogy nem arany-, hanem töviskorona kerül a fejére.
Jézus az Isten Fia. Ő maga is Isten. Ezért mindent tud előre. Tudja, hogy hogyan mi és hogyan fog történni. Tudja, hogy meg fog halni. Sőt! Önként egyezik bele abba, hogy mindezt megtehetik vele. Hogy miért? Egy helyen a búzamagról beszél. Azt mondja, hogy ha nem esik a földbe és nem hal meg, akkor egymaga marad. De ha meghal, sokszoros termést hoz. A természetben valóban így működik. A vetőmagból úgy lesz önmagához képest hatalmas növény, hogy meghal, vagyis önmagát feladja. Így éri el a célját.
Jézus is ezért indul önként Jeruzsálembe, hogy meghaljon ott. Máskülönben nem tudná elérni azt, hogy a világon kivétel nélkül mindenkinek segíthessen. Neked is. Valószínű, hogy nem érted még a ezeket a szavakat. De nem baj. Ez is olyan csak, mint a mosógéphez és a hűtőhöz adott fura alkatrészek. Az igazi helyén majd megérted! Vagy mint a vetőmag. Ha eljön az ideje, akkor a picike mag termést hoz Benned.
A húsvéti utat járjuk be Jézussal ezekben a hetekben. Húsvét klasszikusan az az ünnep, amit a nem gyakorló keresztyéneken kívül más nem tud hova tenni magában. Ez azonban teljesen természetes. Hiszen aki nem élhette át még húsvét csodáját, annak nem is jelenthet különösebben sokat. Mi azonban, akiknek húsvét a legnagyobb ünnep, folytatjuk tovább azt, amit Jézus elkezdett. Beszélünk erről a csodáról akkor is, ha sokan még nem értik azt. Így hintjük el előre a vetőmagot. Az ott pihen évekig, talán évtizedekig a lelketekben és elmétekben. Aztán egyszer majd, ha megkapjátok a hit ajándékát, lesz már minek az igazi helyére kerülnie. Majd megértitek húsvét csodáját, ha eljön az ideje. Ámen.

2019. március 12., kedd

Van, amikor igenis kellenek szavak!

A kép forrása itt található


Reggeli áhítat a Kossuth iskolában a 2019. március 11-i alkalmon, Mt 6,6 alapján.




Melyik a legfontosabb szó számodra? Melyik hordozza a legkülönlegesebb értéket számodra? Ne gondolkozz túl sokat, inkább zsigerből válaszolj! (Várok néhány másodpercet.)
Miután megfürdött a lelked ebben a szóban, most nehezet kérek Tőled. Pontosabban fájdalmasat. Képzeld el, hogy soha többet nem hallhatnád ezt a szót! Amikor egy élethelyzetben szükséged lenne arra, hogy kimondja Neked a másik, ő nem tenné meg. Vagy Te lennél képtelen kimondani.
Most könnyebbet kérek. Idézz fel olyan helyzetet, amikor beszélgettél valakivel és nem találtad a megfelelő szót! A másik azonban ráérzett és eltalálta, hogy mi volt Benned. Valószínűleg észrevetted ekkor, hogy amint meglett a megfelelő szó, segített a helyzetet is jobban megérteni. Mert van, amikor azt érezzük, hogy nem lehet bármelyik hasonló szót használni egy helyzetben, hanem csakis egyetlen fejezi ki jól a lényeget.
Mind a két eset azt mutatja meg nekünk, hogy van, amikor igenis kellenek szavak! Ezzel a gondolattal zárjuk majd le az imádságról való gondolkodásunkat a mai napon. Az első alkalmak egyikén,

2019. március 5., kedd

Lassíts!

A kép forrása itt található

Reggeli áhítat a Kossuth iskolában a 2019. március 4-i alkalmon, Mt 6,6 alapján.



Ismered az Eragon-könyveket? Egy filmre is emlékezhetsz ezzel a címmel, de azt egy rész után leállították, mert nem sikerült jól elkészíteni. A könyveket azonban igen. Az egész világot meglepte, hogy a négy könyv szerzője még kamaszként jelentette meg az elő részeket. És bár fantasyról van szó, gyönyörű nyelvezete és világa van az egésznek.
Fantasy, aminek a szerzője A gyűrűk urán nőtt fel. Lehet, hogy a többeteknek A gyűrűk ura nem mond már semmit, bár a hozzá tartozó (A) hobbit filmek talán igen, mivel ezek később jelentek meg. Ennek a legnyűgöző világát vette alapul az Eragon-könyvek szerzője, Chrostopher Paolini. Ő azonban egy egészen eredeti történetet alkotott belőle.
A Középföldén élő Eragon egy hétköznapi fiú egészen addig, amíg egyszer talál egy sárkánytojást. A sárkány kikel neki, ő pedig sárkánylovas lesz. (Oké, elismerem, ez meg a Trónok harcára emlékeztet…) És most jön a lényeg, amiért elétek hoztam ezt! Eragon megtudja, hogy a sárkánylovasok az elméjükben – minden külső szó nélkül – tudnak beszélni a sárkányaikkal. Ez is lehetne az imádság felé mutató rész, ezt is elismerem. Mi azonban ennél is tovább megyünk. Eragonnak csendben kell figyelnie a körülötte lévő világot. Így tudja kifejleszteni magában a sárkányával, Saphirával való kapcsolatot. Egy fenséges részben az író elénk tárja, hogy az addig jobbára mozdulatlannak tűnő világ hogyan nyílik ki előtte. Rájön, hogy ha lassít, és igazán figyel, akkor a természetben állandóan sok minden történik. Lassíts! Ezt tanulja meg. Mert aki lassít, az sokkal több mindent élhet át, mint aki végigrohan mindenen.
Lassíts! Ezzel az üzenettel folytatjuk tovább az imádság világát.

2019. március 3., vasárnap

Tudod mi a randi IGAZI lényege?

A kép forrása itt található


Reggeli áhítat a Kossuth iskolában a 2019. február 25-i alkalmon, Mt 6,6 alapján.



Tudod mi a randi igazi lényege? Nos, egészen biztosan nem az, hogy együtt fogtok-e majd járni. Bár sokan erre szavaznának. És nem is más, izgalmas dolgok, amire többen szavaznátok… A mai igehirdetés során kiderül majd, hogy ezek helyett mi az igazi lényege. Tudom, hogy meglepő ez egy igehirdetésben, de mi még meg sem állunk itt! A randi az imádság témájához segít majd hozzá minket ma.
Az előző alkalommal kezdtük el az imádság témáját. Arra kérlek Benneteket, hogy próbáljatok meg mindent félretenni, amit eddig az imádságról gondoltatok! Engedjétek, hogy valami egészen új módon építsem fel Nektek! Sokkal többről szól ugyanis az imádság, mint amit bármelyikünk fel tud fogni róla. Ne csak 1%-ot kérjetek a megismeréséből, ha a 100% felé is közeledhettek! A múlt alkalommal leraktuk az újszerű kép alapkövét a belső szoba képével. Arról beszéltünk, hogy az imádság a lelki belső szobánkban történik, ahol nem kell álarcot öltenünk, és szerepet játszanunk. Ott önmagunk lehetünk.
Ez a randinál is nagy kérdés. Nagy a kísértés, hogy szebbnek, jobbnak és okosabbnak látszódjunk, mint amilyenek vagyunk. Nagy a kísértés, hogy amikor randizunk, akkor felvegyünk egy álarcot, hogy ne azt lássa a másik, amilyenek tényleg vagyunk. Helyette valami kívánatosat szeretnénk kreálni.
Képzeld el, hogy

Váltás valóság és valóság között

A kép forrása itt található

Reggeli áhítat a Kossuth iskolában a 2019. február 4-i alkalmon, Mt 6,6 alapján.




Szeretik megörökíteni a filmek a különbséget aközött, amikor valaki színészként, énekesként vagy táncosként a színpadon áll, és aközött, amikor civilben hazamegy utána. Van, amikor azt is megmutatják, hogy hogyan mossa le arcáról a festéket, és fokról fokra hogyan veszi vissza magára a saját életét. A színpadon hiteles a szerepben. Ha azonban testén és lelkén rajta hagyná ezt, a civil életében már hiteltelen lenne. Erről gondolkodunk ma: váltás valóság és valóság között.
A legtöbbünk nem ilyen színpadi életet él, de mindannyiunknak vannak álarcaink, amiket felöltünk. Érezzük, mikor kell összerendezni az arcizmainkat, hogy az elvárt szerepben helyt tudjunk állni. De vannak olyan álarcok, amiket nem vettünk le időben. Nem tudatosítottuk róluk, hogy csak ideig-óráig kell viselnünk őket, és rákérgesedtek az arcunkra. Már nem tudjuk, kik is vagyunk valójában. Csak azt, hogy szerepet játszunk.
Az sem jó azonban, ha valaki soha nem uralkodik magán. Sokszor kérdezték tőlem, hogy a gyász miért sokkos állapottal kezdődik, amikor úgy viselkedünk, mint egy gép.

2019. január 28., hétfő

Egyelőre csak tudd, hogy létezik!

A kép forrása itt található

Reggeli áhítat a Kossuth iskolában a 2019. január 28-i alkalmon, Jel 3,8b alapján.



Hétfő. Reggel. Iskola. Három szó, ami külön-külön is fájhat, nem hogy együtt… A többségetek nem akar itt lenni. Bár ha kedd utolsó órának vagy szerda délnek hívjuk akkor sem… Mert máshol akartok lenni. A rövidtáv diktálja ezt Benneteket. Mert rövidtávon jobb lenne még aludni, majd bármi más izgalmasabb dolgot csinálni. Megértem, hogy csak eddig tudtok ellátni. Azonban létezik hosszabb táv is. Az, hogy be kell gyűjtenetek a tudást későbbre. Ha például kiírják, hogy az addig 300.000 forintos iPhone akciósan 500.000 forintba kerül, ne dőlj majd be neki. És akkor még nagyobb összefüggésekről nem is beszéltünk… Legyen minél több információd, amihez később hozzáköthetsz újakat, és elhelyezheted a saját világodban. No és hogy ne járjatok úgy mint én, aki csak tapasztalati úton ismerem a fizikát. Például egyszer a kiürült mézes üvegbe teafiltert tettem, aztán ráöntöttem a forró vizet. Majd rátettem a befőttes üveg kupakját (szerencsére meg se próbáltam lezárni), és ahogy fejre fordítottam felrázni, szétspriccelt a forró víz, beterítve engem és a konyhát, több méteres körzetben. Családom mérnök tagjai, akik profik fizikából, mondták is, hogy némi tudással ezt megúszhattam volna…
Szóval rövidtávon megértelek Benneteket, hogy nem itt akartok lenni. Azonban az iskola a hosszútáv miatt létezik. Olyan, mintha egyénileg kutat fúrnátok. Segítenek a kútfúrási technikákkal a tanáraitok, de magatoknak kell azt elvégezni. Kívülről meg semmi látványos nincs benne. Állsz 9-12 éve egy a földbe vájt kút mellett, és kívülről semmit nem látnak. Hozzáteszem, hogy Te sem… Viszont egyszer víz fakad majd erről a helyről! Bármikor felhozhatsz onnan valamennyit, hogy igyál, főzzél, építkezzél belőle, vagy mással is megoszd. Ez pedig olyan lesz, mint a tücsök és a hangya meséjében. Aki akkor is gyűjt, amikor a másik elfecsérli az idejét, annak lesz mit elővennie, amikor szüksége lesz rá.
A Tüzed Uram Jézus énekből ma a „kútja” szó áll előttünk. Úgy, mint „életem kútja”. Ez a kút, amit az előbb végiggondoltunk. A végtelen lehetőségek kútja.
A tudás kútjáért meg kell dolgozni. Van azonban egy olyan kút, amiért nem.

2019. január 27., vasárnap

Már megválaszthatom a helyemet!

A kép forrása itt található

Igehirdetés a Felvidéken (Lőkösházán, Sajógömörön és Tornalján [Királyiban]) 2019. január 27-én, 1Kir 8,41-43 alapján.



A mai napunkból két üzenet fakad. Egyfelől a vízkereszt utáni időszakban járunk, aminek a mai napra szóló igehirdetési igéjéről gondolkodunk. Másfelől pedig az egyetemes imahét zárónapja van, amibe mi is belekapcsolódunk itt a Felvidéken. A központi gondolatunk pedig így szól: Már megválaszthatom a helyemet! Hogy mit is jelent ez a mondat, az majd később derül ki.
Előbb nézzük az alapigét!

2019. január 23., szerda

Az igazság 3 oldala (a sok közül)

A kép forrása itt található

Igehirdetés a miskolci egyházi általános iskolák találkozóján az ökumenikus imahéten, 2019. január 21-én, 5Móz 16,20a alapján.



Tegnap különleges időszak kezdődött el. Világszerte találkoznak a különböző keresztyén egyházak, és közös, úgynevezett imahetet tartanak. Minden évben más ország állítja össze ennek a programját. Idén Indonézia a soros. Ők választották a nyolc napos sorozat fő témájának azt a néhány szót, amit az előbb is hallottunk: „Az igazságra és csakis az igazságra törekedj…”
Amikor én is ezt választottam a mai igehirdetésem alapjának, még nem tudtam, mire vállalkozok. Most már tudom… Elképzelhetetlenül nagy téma ez! És így vagy úgy, mindannyiunknak fontos. Bármennyit lehetne beszélni róla, de mi három módon tesszük csak meg. Higgyétek el, gondolatindítónak bőven elég lesz! A fő témánk tehát így szól: az igazság 3 oldala (a sok közül).
Az első oldal – mintha egy tárgyat néznél a kezedben – a saját részünk. A saját oldalunk. Erről szól ugyanis az ige, amit hallottunk. Elmondom hát Nektek azt a környezetet, amiből kiemelték ezeket a szavakat.

2019. január 7., hétfő

Látni & látszani

A kép forrása itt található

Reggeli áhítat a Kossuth iskolában a 2019. január 7-i alkalmon, Lk 19,10 alapján.




Látni és látszani. Ezt szoktuk mondani autóvezetőként. Nem csak Nekem kell ugyanis látnom sötétben! Elméletben tudtam ezt, de a gyakorlatban még nem. Kezdő vezető voltam. Mindent jól csináltam, mégis majdnem balesetet okoztam. Útjavítás miatt ugyanis le volt zárva az egyik sáv. Megvártam, míg a szemből érkező áthaladt. Az őszi, esősen szürke, de mégis nappali időben láttam ugyanis a lámpáit. A terelő táblákon keresztül csak részleteket láttam az útból. Messzebb jött még valaki, így lendülettel indultam el. És akkor, látszólag, a semmiből, ott volt egy kivilágítatlan autó. Mindketten fékeztünk, én hátramenetbe kapcsoltam és kitolattam onnan. Az ütközést elkerültük. Ő valószínűleg édesanyámat emlegette, amiért hirtelen feltűntem előtte. Én azonban olyan helyen kellett hogy várakozzak, ahol semmi mást nem láttam, csak részleteket a terelőtáblák között. A másik autó nem látszódott, mert nem használta a világítást. Ráadásul lakott területen kívül, esős időben.
Tegnap volt vízkereszt ünnepe, amit mi a mai napon tartunk meg a suliban. Az ünnep eredeti epifánia neve ezt jelenti: megjelenés. Vagyis láthatóság. Láthatóvá válás. Három eseményt ünnepelünk ilyenkor: a napkeleti bölcseket, akik megláthatták első külföldiként a Megváltót. Jézus keresztelőjét, amikor először vált láthatóvá isteni küldetésében. Valamint az ún. kánai menyegzőt, ami Jézus első csodája volt: először tette láthatóvá isteni hatalmát, amikor a vízből bort csinált.
Látni és látszani. Ezt a bibliai igét hallottátok az előbb:

2018. december 21., péntek

Milyen más az, ha csak hírből hallottál róla!

A kép forrása itt található

Igehirdetés a Kossuth gimnázium karácsonyi műsorán Jób 42,5a alapján Miskolcon, 2018. december 21-én.


(Az igehirdetés első három részét diákok olvasták fel. Utána árultam el nekik az igehirdetési igét, és hangzott tőlem az összefoglaló és befejező rész.)




1. olvasó
Ismered azt az érzést, amikor boldogsággal tölt el az, hogy magyar vagy? Ha szívesebben születtél volna az USÁ-ba, Angliába vagy valami más, menő országba, az teljesen rendben van, mert még csak hírből hallottad, hogy boldogsággal tölthet el a tudat, hogy magyar vagy.
Amíg nem kell lemondanod róla, addig nem tudod, hogy

2018. december 19., szerda

Az "elég jó" karácsony lesz a tökéletes!

A kép forrása itt található



Igei gondolatok a Kossuth általános iskola karácsonyi műsorán Lk 2,6-7 és 1Kor 13,1 alapján Miskolcon, 2018. december 19-én.



A mai ünnepen arról gondolkodunk együtt, hogy az „elég jó” karácsony lesz a tökéletes karácsony. Valószínűleg többeknek beugrott Önök közül az „elég jó anya” fogalma, amit Donald Winnicott alkotott meg jó pár évtizeddel ezelőtt, és mostanában ismét reneszánszát éli. Arról szól ez a kifejezés, hogy egy tökéletesnek tűnő anya (vagy apa) mellett nagyon terhelő felnőni. Aki azonban „csak” „elég jó” próbál lenni, az meg tud maradni az egészséges szinten. Mi most ennek a nyomán gondolkodunk az „elég jó” karácsonyról.
A gyermekeiknek az utóbbi hetekben többször meséltem arról, hogy egyáltalán nem voltak ideálisak a körülmények Jézus születésekor. Mi utólag persze romantikusan átszínezzük őket, de ahogyan az előbbi is hallottuk,

2018. december 17., hétfő

A csendesnap 6., utolsó témája az elengedésről - "doboz"

A kép forrása itt található

Az előző rész itt található a linken.

A két részt ez a videó kötötte össze:




(Lázárné Tóth Szilvia evangélikus lelkésznő előadása)


Thomas Edison a világ legtermékenyebb feltalálója volt, több, mint 1000 találmányt szabadalmaztatott. A legismertebb közülük a szénszálas izzólámpa. Pedig ahogyan a videóban láthattuk, gyermekkorában a tanítója zavaros fejűnek minősítette Edisont. Azt a levelet, amelyet a tanító írt, az édesanya nem mutatta meg a fiának, hanem eltette. Edison csak évtizedekkel később olvashatta, anyja halála után, amikor már sikeres feltaláló és üzletember volt.
Mindannyiunk életében vannak olyan feldolgozásra váró fájdalmas témák, események, amelyekkel a jelen pillanatban nem tudunk mit kezdeni. Vagy azért, mert most még nem tudnánk megküzdeni vele, vagy azért, mert most éppen másra kell koncentrálnunk. Nézzük most külön a két helyzetet!

A csendesnap 5. témája az elengedésről - "fehér zászló"

A kép forrása itt található



A két előadást összekötő videó ez volt:



(Pethő Jucus előadása)*

Amikor valaki fehér zászlóval jön elő valahonnan, az két dolgot jelenthet. Üzenheti azt is, hogy megadja magát az illető. De üzenheti azt is, hogy békés szándékkal érkezik. Mi most az utóbbi jelentéséről fogunk gondolkodni: a békés szándékról. Először lehet, hogy nagyon furcsának fogjátok találni, hogy ezt a tárgyat választottam a megbocsátás őrületesen kemény témájához. De így szép a kihívás…
Megbocsátás. Életünk legkeményebb területeinek egyike akkor, hogyha valaki tényleg nagyon megbántott minket. Hogyha pedig az elengedés témájánál beszélek róla, akkor könnyen azt hihetitek, hogy rá akarlak beszélni Benneteket a gyors megbocsátásra. Azonban ez nem igaz! Sokkal inkább

Az ünnep van értem, és nem én vagyok az ünnepért!

A kép forrása itt található

Reggeli áhítat a Kossuth iskolában a 2018. december 17-i alkalmon, Zsid 13,5b alapján.




Egy hét múlva ilyenkor már szenteste napja lesz. Vannak közöttünk olyanok, akik már nagyon várják. Vannak, akik kétségbe esnek, hogy mennyi mindennel nem készültek még el. És vannak olyanok is, akik egyáltalán nincsenek ünnepi hangulatban. Az évek folyamán szinte elvárássá lett ugyanis az, hogy átvegyük az ünnepi készülődés és forgatag lüktetését, és abban a hangulatban lubickoljunk, amit a karácsonyi dalok, fényfüzérek, fűszeres illatok és téli dekorációk árasztanak. Amikor viszont mi nem ezt érezzük, szinte kudarc születik meg bennünk, hogy „Lám, nem vagyok képes még erre sem! Nem tudok felkészülni az ünnepre lelkileg!”
Mielőtt oldanánk ezt a feszültséget, nézzük meg, hogy honnan ered a mindjárt érkező vigasztalás! A zsidókhoz írt levélből azt hallottuk az előbb hogy Isten ezt mondja: „Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged.” Ugyan ezt a témát láttuk a Tüzed Uram, Jézus ének szövegéből is, mint éves vezérfonalunkból. A Biblia nagyon sok helyen, hangsúlyosan hozza ezt az üzenetet. Az, ami konkrétan itt áll, lenyűgöző az eredeti, ógörög nyelvben. Éppen ezért lefordíthatatlan is, így csak magyarázni tudom: ötszörös tagadás van benne. Ebben a néhány szóban, ami magyarul csak háromszoros tagadást hoz, hogy „Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged.”, majdnem még ennyiszer tudja tagadni az ógörög ezt a lehetőséget.
Vagyis ki van zárva, hogy Isten elhagyjon minket. Attól, hogy nem vagyunk ádventi hangulatban, ő nem fog kizárni minket sem az ünnepből, sem Jézuson keresztüli szeretetéből, sem semmi más jóból.
Mit jelent ez pontosabban? Azt, hogy nem mi vagyunk az ünnepért, hanem az ünnep van értünk. Nem nekünk kell hangulatba jönnünk, hanem a mi aktuális helyzetünkben érkezik hozzánk Jézus.
Ő maga sem tökéletes ünnepe választott belépésként a világba. Egyszerű és szegény földi szülőket választott inkább. Amikor minden órás terhes volt már vele Mária, napokat kellett kényelmetlenül utazniuk egy rendelet miatt. Amikor odaértek, még csak szállást sem kaptak. Az állatok közé született meg aztán Jézus, fekhelye pedig az etetőjük lett. Bár folyamatosan történtek csodás dolgok, mégis folyamatos volt az akadályok sora is. Például nyomban Egyiptomba kellett menekülniük évekre, mert Heródes király halálra kerestette őket.
Jézus tehát nem tökéletes ünneppel lépett a világba, csak a mi világunk tette romantikussá az amúgy kényelmetlen és kellemetlen részleteket. A mi életünkben sem elvárás tehát, hogy tökéletesen teljesítsük az ádventi és karácsonyi hangulat átélését. Sokkal inkább azt üzeni Jézus, hogy ő éppen abba jönne szívesen, ami most a lelkivilágunkat jelenti. Ha gyász, akkor a gyászba. Ha veszekedéstől terhes levegő, akkor veszekedéstől terhes levegőbe. Ha aggodalom, akkor aggodalomba. Ha szegénység, akkor szegénységbe. És folytathatnák tovább a sort.
„Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged.” – mondja most Neked Isten. Ötszörös tagadással zárja ki azt, hogy soha nem hagyna Téged magadra. Szemfényvesztés tehát az, hogy Neked kellene alkalmasnak lenni az ünnepre! Sokkal inkább azért van ünnep, mert mindenkinek mindig lehetősége van arra, hogy felismerje és ráébredjen arra, hogy még az ő számára is van lehetőség! Még a Te számodra is lehet jobb, és lehet könnyebb!
Próbáld hát megengedni magadnak azt, ha nem vagy ünnepi hangulatban! Ha ugyanis küzdesz ellene, annyira leköti ez a figyelmedet, hogy nem veszed észre a felnőtt Jézust, aki Tőled is megkérdezi, hogy adsz-e neki szállást a szívedben, lelkedben. Nem Te vagy az ünnepért, hanem az ünnep van érted. Ámen.

2018. december 10., hétfő

Aki észreveszi a nem túl különleges embert is





Reggeli áhítat a Kossuth iskolában a 2018. december 10-i alkalmon, Lk 2,20 alapján.





Annyira jól ismerjük a betlehemi történetet, hogy észre sem vesszük az igazi mondanivalóit. Egyszerűen megnyugszunk, hogy „Igen, igen, így van a történet.” Ma azonban mi egy másik nézőpontba helyezkedünk. Hoztam Nektek egy képet, amit sok évvel ezelőtt találtam egy keresztyén újságban. Ez áll rajta: „Csak finoman kérdezem: Hol voltak a fontos emberek?” És nyilak mutatnak a következőkre: állatok, külföldiek (a napkeleti bölcsek), trágya, kis senkik (Mária és József), valamint jó munkás emberek (a pásztorok).
És tényleg! Mária és József nem előkelő emberek voltak. A napkeleti bölcsek külföldről jöttek, mert a helyiek hiába ismerték ugyan úgy a jövendölést, nem értették meg a jeleket, csak a gyüttmentek. És ahogy alapigénk szereplőiről hallottuk, a pásztorok a nyájuk mellől jöttek el. Ők a társadalom alja voltak. Éppen ezért nekik Isten külön meghívót küldött az angyalok által. Jézus és az Atyaisten ilyen antrét, ilyen belépőt választottak a világba. Méghozzá egy istállóban, ahol a fűtést az állatok lehelete és trágyája biztosította csupán, és az újszülöttet bölcső helyett az állatok etetőjébe tették bele.
Jézus aztán 30 évesen kezdett csak el isteni szerepében működni az emberek között. Ez alatt a 30 év alatt tehát csak a társadalom aljának szólalt meg az örömhír, hogy el fog jönni a változás. A társadalom elitjének és megbecsültjeinek még sokáig várakozniuk kellett.
Erről szólt a múlt heti első videó az áhítat idejében, ami

2018. december 9., vasárnap

Lényeglátás

A kép forrása itt található

Igehirdetés Júd 14b-25 alapján a Miskolci, belvárosi templomban 2018. december 9-én, ádvent második vasárnapján.



Talán egy éve történt. Korán sötétedett, mint most. A szüleimhez tartottam autóval. Jól ismert úton mentem, mivel itt nőttem fel. Ahogy túl voltam az utolsó nagy kanyaron, rögtön megláttam a még távolban lévő szülőfalum fényeit. Aztán az öröm helyét átvette a vészvillogó néma hangja a fejemben. Bár még csak messziről, de piros és kék villogó fényt láttam. Próbáltam csitítani az aggodalmamat, hogy hátha a szüleimet, vagy mást ért baj, és azért áll ott egy rendőr-, mentő- vagy tűzoltóautó. Ahogyan óvatosan közeledtem, felkészülve minden eshetőségre, megláttam a fény forrását: villogó reklámfény volt. Fényújság, amit a falu szélén lévő vállalkozásra szereltek fel újonnan. Azóta is mindig megijedek először, de már rögtön kapcsolok: rám nézve vaklárma. A fény más üzenetet hordoz. De akkor is mindig kiköveteli magának a figyelmemet.
Bár az iskolai áhítatokon máshogy prédikálok, ilyenkor el szoktam árulni már az elején, hogy miről fogok beszélni. Így a természetes elkalandozás közben bárki vissza tud kapcsolódni a fősodorba. Ma a lényeglátás lesz a központi gondolatunk. Nézzük, hogy hogyan és mire vezet el bennünket ebben az alapigénk, amit Júdás leveléből hallottunk, és amit összegyúrunk majd a fenti reklámfény figyelemfelhívásával!
Először is kezdjük ott, hogy

2018. december 3., hétfő

A mai áhítat videói

A mai KLEVAI-s áhítatokon a következő videók voltak láthatóak.

Csak a gimiben:

Modern betlehemes, avagy mi lett volna, ha az M3-as mellett, a mi világunkban születik meg a Megváltó? Interaktív honlap, ahol megannyi részletet össze lehet vadászni (http://afiu.hu/):



Denzel Washington (többszörös Oscar- és Golden Globe-díjas színész) beszéde egy diplomaosztón:




Közös videó volt az gimiben és az általános iskolában is egy fantasztikus homokrajz, ami az elejétől a végéig meséli el a betlehemi történetet:




Végül csak az általános iskolában vetített betlehemi történet, mese formájában:




2018. november 26., hétfő

Évadok & epizódok - avagy mindjárt elkezdődik ádvent

A kép forrása itt található


Reggeli áhítat a Kossuth iskolában a 2018. november 26-i alkalmon, 1Móz 3,15 alapján.

Megvan az az érzés, amikor várod egy sorozatban, hogy végre megtörténjen valami? Amikor tudod, hogy be kell teljesülnie egy szerelemnek, fel kell bukkanni egy rég nem látott szereplőnek, el kell nyernie a méltó jutalmát vagy bűnhődését, vagy ki kell derülnie, hogy ki kinek az apja vagy az anyja. Idegőrlő várakozás tud ez lenni a tévé vagy a laptop képernyője előtt…
Nálam minden sorozatot űberelt a Biblia. Nem biztos, hogy azért, mert lelkész vagyok! Ha ugyanis van alkotás, ami igazán ért ehhez a – jó értelemben vett – feszültség keltéshez, akkor ez a Szentírás. Történt ugyanis, hogy évekkel ezelőtt úgy döntöttem, hogy a legelejétől a legvégéig elolvasom a Bibliát. Mint egy sima könyvet. Nem kis vállalkozás, mivel amikor kicsi könyv-szerűen a mérete, akkor kicsi a betűmérete is. Létezik az elolvasásához olyan, hogy egy éves vezérfonal. Nos, nekem két és fél év alatt sikerült is ezt teljesítenem… De a lényeg nem az egy éven volt, hanem hogy

2018. november 21., szerda

A csendesnap 4. témája az elengedésről - "hamu & gyémánt"

A kép forrása itt található

(Az előző résszel nem videó, hanem színdarab kötötte össze ezt a témát.)




(Lázárné Tóth Szilvia evangélikus lelkésznő előadása)


Egyik nyáron Jucus néni úgy járt, hogy mire hazaérkezett a nyaralásból, az egész lakását belepte a korom. De tényleg úgy képzeljétek el, hogy mindent, de mindent koromréteg takart be a nappalitól a konyháig, az előszobától a dolgozószobáig. Ugyanis amíg Jucus néni nyaralt, addig a kéményseprő 8-10 év koromját seperte ki a ház kéményéből. Minden szürkésfekete lett, és a korom alatt minden ugyanolyannak tűnt, semmi sem látszott különlegesnek vagy értékesnek. Ha én erre érkeznék haza, az első gondolatom az lenne, hogy ez nekem nem kell. Be se akarok többé jönni ebbe a lakásba!
Az a durva, hogy az életünkkel is járhatunk így. Megtörténhet, hogy annyi felesleges és számunkra nem fontos dolgot csinálunk, hogy végül nem marad időnk azokra, amelyek tényleg értékes és örömteli dolgok az életünkben. Ha nem foglalkozunk a számunkra fontos emberekkel, ha nem csinálhatjuk azt, amitől repes a szívünk, mert elaprózzuk magunkat mindenféle mással (tévézéssel, telózással, játékokkal, netezéssel), akkor egyszer csak arra ébredünk, hogy nincs is kedvünk felkelni.
És az otthonunkkal vagy a szobánkkal, vagy a talpalatnyi kis kuckónkkal is lehetünk úgy, mint Jucus néni a korommal, vagy a példa kedvéért most hamuval belepett lakásával. Annyi tárgyat felhalmozunk, hogy

A csendesnap 3. témája az elengedésről - "fekete fátyol"

A kép forrása itt található

Az előző rész itt található a linken.

A két előadást összekötő videó ez volt:






(Pethő Jucus előadása)*



Az idei júliusom nagyon szép, és nagyon nehéz volt. Június végén igent mondtam arra, hogy a lelkészetek leszek. Ekkor kezdetét vette a búcsúzás. Én pedig tényleg búcsúztam. Állandóan ilyenek voltak bennem: „Utoljára megyek végig ezen az úton.” „Utoljára vagyok ebben a templomban.” „Utoljára találkozom valakivel.” Nagyon fájdalmas volt. Nőtt bennem az űr. Csak elengedtem és elengedtem. Lehetne úgy fogalmazni, hogy megszivattam magamat, hiszen könnyebb is lehetett volna. Azonban a költözés után életemben először kezdődött úgy egy új időszak az életemben, hogy csak egy-két hét volt bennem az őrült káosz, nem pedig sok hónap.
Amikor ugyanis itt, az új helyen, elkezdett érkezni felém a sok információ, az a kép jelent meg bennem, hogy egy parkolóház előtt túl sok kocsi érkezik egyszerre, és dugó van. Vagyis nem bírtam befogadni a sok újdonságot. Aztán rájöttem, hogy

A csendesnap 2. témája az elengedésről - "Ámor nyila"

A kép forrása itt található

Az első rész itt található a linken.

A két előadást összekötő videó ez volt:





(Lázárné Tóth Szilvia evangélikus lelkésznő előadása)


Emlékeztek Jucus néni legutóbbiáhítatára? A Sziklasír Szervizre? És arra, hogy Jucus néni arról beszélt, hogy Jézus azért jött, hogy ÉLETÜNK legyen, sőt BŐSÉGBEN éljünk? Igazi, nagybetűs, viruló életünk legyen? Hát a szerelem és az elengedés kapcsolatát is azért hozzuk ma ide, hogy efelé a teljes és boldog élet felé mehessünk.
Van egy ismerősöm, Géza bácsi. Igazából nem ez a neve, de én most Géza bácsinak fogom hívni. Már majdnem 80 éves, és a kedvenc témája a szerelem és a szex. Sokat mesél nekem a szerelmeiről. Hogy mennyi, de mennyi nőt kellett elengednie, míg végül rátalált a feleségére. Géza bácsi könnyen szerelembe tudott esni, és több barátnője is volt, akit szívesen elvett volna. De valahogyan ő is és a szerelmei is tudták, hogy házasodni olyan emberrel érdemes, akivel összeillünk. Ezért volt olyan, hogy Géza bácsi úgy döntött, akármilyen szerelmes is, nem kéri meg a lány kezét. Meg volt olyan is, amikor a barátnő szakított Géza bácsival. A lényeg az, hogy akármilyen nehéz és fájdalmas is volt, ezek a szerelmes emberek elengedték egymást, mert úgy érezték, ha folytatnák a kapcsolatukat, az nem a teljes és boldog élet felé vinné őket. Aztán végül

A csendesnap 1. témája az elengedésről - "fiókok & ajtók"

A kép forrása itt található

(Pethő Jucus előadása)*


Képzelj magad elé egy lakást! (Ha szeretsz rendet tartani, most akkor is gyere velem gondolatban!) Keresel egy pólót. Széttúrsz mindent érte a ruhásszekrényben. Rendet pedig nem teszel utána. Ezt a szokásodat pedig megtartod. Semmit nem teszel helyre a lakásban. Sőt! Minden fiókot és szekrényajtót nyitva hagysz.
A lakásodba pedig változatlanul kerülnek be újabb és újabb tárgyak. Van, amit Te hozol be. Van, amit más ad Neked. Ahogyan a meglévő tárgyak nem kerülnek vissza a helyükre, az új tárgyaknak sem keresel helyet. Nyitva van minden fiók és minden ajtó is közben a lakásban így őrületes kupi indul növekedésnek. Egy idő után már csak egy-egy ösvényen tudsz a lakásban közlekedni, de így is állandóan nekimész valaminek. Észrevétlenül döntesz úgy újra és újra, hogy a lakásodon kívül töltöd az időt, és nem belül. Túl sok ott a zavaró körülmény…
A lakás most a gondolatainkat, a belső világunkat jelképezi. Azt megtanultuk már, hogy az okostelefonon nem csak ki kell lépni az alkalmazásokból, hanem le is kell állítani a folyamatokat, mivel az akkumulátort észrevétlenül lemerítik. A velünk történő eseményekre azonban sajnos nem így gondolunk. Pedig ugyan ez játszódik le. Megnyit például bennünk egy emléket egy találkozás. Utána nem rakjuk helyre magunkban, így a lelki aksinkat pillanatok alatt lemeríti a sok-sok megnyitott „alkalmazás”.
Tudom, hogy Ti a telefonos példát jobban értitek diákként, azonban a kupis lakás képe még tovább visz minket. Megmutatja ugyanis azt,

2018. november 19., hétfő

Amikor elfolyik az életerő

A kép forrása itt található

Reggeli áhítat a Kossuth iskolában a 2018. november 19-i alkalmon, Jn 10,10b alapján.




Nincs semmi figyelmetlenség abban, hogy ugyan azt az alapigét választottam mára, mint a legutóbbi áhítatra. Az életről beszéltünk akkor, és ma folytatjuk tovább. Mivelazonban ez már egy hónapja volt, idézzük fel, hogy meddig jutottunk akkor!
Jézus azért jött, hogy életünk legyen, sőt bőségben éljünk. Mi azonban többnyire nem az élet bőségét tapasztaljuk meg. Ilyenkor nem vele van a baj, és nem is velünk. Egyszerűen az életünk használatából következik az, hogy idővel egyre többféle hibaüzenetet küld, mint a több éves laptop. Erre mondtuk azt, hogy elvihetjük az életünket a Sziklasír Szervízbe, vagyis Jézushoz. Ő visszaadhatja az életünk bőségét. Ma tovább megyünk annak a megértésében, hogy mi is történik ilyenkor, amikor az élet bősége helyett az élet szűkösségét és szűkölését éljük meg.
Adott egy 1,5 literes ásványvizes flakon. Mondjuk azt a példa kedvéért, hogy ennyi életerőnk, ennyi energiánk van egy napra. Most jön egy megdöbbentő információ: minden napra ugyan annyi életerőnk van. Sem több, sem kevesebb. Minden nap megadja ezt nekünk Isten. Mi mégsem ezt érezzük. Van, amikor hosszú távon alig van erőnk a napokhoz, máskor meg lendületesek vagyunk. Hogy is van ez?

2018. november 18., vasárnap

A csendesnap videói & a nap dala

Íme a KLEVAIs csendesnap videói egy helyen. (A napokban felkerül majd a hat téma eredeti, írott verziója is, és a videók ezekhez kapcsolódóan is megtalálhatóak lesznek.)


A nap dala ez volt: Children of Distance - Nem menekülök el....



1. videó, ami a "fiókok & ajtók", valamint az "Ámor nyilát" kötötte össze: egy zseniális motivációs videó.



2. videó, ami  az "Ámor nyilát", valamint a "fekete fátyolt" kötötte össze: a magyar Attraction árnyékszínház előadása.



3. videó, ami a "hamu & gyémántot", valamint a "fehér zászlót kötötte össze: egy megindító tánc, ahol az egyik táncos kerekesszékes.



4. videó, ami a "fehér zászlót", valamint a "dobozt" kötötte össze: Thomas Edison képességeinek megrendítő története.